„Oldal:Az-ő-nyája-rész-1-2-Gyermekek-rész-1-2-Egység-a-cselekedetben-1938.pdf/13” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
 
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c|
 
{{raw:data:p|c|
lemmel várnak a szolgaságból való megszabadulásukra és az emberi fiak szabadságába való teljes bevezetésükre. (Luk. 3:38) Ennek a viszonynak majd akkor örvendhetnek, ha mindenek egy akolba gyűjtetnek. A nagy sokaság mint az Úr juhainak egy serege lett előre meghatározva, nem pedig egy bizonyos szám. Ennek tagjai nincsenek a fiak királyi házának tagjaiként elhíva és elpecsételve (Jel. 7:3—8), de 'jelt kapnak homlokukra', megértvén Jehova rájuk vonatkozó feltett szándékát, s ők megismertetik magukat, amennyiben az Úr szervezetének felkentjei mellett foglalnak állást. Noha igaz az, hogy a Jel. 22:17 szerint a Jonadábnak meg van parancsolva, hogy mondja „Jöjj!", hogy az ezt hallók is Jonadáhokká legyenek, mindazáltal nem ez képezi a homlokok megjelölését. Isten felkent szer­vezete meg van bizva az üzenet hirdetésével s az üzenet az, amely a megjelölést  
+
lemmel várnak a szolgaságból való megszabadulásukra és az emberi fiak szabadságába való teljes bevezetésükre. (Luk. 3:38) Ennek a viszonynak majd akkor örvendhetnek, ha mindenek egy akolba gyűjtetnek. A nagy sokaság mint az Úr juhainak egy serege lett előre meghatározva, nem pedig egy bizonyos szám. Ennek tagjai nincsenek a fiak királyi házának tagjaiként elhíva és elpecsételve (Jel. 7:3—8), de 'jelt kapnak homlokukra', megértvén Jehova rájuk vonatkozó feltett szándékát, s ők megismertetik magukat, amennyiben az Úr szervezetének felkentjei mellett foglalnak állást. Noha igaz az, hogy a Jel. 22:17 szerint a Jonadábnak meg van parancsolva, hogy mondja „Jöjj!", hogy az ezt hallók is Jonadábokká legyenek, mindazáltal nem ez képezi a homlokok megjelölését. Isten felkent szer­vezete meg van bízva az üzenet hirdetésével s az üzenet az, amely a megjelölést végzi, és ez az üzenet vagy a királyságnak ez az érdeke a felkent szolgára van bízva.}}
végzi, és ez az üzenet vagy a királyságnak ez az érdeke a felkent szolgára van bízva.}}
 
{{raw:data:p|43|43|id=q24|{{raw:data:idhidden|paragraph43q24|}}A Jonadábok keresztsége a vízkeresztség és azt jelenti, hogy átadták magukat Istennek és szervezetének, azokhoz hasonlóan, akik a János keresztségében részesültek. (Csel. 8:14-18; 10:1-3) A kicsiny nyáj juhai szövetségben állanak Krisztus Jézussal a királyságért, amelyet az ő Atyja ad neki. A Jonadábok nincsenek ebben a szövetségben. Amidőn Krisztus Jézus bevezette a halálára emlékeztető úrvacsorát, meghívta tanítványait, hogy lépjenek vele szövetségre a királyságért, s megparancsolta, hogy a halála emlékünnepét tartsák meg s azzal bizonyítsák, hogy vele szövetségben állanak a vele való meghalásra, s ha hűségesek lesznek , vele fognak megdicsőülni. Csakis a szellemtől szülöttek, akik a királyságban való szövetségben állanak s azért Krisztus Jézussal halottak, vehetnek részt joggal az ő halála emlékvacsoráján. Csakis az ilyenekre alkalmazhatók a következő szavak: 'Ha nem esztek a testemből és nem isztok az én véremből, nincs élet bennetek.' Csakis az ilyeneknek lett halhatatlanság  vagy 'önmagukban való élet' ígérve. Csakis ezek részesei Krisztus szenvedéseinek és azután az ő dicsőségének. A nagy sokaságot alkotó "más juhokat" vagy Jonadábokat az Úr az ő szervezetében gyüjti s ott kell maradjanak a' főpap haláláig', illetve a királyi papság teljességére jutásáig, mire továbbra is feltétlen engedelmességet kell tanusítsanak, s azután igazolva lesznek az életre és Krisztus Jézus, Isten felkent Fia által életet nyernek.}}
 
