írásait szorgalmasan tanulmányozó munkások, Jehova Isten által tökéletesen felszerelve és jóváhagyva, szolgálatukban nem vallanak szégyent. Ők Jézus Krisztushoz hasonlóan, képzett elmével lesznek felfegyverezve. Emlékszünk arra, hogy miként vonult Ő vissza a puszta magányába és tanulmányozta Isten Igéjét, és ezen tanulmányozás által hogyan volt Ő felszerelve Sátán gonosz kísértő cselekedeteinek legyőzésére és a Királyság jó cselekedetei tevékenységének megkezdésére? A Biblia ismerete véd a gonosznak cselekedetétől és felszerel a jó cselekedetekre. Ezt a könyvet Az Őrtorony Társulat adta ki, hogy az olvasó elméjét a tökéletes felszerelés kiapadhatatlan tárházához irányítsa. Ez a Biblia tanulmányozás alapját fekteti le, kutatva a Biblia eredetét, fejlődését, hitelességét és megőrzését. Beigazolja, hogy a ravasz Sátánnak és az általa elámítottaknak nem sikerült írott oldalait megsemmisíteni, rabbinusi hagyományokkal behelyettesíteni, sem apokrif mesék keverékével szennyezni. Kiindulópontként ezen alappal, a bibliatanulmányozót a Bibliának könyvről könyvre való részletes tanulmányozásába meríti, míg Isten több évszázados cselekedetei ismertetés végett végighaladnak az olvasó szemei előtt. Mire a könyv befejezéséhez ér, a tanulmányozó szíve és elméje bibliai igazságokkal lesz tele, míg odaadó szíve és elméje nyilvános jó cselekedetek által jut kifejezésre. Ezen könyv együtt a Teokratikus Segítség a Királyság Hírnökök Részére című könyvel, továbbra is felszerelik Jehova tanúját, hogy előmozdítsa Isten „szokatlan munkáját”. Ez képezi a könyv kiadásának okát.
A KIADÓK