„Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-3-Az-Urvacsora-1938.djvu/15” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:ai|2||47}}
 
{{raw:data:ai|2||47}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|c| hogy az Űr örömében vannak, hogy az Úr öröme az erejük.}}
+
{{raw:data:p|c| hogy az Úr örömében vannak, hogy az Úr öröme az erejük.}}
{{raw:data:p|50|50|Aki jogosan, tehát méltón vesz részt az Úrvacsorából, először is megigazultnak kell lennie. Szellemtől szülöttnek kell lennie, a templomban kell tartózkodnia s aztán felkent is kell, hogy legyen. A jonadábok felszentelték ugyan magukat Isten akaratának cselekvésére, de nincsenek szellemtől születve. Nincsenek megigazulva. Nem mennyei reménységgel bírnak, hanem földi örök életben reménykednek. Jehova szervezetében találtak menedéket Jézus Krisztusnál, ahol Jehova haragnapjának elmúltáig kell maradniok s miközben a határokon belül maradnak, tovább is keresniük kel az igazságot és alázatosságot. Mivel a táborban „jövevények”, Istennek és Krisztusnak szentelvén magukat, közre kell működniük Isten országának, illetve Krisztus nevének hirdetésében. De mivel nem vehetnek részt Krisztus Jézus halálában, s így a feltámadásában sem, nem volna rendjénvaló résztvenniök az Úrvacsorából. Mivei Isten szervezetének védelme alatt állnak a felkentek útitársai, a felkentekkel tartoznak szolgálni s örömmel kell megtenniök mindent, amire erejükből telik. Az írásbizonyítékok és a tények azt mutatják, hogy most a jonadábok, illetve a nagysokaság tagjai az Úrhoz gyűjtetnek s e minőségükben mindig dicsőíteni fogják Isten és Jézus Krisztust, mivel látják, hogy eljött az üdvösség és a szabadulás napja. Ezért hódolnak Jézus Krisztusnak, a dicsőség királyának és örömmel szüntelenül szolgálnak neki. — Jelenések 7:9—17.}}
+
{{raw:data:p|50|50|Aki jogosan, tehát méltón vesz részt az Úrvacsorából, először is megigazultnak kell lennie. Szellemtől szülöttnek kell lennie, a templomban kell tartózkodnia s aztán felkent is kell, hogy legyen. A jonadábok felszentelték ugyan magukat Isten akaratának cselekvésére, de nincsenek szellemtől születve. Nincsenek megigazulva. Nem mennyei reménységgel bírnak, hanem földi örök életben reménykednek. Jehova szervezetében találtak menedéket Jézus Krisztusnál, ahol Jehova haragnapjának elmúltáig kell maradniok s miközben a határokon belül maradnak, tovább is keresniük kel az igazságot és alázatosságot. Mivel a táborban „jövevények”, Istennek és Krisztusnak szentelvén magukat, közre kell működniük Isten országának, illetve Krisztus nevének hirdetésében. De mivel nem vehetnek részt Krisztus Jézus halálában, s így a feltámadásában sem, nem volna rendjénvaló résztvenniök az Úrvacsorából. Mivel Isten szervezetének védelme alatt állnak a felkentek útitársai, a felkentekkel tartoznak szolgálni s örömmel kell megtenniök mindent, amire erejükből telik. Az írásbizonyítékok és a tények azt mutatják, hogy most a jonadábok, illetve a nagysokaság tagjai az Úrhoz gyűjtetnek s e minőségükben mindig dicsőíteni fogják Isten és Jézus Krisztust, mivel látják, hogy eljött az üdvösség és a szabadulás napja. Ezért hódolnak Jézus Krisztusnak, a dicsőség királyának és örömmel szüntelenül szolgálnak neki. — Jelenések 7:9—17.}}
{{raw:data:p|51|51-52|a teljes írásbizonyíták meghatározza tehát ama tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus iktatta be az Úrvacsorát halálának emlékezetéül s megparancsolta, hogy csak azok tartsák meg, akik szellemtől-szülöttek, az ő testében keresztelkedtek, illetve Krisztus szellemi testéhez tartoznak; s hogy az ilyen szellemi fiak kötelességmulasztók lennének, ha nem vesznek részt az Úrvacsorában; hogy kiváltságuk és kötelességük évente egyszer megünnepelni az Úrvacsorát. 1938-ban az Úrvacsora ideje április 15. este hat óra után, amely időben Isten felkent népének különböző csoportjai világszerte résztvesznek az Úrvacsorából. Helyes és illendő, hogy ezen az összejövetelen a jonadábok is jelen legyenek és végig nézzék, ami történik, hogy annál inkább megbecsüljék a felkenteknek Jehovához való viszonyát s maguk viszonyát Istennel és Jézus Krisztussal. Ez legyen az ő részükre is az öröm ideje, mivel értékelik ama tényt, hogy a szabadulás napja eljött.}}
+
{{raw:data:p|51|51-52|A teljes írásbizonyíták meghatározza tehát ama tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus iktatta be az Úrvacsorát halálának emlékezetéül s megparancsolta, hogy csak azok tartsák meg, akik szellemtől-szülöttek, az ő testében keresztelkedtek, illetve Krisztus szellemi testéhez tartoznak; s hogy az ilyen szellemi fiak kötelességmulasztók lennének, ha nem vesznek részt az Úrvacsorában; hogy kiváltságuk és kötelességük évente egyszer megünnepelni az Úrvacsorát. 1938-ban az Úrvacsora ideje április 15. este hat óra után, amely időben Isten felkent népének különböző csoportjai világszerte résztvesznek az Úrvacsorából. Helyes és illendő, hogy ezen az összejövetelen a jonadábok is jelen legyenek és végig nézzék, ami történik, hogy annál inkább megbecsüljék a felkenteknek Jehovához való viszonyát s maguk viszonyát Istennel és Jézus Krisztussal. Ez legyen az ő részükre is az öröm ideje, mivel értékelik ama tényt, hogy a szabadulás napja eljött.}}
 
