„Oldal:Az-ő-müve-és-cselekedete-rész-5-6-7-1938.pdf/14” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:ai|2|78|}}
 
{{raw:data:ai|2|78|}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|c|gaszkodását kimutassa. Egyeseknek testi gyengeség miatt esetleg nem lehetséges, hogy házról-házra járjanak? mindazonáltal az ilyenek is meg kell ragadjanak minden kínálkozó alkalmat az üzenetnek másokkal való közlésére. Mindenki az alkalmakhoz mérten felelős. Egyesek a mások számára való anyag előkészítésével vannak elfoglalva, s ezáltal vesznek részt az Úr munkájába. Jehova hűséges népének minden egyes tagja igyekezzen most egységesen közreműködni Jehovának a világ nemzeteire vonatkozó feltett szándéka ismertetésében. Mindazok akik  a nekik kiutalt feladatnak eleget tesznek, résztvesznek az Úr munkájában, akár az iródában-, akár az üzemben-, akár a harcvonalban vagy a többi munkások számára való élelem előkészítésével foglalkoznak. Isten népe most teljes és feltétlen ragaszkodást kell tanusítson Isten és az  ő ügye iránt, és minden mással szemben vak kell legyen. A Jonadábok a menedékvárosban maradnak  és Isten iránt hűséget és ragaszkodást tanusítanak, amennyiben a kínálkozó alkalmak szerint közreműködnek a királyság üzenetének a hirdetésében. Most háboru van, s az Úr tanui most részt kell vegyenek ebben a háborúban. Az ő részük ebben: Jehova és Királyának a dicsőségét énekelni. Ez az Úr iránti teljes bizalommal énekelt dicsőítő ének az ellenséget rettegéssel tölti el. Az Úr láthatatlan haderői végrehajtják a halálos ítéletet. - Krónika II. 20.15-25.}}
+
{{raw:data:p|c|gaszkodását kimutassa. Egyeseknek testi gyengeség miatt esetleg nem lehetséges, hogy házról-házra járjanak; mindazonáltal az ilyenek is meg kell ragadjanak minden kínálkozó alkalmat az üzenetnek másokkal való közlésére. Mindenki az alkalmakhoz mérten felelős. Egyesek a mások számára való anyag előkészítésével vannak elfoglalva, s ezáltal vesznek részt az Úr munkájába. Jehova hűséges népének minden egyes tagja igyekezzen most egységesen közreműködni Jehovának a világ nemzeteire vonatkozó feltett szándéka ismertetésében. Mindazok akik  a nekik kiutalt feladatnak eleget tesznek, résztvesznek az Úr munkájában, akár az iródában-, akár az üzemben-, akár a harcvonalban vagy a többi munkások számára való élelem előkészítésével foglalkoznak. Isten népe most teljes és feltétlen ragaszkodást kell tanusitson Isten és az  ő ügye iránt, és minden mással szemben vak kell legyen. A Jonadábok a menedékvárosban maradnak  és Isten iránt hűséget és ragaszkodást tanusitanak, amennyiben a kínálkozó alkalmak szerint közreműködnek a királyság üzenetének a hirdetésében. Most háboru van, s az Úr tanui most részt kell vegyenek ebben a háborúban. Az ő részük ebben: Jehova és Királyának a dicsőségét énekelni. Ez az Úr iránti teljes bizalommal énekelt dicsőítő ének az ellenséget rettegéssel tölti el. Az Úr láthatatlan haderői végrehajtják a halálos ítéletet. - Krónika II. 20.15-25.}}
 
