Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/7

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Erzsebet.furo (vitalap | szerkesztései) 2023. május 24., 16:50-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


23
megparancsolta, hogy szolgálatot teljesítsen neki. (Jeremiás 25:9) Mindenkor szemünk előtt kellene tartanunk, hogy mindaz, amit Isten az izraelitákkal és szövetségeseikkel cselekedett azt példázta, ami később az ő látszólagos népén bekövetkezett. Isten megengedi, hogy az ördög csatlósainak egy része hajtsa végre az ítéletet azok felett, akik Istentől elpártoltak és Jehova ellen fordultak. Figyeljük csak meg, mit tett Isten a filiszteusokkal, Izrael leverése és a szövetség ládájának elhurcolása után. A filiszteusok nem szolgáltak Istennek és nem is tisztelték őt. A filiszteusok uralkodói megparancsolták, hogy a szövetség ládáját, amely az Istent és az ő jelentlétét példázta, a filiszteusok városába vigyék. „Azért küldék a szövetség ládáját Ekronba“. Utána pedig „halálos rémület uralkodott az egész városban“; mert „igen súlyos volt ott Istennek keze. És azok az emberek, akik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak annyira, hogy a város jajkiáltása felhatott az égig“. (Sámuel I.5:10—12) A filișzteusoknak ugyanis semmi okuk sem volt, hogy Jehova előtt avval kérkedjenek, mintha a Felséges felett győzedelmeskedtek volna. Ezek az események példázták, mit cselekszik Isten a föld istentelen elemeivel, amelyek résztvesznek a felekezetieskedők elpusztitásában. — Jelenések 17:17.
9 Jehova az izraelitáktól, mint példaképi népétől elfordult. Jeremiás által mondotta a népnek Jeruzsálemben: „És elvetlek titeket színem elől, amint elvetettem mind a ti atyátokfiait, Efraimnak minden magját“. (Jeremiás 7:15) Azáltal váltotta be szavát Jehova Izraellel szemben, mivel előre bejelentette, hogy Armageddon kezdetén erőszakkal kell „elvetni“ az úgynevezett „szervezett keresztény vallást“, s mindazt, ami vele összefüggésben áll. minden igényeivel együtt, amelyet hitvalló és tisztségeket betöltő papsága támaszt. Jehova mindezt kíméletlenül eltávolíttatja magától, amely ítéletet az Úr Jézus fogja végrehajtani. — Máté 7:23
10
Izrael nemzete tíz törzsből álló északi királysága,

Efraim leszármazottainak vezetése alatt, trónjától megfosztatott, és néhány évvel a Jeremiás által mondott prófécia előtt az ígéret földjének lakosai a pogány Aszsziriába lettek kivezetve. Jehova a maga idejében

figyelmezette a Jeruzsálemben maradottakat, aminek elhangzása után teljesen elvetette őket. Ugyanúgy ismerteti Jehova ma is szándékát, miszerint a „kereszténységet“ magától „elveti“, elsősorban azonban ennek a szervezetnek élén álló római katolikus hierarchiát. A hierarchia telve van gőggel, és emberei ’gúnyolódók és uralkodnak a „keresztény“ népen‘. Erről a képmutató vallásszervezetről, szentségtelen társaságról, amely hoszszú időn át a „parázna“ szerepét játszotta (ahogyan maga az írás nevezi) és Isten szent nevét gyalázta, meg van írva: „Jaj Efraim részegei kevély koronájának és dicsőséges ékessége hervadó virágának, mely a bortól megverettek kövér völgye fején van. Imé egy erős és hatalmas jő az Úrtól, mint jégfergeteg, veszedelmes szélvész, mint özönlő erős vizeknek áradása; földhöz veri kezével azt! Lábbal tapodtatik meg Efraim részegeinek kevély koronája, és úgy jár dicsőséges ékességének hervadó virága, amely a kövér völgynek fején van, mint a korai füge a gyümölcsszedés előtt, amelyet mihelyt valaki meglát, alig veszi kezébe, lenyeli“. — Ésaiás 28:1—4.
11
Jehova elküldi tanúit, figyelmeztessék ezt a rom¬

lott társaságot, amely magát Isten képviselőjének ne¬ vezi a földön; különösen uralkodóik mindent és min¬ denkit megvetnek, akik az ő eszméikhez nem alkalmaz¬ kodnak. Ennek a gúnyolódó, gonosz szervezetnek

mondja most Jehova: „Ezért halljátok Jehovának be-
szódét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely

Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöt¬ tünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő. nem ér el minket: mert n csa¬ lárdságot választottuk oltalmunkul, és csalásban rej- tezenk el. Ezért így szól Jehova Isten: (iné Sionhait egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet- erős alappal, aki benne hisz, az nem fid! És a jogos¬ ságot mérőkötcllé tevéin, és az igazságot színeiévé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejtőket". (Ésaiás 28: 14—18) .««hova kimondotta íté¬ letét a római «katolikus hierarchia felett- amelyet Jé¬ zus Krisztus, mint a Felséges szándékának hatalmas

végrehajtója az utolsó betűig teljesíteni fog.
12
Az Isten iránt hűségesek a vallással és fclekeze-

tieskedőkkel, akik az Űr nevében csalárd hamisságokat követnek el, semmi közösségben nincsenek. Jeremiás Jehova képviselője volt s a képben Isten hűséges népét példázza, amely jelenleg a földön tartózkodik. Isten a következő kijelentésre utasította Jeremiást: ..És te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettük, és nálam közben ne járj;' mert én meg nem hallgatlak téged". (Jeremiás 7 : 1(1) A római katolikus hierarchia feje az 19:13. évet „szent, évvé" avatta és mindenkit felszólított, hogy abban az évben a jólétért könyörögjenek. Az együttes ima azonban mitsem hasz¬ nált, mire a pápa a „szent évet" 1935 áprilisig meg¬ hosszabbította. A felekezetieskedök, katolikusok, pro¬ testánsok és a zsidók is tovább imádkoztak, úgy amint arra fel lettek szólítva; de imájukat Jehova Isten nem hallgatta meg. A pápa és képviselői bizonyára hallják Jehova tanúit, amint a „kereszténység" bukásáról szó¬ ló igazságot hirdetik, amely Armageddonkor fog be¬ következni. A pápa továbbá az egész „kereszténységnek" megparancsolta, imádkozzanak vele együtt Armaged¬ don elfordításáért; bizonyos azonban, hogy a „keresz- ténység" ezen imája mitsem fog használni. Armaged- dont elkerülni nem lehet és annak bekövetkezését semmi sem fogja tudni meggátolni. Ezt Isten kijelentette és meg is valósítja. Jehova tnnui teljes joggal elutasítot¬ ták a felekezeticskedőkhöz való csatlakozásukat annak az úgynevezett „szent évnek" megtartásánál; látták, hogy az a népen elkövetett csaláson alapult, Isten ne¬ vének gyalúzására. Vonakodtak a jólétért imádkozni, amint azt a pápa megparancsolta, mivel az Isten-sze¬ retők az ő akarata szerint imádkoznak. (János 15 :7) Hasonló okból kifolyólag vonakodnak Jehova ta¬ núi a „kereszténység" zászlainak üdvözlésétől is, mivel azáltal az üdvözülés annak lenne tulajdonít¬ ható, amit a lobogó jelképez. Tudják, hogy a védelem és üdvözülés egyedül Istentől jöhet és nem valami föl¬ di alakulattól származik. A „kereszténység" és az összes vallásszervezctek bukása biztos, amit Jehova kellőkép pen bizonyít; azért nem egyezik akaratával, ha valaki ezen veszedelem elfordításáért imádkozik. Aki Istent igazán szereti és neki szolgál, nem fog valami olyanért imádkozni, ami az ő akaratával ellenkezik, hanem úgy fog imádkozni, ahogyan arra Jézus utasított bennünket:

„Legyen meg a. Te akaratod".
Miért Armageddon?
13
Jehova azután rámutat a vallásias „kereszténység"

cselekedeteire és bebizonyítja. Armageddon bekövetke¬ zésének okát és megcselekszi a maga „szokatlan csele¬ kedetét": „Nem látod-é te: mit csclekcsznek ők Júda városaiban és Jeruzsálem uccáin? A fiák fát szedeget¬ nek, az atyák gyújtják a tüzet, az asszonyok pedig da¬

gasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket készít-