Oldal:HUw1936.04 Samson 3-5.djvu/13

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. július 27., 17:53-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


gyunk a világi hatalmaknak, tehát ha a lázadás, vagy árulás látszatába keverednénk, az ily vádakkal és gyalázkodásokkal szemben való tisztázásunk érdekében a Krisztus királyságáról szóló evangélium hirdetésének felhagyására lennénk kénytelenek minden alkalommal, amidőn a világi hatalom azt kívánná tőlünk, s ezzel félelmet tanusítnánk az emberek gyalázkodásaival szemben és oly erőtlenek lennénk mint a többi emberek.” A Sámson-osztály világosan különbözik más emberektől vagy emberi teremtményektől Istenhez való rendíthetetlen ragaszkodása és azon hajlandósága által, hogy elviselni hajlandó azon gyalázatokat, amelyek Jézus Krisztus hű követőire malmozódnak. Ha a fenti okból kitérnek a gyalázatok elől, akkor a világ szemében olyanok lennének ők is, mint a többi ember.
49 A Sámson-osztály a világháború alatt éppen ily helyzetbe került és hallgatólagosan e gonosz világ tényezőit tekintette a „felsőbb hatalmaknak”, amelyeknek a keresztények engedelmeskedni tartoznak. A folyóirat akkor közölte, hogy Isten törvénye a földi hatalmak törvényei felett áll: „Amidőn az emberek törvényei ellenkezésbe kerülnek Isten törvényeivel, akkor mindenkit a saját lelkiismerete kell hogy vezessen, hogy az emberek, vagy pedig Jehova törvényének fog engedelmeskedni.” (1917 évfolyam) Ezzel nem lett világosan s határozottan megmutatva az irány, amelyet követni kellett volna, akik magukat teljesen Istennek szentelték. A fenti kijelentés mindenkinek a saját lelkiismeretére bízta reá a döntést. Ez hallgatólagosan abba való beleegyezés volt, hogy nem jelent helytelen dolgot a világi hatalmak követése. Ez a Sámson-osztály meggondolatlanságát és gyöngeségét mutatta, amit az példáz, amit Sámson, Delilának mondott. Sámsont nem akarjuk kritizálni, a kritika azokról szól, akiket Sámson példázott.
50 A modern filiszteusok tudomást szereztek a Sámson-osztály igazi felfogásáról és a háború által felvetett peres ügyet erőszakkal döntésre vitték. Ennek következményeképpen Isten népe közül többeket elfogtak és bezártak azon vád alapján, hogy szembeszállottak a világi hatalmakkal és így a bizonyságtevés munkáját tényleg elpusztították. A modern filiszteusoknak a Delila-osztály nyújtott felvilágosítást és okozata, hogy azok Isten népére rohantak: „És mikor látta Delila, hogy kitárta volna előtte egész szívét, elküldött és elhívatá a filiszteusok fejedelmeit és ezt izené: jöjjetek fel ez egyszer, mert ő kitárta nekem egész szívét. És felmentek őhozzá a filiszteusok fejedelmei és a pénzt is felvitték kezükbe.” – Bírák 16:18
51 Gyengének mutatkozott Sámson és nagy hibát követett el, amidőn titkát elárulta Delila előtt? Nem, mert Sámson a prófétai drámában csupán egy szerepet alakított, ami előre példázta, hogy a Sámson osztály a világ végén egy nagy hibát fog elkövetni. A következő figyelmeztetés, amelyet sok idővel Sámson, Isten prófétájának ideje után írtak, főképpen a világ végén élő Sámson-osztálynak szól: „Ne higgyetek (bízzatok) a barátnak (társatoknak); ne bízzatok a tanácsadóban (bizalmasatokban); az öledben ülő előtt is (Delila, az áruló előtt) zárd be szádnak ajtaját (a nyelvedet). Mert ha a fiú bolondnak tartja atyját, (megveti atyját) a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját házanépe lesz az ellensége. De én az Úrra nézek (Jehovában bízom), várom az én szabadításom Istenét (Istentől várom a szabadítást); meghallgat engem az én Istenem.” (Mikeás 7:5-7) Az Úr Jézus Krisztus kimutatja, hogy ez a világ végén fog beteljesülni: „Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa (anyósa) közt és hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.” – Máté 10:35-36
52 A filiszteusok elveszítették bátorságukat és fel akartak hagyni a Delilával való szövetkezéssel; de Delila mindenképpen a pénzhez akart jutni és elküldött tehát a filiszteusokhoz a következő üzenettel: „Jöjjetek el még egyszer és most biztosan hatalmatokba ejthetik Sámsont.”
53 A folyóirat kiadója és az illési munka vezetője meghalt; az Egyesült Államok beleavatkoztak a világháborúba s az események ezen összetalálkozása alkalmas kivételes állapotot és ürügyet szolgáltatott a modern filiszteusoknak arra, hogy a hű Sámson-osztályt most már hatalmukba tudták keríteni. „A gonosz szolgaosztály”, amelyet Delila példázott, látta, hogy elérkezett az alkalmas pillanat Sámson tőrbeejtésére, munkájának elpusztítására, hogy maga kerüljön az élre és az uralkodó tényezők előtt kedvező megvilágításba. Ezért mintegy a következőképpen szólottak a modern filiszteusokhoz: „ha most a Sámson-osztályt tényleg próbára teszitek, ki fog tartani amellett, hogy az Úrnak tett fogadalma ellenkezik a hatalom követésével, ez ereje pedig abban van, hogy az Isten törvényét a földi törvények fölött valónak tartja. Ezt elárulták előttünk most pedig elérkezett az alkalmas pillanat, hogy őket a kelepcében megfogjuk. Jöjjetek el tehát most az egyszer és biztosan hatalmukba fogjuk keríteni őket”. A modern filiszteusokat au ördög „pénzzel” a kezükben küldötte oda és így a gonosz szolgaosztály megnyerte jutalmát. 1918 tavaszán a mostani filiszteusok Delila, illetve a gonosz szolgaosztály segítségével gyorsan cselekedtek a Sámson-osztály segítségével gyorsan cselekedtek a Sámson-osztály eltávolítására. Az illési munka befejeződött és elvégződött, s akik a munkát végezték és híven kitartottak, oly helyzetbe kerültek, hogy az áruló és elvetemült emberek az ördög utasítására őket foglyul ejtették. Ez Sámsonnak és azon munkának végét jelentette-e, amelyet ebben a prófétai drámában példázott?
Kérdések