„Oldal:HU W1936.06.djvu/18” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „118 {{azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fog¬…”)
 
a
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
118
 
{{azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fog¬
 
nak ragaszkodni Istenhez és az Űr Jézus Krisz-
 
. ■ tushoz s emellett ki fognak tartani, mégha a ha-
 
Iáiba is kellene menniök. Hívek lesznek Istenhez
 
és az ő országához, ha semmi zavar sincs, s akkor
 
is, ha sokan reájuk is támadnának szolgálatuk¬
 
ban és mindvégig így fognak viselkedni. Hívek
 
■ maradnak s az üldözések és nyomor közt sem
 
fognak engedni az ördögi befolyásnak s nem fog¬
 
nak megalkudni az ördög szervezetének semilyen
 
ágával sem. Ártatlanságukat utolsó lélekzetükig
 
meg fogják tartani. Emberek igazságtalan ügye¬
 
kért is meghaltak már egymás iránt való hűség¬
 
. ben. Mennyivel nagyobb kiváltság Istenhez és az
 
ő ügyéhez való hűségben meghalni!
 
/ "Jézus Krisztus hű és igaz követője, aki végül
 
' Isten országában fog maradni, teljesen szorgal¬
 
masan fogja követni Atyjának parancsait és
 
őrizkedni fog s nem fog eltávozni Isten szerveze¬
 
tének törvényeitől. Mivel az ily hűségesek szere¬
 
tik Istent és az ő törvényét, semmiben sem fognak
 
megbotránkozni s nem fognak elfordulni Istentől
 
és az ő szolgálatától. Gondosan fogják ápolni az
 
ország érdekeinek reájuk bízott részét, mégha oly
 
kicsi is az, megvédik azt s becsületesen végre¬
 
hajtják az azzal összefüggő kötelességüket. A
 
hű kötelességteljesítéstől való eltérés nincs meg¬
 
tűrve s az emberek előtt való tetszés végett nincs
 
megengedve az alakoskodás, sem a megalkuvás
 
az ördöggel, vagy szervezetének valamely ágával.
 
Minden kötelesség teljesítésében hűség, állhata¬
 
tosság, változatlanság, rendíthetetlen hűség, igen,
 
így fognak viselkedni.
 
;■ " Isten kijelentése szerint gyűlöli, aki „a test-
 
■ vérek közt viszályt kelt". Aki állandóan zúgoló¬
 
dik és panaszkodik Isten szervezetére s állandóan
 
, önző kívánságait követi, viszályt kelt a testvérek
 
között. (Példb. 6 :16—19; Júdás 16) Az Ür ösz-
 
szeszedeti azokat, akik viszályt keltenek és tör-
 
vénytelenül viselkednek s a külső sötétségre fog¬
 
j ja vetni. Ezt máris megmutatta egyesekkel való
 
elbánásában. Isten fiainak, akik az ő elismerését
 
bírni kívánják, békében kell lenniök egymással
 
és a viszálykodásekat kerülniük kell. (133. zsol-
 
,tár) A nagyobb Dávid trónja fel van állítva s az
 
ítélet most folyamatban van és az Ür házából va¬
 
lók így szólnak: „Békesség legyen a te várfalaid
 
között, csendesség (béke) a te palotáidban.
 
Atyámfiáiért és barátaimért hadd mondhassam:
 
béke! Az ümak. a mi Istenünknek házáért hadd
 
kívánhassak jót te neked!" (122. zsol. 7—9) A
 
hívek és az igazak meg fogják őrizni feddhetet¬
 
lenségüket s vállvetve fognak állani és harcolni
 
fognak Isten országának örömhíréért, az ország
 
érdekeit ápolni fogják s egymás iránt is, ameny-
 
nyiben az Úristenhez lojálisak és hívek lesznek s
 
ennél fognak kitartani mindvégig. Egy pillanatig
 
sem fognak remegni kísérteik előtt, hanem bát¬
 
ran és szilárdan síkra szállnak az Űrért. Bátorsá¬
 
guk most az ellenség előtt az ellenség közeli pusz¬
 
tulásának a jele lesz viszont a hívek előtt erős
 
bizonyíték lesz a bátorságuk Istentől való meg¬
 
szabadításukra nézve. — Filippi 1 : 28, 29
 
 
előtt. Akik Istennel szövetségben állnak, nagyon
 
előtt. Akik Istennel szövetségben állnak, nagyon
 
jól tudják, hogy az üdv, védelem, biztonság és
 
jól tudják, hogy az üdv, védelem, biztonság és
129. sor: 65. sor:
 