{{raw:data:p|12|12-14| A Szentírás céloz arra, hogy az ellenség Jehova ta­nuit a földön egy rövid időre el fogja némítani. Az ellenség most arra törekszik, hogy a földet megtisztítsa Jehova tanúitól és az általuk hirdetett üzenettől. Ha a római kat. hierarchia és szövetségeseik hatalomra jut­nak az egész „kereszténység" nemzetein, majdnem bi­zonyos, hogy a bizonyságtevő munkát elnyomják. Az ördög szervezete Németországban nemrégen éppen ezt cselekedte. Akkor fog majd a vallásoskodó tömeg egy­másnak gratulálni és így szólni: 'Béke és biztonság! Ezután minden a mi kívánságunk szerint történik.' Ekkor fog az Úr cselekedni, amint írva van: 'Hirtelen veszedelem jő rájuk, és nem találnak utat a menekülésre.' (Tessz. I. 5:3) A próféta mondja: „Jehova a magasságból harsog", illetve az összszervezete éléről; mert Ő a legfelsőbb hatalom, Ő a Legfelségesebb. Jehova „har­sogása" az ellenség számára rendkívül félelmetes és ret­tenetes, minden mást felül harsog és az ellenség sorait rémületbe ejti. Jehova jogos haraggal vonul hadba, még­pedig legfelsőbb képviselője, Krisztus Jézus útján, aki a mennyei hadsereget vezeti és az ellenséget teljesen megsemmisíti. „Az Úr kivonul, mint egy hős, és mint hadakozó felkölti haragját [nagy harci tűzet]; kiált, sőt rivalg és ellenségeit legyőzi. Régtől fogva hallgattam [Jehova], néma voltam és csendben maradtam; most azonban kiáltok, mint a szülő; és pusztítok és nyelek egyszerre," — Ésaiás 42:13, 14; van Ess ford.}}
 
{{raw:data:p|12|12-14| A Szentírás céloz arra, hogy az ellenség Jehova ta­nuit a földön egy rövid időre el fogja némítani. Az ellenség most arra törekszik, hogy a földet megtisztítsa Jehova tanúitól és az általuk hirdetett üzenettől. Ha a római kat. hierarchia és szövetségeseik hatalomra jut­nak az egész „kereszténység" nemzetein, majdnem bi­zonyos, hogy a bizonyságtevő munkát elnyomják. Az ördög szervezete Németországban nemrégen éppen ezt cselekedte. Akkor fog majd a vallásoskodó tömeg egy­másnak gratulálni és így szólni: 'Béke és biztonság! Ezután minden a mi kívánságunk szerint történik.' Ekkor fog az Úr cselekedni, amint írva van: 'Hirtelen veszedelem jő rájuk, és nem találnak utat a menekülésre.' (Tessz. I. 5:3) A próféta mondja: „Jehova a magasságból harsog", illetve az összszervezete éléről; mert Ő a legfelsőbb hatalom, Ő a Legfelségesebb. Jehova „har­sogása" az ellenség számára rendkívül félelmetes és ret­tenetes, minden mást felül harsog és az ellenség sorait rémületbe ejti. Jehova jogos haraggal vonul hadba, még­pedig legfelsőbb képviselője, Krisztus Jézus útján, aki a mennyei hadsereget vezeti és az ellenséget teljesen megsemmisíti. „Az Úr kivonul, mint egy hős, és mint hadakozó felkölti haragját [nagy harci tűzet]; kiált, sőt rivalg és ellenségeit legyőzi. Régtől fogva hallgattam [Jehova], néma voltam és csendben maradtam; most azonban kiáltok, mint a szülő; és pusztítok és nyelek egyszerre," — Ésaiás 42:13, 14; van Ess ford.}}
{{raw:data:p|13|12-13|” Sión Jehova lakhelye; ez az Ő főszervezete, ame­lyet kiválasztott a maga számára. (132. Zsoltár 13) Jehova "dörögteti hangját szent lakhelyéből". (Jer. 25:30) Ezt Isten az ő Képviselője és nagy bírája, Krisztus Jézus utján cselekszi, aki most templomában van. Nem abból a városból harsogtatja hangját, amely az ő nevé­ről neveztetik, mert ez a város vagy szervezet tisztátalan és az Úr kiköpte a szájából. Isten ellene van a"kereszténység" szentségtelen szervezetének, és ez ellen a szervezet ellen kezdi meg „hallatlan dolgát", megkezdi Krisztus Jézus által, aki által a hangját megharsogtatja. A "kereszténység" teljesen földi, mivel a szellemi dolgoktól teljesen eltér. Meg van írva: 'Hangjánál megolvad a föld.' (46 Zsoltár 7) Ez lesz az ered-}}|
+
{{raw:data:p|13|12-13|” Sión Jehova lakhelye; ez az Ő főszervezete, ame­lyet kiválasztott a maga számára. (132. Zsoltár 13) Jehova "dörögteti hangját szent lakhelyéből". (Jer. 25:30) Ezt Isten az ő Képviselője és nagy bírája, Krisztus Jézus utján cselekszi, aki most templomában van. Nem abból a városból harsogtatja hangját, amely az ő nevé­ről neveztetik, mert ez a város vagy szervezet tisztátalan és az Úr kiköpte a szájából. Isten ellene van a"kereszténység" szentségtelen szervezetének, és ez ellen a szervezet ellen kezdi meg „hallatlan dolgát", megkezdi Krisztus Jézus által, aki által a hangját megharsogtatja. A "kereszténység" teljesen földi, mivel a szellemi dolgoktól teljesen eltér. Meg van írva: 'Hangjánál megolvad a föld.' (46. Zsoltár 7) Ez lesz az ered-}}|
 
