Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-4-5-1938.djvu/5

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. október 7., 18:30-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


53
meghallgatás alkalmában kell részesülniük, akik a felekezetieskedőket támogatásban nem részesítik. Az istentelenek esetleg azt következtetik, hogy az Isten nevében ténykedő vallásrendszerek pusztulása után sokkal több szabadsággal fognak rendelkezni, sőt mintegy kiváltságuk lesz az istentelen cselekedetek elkövetése és azért Jehovát teljesen figyelmen kívül hagyhatják. Tudomást szereznek azonban arról, hogy a vallásrendszerek elpusztítása nem jelenti azt, mintha Jehova Isten és Jézus Krisztus egyáltalán nem léteznének. Ellenkezőleg, a prófécia azt mondja, hogy értesülnek afelől, amit a felekezetieskedők veresége a nemfelekezetieskedőkkel tudatni akar, azaz most rajtuk a sor, amidőn az Úr őket veszi elő és szégyenszemre megsemmisíti. Istentelenségük éppen oly kevésbé van igazolva, mint a képmutató felekezetieskedők cselekedete. Jehova ítélete elérkezett s az ítélet oly szigorú és beható lesz, hogy az igazak is csak nehezen menekülnek meg. - Péter I. 4:17, 18.
14
Elérkezett Jehova ideje, amidőn az ő nevét és királyságát hirdetni kell a népeknek bizonyságul, aminek Armageddon kitörése előtt kell megtörténnie. Ez már világosan előre be lett jelentve ama üzenete által, amelyet Jeremiás próféta a nemzsidókkal és zsidókkal ismertetett. Jehova már előre bejelenti a nemzeteknek Armageddon közeledését és a vele járó nagy veszedelmet, amely rájuk következik, ha önként meg nem hódolnak az ő szolgájának Jézus Krisztusnak uralma előtt; ez azért történik, hogy a tudatlanságra nehivatkozhassanak. Isten csakis azokat hagyja életben, akik örömmel vetik magukat alá Jézus Krisztus uralmának, akit a Jeremiás próféta által elmondott és eljátszott prófétai drámában a babiloni király példázott. Azért mondja a próféta: „Azt a nemzetet pedig, amely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál néki, az ő földében hagyom, azt mondja Jehova, és míveli azt és lakozik benne". — Jeremiás 27:11.
15 Jehova királya az egész világra terjeszti ki hatalmát, és semmiféle hatalom sem állhat ellene sikerrel. Ki fog tűnni, hogy az ő uralma nem a nemzeteknek, mint egészeknek lesz javukra, hanem ezen nemzetek közül azoknak fog javára szolgálni, akik Isten iránt jóakaratuak, tanulmányozzák az igazságot, önként és örömmel vetik magukat alá Jézus Krisztusnak, Isten királyának.
16
Jeremiás próféta üzenete, melyet a néppel közölt, prófécia volt, amelyet fából készült járom, illetve a tarkóra helyezett görbe rúd példázott. Az ördögi fondorlat az isteni üzenettel szembe való helyezkedésre gondolt s azért Hanániás a hamis próféta széttörte a Jeremiás próféta nyakán levő jármot: „És vevé Hanániás próféta a jármot a Jeremiás próféta nyakáról, és széttöré azt. És szóla Hanániás az egész nép előtt, mondván: Ezt mondja az Úr: Így töröm, le Nabukodonozornak, a babiloni királynak jármát két esztendei idő múlva minden nemzet nyakáról: és elméne Jeremiás próféta a maga útjára". (Jeremiás 28:10, 11) A hamis próféta ilymódon el akarta hitetni a néppel, hogy Jeremiás próféta jövendölése téves és rövidesen teljesen felszabadulnak a babiloni király uralma alól.
