„Oldal:Harc-az-Isten-ellen-1-2-rész-1937.djvu/11” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
7. sor: 7. sor:
 
{{raw:data:p|c| ten", illetve az igazságért buzgólkodik s nem engedi bemocskolni a nevét vagy igéjét az ördög ravasz fondorlatai vagy cselekedetei által. Nem fogja tehát életben részesíteni azokat, akik tárgyakat imádnak, melyeket az ördög talált ki és használ Jehova nevének gyalázására. Isten törvénye, amely elrendeli, hogy az emberek ne tartsanak más isteneket rajta kívül, sem mennyei, sem földi dolgokról faragott képet ne csináljanak, s azok előtt ne hódoljanak, tisztán azon célból adatott, hogy az embert az ördög elvetemültségével, a „könnyen befonó bűnnel" szemben megőrizze.}}
 
{{raw:data:p|c| ten", illetve az igazságért buzgólkodik s nem engedi bemocskolni a nevét vagy igéjét az ördög ravasz fondorlatai vagy cselekedetei által. Nem fogja tehát életben részesíteni azokat, akik tárgyakat imádnak, melyeket az ördög talált ki és használ Jehova nevének gyalázására. Isten törvénye, amely elrendeli, hogy az emberek ne tartsanak más isteneket rajta kívül, sem mennyei, sem földi dolgokról faragott képet ne csináljanak, s azok előtt ne hódoljanak, tisztán azon célból adatott, hogy az embert az ördög elvetemültségével, a „könnyen befonó bűnnel" szemben megőrizze.}}
 
{{raw:data:p|8|7-8|id=q3| Ismét visszatérve az apostolnak az Isten szövetséges népéhez intézett szavaira, miszerint, „félretéve minden akadályt és a megkörnyékezö bűnt", világosan láthatjuk, hogy Istennek híven szolgálni nem lehet, ha egyúttal az iránta való szeretetünket mással is megosztjuk; hogy nem lehet vallásoskodni és egyúttal Istennek is híven szolgálni; hanem félre kell tenni az akadályokat s az apostol tanácsa szerint kell cselekedni: „Ezt az egyet cselekszem", (Filippi 3:14) s ez Jézus Krisztus követését jelenti és az Isten törvényeinek a megtartását. A valláskultusz teljesen ellentétben áll a Mindenható Isten parancsával.}}
 
