Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/2

Az őrtorony

és Krisztus jelenlétének hírnöke

                       25. évfolyam

                       1938 augusztus 15

                       15—16 szám

Jónás

 (II. rész folytatása)

¹¹ Jónás ezután elmondotta a tengerészeknek történe­tét, hogy t. i. a mindenható Isten szine elől elmenekült, hogy ne kelljen Ninivébe menni s a város ellen prédi­kálni, amint neki Jehova megparancsolta: „És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy Jehova szine elől fut, mivelhogy elbeszélé nekik." — Jónás 1;10.

¹² A tengerészek megrémültek attól, amit Jónás cselekedett, ami további bizonyítéka annak a következte­tésnek, hogy a prófécia beteljesedésénél korunk jóaka­ratú embereit árnyékolták elő. A tengerészek kezdték felismerni, hogy Jónásnak a kötelesség teljesítéstől való menekülésében segítségére voltak. Igy szóltak hozzá: „Mit cselekedtél?" Jónás nem próbálta magát igazolni, hogy helytelen útra tért, hanem nyíltan bevallotta téve­dését még a nemzsidókkal szemben is. Isten hű tanúi gyakran követnek el hibát. Azonban mihelyt felismerik azt, nyíltam bevallják. Isten népe a földön Jónáshoz hasonlóan beismerte az 1919-ben tett tapasztalatai után törvénytelen eljárását, miszerint tagjai elmulasztották Jehova neve és királysága mellett tanúskodni oly idő­ben, amidőn tanúskodhattak volna. Az emberektől és attól való félelem, amit nekik az emberek árthatnának, vissza tartotta őket. Ezt a következtetést a tények és az Ésaiás 6:1-9-ben feljegyzett jövendölés teljesen alá­támasztja. Ott Ésaiás próféta, aki az Urnak ugyanazon felszenteltjeit ábrázolta, a következő szavakat helyezte szájukba: „Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom: hisz a Királyt, a Seregek Jehováját látták sze­meim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és ke­zében eleven szén volt, amelyet fogóval vett az. oltárról. És megérintette számat azzal és mondá: Imé ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott és bűnöd elfedezte­tett." — Ésaiás 6:5—7.

¹³ A világháború folyamán Isten népe ellen intézett üldözés félelemmel töltötte el őket, és elmulasztották kötelességük teljesítését, amint tehát Ésaiásnál látjuk, elhanyagolták a bizonyságtevést, s az Úrhoz kiáltottak. S ezt a világban is bevallották. A jóakaratú emberek felismerték erre, hogy a világháború folyamán ők is kellett tegyenek valamit, vagyis nekik is valami részük volt abban, hogy az Istennek szenteltek oly kényes hely­zetbe kerültek, mégpedig mivel támogatták Sátán pénzügyi, vallásos és politikai szervezeteit, amelyek Isten né­pét a bizonyságtevésben akadályozták s őket hanyagokká és egy bizonyos mértékig hűtlenekké tették. Sok jó­akaratú ember akarata ellenére részt vett Isten maradé­kának az Úr színe elől és a Jehova nevének és királysá­gának a hirdetésétől való eltávolításában. Igy láthatjuk, hogy a tengerészek, akik Jónást az Úr színe elől s a megparancsolt bizonyság hirdetésétől eltávolították, a jóakaratú embereket szemléltették, akik tudatlanul se­-

|

gédkeztek az ördögnek Isten népének a megakadályozá­ sában. Miután a jóakaratú emberek felismerték a helyze­tet, attól féltek, hogy Jehova szenvedést bocsájt rájuk, s azért a háború végével Jehova hű tanúihoz fordultak felvilágosításért.

¹⁴ A nagy vihar a tengeren tovább tartott. A tengeré­szek megrémültek és további kérdéseket intéztek Jó­náshoz „Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a ten­ger háborgása növekedett. (Jónás 1:11) Mivel a ten­gerészek egyáltalán nem tudták, hogyan menekülhetné­nek meg, Jónástól kérdezték meg, hogy mit cselekedjenek. A prófétai kép e részének a beteljesedése a világháború végén vette kezdetét. A világháború ugyan vé­get ért, de a bajok tovább folytatódtak, s a jóakaratú emberek megtudták Jehova szolgáitól, hogy Armageddon a közeljövőben bekövetkezik s az a világháború­nál nagyobb bajt és nyomorúságot hoz magával. Körül-, belül abban az időben kezdték Jehova tanúi mindjobban felismerni és megérteni, hogy Armageddon Isten harag­jának a megnyilvánulása lesz, s amidőn felismerték, el­juttatták ezt a felvilágosítást a többi embereknek is. Amiképpen a tengerészek felismerték, hogy a vihar nö­vekvő tombolása Isten haragját juttatta kifejezésre va­laki ellen a hajóban, úgy a jóakaratú emberek is lát­ták a földön, hogy a „kereszténység" Jehova és királysága elleni lázadó és nyakas viselkedése mindjobban növekedik, hogy a vallásoskodók mindjobban elvilágiasodnak és istentelenebbé lesznek; s ezek a jóakaratú emberek megijedtek és őszinte keresztényeknél kerestek felvilágosítást, hogy megtudják, mit cselekedtek. Igy az Úr jóságában régen bemutatta, hogy tudja szoros öszszeköttetésbe hozni tanúit s a királyság üzenetét a becsü­letes és őszinte igazságkeresőkkel.

¹⁵ Ennél a pontnál Jónás kezdte felismerni, mily nagy igazságtalanságot cselekedett, s azután nagy bátorságot mutatott. Ha valaki látja, hogy nincs igaza, valóban bátorságot követel, hogy igazságtalanságát bevallja és kész legyen magára venni a következményeket, mindent Jehova Istenre bízván. Jónás éppen így cseleke­dett. Jól tudta, hogy csak Isten tudja az ügyet igazsá­gosan rendbehozni. „Ő pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van e nagy vihar rajtatok." — Jónás 1:12.

¹⁶ Jónás nem tanúsított önzést, arra kérvén a tengeré­szeket, hogy minden lehetőt tegyenek meg a hajónak a viharon való átvezetésére. Jól tudta, hogy a halállal néz szembe és biztosan elpusztul, ha Jehova meg nem menti. Nem is kísérelte meg magát igazolni. Arra kérte a tengerészeket, hogy szolgáltassák ki őt a vihart élőiidéző Istennek, hogy őt Jehova a nagy irgalmasságá­ ban vagy megszabadítsa, vagy pedig engedje elpusztul­ni. Bátor volt, mégpedig mivel tudta, hogy Isten akár-

}}