Istenben és Jézus Krisztusban s ragaszkodni kell
 
Istenben és Jézus Krisztusban s ragaszkodni kell
 
ezen hithez mindhalálig Ez sokkal többet jelent,
 
ezen hithez mindhalálig Ez sokkal többet jelent,
 +
{{azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fog¬
 +
nak ragaszkodni Istenhez és az Űr Jézus Krisz-
 +
. ■ tushoz s emellett ki fognak tartani, mégha a ha-
 +
Iáiba is kellene menniök. Hívek lesznek Istenhez
 +
és az ő országához, ha semmi zavar sincs, s akkor
 +
is, ha sokan reájuk is támadnának szolgálatuk¬
 +
ban és mindvégig így fognak viselkedni. Hívek
 +
■ maradnak s az üldözések és nyomor közt sem
 +
fognak engedni az ördögi befolyásnak s nem fog¬
 +
nak megalkudni az ördög szervezetének semilyen
 +
ágával sem. Ártatlanságukat utolsó lélekzetükig
 +
meg fogják tartani. Emberek igazságtalan ügye¬
 +
kért is meghaltak már egymás iránt való hűség¬
 +
. ben. Mennyivel nagyobb kiváltság Istenhez és az
 +
ő ügyéhez való hűségben meghalni!
 +
/ "Jézus Krisztus hű és igaz követője, aki végül
 +
' Isten országában fog maradni, teljesen szorgal¬
 +
masan fogja követni Atyjának parancsait és
 +
őrizkedni fog s nem fog eltávozni Isten szerveze¬
 +
tének törvényeitől. Mivel az ily hűségesek szere¬
 +
tik Istent és az ő törvényét, semmiben sem fognak
 +
megbotránkozni s nem fognak elfordulni Istentől
 +
és az ő szolgálatától. Gondosan fogják ápolni az
 +
ország érdekeinek reájuk bízott részét, mégha oly
 +
kicsi is az, megvédik azt s becsületesen végre¬
 +
hajtják az azzal összefüggő kötelességüket. A
 +
hű kötelességteljesítéstől való eltérés nincs meg¬
 +
tűrve s az emberek előtt való tetszés végett nincs
 +
megengedve az alakoskodás, sem a megalkuvás
 +
az ördöggel, vagy szervezetének valamely ágával.
 +
Minden kötelesség teljesítésében hűség, állhata¬
 +
tosság, változatlanság, rendíthetetlen hűség, igen,
 +
így fognak viselkedni.
 +
;■ " Isten kijelentése szerint gyűlöli, aki „a test-
 +
■ vérek közt viszályt kelt". Aki állandóan zúgoló¬
 +
dik és panaszkodik Isten szervezetére s állandóan
 +
, önző kívánságait követi, viszályt kelt a testvérek
 +
között. (Példb. 6 :16—19; Júdás 16) Az Ür ösz-
 +
szeszedeti azokat, akik viszályt keltenek és tör-
 +
vénytelenül viselkednek s a külső sötétségre fog¬
 +
j ja vetni. Ezt máris megmutatta egyesekkel való
 +
elbánásában. Isten fiainak, akik az ő elismerését
 +
bírni kívánják, békében kell lenniök egymással
 +
és a viszálykodásekat kerülniük kell. (133. zsol-
 +
,tár) A nagyobb Dávid trónja fel van állítva s az
 +
ítélet most folyamatban van és az Ür házából va¬
 +
lók így szólnak: „Békesség legyen a te várfalaid
 +
között, csendesség (béke) a te palotáidban.
 +
Atyámfiáiért és barátaimért hadd mondhassam:
 +
béke! Az ümak. a mi Istenünknek házáért hadd
 +
kívánhassak jót te neked!" (122. zsol. 7—9) A
 +
hívek és az igazak meg fogják őrizni feddhetet¬
 +
lenségüket s vállvetve fognak állani és harcolni
 +
fognak Isten országának örömhíréért, az ország
 +
érdekeit ápolni fogják s egymás iránt is, ameny-
 +
nyiben az Úristenhez lojálisak és hívek lesznek s
 +
ennél fognak kitartani mindvégig. Egy pillanatig
 +
sem fognak remegni kísérteik előtt, hanem bát¬
 +
ran és szilárdan síkra szállnak az Űrért. Bátorsá¬
 +
guk most az ellenség előtt az ellenség közeli pusz¬
 +
tulásának a jele lesz viszont a hívek előtt erős
 +
bizonyíték lesz a bátorságuk Istentől való meg¬
 +
szabadításukra nézve. — Filippi 1 : 28, 29

