Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/2

Az őrtorony

és Krisztus jelenlétének hírnöke

                       25. évfolyam

                       1938 augusztus 15

                       15—16 szám

Jónás

 (II. rész folytatása)

¹¹ Jónás ezután elmondotta a tengerészeknek történe­tét, hogy t. i. a mindenható Isten szine elől elmenekült, hogy ne kelljen Ninivébe menni s a város ellen prédi­kálni, amint neki Jehova megparancsolta: „És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy Jehova szine elől fut, mivelhogy elbeszélé nekik." — Jónás 1;10.

¹² A tengerészek megrémültek attól, amit Jónás cselekedett, ami további bizonyítéka annak a következte­tésnek, hogy a prófécia beteljesedésénél korunk jóaka­ratú embereit árnyékolták elő. A tengerészek kezdték felismerni, hogy Jónásnak a kötelesség teljesítéstől való menekülésében segítségére voltak. Igy szóltak hozzá: „Mit cselekedtél?" Jónás nem próbálta magát igazolni, hogy helytelen útra tért, hanem nyíltan bevallotta téve­dését még a nemzsidókkal szemben is. Isten hű tanúi gyakran követnek el hibát. Azonban mihelyt felismerik azt, nyíltam bevallják. Isten népe a földön Jónáshoz hasonlóan beismerte az 1919-ben tett tapasztalatai után törvénytelen eljárását, miszerint tagjai elmulasztották Jehova neve és királysága mellett tanúskodni oly idő­ben, amidőn tanúskodhattak volna. Az emberektől és attól való félelem, amit nekik az emberek árthatnának, vissza tartotta őket. Ezt a következtetést a tények és az Ésaiás 6:1-9-ben feljegyzett jövendölés teljesen alá­támasztja. Ott Ésaiás próféta, aki az Urnak ugyanazon felszenteltjeit ábrázolta, a következő szavakat helyezte szájukba: „Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom: hisz a Királyt, a Seregek Jehováját látták sze­meim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és ke­zében eleven szén volt, amelyet fogóval vett az. oltárról. És megérintette számat azzal és mondá: Imé ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott és bűnöd elfedezte­tett." — Ésaiás 6:5—7.

¹³ A világháború folyamán Isten népe ellen intézett üldözés félelemmel töltötte el őket, és elmulasztották kötelességük teljesítését, amint tehát Ésaiásnál látjuk, elhanyagolták a bizonyságtevést, s az Úrhoz kiáltottak. S ezt a világban is bevallották. A jóakaratú emberek felismerték erre, hogy a világháború folyamán ők is kellett tegyenek valamit, vagyis nekik is valami részük volt abban, hogy az Istennek szenteltek oly kényes hely­zetbe kerültek, mégpedig mivel támogatták Sátán pénzügyi, vallásos és politikai szervezeteit, amelyek Isten né­pét a bizonyságtevésben akadályozták s őket hanyagokká és egy bizonyos mértékig hűtlenekké tették. Sok jó­akaratú ember akarata ellenére részt vett Isten maradé­kának az Úr színe elől és a Jehova nevének és királysá­gának a hirdetésétől való eltávolításában. Igy láthatjuk, hogy a tengerészek, akik Jónást az Úr színe elől s a megparancsolt bizonyság hirdetésétől eltávolították, a jóakaratú embereket szemléltették, akik tudatlanul se­-

|

gédkeztek az ördögnek Isten népének a megakadályozá­ sában. Miután a jóakaratú emberek felismerték a helyze­tet, attól féltek, hogy Jehova szenvedést bocsájt rájuk, s azért a háború végével Jehova hű tanúihoz fordultak felvilágosításért.

{{raw:data:p|14|14| A nagy vihar a tengeren tovább tartott. A tengeré­ szek megrémültek és további kérdéseket intéztek Jó­ náshoz: „Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a ten­ ger háborgása növekedett." (Jónás_1 :_11) Mivel a ten­ gerészek egyáltalán nem tudták, hogyan menekülhetné­ nek meg, Jónástól kérdezték meg, hogy mit cselekedje­ nek. A prófétai kép e részének a beteljesedése a világ­ háború végén vette kezdetét.. A világháború ugyan vé­ get ért, de a bajok tovább folytatódtak, s a jóakaratú emberek megtudták Jehova szolgáitól, hogy Armageddpn a' közeljövőben bekövetkezik s az a világháború­ nál nagyobb bajt és nyomorúságot hoz magával. Körül-, belül abban az időben kezdték Jehova tanúi mindjobban felismerni és megérteni, hogy Armngeddon Isten harag­ jának a megnyilvánulása lesz, s amidőn felismertek, el­ juttatták ezt a felvilágosítást a többi embereknek is. Amiképpen a tengerészek felismerték, hogy a vihar nö­ vekvő tombolása Isten haragját juttatta kifejezésre va­ laki ellen a hajóban, úgy a jóakaratú emberek is lát­ ták a földön, hogy a „kereszténység" Jehova és király sága elleni lázadó és nyakas viselkedése mindjobban nö­ vekedik, hogy a vallásoskodók mindjobban elvilágiasodnak és istentelenebbé lesznek; s ezek a jóakaratú embe­ rek megijedtek és őszinte keresztényeknél kerestek fel­ világosítást, hogy megtudják, mit cselekedtek. így az Űr jóságában régen bemutatta, hogy tudja szoros öszszeköttetéshe hozni tanúit s a királyság üzenetéta becsü­ letes és őszinte igazságkeresőkkcl. 15 Ennél a pontnál Jónás kezdte felismerni, mily nagy igazságtalanságot cselekedett, s azután nagy bátorságot mutatott. Ha valaki látja, hogy nincs igaza, valóban bátorságot követel, hogy igazságtalanságát bevallja es kész legyen magára venni a következményeket, min <lent_Jehova Istenre bízván. Jónás éppen így cseleke­ dett. Jól tudta, hogy csak Isten tudja az ügyet igazsá­ gosan rendbehozni. „Ö pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom ón, hogy miattam van e nagy vihar rajtatok." —.Jónás 1 : 12. 10 Jónás nem tanúsított önzést, arra kérvén a tengeré­ szeket, hngy minden lehetőt tegyenek meg a hajónak a viharon való átvezetésére. Jól tudta, hogy a halállal néz szembe és biztosan elpusztul, ha Jehova meg nem menti. Kein is kísérelte meg magát igazolni. Arra kérte a tengerészeket, hogy szolgáltassák ki öt a vihart élőiidéző Istennek, hogy őt Jehova a nagy irgalmasságá­ ban vagy megszabadítsa, vagy pedig engedje elpusztul­ ni. Bátor volt, mégpedig mivel tudta, hogy Isten akár-