„Oldal:Az-ő-müve-és-cselekedete-rész-5-6-7-1938.pdf/10” változatai közötti eltérés
(→Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{raw:data:ai|2|74|}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c|megfosztani és a mélységbe taszítani. (Jel. 20:2,3) Így mutatja be prófétája által az Úr a mindenható Ist…”) |
|||
Oldal (be lesz illesztve): | Oldal (be lesz illesztve): | ||
13. sor: | 13. sor: | ||
jelentve a végső kimenetellel együtt, hogy a most uralkodó állapotok bekövetkeznek. Mindazáltal az uralkodó hatalmak nem vették komolyan a figyelmeztetést. Mire annakidején az amerikai nép milliói aláírtak egy az ország törvényhozó testületéhez intézett petíciót és abban felhívták figyelmüket a nép jogai megnyirbálásának gyors növekedésére a szertelen vallásoskodók, a római kat. hierarchia által, és arra figyelmeztették, hogy az olyan eljárás Isten és királysága ellen van. Ezt a peticiót a törvényhozó testület semmibe se vette, és nem akadályozták meg a római kat. hierarchiát elvetemült törekvéseiben. Az egynéhány politikus által fújt riadó már igen késő. Az amerikai nemzet vagy kormány gyors lépésekkel halad a diktátor-uralom felé. Akkor aztán kényszerítve lesz ez a nemzet, hogy 'Isten harag-borából igyék'. Jehova kegyelméből a maradék most előre láthatja az eseményeket, hogy vigasztalást és reménységet nyerjen és tudja, hogy az Isten és királysága iránti hűsége a kellő időben teljesen meg lesz jutal-}}| | jelentve a végső kimenetellel együtt, hogy a most uralkodó állapotok bekövetkeznek. Mindazáltal az uralkodó hatalmak nem vették komolyan a figyelmeztetést. Mire annakidején az amerikai nép milliói aláírtak egy az ország törvényhozó testületéhez intézett petíciót és abban felhívták figyelmüket a nép jogai megnyirbálásának gyors növekedésére a szertelen vallásoskodók, a római kat. hierarchia által, és arra figyelmeztették, hogy az olyan eljárás Isten és királysága ellen van. Ezt a peticiót a törvényhozó testület semmibe se vette, és nem akadályozták meg a római kat. hierarchiát elvetemült törekvéseiben. Az egynéhány politikus által fújt riadó már igen késő. Az amerikai nemzet vagy kormány gyors lépésekkel halad a diktátor-uralom felé. Akkor aztán kényszerítve lesz ez a nemzet, hogy 'Isten harag-borából igyék'. Jehova kegyelméből a maradék most előre láthatja az eseményeket, hogy vigasztalást és reménységet nyerjen és tudja, hogy az Isten és királysága iránti hűsége a kellő időben teljesen meg lesz jutal-}}| | ||
{{raw:data:p|c| mazva. Most tehát mindazok, akik Isten mellett vannak, törekedjenek szorgalmasan a próféciák feltárulásának a megismerésére és éppen olyan szorgalmasan tegyenek bizonyságot azoknak, akiknek halló fülük van, hogy a jóakaratú emberek meneküljenek és Isten szervezetében biztonságot találjanak. A Jehovához ragaszkodók szabadulásának a napja közel van, és noha az üldözés növekedik, minden okuk meg van az örvendezésre azoknak, akik az Urat szeretik.}} | {{raw:data:p|c| mazva. Most tehát mindazok, akik Isten mellett vannak, törekedjenek szorgalmasan a próféciák feltárulásának a megismerésére és éppen olyan szorgalmasan tegyenek bizonyságot azoknak, akiknek halló fülük van, hogy a jóakaratú emberek meneküljenek és Isten szervezetében biztonságot találjanak. A Jehovához ragaszkodók szabadulásának a napja közel van, és noha az üldözés növekedik, minden okuk meg van az örvendezésre azoknak, akik az Urat szeretik.}} | ||
− | {{raw:data:p|41| | + | {{raw:data:p|41|41-42| Miután Jeremiás a drámának azt a részét lejátszotta, amely azt mutatta, hogy kivétel nélkül minden nemzet ki kell ürítse a harag e poharát, s miután mindeniknek átnyújtotta, az Úr utasította, hogy mit mondjon: „Azért ezt mondd nekik: Ezt mondja a Seregek Jehovája, Izráelnek Istene: Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és fel ne keljetek a fegyver előtt (miatt), amelyet én küldök közétek." — Jeremiás 25:27.}} |