{{raw:data:p|52|51-52|Ha az apostolnak ezen illetett szavaira gondolunk: "Krisztus a mi húsvéti bárányunk megáldoztatott, azért tartsuk meg az ünnepet", világosan láthatjuk, hogy csak az az osztály vesz részt jogosultan az Úrvacsora jegyeiből, amelynek az apostol is tagja volt, illetve a szellemi-osztály. Jonadábok vagy nagysokaság tagjai sohse vehetnek részt jogosultan az Úrvacsorából. Ha megtennék,  az csak kárukat jelentené.}}
 
{{raw:data:p|53|53|Némelyek azt kérdezik: Miről tudhatom, hogy résztvehetek-e az Úrvacsorából vagy sem? A felkentekhez tartozom-e, akiknek kötelességük és kiváltságuk is, hogy résztvegyenek az Úrvacsorában? Vagy jonadáb vagyok-e, aki nem vehet részt abban? Meg lehet-e állapítani mily viszonyban állok az Úrral, ha igen, hogyan
 
21. sor: 21. sor:
 
{{raw:data:q|11|Mi a célja annak, hogy itt most az Úrvacsora tárgyát tárgyaljuk meg? Mi volt a legfőbb, s mi az alárendelt célja annak, hogy Mózes Egyiptomba küldetett? Hogyan teljesül a prófétai dráma e része? Mily kettős feladatot teljesít Jézus vére? Nevezd meg miért kötötte Isten az újszövetséget!}}
 
{{raw:data:q|12|Mily összefüggésben áll a bűnbocsánatról szóló intézkedés az újszövetség rendeltetésével és munkájával?}}
 
{{raw:data:q|12|Mily összefüggésben áll a bűnbocsánatról szóló intézkedés az újszövetség rendeltetésével és munkájával?}}
{{raw:data:q|13|Mi volt a célja Istennek, hogy annak idején "mannával” táplálta az izraelitákat, mit jelent ez prófétáikig? Magyarázd meg és alkalmazd Máté 20:28-at!}}
+
{{raw:data:q|13|Mi volt a célja Istennek, hogy annak idején "mannával” táplálta az izraelitákat, mit jelent ez prófétailag? Magyarázd meg és alkalmazd Máté 20:28-at!}}
 
