Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-4-5-1938.djvu/2

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. május 8., 12:52-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva



AZ ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnöke

25. évfolyam
1938 április 15
7-8 szám

Az Ö „műve" és „cselekedete"

IV. rész


„Amint Silóval cselekedtem" — Jeremiás 7:14.
1 JEHOVA Nabukodonozort „szolgaképpen" használta, azaz a pogány királynak egy oly szerepet juttatott a drámai próféciában, amelyben Nabukodonozor Jézus Krisztust, mint ’választott szolgát' és a világ királyát példázta. Sátán, aki az Istenhez való hasonlatosságra törekszik, a Mindenható Istent nevetségessé tenni és beszennyezni igyekszik. Sátán bírta rá az embereket a bábeli torony felépítésére, amely név a bennszülöttek előtt „isteni kaput" jelentett. A „kapu" bejáratot, bemenetelt jelent, és teljesen észszerűen következtethető,hogy a régi csaló, kigyó, Sátán, ördög, hitette el az emberekkel, hogy a saját erejükből emelt bábeli torony által az égig juthatnak: ezáltal természetesen Jehovát gúnyolta. Nimród, akinek neve ’uralkodó lázadót' jelent,

alkalmas személynek bizonyult, hogy ebben a gúgyolódó munkában a Sátánt, legfőbb lázadót és Isten kísértőjét példázza. Észszerű tehát a feltevés, hogy a Bábel név mindenütt ott, ahol azt az ördög és szövetségesei alkalmazzák,gúnyolódásra vagy lekicsinyelésre szolgál ,mivel ez a név valóban „isteni kaput" jelent. Bábel (héberül) „zavart" jelent, mivel Isten ott zavarta össze a tömegeket. (Mózes I. 11:9) Sátán felvette a Babilon nevet, mint az ő szervezetének nevét és szokás szerint arra használta, hogy Jehova nevét a gyalázatok tömkelegével halmozza el, mivel Sátán mindenkor ily módszerhez folyamodik. Jehova megparancsolta Babilon, mint az ördög szervezetének, elpusztítását amely ítéle¬ tet a meghatározott időben Jehova választott szolgája fogja végrehajtani. Ezalatt Jehova egy oly szerep betöltésére használta Nabukodonozort a babiloni királyt, amelyben Jézus Krisztust a világ jogos uralkodóját pédázza. Joggal mondható tehát, hogy a Babilon név, Jehova által végzett munkára alkalmazva, kaput, illetve Istenhez vezető utat jelent. Jézus Krisztus az egyedüli út Istenhez. (János 14:6) A Babilon név, aszerint, amint

a Sátán alkalmazza — tehát gúnyolódásra és gyalázásra — arra vonatkozik, ami Jehova által fog elpusztulni. Sátán útja a pusztulás felé vezet. (Ezékíel 28:18) Sátán szervezetet alakit, névvel ruházza fel, amely Jehovát gúnyolja, és ezen a szervezeten belül kezdődik a pusztulás, amely úgy hat, mint a belülről emésztő tűz.Teljesen helyénvalónak tűnik fel tehát, miszerint Jehova a babiloni királyt a lázadozó júdeai és jeruzsálemi nép felett kimondott ítélet végrehajtójaként alkalmazta, amely népen bekövetkezett pusztulás a „kereszténység" pusztulását példázza.
2 Isten példaképi népe hűtlen lett, mire Jehova arra utasította prófétáját Jeremiást, tudassa velük, hogy Isten minden dolgok elvégzésével szolgáját, a babiloni királyt bízta meg: „És most én odaadom mind e földeket Nabukodonozornak. a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is néki adom, hogy
szolgáljanak. (Jer. 27:6) Jehova 1914-ben a prófétai dráma ezen részének teljesüléseképpen Jézus Krisztust, a meghódítót.és jogos uralkodót bízta meg az egész világ feletti uralommal, akit a prófétai drámában Nabukodonozor példázott. (2. zsoltár 6:9) Habár Jehova Isten ezen magas tisztséggel Jézus Krisztust még a halálból való feltámasztásakor bízta meg, Jézusnak mindamellett addig kellett várnia, amíg elérkezett Isten meghatározott ideje, amidőn elfoglalhatja a reábízott hivatalt. (110. zsoltár 1, 2) Jézus Krisztus, a világ jogos uralkodója, most abban a megbízatásban részesült, hogy ragadja ki a hatalmat a hűtlen Lucifer kezéből, aki lázadása folytán Sátánná, ördöggé lett. Ezáltal plántálja Jehova a maga „fáját", Jézus Krisztust, amely alatt biztonságban fognak lakozni a föld teremtményei, amennyiben életet nyertek. — Ezékiel 17:22—24.
3 Térjünk csak vissza most a prófétai, azaz előképhez: Nabukodonozor hatalmas hadvezér és népek meghódíhódítója volt, miáltal Jézus Krisztust, az egész világ meghóditóját példázta: „És néki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak néki sok nemzetek és nagy királyok". (Jeremiás 27:7) Nabukodonozor a példaképben győzelmet aratott a nemzetek felett. Jeruzsálemet a babiloni király elpusztította és a babiloni világhatalom kétségnélkül magáhozragadta a körülötte levő nemzetek feletti hatalmat. Nabukodonozor uralkodása alatt Babilon ama idők világhatalmává növekedett. Jehova végzése szerint valamennyi nemzet nemcsak Nabukodonozornak kelett hogy engedelmeskedjen, hanem fiának és unokájának is. Ez azt példázza, hogy a Nabukodonozor uralma által elővetítet világhatalom, korlátlan uralommal rendelkezik az egész világ felett, melyet soha semilyen lázadás sem fog tudni megingatni. 1914-től, azaz Jézus Krisztus uralmának kezdetétől a jóakaratú emberek — mihelyt ezen valóságról értesültek — az Urat keresik Ezt a gibeoniták példázták, akik felkeresték Józsuét és az ő oltalmáért esedeztek. (Józsué 9:1—15) Ugyanúgy vetik magukat alá ma is a jóakaratuak minden ellenkezés nélkül. A föld összes nemzetei közül jönnek, hogy Jézus Krisztus uralmának magukat alávessék és oltalomban részesüljenek, akit Nabukodonozor példázott. Evvel szemben a különböző nemzetek közül mindazok, akik a Sátán szervezetéhez ragaszkodnak, dühösek Jézus Krisztusra, a jogos uralkodóra és ellenkeznek uralmával szemben; kényszerítve lesznek azonban, hogy magukat az Urnak alávessék és neki szolgáljanak mindaddig, míg rajtuk a pusztulás bekövetkezik, ami Jehova neve igazolása végett történik.
4 A „Sésák" név egyedül az ördögre és szervezetére vonatkozik, s ugyanannyit jelent, mint „Babilon", mi-