17 A római katolikus klérus ma ugyanazon az úton halad. A népnek azt mondja, hogy Jehova üzenete, melyet az ő tanúi hordoznak s általa az istentelenek és a "keresztények" Armageddonkor bekövetkező pusztulását hirdetik, teljesen téves; s ezek a papok minden hatalmukat és befolyásukat arra használják, hogy ama benyomást, melyet ezen igazság üzenete az emberekben kelt, eltávolítsák. A mai hamis próféták, azaz a hierarchia papsága és szövetségeseik azt mondják a
népnek, hogy a nemzetek mindvégig megmaradnak s a római katolikus hierarchia Isten jogos képviselője a földön és ez a szervezet fog mindenkor és örökké uralkodni. Ezek a papok ugyanis a hozzájuk eljuttatott isteni üzenet elpusztítására törekszenek, ugyanazon álláspontra helyezkedve, mint valaha Hanániás. Ama tény, hogy az ördög és eszközei nem képesek Jehova útjába állani, azt szemlélteti, ami a fából készült járomnak a hamis próféta általi összetörése után következett: „És szóla Jehova Jeremiásnak, miután letöré Hananiás próféta a Jeremiás próféta nyakáról a jármot, mondván: Menj el, és beszélj Hanániással, mondván: Ezeket mondja Jehova: A fajármot eltörted, de csináltál helyébe vasjármokat. Mert ezt mondja Jehova a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasjármot vetettem mind e nemzetek nyakára, hogy szolgáljanak Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és szolgálnak néki, sőt a mezei állatokat is néki adom“. — Jeremiás 28:12-14.
18 Hasonlóképpen Jehova is igéje által tudatja az emberekkel, hogy a hamis próféták vagy papok, a romai katolikus hierarchia és szövetségesei, nemcsak hazudoznak, hanem minden törekvésük, amely Isten szándékának keresztezésére irányul, csődöt mond és csakis azok részesülnek örökéletben, akik az ő igéjét megszívlelik és Krisztusnak engedelmeskednek. A nemzetek nem menekülhetnek meg azáltal, hogy a hamis próféták tanításaira támaszkodnak. A római katolikus, hierarchia törekvései egyideig sikerrel fognak járni, rövidesen, utána azonban maga is teljesen el fog pusztulni.
19
Jeremiás megmondotta Sedékiásnak, Júda kiralyának, hogy csak azok nyernek életet, akik magukon fogják viselni a babiloni király jármát. Hasonmásban ez annyit jelent, hogy csupán azok maradnak életben, akik önként teljesítenek szolgálatot Jézus Krisztusnak. Jeremiás továbbá ezeket mondotta Sedékiásnak — kétségnélkül a nép füle hallatára —: „Miért halsz meg te és a te néped fegyver miatt, éhség és döghalál miatt, amint szólott Jehova az olyan népről, amely nem szolgál a babiloni királynak". — Jeremiás 27:13.
20
Sedékiás és szövetségesei a mai uralkodó elemeket példázzák, különösen a római katolikus hierarchiát és az ördögi vallásrendszer támogatóit, amit általában „Kereszténységnek" és tévesen „keresztény vallásnak" neveznek. A kereszténység" azt hiszi, hogy elüt a pogány nemzetektől s nem szükséges cselekedeteit megváltoztatnia és magát Istennek s az ő királyának Jézus Krisztusnak alávetnie. A „kereszténység", azaz a római katolikus hierarchia azon a nézeten van, hogy az ég és föld feletti uralom őt illeti meg; Isten prófeciája azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítja. A „kereszténység" és különösen a római katolikus hierarchia felmagasztalta magát, s azért Jehova elhatározása szerint meg lesz alázva és porban kell fetrengenie. Isten most ekképpen szól a néphez és uralkodóihoz: „Miért akartok meghalni? Miért nem inkább Jézus Krisztusnak, a királynak szolgálni és élni?" (Jeremiás 27:13) Aki vonakodik, minden bizonnyal meghal.
21 Amiképpen Jeremiás, Isten szolgája, figyelmeztette az uralkodókat és a népet, hogy ne engedelmeskedjenek a hamis prófétáknak, mint amilyen Hanániás volt, ugyanúgy küldi ki ma is Jehova az ő tanúit figyelmeztető üzenetével a „kereszténység" uralkodóihoz és nemzeteihez s tudatja velük, hogy netörődjenek a hamis prófétákkal, például a római katolikus, hierarchiával, egyéb papokkal és azok támogatóival. Ezt az üzenetet Jehova tanúinak az emberekhez kell eljutattniuk. Ezt ők Isten kegyelméből már megtették és tovább is megteszik. A népet teljesen olymódon kell figyelmeztetni, mint ahogyan Jeremiás figyelmeztette Jeruzsálemet,