{{raw:data:p|c|mény a vallásrendszereken. Azok megolvadnak és elpusztulnak.}}
 
{{raw:data:p|c|mény a vallásrendszereken. Azok megolvadnak és elpusztulnak.}}
{{raw:data:p|14|12-14|"Hangosan kiált a lakásán [héberül: na'ceh, aminek a jelentése 'otthon']". (Van Ess és Rotherham ford. szerint) "Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be szent lakóhelyedre [héberül na'ceh: otthon]". (Mózes II. 15:13) Jehova így nyilatkoztatja ki, hogy támogatja hű népét,a templomosztályt, amely között szelleme által lakozik és nyugszik. "Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok: és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek." (kor. II 6:16) Isten az ellenségei, nem pedig az Ő népe ellen "kiált" és ezt az ő népe által cselekszi.}}
+
{{raw:data:p|14|12-14|"Hangosan kiált a lakásán [héberül: na'ceh, aminek a jelentése 'otthon']". (Van Ess és Rotherham ford. szerint) "Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be szent lakóhelyedre [héberül na'ceh: otthon]". (Mózes II. 15:13) Jehova így nyilatkoztatja ki, hogy támogatja hű népét,a templomosztályt, amely között szelleme által lakozik és nyugszik. "Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok: és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek." (Kor. II 6:16) Isten az ellenségei, nem pedig az ő népe ellen "kiált" és ezt az ő népe által cselekszi.}}
{{raw:data:p|15|15|Ez a nagy diadala idején lesz, és Ő "hagosan fog kiáltani, mint a szőlőtaposók" ez az öröm és az igazolás kiáltása. A szőlőtaposók bort készítenek, ami örömöt csinál; de ebben a szőlőtaposásban Jehova Krisztus Jézus által a "föld sátáni szőlőtőkéjének" a vérét fogja kipréselni.(Jel. 14:18-20) Ez az ellenség számára a pusztulás ideje lesz, az Úr számára azonban az igazolás és az öröm ideje. A "sajtólás" a "kereszténységen" kezdődik,de nem szűnik meg mindaddig, amíg az összes ellenségek el nem pusztulnak. A szőlőtaposás vagy sajtólás "a föld minden lakosa ellen" történik s azért mindannyian el lesznek taposva isten haragja hevének nagy borsajtójába". "És ő [Jehova igéje, Krisztus Jézus] nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját."(Jel. 9:15) "A sajtót egyedül tapostam, és a népek [a föld minden lakói] közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket haragomban: így freccsent vérük ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. Mert bosszúállás volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött. És megtapodtam a népeket búsulásomban, és megrészegítettem őket haragomban, és ontám a földre vérüket!" -Ésaiás 63:3, 4, 6.}}
+
{{raw:data:p|15|15|Ez a nagy diadala idején lesz, és ő "hangosan fog kiáltani, mint a szőlőtaposók" ez az öröm és az igazolás kiáltása. A szőlőtaposók bort készítenek, ami örömöt csinál; de ebben a szőlőtaposásban Jehova Krisztus Jézus által a "föld sátáni szőlőtőkéjének" a vérét fogja kipréselni.(Jel. 14:18-20) Ez az ellenség számára a pusztulás ideje lesz, az Úr számára azonban az igazolás és az öröm ideje. A "sajtólás" a "kereszténységen" kezdődik,de nem szűnik meg mindaddig, amíg az összes ellenségek el nem pusztulnak. A szőlőtaposás vagy sajtólás "a föld minden lakosa ellen" történik s azért mindannyian el lesznek taposva Isten haragja hevének nagy borsajtójába". "És ő [Jehova igéje, Krisztus Jézus] nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját."(Jel. 9:15) "A sajtót egyedül tapostam, és a népek [a föld minden lakói] közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket haragomban: így freccsent vérük ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. Mert bosszúállás volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött. És megtapodtam a népeket búsulásomban, és megrészegítettem őket haragomban, és ontám a földre vérüket!" - Ésaiás 63:3, 4, 6.}}
 