{{raw:data:q|14-16|Mikor s hogyan vette meg Jézus Ádám ivadékait?}}
 
{{raw:data:q|14-16|Mikor s hogyan vette meg Jézus Ádám ivadékait?}}
 
{{raw:data:q|17|Ha valamely ember egyáltalán örökelet birtokába fog
 
{{raw:data:q|17|Ha valamely ember egyáltalán örökelet birtokába fog
 
jutni, hogyan juthat annak birtokába? Mily célt szolgált azon hit és azok hűsége, akikről Zsidók 11:39. szól?}}
 
jutni, hogyan juthat annak birtokába? Mily célt szolgált azon hit és azok hűsége, akikről Zsidók 11:39. szól?}}
 
{{raw:data:q|18|Magyarázd meg a Zsidók 11:40-ben említett "jobb dolgot"!  Mily jótéteményeket nyitott meg a törvényszövetség? Magyarázd meg János 1:12 e kijelentését: ,,De valakik befogadák Őt!”}}
 
{{raw:data:q|18|Magyarázd meg a Zsidók 11:40-ben említett "jobb dolgot"!  Mily jótéteményeket nyitott meg a törvényszövetség? Magyarázd meg János 1:12 e kijelentését: ,,De valakik befogadák Őt!”}}
{{raw:data:q|19|Mikor s hogyan jöttek rá arra az apostolok, hogy megrtették Isten azon szándékát, hogy „egy népet akar választani a maga neve számára”?}}
+
{{raw:data:q|19|Mikor s hogyan jöttek rá arra az apostolok, hogy megértették Isten azon szándékát, hogy „egy népet akar választani a maga neve számára”?}}
 
{{raw:data:q|20|Mikor, hogyan s kivel köttetett meg a törvényszövetség? És az újszövetség? Hogyan emelkedett érvényre
 
{{raw:data:q|20|Mikor, hogyan s kivel köttetett meg a törvényszövetség? És az újszövetség? Hogyan emelkedett érvényre
 
ezen szövetségek mindenike?}}
 
ezen szövetségek mindenike?}}
36. sor: 36. sor:
 
{{raw:data:q|29-31|Mire mutatnak Jézus szavai János 6:47-51-ben, valamint azon körülmény, hogy ott nem beszél a kenyér megtöréséről? Hasonlítsd össze ezzel Jézusnak tanítványaihoz szóló szavait a kenyér megtörését illetőleg, s hogy mit jelent az!?}}
 
{{raw:data:q|32|Hogyan ismerhetjük fel tehát, hogy ki vehet részt jogosultan az Úrvacsora jegyeiből (a kenyérből és a borból)?}}
 
{{raw:data:q|32|Hogyan ismerhetjük fel tehát, hogy ki vehet részt jogosultan az Úrvacsora jegyeiből (a kenyérből és a borból)?}}
{{raw:data:q|33-34| E tárgynak más oldalról való megvilágítása céljából feleljenek a következő kérdésekre: Mit bizonyít meggyőző erővel az Írás? Mit jelent Jézus e kijelentése: ,Ez az én testem” és „ez az én vérem”? Mit jelent az ö tanítványaihoz szóló meghívása, hogy „igyanak abból mindnyájan”?}}
+
{{raw:data:q|33-34| E tárgynak más oldalról való megvilágítása céljából feleljenek a következő kérdésekre: Mit bizonyít meggyőző erővel az Írás? Mit jelent Jézus e kijelentése: ,Ez az én testem” és „ez az én vérem”? Mit jelent az ő tanítványaihoz szóló meghívása, hogy „igyanak abból mindnyájan”?}}
 
{{raw:data:q|35-36|Tégy különbséget a vízkeresztség és a Jézus Krisztus keresztsége között, céljukat és eredményüket illetőleg!}}
 
{{raw:data:q|35-36|Tégy különbséget a vízkeresztség és a Jézus Krisztus keresztsége között, céljukat és eredményüket illetőleg!}}
 
{{raw:data:q|37—39|Ki vehet az Úrvacsora jegyeiből a keresztség szempontjából tekintve?}}
 
{{raw:data:q|37—39|Ki vehet az Úrvacsora jegyeiből a keresztség szempontjából tekintve?}}
 
{{raw:data:q|40-41| Mily további tanulság tűnik ki eziránt Filippi 3:8—14-ből? Valamint Péter I. 2 :21, és 4:12—14-ből?}}
 
{{raw:data:q|40-41| Mily további tanulság tűnik ki eziránt Filippi 3:8—14-ből? Valamint Péter I. 2 :21, és 4:12—14-ből?}}
 