− | + | {{raw:data:p|42|41-42|Jehova csak akkor cselekszik ellenségei ellen, minután előbb figyelmezteti őket feltett szándékára és megmagyarázza nekik a cselekvése okát. Itt utasítja Jeremiást, hogy az embereket értesítse, miszerint a Seregek Jehovája azt parancsolja, hogy a népek és nemzetek igyanak és részegedjenek meg, okádjanak és hulljanak el, soha többé fel ne keljenek. Isten most megparancsolja, hogy az uralkodókkal és támogatóikkal közöljük, | |
− | + | hogy romlást okozó részegség szakad rájuk, s nemsokára ebbe a részeg állapotba kerülnek, amelyből többé soha ki nem józanodnak. Isten feljegyeztette igéjében és a vallásoskodókat és másokat figyelmeztette arra, hogy a világ hatalmas szervezete, amelyet sérthetetlennek és megdönthetetlennek tartanak, el kell pusztuljon | |
− | „Azért ezt mondd nekik: Ezt mondja a Seregek | + | és az Úr gondoskodik róla, hogy az egész világ meglegyen itatva az ő haragjának a borából: „És a nagy város három részre szakada, és a pogányok (népek) városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő busult haragja borának poharából." (Jel. 16:19) A gonosz vallásoskodók minden figyelmeztetés ellenére minduntalan megtámadták Isten hű népét, most pedig a „kereszténységnek" ugyanazzal a pénzzel lesz visszafizetve. „Mert amint ti ittatok szent hegyemen, úgy isznak szüntelen az összes népek; bizony isznak és hörpengetnek, és olyanok lesznek, mintha nem. lettek volna." — Abdiás 16.}} |
− | + | {{raw:data:p|43|43|Amikor csak a vallásoskodók és társaik az utóbbi | |
− | (miatt), amelyet én küldök közétek." — Jeremiás 25 : 27. | + | néhány év folyamán Isten üzenetét hallották, nemcsak felháborodtak felette, hanem inkább készek meghalni, minthogy továbbra is hallgatniuk kelljen, s azért továbbra is így kiabálnak, ha az igazság üzenete, felhangzik: „az sérti vallásos érzésünket; meg kell tiltani és el kell nyomni." De mivel ők nem képesek feltartoztatni az üzenet hirdetését, valóban inkább készek meghalni, hogy mindentől megszabaduljanak. „Annakokáért azokban a |
− | + | napokban az emberek ... kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük." (Jel. 9:6) A római kat. hierarchia most mindnagyobb dühöngésre van kényszerítve, mivel az igazság üzenete mind nyíltabban van hirdetve, s mivel tudja, hogy képtelen megvédelmezni hamis tanait, vonakodik a nyilvánosság elé lépni és megkísérelni a hagyományok megvédését. Erről van megírva: „És nagy nyugtalanság támad, ha meg érti a tanokat." — Ésaiás 28:19, angol Biblia széljegyzete).}} | |
− | + | {{raw:data:p|44|44|Ezeknek az egyszerű világos igazságoknak a szervezett és előretörő hirdetése 1922-ben kezdődött s azóta Isten kegyelméből növekedett. Jehova, kihirdetteti ezt a figyelmeztetést, amint kijelenti: 'A fegyver miatt, amit közétek küldök', miáltal az ítélő kardot kell érteni, amely Sátán szervezetére sújt. A Nabukodonozor-}}}} | |
− | |||
− | |||
− | Jehovája azt parancsolja, hogy a népek és nemzetek | ||
− | igyanak és | ||
− | el, soha többé fel ne keljenek. Isten most | ||
− | |||
− | hogy romlást okozó részegség szakad rájuk, s | ||
− | |||
− | soha ki nem józanodnak. Isten feljegyeztette igéjében | ||
− | és a vallásoskodókat és másokat figyelmeztette arra, | ||
− | hogy a világ hatalmas szervezete, amelyet | ||
− | |||
− | és az | ||
− | |||
− | város három részre | ||
− | |||
− | előtt, hogy adjon annak inni az ő busult haragja | ||
− | |||
− | minden figyelmeztetés ellenére minduntalan | ||
− | |||
− | ugyanazzal a pénzzel lesz visszafizetve. „Mert amint ti | ||
− | ittatok szent hegyemen, úgy isznak szüntelen az összes | ||
− | népek; bizony isznak és hörpengetnek, és olyanok | ||
− | |||
− | |||
− | néhány év folyamán Isten üzenetét hallották, nemcsak | ||
− | felháborodtak felette, hanem inkább készek meghalni, | ||
− | minthogy továbbra is hallgatniuk kelljen, s azért | ||
− | |||