{{raw:data:p|44|44|id=q25|{{raw:data:idhidden|paragraph44q25|}} Most tehát látjuk, hogy az Úr Jézus pünkösdkor megkezdte a kicsiny nyáj összegyűjtését, amely nyáj a világból van kiválasztva és Krisztus Jézussal felken­ve, hogy Jehova nevének és királyságának a tanúja legyen. Ez a munka az Úrnak a templomához való jöveteléig és a kicsiny nyájnak a templomhoz való gyűjté­séig tart. Azután megkezdi a nagy sokaságot alkotó „más juhok" kiválasztását; s ha ez a nyáj össze lesz gyűjtve és teljességre jut, a juhok „kicsiny nyája" örök­re az Úrral lesz, az ő trónján, amint azt megígérte, a nagy sokaság tagjai vagy a „más juhok" pedig a trón előtt szolgálnak. Szívük soha meg nem szűnő örömmel lesz tele, s az Úr drága vérén megváltottak és köréje gyűjtöttek mindnyájan az ő tulajdonaként Krisztus Jé­zus, a jó Pásztor vezetése alatt egy aklot fognak al­kotni; s mindannyian Jehova Istennek, a nagy Pásztor­nak lesznek alárendelve. Az összes összegyűltek bizo­nyítani fogják, hogy Sátán hazugság, Isten ellenben igazság és igazságosság, s mindannyiuknak részűk Jehova nevének az igazolásában.}}
+
{{raw:data:p|44|44|id=q25|{{raw:data:idhidden|paragraph44q25|}} Most tehát látjuk, hogy az Úr Jézus pünkösdkor megkezdte a kicsiny nyáj összegyűjtését, amely nyáj a világból van kiválasztva és Krisztus Jézussal felken­ve, hogy Jehova nevének és királyságának a tanúja legyen. Ez a munka az Úrnak a templomához való jöveteléig és a kicsiny nyájnak a templomhoz való gyűjté­séig tart. Azután megkezdi a nagy sokaságot alkotó „más juhok" kiválasztását; s ha ez a nyáj össze lesz gyűjtve és teljességre jut, a juhok „kicsiny nyája" örök­re az Úrral lesz, az ő trónján, amint azt megígérte, a nagy sokaság tagjai vagy a „más juhok" pedig a trón előtt szolgálnak. Szívük soha meg nem szűnő örömmel lesz tele, s az Úr drága vérén megváltottak és köréje gyűjtöttek mindnyájan az ő tulajdonaként Krisztus Jé­zus, a jó Pásztor vezetése alatt egy aklot fognak al­kotni; s mindannyian Jehova Istennek, a nagy Pásztor­nak lesznek alárendelve. Az összes összegyűltek bizo­nyítani fogják, hogy Sátán hazugság, Isten ellenben igazság és igazságosság, s mindannyiuknak részűk lesz Jehova nevének az igazolásában.}}
  
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|Tanulmánykérdések}}}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|Tanulmánykérdések}}}}
{{raw:data:q|1|id=q1| Milyen intézkedést tett Jehova a „más juhoknak" az aklába vnió begyűjtésére? Mióta és hogyan tett "a szellem maga" bizonyságot, amint az Róma 8:16-ban fel van jegyezve?}}|
+
{{raw:data:q|1|id=q1| Milyen intézkedést tett Jehova a „más juhoknak" az aklába való begyűjtésére? Mióta és hogyan tett "a szellem maga" bizonyságot, amint az Róma 8:16-ban fel van jegyezve?}}|
 
{{raw:data:q|2|id=q2|Hogyan lett elvégezve a Jézus által megígért és a János 14:26-ban feljegyzett szolgálat? Hogyan a János 15:26-ban és a János 16:13-15-ben feljegyzett?}}
 
{{raw:data:q|2|id=q2|Hogyan lett elvégezve a Jézus által megígért és a János 14:26-ban feljegyzett szolgálat? Hogyan a János 15:26-ban és a János 16:13-15-ben feljegyzett?}}
{{raw:data:q|3-7|id=q3|Utalj példákra, hogy az apostolok idejében hogyan hatott a szent szellem Jézus tanítványaira?}}
+
{{raw:data:q|3-7|id=q3|Utalj példákra, hogy az apostolok idejében hogyan hatott a szent szellem Jézus tanítványaira!}}
{{raw:data:q|8|id=q4|Mutasd ki, hogy "a szellem"mindig ugyan az a szellem, noha különbözőképpen nyilatkozik meg!}}
+
{{raw:data:q|8|id=q4|Mutasd ki, hogy "a szellem"mindig ugyanaz a szellem, noha különbözőképpen nyilatkozik meg!}}
 
{{raw:data:q|9|id=q5| Kinek adatnak szellemi adományok és a szellem bizonysága? és milyen célra?}}
 
{{raw:data:q|9|id=q5| Kinek adatnak szellemi adományok és a szellem bizonysága? és milyen célra?}}
 
