Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/19

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Inghrid.mehelean (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 6., 15:35-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


vag (ez egy katolikus rend) gyakorolja; s mint igazi katolikus ember az Istentől kezére bízott javakat a szent Egyház dicsőségére használja. Tapintatosan és szent buzgósággal bensőséges barátságot létesített Wilson elnök és a katolikus egyház között. Amerika történelmében ez az első eset, amidőn az elnök és egy nagy politikai párt kiegyenlítő és tisztességes szövetségre törekedett a katolikus egyházzal.”
24 Ez bizonyítja azt a következtetésünket, hogy a római katolikus hierarchia állhatatosan nyomult előre, hogy az amerikai kormányt hatalmába kerítse s ezáltal önző kívánságait kielégítse. A becsületes emberek millióit csábították arra, hogy a katolikus egyházhoz csatlakozzanak, azt támogassák s ezek az emberek nem hibáztathatók a papi uralom miatt; amiket itt erről a hierarchiáról mondunk, nem is vonatkozik a becsületes és jóakaratú katolikusokra. Akik részesülni szeretnének Isten országában, annak idején ettől a katolikus egyházuralomtól meg fognak szabadulni.
25 Itt arra akarunk emlékeztetni, hogy Amerika, Wilson kormánya idejében lépett bele a háborúba, s hogy a „Beteljesült titok” című könyv 1917 július 17-én jelent meg, mire 1918 június 21-én a Társulat tisztviselőit együttesen 80 évi börtönre ítélték, még pedig egy olyan bíró útján, aki Wilson úrnak és a római katolikus hierarchiának utasítására járt el. Wilson kormánya idejében történt, hogy Philadelphiában a katolikus és protestáns klerikálisok konferenciát tartottak a Sámson-osztály elpusztítására irányuló tervvel. Erre vonatkozólag egy határozatot hoztak és Washingtonban benyújtottak, amelynek következtében egy oly törvénytervezetet terjesztettek a szenátus elé, mely értelmében a kémkedési törvény megszegőit halállal kívánták megbüntetni és hadbíróság elé állítani. Abban az időben az igazságminisztérium illetékes osztályán John L. O-Brian, egy szélsőséges felekezetieskedő ember ült, akit protestánsnak tekintettek, de a katolikusokkal működött együtt és több becsületes embert, akik más felekezetekhez tartoztak, eretnekségért üldöztetett és az ember vezette a harcot a Sámson-osztály ellen. Az említett törvénytervezetet egy megkergült colombus lovag felbujtásából és segítségével terjesztette a szenátus elé. Az Egyesült Államok hadseregének egyik generálisa egészen nyiltan meg is mondotta, hogy ezzel a törvénytervezettel a bibliakutatókat, illetve a hasonmási Sámson-osztályt akarják elpusztítani.
26 Sámson haja újból megnőtt és ő ismét élvezte Isten kegyelmét. A világháború után, főképpen 1922-ben került a Sámson-osztály ismét Isten kegyelmébe és oly erővel kezdett hozzá a bizonyságtevés munkájának föllendítéshez, mint soha azelőtt. Mire aztán a különböző felekezetek papjai szövetkezte és hozzá kezdtek a Sámson-osztály üldözéséhez, nemcsupán Amerikában, hanem „kereszténységszerte”. Az elmúlt 7 esztendő alatt folytonosan elvetemülten üldözték Jehova bizonyságtevőit New-Jerseyben és más helyeken is a földön; ezeket az üldözéseket az ország alkotmányának nyílt letiprásával folytatják, minek következtében Jézus Krisztus őszinte és hű követői közül ezreket jogtalanul tartóztattak le és vetettek börtömbe. 1929-ben Mussolini és a Vatikán szerződést kötöttek, melynek értelmében a pápa székhelye független állammá lett és azóta a hierarchia követeket küld a „kereszténység” különböző országaiba ami arra mutat, hogy a római katolikus papi uralom nem Istent és Krisztust képviseli; mert a mostani gonosz világ teljesen a Sátán hatalma alatt áll és az Isten nyilván nem küldene követeket annak szervezetéhez.
27 Ez a hierarchia megegyezett a németországi és osztrák uralkodókkal; a nemzeti szocialisták mögött tényleg a hierarchia áll és az használja a nácikat mindannak az elpusztítására, ami a katolikus hierarchiával szemben áll. Amerikában ugyanez a hierarchia a nemzeteknek a maga hatalmába való kerítésén dolgozik és arra törekszik, hogy a fontos hivatalokat a hierarchia eszközei nyerjék el. Amerikában az igazságügyi minisztérium főtisztviselői is a hierarchia ügynökei és embertársaikkal való bánásmódjukban nincsen bennük tisztesség és igazságérzet.
28 A világ háború óta a modern filiszteusok tovább is nyilvánosan gúnyolták a Sámson-osztályt, Jehova bizonyság tevői és a Sámson-osztály Istenhez és Krisztushoz való hűsége miatt mindezideig állandóan gyalázva van. A fanatikus katolikusok és vakitű protestánsok tudatlanságukban a papság ravasz befolyása alatt segítettek a papságnak Jehova tenubizonyságainak gyalázásában, miképpen a nép Sámson gúnyolásában: „És mikor látta őt a nép, dicsérték az ő istenüket, mert – mondának – kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját és aki sokakat megölt miközülünk.” – Bírák 16:24
29 Az 1929 óta e világra szakadt gazdasági váltságot a mostani filiszteusok szövetségeseikkel, a nyáj előkelőségeivel együtt kivételes helyzet létesítésére használták fel és elnyomást célzó törvényeket csináltak, hogy azok által Jehova bizonyságtevőinek munkáját elpusztítsák; ebből a célból rendeztek nagy mozgalmakat, hogy Jehova tanúbizonyságait az emberek szemében becsméreljék és ezen a téren volt is egy kevés sikerük.
30 30-35
31 30-35