{{raw:data:q|42| Alkalmazd a Jelenések 2:10-et!}}}}
 
{{raw:data:q|42| Alkalmazd a Jelenések 2:10-et!}}}}

A lap 2023. november 12., 17:59-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva

47
hogy az Úr örömében vannak, hogy az Úr öröme az erejük.
50 Aki jogosan, tehát méltón vesz részt az Úrvacsorából, először is megigazultnak kell lennie. Szellemtől szülöttnek kell lennie, a templomban kell tartózkodnia s aztán felkent is kell, hogy legyen. A jonadábok felszentelték ugyan magukat Isten akaratának cselekvésére, de nincsenek szellemtől születve. Nincsenek megigazulva. Nem mennyei reménységgel bírnak, hanem földi örök életben reménykednek. Jehova szervezetében találtak menedéket Jézus Krisztusnál, ahol Jehova haragnapjának elmúltáig kell maradniok s miközben a határokon belül maradnak, tovább is keresniük kel az igazságot és alázatosságot. Mivel a táborban „jövevények”, Istennek és Krisztusnak szentelvén magukat, közre kell működniük Isten országának, illetve Krisztus nevének hirdetésében. De mivel nem vehetnek részt Krisztus Jézus halálában, s így a feltámadásában sem, nem volna rendjénvaló résztvenniök az Úrvacsorából. Mivel Isten szervezetének védelme alatt állnak a felkentek útitársai, a felkentekkel tartoznak szolgálni s örömmel kell megtenniök mindent, amire erejükből telik. Az írásbizonyítékok és a tények azt mutatják, hogy most a jonadábok, illetve a nagysokaság tagjai az Úrhoz gyűjtetnek s e minőségükben mindig dicsőíteni fogják Isten és Jézus Krisztust, mivel látják, hogy eljött az üdvösség és a szabadulás napja. Ezért hódolnak Jézus Krisztusnak, a dicsőség királyának és örömmel szüntelenül szolgálnak neki. — Jelenések 7:9—17.
51 A teljes írásbizonyíták meghatározza tehát ama tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus iktatta be az Úrvacsorát halálának emlékezetéül s megparancsolta, hogy csak azok tartsák meg, akik szellemtől-szülöttek, az ő testében keresztelkedtek, illetve Krisztus szellemi testéhez tartoznak; s hogy az ilyen szellemi fiak kötelességmulasztók lennének, ha nem vesznek részt az Úrvacsorában; hogy kiváltságuk és kötelességük évente egyszer megünnepelni az Úrvacsorát. 1938-ban az Úrvacsora ideje április 15. este hat óra után, amely időben Isten felkent népének különböző csoportjai világszerte résztvesznek az Úrvacsorából. Helyes és illendő, hogy ezen az összejövetelen a jonadábok is jelen legyenek és végig nézzék, ami történik, hogy annál inkább megbecsüljék a felkenteknek Jehovához való viszonyát s maguk viszonyát Istennel és Jézus Krisztussal. Ez legyen az ő részükre is az öröm ideje, mivel értékelik ama tényt, hogy a szabadulás napja eljött.
52 Ha az apostolnak ezen illetett szavaira gondolunk: "Krisztus a mi húsvéti bárányunk megáldoztatott, azért tartsuk meg az ünnepet", világosan láthatjuk, hogy csak az az osztály vesz részt jogosultan az Úrvacsora jegyeiből, amelynek az apostol is tagja volt, illetve a szellemi-osztály. Jonadábok vagy nagysokaság tagjai sohse vehetnek részt jogosultan az Úrvacsorából. Ha megtennék, az csak kárukat jelentené.
53 Némelyek azt kérdezik: Miről tudhatom, hogy résztvehetek-e az Úrvacsorából vagy sem? A felkentekhez tartozom-e, akiknek kötelességük és kiváltságuk is, hogy résztvegyenek az Úrvacsorában? Vagy jonadáb vagyok-e, aki nem vehet részt abban? Meg lehet-e állapítani mily viszonyban állok az Úrral, ha igen, hogyan lehetséges eldönteni ezt a kérdést? Ezeket a kérdéseket egy következő cikkben fogjuk megtárgyalni.

Tanulmánykérdések