{{raw:data:p|8|7-8|id=q3| Ismét visszatérve az apostolnak az Isten szövetséges népéhez intézett szavaira, miszerint, „félretéve minden akadályt és a megkörnyékezö bűnt", világosan láthatjuk, hogy Istennek híven szolgálni nem lehet, ha egyúttal az iránta való szeretetünket mással is megosztjuk; hogy nem lehet vallásoskodni és egyúttal Istennek is híven szolgálni; hanem félre kell tenni az akadályokat s az apostol tanácsa szerint kell cselekedni: „Ezt az egyet cselekszem", (Filippi 3:14) s ez Jézus Krisztus követését jelenti és az Isten törvényeinek a megtartását. A valláskultusz teljesen ellentétben áll a Mindenható Isten parancsával.}}
{{raw:data:p|9|9-10|id=q4|{{raw:data:idhidden|paragraph9q4|}} Isten törvénye egyszerű, s az ő törvényével szemben tanúsított engedetlenség bálványimádás. (Sámuel I. 15:23) Minden vallásceremónia arra mutat, hogy gyakorlói bálványimádást végeznek. Istentisztelet alkalmával való képhasználat bálványimádás és minden bálványimádás szörnyűség Isten előtt. Amiképpen Isten nehéz megpróbáltatásoknak engedte át Jóbot, úgy az izraelitákat is nehéz próbáknak engedte át s azóta ugyanúgy tett szövetséges népének tagjaival is, hogy az ördög megkísértse őket, hogy így kitűnjön, hogy az Isten, vagypedig az ördög mellett döntenek-e. Mivel Isten tudta, hogy a zsidók ördögvallások gyakorlóival kerülnek majd érintkezésbe, parancsolta meg nekik határozottan: „Ne hajoljatok a bálványokhoz és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." (Mózes III. 19:4) „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. És lerontom a ti magaslataitokat és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat és a ti holttesteiteket a bálványaitok holttetemeire hányatom és megutál titeket az én lelkem." (Mózes III. 20:1, 30) „Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok." (Krónika I. 16:26) A valláskultusz vagy ördögvallás, amint világosan láthatjuk, az ember legnagyobb ellensége, amit az ősellenség, az ördög az ember elpusztítására szerkesztett.}}
+
{{raw:data:p|9|9-10|id=q4|{{raw:data:idhidden|paragraph9q4|}} Isten törvénye egyszerű, s az ő törvényével szemben tanúsított engedetlenség bálványimádás. (Sámuel I. 15:23) Minden vallásceremónia arra mutat, hogy gyakorlói bálványimádást végeznek. Istentisztelet alkalmával való képhasználat bálványimádás és minden bálványimádás szörnyűség Isten előtt. Amiképpen Isten nehéz megpróbáltatásoknak engedte át Jóbot, úgy az izraelitákat is nehéz próbáknak engedte át s azóta ugyanúgy tett szövetséges népének tagjaival is, hogy az ördög megkísértse őket, hogy így kitűnjön, hogy az Isten, vagypedig az ördög mellett döntenek-e. Mivel Isten tudta, hogy a zsidók ördögvallások gyakorlóival kerülnek majd érintkezésbe, parancsolta meg nekik határozottan: „Ne hajoljatok a bálványokhoz és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." (Mózes III. 19:4) „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. És lerontom a ti magaslataitokat és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat és a ti holttesteiteket a bálványaitok holttetemeire hányatom és megutál titeket az én lelkem." (Mózes III. 26:1, 30) „Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok." (Krónika I. 16:26) A valláskultusz vagy ördögvallás, amint világosan láthatjuk, az ember legnagyobb ellensége, amit az ősellenség, az ördög az ember elpusztítására szerkesztett.}}
 
{{raw:data:p|10|9-10|id=q4| A törvényszövetség után történt események mutatják, mennyire szükséges volt a törvény. A zsidók vándorlásáról szóló feljegyzések nagyon sok példa vagy esemény útján mutatják, hogy az izraeliták bálványimádásra tértek át. Amidőn érintkezésbe kerültek a moábitákkal, látták, hogy a moábitáknak van egy vallásgyakorlatuk, amelyet „Baál-Peornak" hívnak, mire több zsidó megszegte Isten törvényét s ahhoz a valláshoz csatlakozott; azáltal Isten haragjának tették ki magukat és többen elpusztultak közülük. „Mert hívogaták a népet (a moábiták) az ő isteneik áldozataira és evék a nép és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izrael Baál-Peorhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen. És monda az Úr Mózesnek: Vedd elő e népnek minden főemberét és akasztasd fel őket az Úrnak, fényes nappal; hogy elforduljon az Úr haragjának gerjedezése Izraeltől. Monda azért Mózes Izrael bíráinak: Kiki ölje}}
 
{{raw:data:p|10|9-10|id=q4| A törvényszövetség után történt események mutatják, mennyire szükséges volt a törvény. A zsidók vándorlásáról szóló feljegyzések nagyon sok példa vagy esemény útján mutatják, hogy az izraeliták bálványimádásra tértek át. Amidőn érintkezésbe kerültek a moábitákkal, látták, hogy a moábitáknak van egy vallásgyakorlatuk, amelyet „Baál-Peornak" hívnak, mire több zsidó megszegte Isten törvényét s ahhoz a valláshoz csatlakozott; azáltal Isten haragjának tették ki magukat és többen elpusztultak közülük. „Mert hívogaták a népet (a moábiták) az ő isteneik áldozataira és evék a nép és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izrael Baál-Peorhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen. És monda az Úr Mózesnek: Vedd elő e népnek minden főemberét és akasztasd fel őket az Úrnak, fényes nappal; hogy elforduljon az Úr haragjának gerjedezése Izraeltől. Monda azért Mózes Izrael bíráinak: Kiki ölje}}
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2023. augusztus 14., 16:04-kori változata