{{raw:data:p|16|16-18|A pusztítás rendszerint zajt vagy harsogást idéz elő, és ilyennek van Armageddon is vázolva: "Elhat e harsogás a földnek végére, mert Jehova perel az összes nemzetekkel, ítéletet tart minden test felett: a törvényteleneket [hitetleneket] fegyverre veti, azt mondja Jehova". -Jeremiás 25:31? Elberfeldi  ford. sz.}}
 
{{raw:data:p|16|16-18|A pusztítás rendszerint zajt vagy harsogást idéz elő, és ilyennek van Armageddon is vázolva: "Elhat e harsogás a földnek végére, mert Jehova perel az összes nemzetekkel, ítéletet tart minden test felett: a törvényteleneket [hitetleneket] fegyverre veti, azt mondja Jehova". -Jeremiás 25:31? Elberfeldi  ford. sz.}}
{{raw:data:p|17|16-18|Az Armageddont kísérő harsogás pusztulásról és rombolásról beszél. Az Úr tovább beszél prófétája útján haragjáról,amelyet megmutat a világ nemzeteinek:"Mert elpusztítja Jehova Babilont, és kiveszti belőle a nagy zajt, és zugnak habjai, mint a nagy vizek ,hallatszik szavuk harsogása. Mert pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik a kézívük, mert a megfizetés Istene Jehova, bizonnyal megfizet." - Jer.51:55,56.}}
+
{{raw:data:p|17|16-18|Az Armageddont kísérő harsogás pusztulásról és rombolásról beszél. Az Úr tovább beszél prófétája útján haragjáról, amelyet megmutat a világ nemzeteinek:"Mert elpusztítja Jehova Babilont, és kiveszti belőle a nagy zajt, és zugnak habjai, mint a nagy vizek ,hallatszik szavuk harsogása. Mert pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik a kézívük, mert a megfizetés Istene Jehova, bizonnyal megfizet." - Jer.51:55,56.}}
{{raw:data:p|18|16-18|A nagy és rettenetes pusztítás a vallásrendszereken kezdődik és kiterjed az összes nemzetekre, amit a következő jövendölés is mutat: "Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth [Moábita város] palotáit, és meghal Moáb a zajba [a nagy harsogásba], hadi lárma közt, a kürt zengése közben." (Ámos 2:2) A "kereszténységnek nevezett képmutató szervezet először kerül sorra, és ezt a következő jövendölés mutatja: "Azért zendülés támad a te néped [a 'kereszténység' népei] között, és minden erősséged elpusztíttatik, amiképen elpusztította Salamon Beth-Arbelt a harcnak napján; az anya gyermekeivel együtt földhöz veretik" - Hoseás 10:14.}}
+
{{raw:data:p|18|16-18|A nagy és rettenetes pusztítás a vallásrendszereken kezdődik és kiterjed az összes nemzetekre, amit a következő jövendölés is mutat: "Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth [Moábita város] palotáit, és meghal Moáb a zajba [a nagy harsogásba], hadi lárma közt, a kürt zengése közben." (Ámos 2:2) A "kereszténységnek nevezett képmutató szervezet először kerül sorra, és ezt a következő jövendölés mutatja: "Azért zendülés támad a te néped [a 'kereszténység' népei] között, és minden erősséged elpusztittatik, amiképen elpusztította Salamon Beth-Arbelt a harcnak napján; az anya gyermekeivel együtt földhöz veretik" - Hoseás 10:14.}}
 
{{raw:data:p|19|19|Ezek az íráshelyek végérvényesen kimutatják,hogy a vén "parázna" legelőször lesz elpusztítva. Ugyanerre utalva, mondja Ésaiás próféta. "Harsogás hangja a város [a hűtlen 'kereszténység' vagy a 'szervezett vallás'] felől, hang a templom felől! Jehova hangja, aki megfi-}}}}
 