{{raw:data:q|10-11|id=q6|Milyen szolgálatot ismerünk fel "a szellem"  nyilvánvaló müködésében, amint ez fel van tárva Kor. I. 2:10, 12, 13-ban? Kolossé 1:26, 27 és Efézeus 3:4, 6-ban? Zsidók 3:7-10-ben?}}
 
{{raw:data:q|12-13|id=7| Mutasd ki további íráshelyekkel, hogy "a szellem" csak a szellemtől szülötteknek tesz bizonyságot!}}
 
{{raw:data:q|12-13|id=7| Mutasd ki további íráshelyekkel, hogy "a szellem" csak a szellemtől szülötteknek tesz bizonyságot!}}
 
{{raw:data:q|14-15|id=q8|Mit jelent "a mi szellemünk" a Róma 8:16 feljegyzésében? Hogyan és mire tesz bizonyságot "a szellem" a mi szellemünknek? Ki birja tehát "a szellem" bizonyságát?}}
 
{{raw:data:q|14-15|id=q8|Mit jelent "a mi szellemünk" a Róma 8:16 feljegyzésében? Hogyan és mire tesz bizonyságot "a szellem" a mi szellemünknek? Ki birja tehát "a szellem" bizonyságát?}}
{{raw:data:q|16-17|id=q9|Idéz más Íráshelyeket, amelyek kimutatják, hogy ez a szellem különbözik "az ember szellemétől"! Mire hivatkozik az apostol, amidőn a 'szellemtől való elpecsételésünkről' beszél és arról, hogy most 'az örökségünk zálogát' bírjuk?}}
+
{{raw:data:q|16-17|id=q9|Idézz más Íráshelyeket, amelyek kimutatják, hogy ez a szellem különbözik "az ember szellemétől"! Mire hivatkozik az apostol, amidőn a 'szellemtől való elpecsételésünkről' beszél és arról, hogy most 'az örökségünk zálogát' bírjuk?}}
 
{{raw:data:q|18-21|id=q10|Mutasd ki, hogy a "meghatározott idő" pontja e dologban szerepet játszik! Utalj egyes tényekre, amelyek kimutatják, hogy a szellem bizonyságtevésének meghatározott kezdete volt!}}
 
{{raw:data:q|22|id=q11|Utalj az összefüggésben a Kr. u. 33, 1918, 1922, 1931 és 1935 dátumainak a fontosságára!}}
 
{{raw:data:q|22|id=q11|Utalj az összefüggésben a Kr. u. 33, 1918, 1922, 1931 és 1935 dátumainak a fontosságára!}}
22. sor: 21. sor:
 
{{raw:data:q|24|id=q13|Hogyan ismerheti fel a szellem bizonyságát egy olyan, aki előhozatott, hogy egy szabaddá lett helyet betöltsön?}}
 
{{raw:data:q|24|id=q13|Hogyan ismerheti fel a szellem bizonyságát egy olyan, aki előhozatott, hogy egy szabaddá lett helyet betöltsön?}}
 
{{raw:data:q|25-26|id=q14|Utalj néhány példára és további írásszövegekre, amelyek kimutatják, hogyan tudhatja meg valaki, hogy a szellemtől szülöttekhez vagy pedig a földi osztályhoz tartozik?}}
 
{{raw:data:q|25-26|id=q14|Utalj néhány példára és további írásszövegekre, amelyek kimutatják, hogyan tudhatja meg valaki, hogy a szellemtől szülöttekhez vagy pedig a földi osztályhoz tartozik?}}
{{raw:data:q|27-30|id=q15|Alkalmazd Kor.II. 13:5-öt és mutasd ki,hogy ez a szöveg segít megállapítani, vajjon az ember várományos a mennyei ország egy helyére, vagy pedig az Úr juhainak a másik seregéhez tartozik! Hasonlóképpen Efézus 4:4-6, Kolossé 3:2, 9 és 2:20!}}
+
{{raw:data:q|27-30|id=q15|Alkalmazd Kor.II. 13:5-öt és mutasd ki, hogy ez a szöveg segít megállapítani, vajjon az ember várományos a mennyei ország egy helyére, vagy pedig az Úr juhainak a másik seregéhez tartozik! Hasonlóképpen Efézus 4:4-6, Kolossé 3:2, 9 és 2:20!}}
 
{{raw:data:q|31|id=q16|Magyarázd meg a kicsiny nyáj tagjainak a keresztségét, valamint a nagy sokaság tagjainak  a keresztségét!}}
 
{{raw:data:q|31|id=q16|Magyarázd meg a kicsiny nyáj tagjainak a keresztségét, valamint a nagy sokaság tagjainak  a keresztségét!}}
 