A lap korrektúrázva van


179
niok és sohasem léphettek az ígéret földjére. Később aztán az izraeliták az Úr gondviselése alatt élőképeket voltak hivatva alakítani, amelyek útján Isten a hűséges szolgáira vonatkozó szándékát vetítette elő; emiatt példáznak az izraeliták élményei nagyobb eseményeket, amelyek Sátán világának a végén fognak bekövetkezni. Mózes az izraeliták vezetője volt hosszú útjukon s azon idő alatt írta meg öt könyvét amit Isten sugallt neki; utána Isten más szolgái mindazon eseményeket feljegyezték, amelyeken az izraeliták átmentek. Isten ezeket nemcsupán történelemképpen íratta fel, hanem nagyobb, később bekövetkező eseményeket akart előrejelezni általuk. — Korinthus I. 10:11; Zsidók 10:1.
„Behálózó bűn"
6 Most pedig képzeljünk el magunknak egy 600 000 emberből álló hadsereget húsz éven felüliekből, nőket és gyermekeket kivéve, amint az ígéret földje felé vándorol a vadonon keresztül, magával viszi nyájait és élelmiszereit, igás állatait, egy oly népet, amelyet Isten elkülönített a többi népektől! Ez a nép Isten parancsának engedelmeskedve, úton volt. Vajjon hányán fogják megőrizni ártatlanságukat Isten előtt és érkeznek meg az Ígéret földjére? Melyik nagy bűn volt az, amely őket oly könyűszerrel behálózta s immár útjuk kezdetén körülöttük ólálkodott? Az élményeikből és az-írás bizonyítékaiból merített válasz a következő: Az ördög által kieszelt valláskultusz és formaság volt az, amelynek gyakorlására a nép elcsábíttatott s így a Mindenható Istentől elhajlott. A valláskultusz mindig főeszköz volt az ördög kezében, amely útján az embereket elámította és az igazsággal szemben megvakította. Izrael ebbe a bűnbe bonyolódott bele s ez a bűn fonta be azokat is, akik Jézus Krisztus követőinek vallották magukat. Több évszázaddal a pusztai vándorlás után írta Pál apostol, aki zsidó származású volt, a zsidókhoz írott levelét s abban több hűséges embert megnevez Ábeltől kezdve Keresztelő Jánosig, akik megőrizték ártatlanságukat (feddhetetlenségüket) Isten előtt. Kimutatja, hogy azok Isten elismerését az ördögvallás kerülése és a Mindenható s az ő törvényei iránt tanúsított tántoríthatatlan ragaszkodásukkal nyerték meg. Azután mindazoka figyelmezteti, akik Isten akaratának cselekvésébe beleegyeztek és Jézus követésébe szegődtek, hogy emlékezzenek az előttük élt ezen hűséges tanukra és járjanak hasonló úton: „Annakokáért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező (behálózó) bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret." — Zsidók 12:1.
7
Ama bűn, amely az embereket oly könnyen behlózza, Edén óta a valláskultusz volt. Sátán ezen eszköz útján ámította el az embert, befonta s azáltal Istentől térítette el. Könnyen a valláskultusz félrevezető befolyása alá lehetett kerülni, azáltal megszegték Isten törvényét, s az ördög mindenkor gondoskodott arról, hogy vallást tartsanak az emberek szemei elé, és így okozta bukásukat. Képek, füzérek, keresztek és hasonló tárgyak készítése, állítólagos istentiszteleten való használása egyenesen Isten törvényének a megszegését jelenti s azt mutatja, hogy azok, akik ily kultuszt gyakorolnak, tudtukon kívül az ördög kelepcéjébe kerülnek. Aki emberek, zászlók vagy hasonlók előtt leborul, azáltal azoknak tulajdonítja az üdvösségét, ami vallásos külsőséget és az Isten törvényének nyilvános megszegését jelenti. Nem szabad megosztani az Istenhez való hűséget más teremtménnyel. Egyedül Jehova Isten az életadó és védelmező; „féltőnszerető Is¬