− | „az sérti vallásos érzésünket; meg kell tiltani és el kell | ||
− | nyomni." De mivel ők nem képesek feltartoztatni az | ||
− | üzenet hirdetését, valóban inkább készek meghalni, hogy | ||
− | mindentől megszabaduljanak. „Annakokáért azokban a | ||
− | napokban az emberek ... kívánnának meghalni, de a | ||
− | |||
− | most | ||
− | az igazság üzenete | ||
− | |||
− | vonakodik a nyilvánosság elé lépni és megkísérelni a | ||
− | |||
− | nyugtalanság támad, ha meg érti a tanokat | ||
− | 28 :19, angol Biblia széljegyzete). | ||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | ezt a figyelmeztetést, amint kijelenti: | ||
− | fegyver miatt, | ||
− | amit közétek küldök | ||
− |
A lap 2023. augusztus 22., 16:04-kori változata
{raw:data:ai|2|74|}}
len diktátorainak engedelmeskedjenek. A Brit-birodalom, amely hosszú időn keresztül a szólás- és istentiszteleti-szabadságért harcolt, most szemmelláthatóan oly irányba kormányoz, ahol mindenféle szabadság megszűnik. Most világosan észlelni lehet, hogy a legtávolabbi gyarmatokon az eszközök tevékenységhez láttak oly törvények hozatalára, amelyekkel az Isten hű tanúi áltat hirdetett üzenetet feltartóztathatják. Akik a jövendöléseket ismerik, látják hogyan teljesednek és hogyan szorul Anglia körül is mindjobban a gyűrű, úgyhogy egy rövid időre nemsokára ott is valamelyik zsarnok fog uralkodni. Amerikában, amely fennállásának legnagyobb idejében szólás- és istentisztelet-szabadsággal dicsekedett, most egy erélyesen működtetett mozgalom észlelhető, amely arra törekszik, hogy a nép szabadságát megszüntesse, valamint a szólás- és a mindenható Isten tiszteletének a szabadságát teljesen megsemmisítse. Látni lehet, hogy a tisztviselők vagy az uralkodó csoportok, noha felesküdtek a nemzet alkotmányának a védelmére,
most minden rendelkezésre álló erőt felhasználnak, hogy minden kormányhatalmat, a legfelsőbb bíróságot is beleértve, egy diktátor kezébe helyezzenek, amely diktátor aztán a vén „parázna" vezetése alatt cselekedne mindaddig, míg ez az elvetemedett rendszer Armageddon kezdetén meg lesz semmisítve.hogy romlást okozó részegség szakad rájuk, s nemsokára ebbe a részeg állapotba kerülnek, amelyből többé soha ki nem józanodnak. Isten feljegyeztette igéjében és a vallásoskodókat és másokat figyelmeztette arra, hogy a világ hatalmas szervezete, amelyet sérthetetlennek és megdönthetetlennek tartanak, el kell pusztuljon
és az Úr gondoskodik róla, hogy az egész világ meglegyen itatva az ő haragjának a borából: „És a nagy város három részre szakada, és a pogányok (népek) városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő busult haragja borának poharából." (Jel. 16:19) A gonosz vallásoskodók minden figyelmeztetés ellenére minduntalan megtámadták Isten hű népét, most pedig a „kereszténységnek" ugyanazzal a pénzzel lesz visszafizetve. „Mert amint ti ittatok szent hegyemen, úgy isznak szüntelen az összes népek; bizony isznak és hörpengetnek, és olyanok lesznek, mintha nem. lettek volna." — Abdiás 16.néhány év folyamán Isten üzenetét hallották, nemcsak felháborodtak felette, hanem inkább készek meghalni, minthogy továbbra is hallgatniuk kelljen, s azért továbbra is így kiabálnak, ha az igazság üzenete, felhangzik: „az sérti vallásos érzésünket; meg kell tiltani és el kell nyomni." De mivel ők nem képesek feltartoztatni az üzenet hirdetését, valóban inkább készek meghalni, hogy mindentől megszabaduljanak. „Annakokáért azokban a
napokban az emberek ... kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük." (Jel. 9:6) A római kat. hierarchia most mindnagyobb dühöngésre van kényszerítve, mivel az igazság üzenete mind nyíltabban van hirdetve, s mivel tudja, hogy képtelen megvédelmezni hamis tanait, vonakodik a nyilvánosság elé lépni és megkísérelni a hagyományok megvédését. Erről van megírva: „És nagy nyugtalanság támad, ha meg érti a tanokat." — Ésaiás 28:19, angol Biblia széljegyzete).