{{raw:data:q|32-33|id=q17|Mennyiben különbözik a szellemtől szülöttek helyzete az igazolásra vonatkozólag a Jonadábokétól?}}
 
{{raw:data:q|32-33|id=q17|Mennyiben különbözik a szellemtől szülöttek helyzete az igazolásra vonatkozólag a Jonadábokétól?}}

A lap jelenlegi, 2023. december 19., 22:41-kori változata

A lap korrektúrázva van

141
lemmel várnak a szolgaságból való megszabadulásukra és az emberi fiak szabadságába való teljes bevezetésükre. (Luk. 3:38) Ennek a viszonynak majd akkor örvendhetnek, ha mindenek egy akolba gyűjtetnek. A nagy sokaság mint az Úr juhainak egy serege lett előre meghatározva, nem pedig egy bizonyos szám. Ennek tagjai nincsenek a fiak királyi házának tagjaiként elhíva és elpecsételve (Jel. 7:3—8), de 'jelt kapnak homlokukra', megértvén Jehova rájuk vonatkozó feltett szándékát, s ők megismertetik magukat, amennyiben az Úr szervezetének felkentjei mellett foglalnak állást. Noha igaz az, hogy a Jel. 22:17 szerint a Jonadábnak meg van parancsolva, hogy mondja „Jöjj!", hogy az ezt hallók is Jonadábokká legyenek, mindazáltal nem ez képezi a homlokok megjelölését. Isten felkent szer­vezete meg van bízva az üzenet hirdetésével s az üzenet az, amely a megjelölést végzi, és ez az üzenet vagy a királyságnak ez az érdeke a felkent szolgára van bízva.
43
A Jonadábok keresztsége a vízkeresztség és azt jelenti, hogy átadták magukat Istennek és szervezetének, azokhoz hasonlóan, akik a János keresztségében részesültek. (Csel. 8:14-18; 10:1-3) A kicsiny nyáj juhai szövetségben állanak Krisztus Jézussal a királyságért, amelyet az ő Atyja ad neki. A Jonadábok nincsenek ebben a szövetségben. Amidőn Krisztus Jézus bevezette a halálára emlékeztető úrvacsorát, meghívta tanítványait, hogy lépjenek vele szövetségre a királyságért, s megparancsolta, hogy a halála emlékünnepét tartsák meg s azzal bizonyítsák, hogy vele szövetségben állanak a vele való meghalásra, s ha hűségesek lesznek , vele fognak megdicsőülni. Csakis a szellemtől szülöttek, akik a királyságban való szövetségben állanak s azért Krisztus Jézussal halottak, vehetnek részt joggal az ő halála emlékvacsoráján. Csakis az ilyenekre alkalmazhatók a következő szavak: 'Ha nem esztek a testemből és nem isztok az én véremből, nincs élet bennetek.' Csakis az ilyeneknek lett halhatatlanság vagy 'önmagukban való élet' ígérve. Csakis ezek részesei Krisztus szenvedéseinek és azután az ő dicsőségének. A nagy sokaságot alkotó "más juhokat" vagy Jonadábokat az Úr az ő szervezetében gyüjti s ott kell maradjanak a' főpap haláláig', illetve a királyi papság teljességére jutásáig, mire továbbra is feltétlen engedelmességet kell tanusítsanak, s azután igazolva lesznek az életre és Krisztus Jézus, Isten felkent Fia által életet nyernek.
44
Most tehát látjuk, hogy az Úr Jézus pünkösdkor megkezdte a kicsiny nyáj összegyűjtését, amely nyáj a világból van kiválasztva és Krisztus Jézussal felken­ve, hogy Jehova nevének és királyságának a tanúja legyen. Ez a munka az Úrnak a templomához való jöveteléig és a kicsiny nyájnak a templomhoz való gyűjté­séig tart. Azután megkezdi a nagy sokaságot alkotó „más juhok" kiválasztását; s ha ez a nyáj össze lesz gyűjtve és teljességre jut, a juhok „kicsiny nyája" örök­re az Úrral lesz, az ő trónján, amint azt megígérte, a nagy sokaság tagjai vagy a „más juhok" pedig a trón előtt szolgálnak. Szívük soha meg nem szűnő örömmel lesz tele, s az Úr drága vérén megváltottak és köréje gyűjtöttek mindnyájan az ő tulajdonaként Krisztus Jé­zus, a jó Pásztor vezetése alatt egy aklot fognak al­kotni; s mindannyian Jehova Istennek, a nagy Pásztor­nak lesznek alárendelve. Az összes összegyűltek bizo­nyítani fogják, hogy Sátán hazugság, Isten ellenben igazság és igazságosság, s mindannyiuknak részűk lesz Jehova nevének az igazolásában.

Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 április 1)