A lap 2020. szeptember 18., 16:10-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


előtt. Akik Istennel szövetségben állnak, nagyon jól tudják, hogy az üdv, védelem, biztonság és .áldás csak Istentől származhatik és az ö országᬠtól, mástól senkitől sem. Lobogónak és embernek való üdvköszönés, annak való üdvösség tulajdo-. nitását jelenti s ez hűtlenség Istennel szemben. Ez a megpróbáltatás az utóbbi két évben főkép- , pen Németországban szakadt Isten népére. Egye¬ sek elbuktak e megpróbáltatásban, viszont mások hívek és állhatatosak maradtak s inkább elszen¬ vedték a börtönt, verést és halált, mintsem hűt¬ lenséget követtek volna el Istennel és az ő orszᬠgával szemben. Ezek választották a helyes utat. Az üldözések közt híveknek bizonyult hajdani em¬ berekről az áll megírva, hogy „nem volt reájuk méltó a világ"; ugyanígy mondható most is azok¬ ról, akik a mostani időben az üldöztetések közt Istenhez híven, szilárdan és állhatatosan állanak, hogy nem volt méltó reájuk a világ. •’ Az ördög az összes elvetemült és kegyetlen képviselőket Jézus ellen csődítette, arra akarván kényszeríteni, hogy Atyjának üzenetét ne tudas¬ sa az emberekkel. Jézus azonban állhatatos volt és mindenkor hűségesnek bizonyult. Lázítással s árulással vádolták, bizonyítékok híján is elítélték és a politikai uralkodók gyalázatos halálba küld¬ ték a vérszomjas papság, az ördög szemmellátha- tó képviselőinek kívánságára. Jézus megőrizte hű¬ ségét és állhatatosságát s ezért adományozta ne¬ ki Isten a „Hű és Igazságos" címet. Jézus arra figyelmeztette követőit, hogy hasonló üldö¬ zések fognak reájuk következni. (János 15 :19, 20) Isten engedi az ördögnek ezen kegyetlen ül¬ dözések folytatását, amíg letelik az ideje, s így nyílik alkalma az embernek ártatlanságának ki¬ mutatására és bizonyítására, hogy az ördög ha¬ zug volt, s így vehet részt az ember Isten nevé¬ nek tisztázásában. Miközben Isten szövetséges népe átmegy ezen borzasztó megpróbáltatásokon, Isten nem szűnik meg ígéretével, hogy „megőrzi, a híveket az Ür (31. zsoltár 23).“ A hűtleneknek azonban el kell pusztulniok. ” Most elérkezett a döntő próba Isten népe szᬠmára; mert az ördög tudja, hogy kevés az ideje a pereg ügy végleges eldöltéig. A hűtlenek meg fognak alkudni és kikerülik a szóbanforgó ügyet. A hívek és igazak ellenben változatlanul, rendü¬ letlenül és szilárdan fognak állani, arra való te¬ kintet nélkül, hogy mit cselekesznek velük az em¬ berek. Nem fognak embertől félni, aki csak meg¬ ölni tudja őket; hanem Istent fogják félni, aki az ő létezésüket is meg tudja szüntetni. Nem fog¬ ják megtagadni az Urat, s nem fognak eltávozni az ő szervezetétől, hanem híven és igazságosan megállanak s részesülni fognak az ő elismerésében. (Máté 10 :26—35) Azoknak, akik az Ür mellett állanak s vele ennék következtében szövetségben vannak, mondja Jézus: „Ne félj semmit azoktól, amiket szenvedni fogsz; imé az ördög közületek né¬ melyeket börtönre fog vetni, hogy próbára tétesse¬ tek, és szorongatástok leszen tíz napig. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!" — Jelenések 2 ; 10 '• Ez nem azt jelenti, hogy csupán hinni kell Istenben és Jézus Krisztusban s ragaszkodni kell ezen hithez mindhalálig Ez sokkal többet jelent, {{azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fog¬ nak ragaszkodni Istenhez és az Űr Jézus Krisz- . ■ tushoz s emellett ki fognak tartani, mégha a ha- Iáiba is kellene menniök. Hívek lesznek Istenhez és az ő országához, ha semmi zavar sincs, s akkor