ten", illetve az igazságért buzgólkodik s nem engedi bemocskolni a nevét vagy igéjét az ördög ravasz fondorlatai vagy cselekedetei által. Nem fogja tehát életben részesíteni azokat, akik tárgyakat imádnak, melyeket az ördög talált ki és használ Jehova nevének gyalázására. Isten törvénye, amely elrendeli, hogy az emberek ne tartsanak más isteneket rajta kívül, sem mennyei, sem földi dolgokról faragott képet ne csináljanak, s azok előtt ne hódoljanak, tisztán azon célból adatott, hogy az embert az ördög elvetemültségével, a „könnyen befonó bűnnel" szemben megőrizze.
8 Ismét visszatérve az apostolnak az Isten szövetséges népéhez intézett szavaira, miszerint, „félretéve minden akadályt és a megkörnyékezö bűnt", világosan láthatjuk, hogy Istennek híven szolgálni nem lehet, ha egyúttal az iránta való szeretetünket mással is megosztjuk; hogy nem lehet vallásoskodni és egyúttal Istennek is híven szolgálni; hanem félre kell tenni az akadályokat s az apostol tanácsa szerint kell cselekedni: „Ezt az egyet cselekszem", (Filippi 3:14) s ez Jézus Krisztus követését jelenti és az Isten törvényeinek a megtartását. A valláskultusz teljesen ellentétben áll a Mindenható Isten parancsával.
9
Isten törvénye egyszerű, s az ő törvényével szemben tanúsított engedetlenség bálványimádás. (Sámuel I. 15:23) Minden vallásceremónia arra mutat, hogy gyakorlói bálványimádást végeznek. Istentisztelet alkalmával való képhasználat bálványimádás és minden bálványimádás szörnyűség Isten előtt. Amiképpen Isten nehéz megpróbáltatásoknak engedte át Jóbot, úgy az izraelitákat is nehéz próbáknak engedte át s azóta ugyanúgy tett szövetséges népének tagjaival is, hogy az ördög megkísértse őket, hogy így kitűnjön, hogy az Isten, vagypedig az ördög mellett döntenek-e. Mivel Isten tudta, hogy a zsidók ördögvallások gyakorlóival kerülnek majd érintkezésbe, parancsolta meg nekik határozottan: „Ne hajoljatok a bálványokhoz és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." (Mózes III. 19:4) „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. És lerontom a ti magaslataitokat és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat és a ti holttesteiteket a bálványaitok holttetemeire hányatom és megutál titeket az én lelkem." (Mózes III. 26:1, 30) „Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok." (Krónika I. 16:26) A valláskultusz vagy ördögvallás, amint világosan láthatjuk, az ember legnagyobb ellensége, amit az ősellenség, az ördög az ember elpusztítására szerkesztett.
10 A törvényszövetség után történt események mutatják, mennyire szükséges volt a törvény. A zsidók vándorlásáról szóló feljegyzések nagyon sok példa vagy esemény útján mutatják, hogy az izraeliták bálványimádásra tértek át. Amidőn érintkezésbe kerültek a moábitákkal, látták, hogy a moábitáknak van egy vallásgyakorlatuk, amelyet „Baál-Peornak" hívnak, mire több zsidó megszegte Isten törvényét s ahhoz a valláshoz csatlakozott; azáltal Isten haragjának tették ki magukat és többen elpusztultak közülük. „Mert hívogaták a népet (a moábiták) az ő isteneik áldozataira és evék a nép és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izrael Baál-Peorhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izrael ellen. És monda az Úr Mózesnek: Vedd elő e népnek minden főemberét és akasztasd fel őket az Úrnak, fényes nappal; hogy elforduljon az Úr haragjának gerjedezése Izraeltől. Monda azért Mózes Izrael bíráinak: Kiki ölje