{{raw:data:p|19|19|Ezek az íráshelyek végérvényesen kimutatják,hogy a vén "parázna" legelőször lesz elpusztítva. Ugyanerre utalva, mondja Ésaiás próféta. "Harsogás hangja a város [a hűtlen 'kereszténység' vagy a 'szervezett vallás'] felől, hang a templom felől! Jehova hangja, aki megfi-}}}}

A lap 2023. szeptember 8., 20:08-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


78
gaszkodását kimutassa. Egyeseknek testi gyengeség miatt esetleg nem lehetséges, hogy házról-házra járjanak; mindazonáltal az ilyenek is meg kell ragadjanak minden kínálkozó alkalmat az üzenetnek másokkal való közlésére. Mindenki az alkalmakhoz mérten felelős. Egyesek a mások számára való anyag előkészítésével vannak elfoglalva, s ezáltal vesznek részt az Úr munkájába. Jehova hűséges népének minden egyes tagja igyekezzen most egységesen közreműködni Jehovának a világ nemzeteire vonatkozó feltett szándéka ismertetésében. Mindazok akik a nekik kiutalt feladatnak eleget tesznek, résztvesznek az Úr munkájában, akár az iródában-, akár az üzemben-, akár a harcvonalban vagy a többi munkások számára való élelem előkészítésével foglalkoznak. Isten népe most teljes és feltétlen ragaszkodást kell tanusitson Isten és az ő ügye iránt, és minden mással szemben vak kell legyen. A Jonadábok a menedékvárosban maradnak és Isten iránt hűséget és ragaszkodást tanusitanak, amennyiben a kínálkozó alkalmak szerint közreműködnek a királyság üzenetének a hirdetésében. Most háboru van, s az Úr tanui most részt kell vegyenek ebben a háborúban. Az ő részük ebben: Jehova és Királyának a dicsőségét énekelni. Ez az Úr iránti teljes bizalommal énekelt dicsőítő ének az ellenséget rettegéssel tölti el. Az Úr láthatatlan haderői végrehajtják a halálos ítéletet. - Krónika II. 20.15-25.
12 A Szentírás céloz arra, hogy az ellenség Jehova ta­nuit a földön egy rövid időre el fogja némítani. Az ellenség most arra törekszik, hogy a földet megtisztítsa Jehova tanúitól és az általuk hirdetett üzenettől. Ha a római kat. hierarchia és szövetségeseik hatalomra jut­nak az egész „kereszténység" nemzetein, majdnem bi­zonyos, hogy a bizonyságtevő munkát elnyomják. Az ördög szervezete Németországban nemrégen éppen ezt cselekedte. Akkor fog majd a vallásoskodó tömeg egy­másnak gratulálni és így szólni: 'Béke és biztonság! Ezután minden a mi kívánságunk szerint történik.' Ekkor fog az Úr cselekedni, amint írva van: 'Hirtelen veszedelem jő rájuk, és nem találnak utat a menekülésre.' (Tessz. I. 5:3) A próféta mondja: „Jehova a magasságból harsog", illetve az összszervezete éléről; mert Ő a legfelsőbb hatalom, Ő a Legfelségesebb. Jehova „har­sogása" az ellenség számára rendkívül félelmetes és ret­tenetes, minden mást felül harsog és az ellenség sorait rémületbe ejti. Jehova jogos haraggal vonul hadba, még­pedig legfelsőbb képviselője, Krisztus Jézus útján, aki a mennyei hadsereget vezeti és az ellenséget teljesen megsemmisíti. „Az Úr kivonul, mint egy hős, és mint hadakozó felkölti haragját [nagy harci tűzet]; kiált, sőt rivalg és ellenségeit legyőzi. Régtől fogva hallgattam [Jehova], néma voltam és csendben maradtam; most azonban kiáltok, mint a szülő; és pusztítok és nyelek egyszerre," — Ésaiás 42:13, 14; van Ess ford.
13 ” Sión Jehova lakhelye; ez az Ő főszervezete, ame­lyet kiválasztott a maga számára. (132. Zsoltár 13) Jehova "dörögteti hangját szent lakhelyéből". (Jer. 25:30) Ezt Isten az ő Képviselője és nagy bírája, Krisztus Jézus utján cselekszi, aki most templomában van. Nem abból a városból harsogtatja hangját, amely az ő nevé­ről neveztetik, mert ez a város vagy szervezet tisztátalan és az Úr kiköpte a szájából. Isten ellene van a"kereszténység" szentségtelen szervezetének, és ez ellen a szervezet ellen kezdi meg „hallatlan dolgát", megkezdi Krisztus Jézus által, aki által a hangját megharsogtatja. A "kereszténység" teljesen földi, mivel a szellemi dolgoktól teljesen eltér. Meg van írva: 'Hangjánál megolvad a föld.' (46. Zsoltár 7) Ez lesz az ered-