is, ha sokan reájuk is támadnának szolgálatuk¬

ban és mindvégig így fognak viselkedni. Hívek ■ maradnak s az üldözések és nyomor közt sem fognak engedni az ördögi befolyásnak s nem fog¬ nak megalkudni az ördög szervezetének semilyen ágával sem. Ártatlanságukat utolsó lélekzetükig meg fogják tartani. Emberek igazságtalan ügye¬ kért is meghaltak már egymás iránt való hűség¬ . ben. Mennyivel nagyobb kiváltság Istenhez és az ő ügyéhez való hűségben meghalni! / "Jézus Krisztus hű és igaz követője, aki végül ' Isten országában fog maradni, teljesen szorgal¬ masan fogja követni Atyjának parancsait és őrizkedni fog s nem fog eltávozni Isten szerveze¬ tének törvényeitől. Mivel az ily hűségesek szere¬ tik Istent és az ő törvényét, semmiben sem fognak megbotránkozni s nem fognak elfordulni Istentől és az ő szolgálatától. Gondosan fogják ápolni az ország érdekeinek reájuk bízott részét, mégha oly kicsi is az, megvédik azt s becsületesen végre¬ hajtják az azzal összefüggő kötelességüket. A hű kötelességteljesítéstől való eltérés nincs meg¬ tűrve s az emberek előtt való tetszés végett nincs megengedve az alakoskodás, sem a megalkuvás az ördöggel, vagy szervezetének valamely ágával. Minden kötelesség teljesítésében hűség, állhata¬ tosság, változatlanság, rendíthetetlen hűség, igen, így fognak viselkedni.

■ " Isten kijelentése szerint gyűlöli, aki „a test-

■ vérek közt viszályt kelt". Aki állandóan zúgoló¬ dik és panaszkodik Isten szervezetére s állandóan , önző kívánságait követi, viszályt kelt a testvérek között. (Példb. 6 :16—19; Júdás 16) Az Ür ösz- szeszedeti azokat, akik viszályt keltenek és tör-

vénytelenül viselkednek s a külső sötétségre fog¬

j ja vetni. Ezt máris megmutatta egyesekkel való elbánásában. Isten fiainak, akik az ő elismerését bírni kívánják, békében kell lenniök egymással és a viszálykodásekat kerülniük kell. (133. zsol- ,tár) A nagyobb Dávid trónja fel van állítva s az ítélet most folyamatban van és az Ür házából va¬ lók így szólnak: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség (béke) a te palotáidban. Atyámfiáiért és barátaimért hadd mondhassam: béke! Az ümak. a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót te neked!" (122. zsol. 7—9) A hívek és az igazak meg fogják őrizni feddhetet¬ lenségüket s vállvetve fognak állani és harcolni fognak Isten országának örömhíréért, az ország érdekeit ápolni fogják s egymás iránt is, ameny- nyiben az Úristenhez lojálisak és hívek lesznek s ennél fognak kitartani mindvégig. Egy pillanatig sem fognak remegni kísérteik előtt, hanem bát¬ ran és szilárdan síkra szállnak az Űrért. Bátorsᬠguk most az ellenség előtt az ellenség közeli pusz¬ tulásának a jele lesz viszont a hívek előtt erős bizonyíték lesz a bátorságuk Istentől való meg¬ szabadításukra nézve. — Filippi 1 : 28, 29