mény a vallásrendszereken. Azok megolvadnak és elpusztulnak.
14 "Hangosan kiált a lakásán [héberül: na'ceh, aminek a jelentése 'otthon']". (Van Ess és Rotherham ford. szerint) "Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be szent lakóhelyedre [héberül na'ceh: otthon]". (Mózes II. 15:13) Jehova így nyilatkoztatja ki, hogy támogatja hű népét,a templomosztályt, amely között szelleme által lakozik és nyugszik. "Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok: és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek." (Kor. II 6:16) Isten az ellenségei, nem pedig az ő népe ellen "kiált" és ezt az ő népe által cselekszi.
15 Ez a nagy diadala idején lesz, és ő "hangosan fog kiáltani, mint a szőlőtaposók" ez az öröm és az igazolás kiáltása. A szőlőtaposók bort készítenek, ami örömöt csinál; de ebben a szőlőtaposásban Jehova Krisztus Jézus által a "föld sátáni szőlőtőkéjének" a vérét fogja kipréselni.(Jel. 14:18-20) Ez az ellenség számára a pusztulás ideje lesz, az Úr számára azonban az igazolás és az öröm ideje. A "sajtólás" a "kereszténységen" kezdődik,de nem szűnik meg mindaddig, amíg az összes ellenségek el nem pusztulnak. A szőlőtaposás vagy sajtólás "a föld minden lakosa ellen" történik s azért mindannyian el lesznek taposva Isten haragja hevének nagy borsajtójába". "És ő [Jehova igéje, Krisztus Jézus] nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját."(Jel. 9:15) "A sajtót egyedül tapostam, és a népek [a föld minden lakói] közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket haragomban: így freccsent vérük ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. Mert bosszúállás volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött. És megtapodtam a népeket búsulásomban, és megrészegítettem őket haragomban, és ontám a földre vérüket!" - Ésaiás 63:3, 4, 6.
16 A pusztítás rendszerint zajt vagy harsogást idéz elő, és ilyennek van Armageddon is vázolva: "Elhat e harsogás a földnek végére, mert Jehova perel az összes nemzetekkel, ítéletet tart minden test felett: a törvényteleneket [hitetleneket] fegyverre veti, azt mondja Jehova". -Jeremiás 25:31? Elberfeldi ford. sz.
17 Az Armageddont kísérő harsogás pusztulásról és rombolásról beszél. Az Úr tovább beszél prófétája útján haragjáról, amelyet megmutat a világ nemzeteinek:"Mert elpusztítja Jehova Babilont, és kiveszti belőle a nagy zajt, és zugnak habjai, mint a nagy vizek ,hallatszik szavuk harsogása. Mert pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik a kézívük, mert a megfizetés Istene Jehova, bizonnyal megfizet." - Jer.51:55,56.
18 A nagy és rettenetes pusztítás a vallásrendszereken kezdődik és kiterjed az összes nemzetekre, amit a következő jövendölés is mutat: "Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth [Moábita város] palotáit, és meghal Moáb a zajba [a nagy harsogásba], hadi lárma közt, a kürt zengése közben." (Ámos 2:2) A "kereszténységnek nevezett képmutató szervezet először kerül sorra, és ezt a következő jövendölés mutatja: "Azért zendülés támad a te néped [a 'kereszténység' népei] között, és minden erősséged elpusztittatik, amiképen elpusztította Salamon Beth-Arbelt a harcnak napján; az anya gyermekeivel együtt földhöz veretik" - Hoseás 10:14.
19 Ezek az íráshelyek végérvényesen kimutatják,hogy a vén "parázna" legelőször lesz elpusztítva. Ugyanerre utalva, mondja Ésaiás próféta. "Harsogás hangja a város [a hűtlen 'kereszténység' vagy a 'szervezett vallás'] felől, hang a templom felől! Jehova hangja, aki megfi-