„Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/2” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(6 közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
21. sor: 21. sor:
 
</div>
 
</div>
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
{{raw:data:p|23|23-24|id=q14|{{raw:data:idhidden|paragraph23q14|}} Miután az izraeliták felekezetieskedők lettek, az
+
{{raw:data:p|23|23-24|id=q14|{{raw:data:idhidden|paragraph23q14|}} Miután az izraeliták felekezetieskedők lettek, az Isten nevéről nevezett épületet tisztességtelen kereskedelem piacává változtatták. Ez további bizonyítéka annak, bogy az ördög mindenkor a vallást használta politikai és kereskcdelmi célokra, s e három dolog, azaz a vallás, politika és kereskedelem által az embereket Jehovától elidegenítette. Az izraeliták vonakodtak felismerni ama tényt, miszerint oly nagy bűnt követtek el, s azért tovább vétkeztek, mire az Úr így szólt hozzájuk: Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja Jehova." (Jeremiás 7:11) A papság által megtévesztett felekezetieskedők még mindig ugyanazon nézeten vannak, mint Jézus földönlétekor. Amidőn Jézus látta, hogy a farizeusok, illetve papok az ördög szolgálatára és a „zsidó vallás" követésére bírták a népet és jogtalan üzleteik lebonyolítása által a templommal visszaéltek, így szólt hozzájuk: „Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyám házát kalmárság házává." (János 2:16) Jézus megbüntette a felekezetieskedőket jogosan és nyíltan. „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és galambárusok székeit felforgatá, És monda nékik: Meg van írva: 'Az én házam imádság házának mondatik': ti pedig azt “latroknak barlangjává tettétek.”  (Máté 21:12, 13) Jézus a fenti kijelentést követő másnap a Heródes által emelt ház vagy templomszerű épület lerombolását jelentette be. Egyeztessük össze Jézus próféciáit és Jeremiás által mondott jövendölést avval, amit ma a „kereszténység" az „Isten házának" nevezett épületekben űz. Ma az ilyen épületek a kereskedelem, politikai és jogtalan ravaszkodások helyei.}}
Isten nevéről nevezett épületet tisztességtelen kereskede-.
+
{{raw:data:p|24|23-24|id=q14| A tévesen „kereszténységnek” vagy „keresztény vallásnak" nevezett „szervezett vallás", politikai és kereskedelmi szervezetté és valóban latrok barlangjává fajult. Ebben a szervezetben a „nyáj kimagaslói" kifosztják a népet, s a feloldozásra való tekintettel az úgynevezett „egyháznak" és papságának bőséges ajándékot juttatnak, miáltal a klérus száját befogják és szótlanul haladnak el annak elvetemedettsége felett. A „nyáj kimagaslói" karöltve haladnak a papsággal és a népet az igazság megismerésének alkalmától, megfosztják azálțal, hogy annak meghallgatásától eltiltják. A klérus Malakiás 3:8 szerint még Istent is meg akarja csalni. A fosztogatást szemmel kíséri, az ilyen elvetemedett cselekedet színhelyén tartózkodik és szótlanul elhalad felette: „Ha lopót látsz, mellé adod magad.(50. zsoltár 18) A gonosztevőket a tőlük elfogadott ajándék által pártolják, s ezáltal hallgatagon a gonosztevő eltitkolásához beleegyezésüket adják. A papság még azáltal is fosztogatja a népet, különösen a katolikusokat, hogy téves magyarázatok és hazugságok által pénzt fogad el, azon állítással, hogy halottaikon, azaz állító-}}|
lem piacává változtatták. Ez tevábbi bizonyítéka annak,
+
{{raw:data:p|c| lag a „tisztítótűzben" szenvedő barátaikon segíteni tud. Nem egy özvegy keservesen összekuporgatott pénzét csikarta ki a papság téves magyarázatok által, azon állításával, hogy az a pénz kedves halottjának javára szolgál. Az özvegy pénzét elfogadó pap „imát” mond, mely azonban fejénél magasabbra sosem jut, de megtéveszti a szegény asszonyt és elhiteti vele, hogy mindezt a „tisztítótűzben” szenvedő hitvese érdekében tete. Az ilyen hazug latroknak mondotta Jézus: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek." — Máté 23:14.}}
bogy az ördög mindenkor a vallást használta politikai
+
{{raw:data:p|25|25-26|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph25q15|}} A klérus, különösen a római katolikus hierarchia, tovább folytatja gonosz munkáját abban a hiszemben. hogy úgy sem látja senki és nem is ismeri. De Jehova Jeremiás által azt mondja az ilyen latroknak: „Lásd, én magam láttam azt." Ezen próféciát Ésaiás 29:14, 15 támogatja, ahol ugyanis meg van irva: „Ezért én is csodásán cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsessége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik. Jaj azoknak, akik Jehovától mélységesen elrejtik tanácsukat, és akik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?" Példabeszédek 15:3: „Minden helyeken vannak Jehovának szemei, nézvén a jókat és gonoszokat". (11. zsoltár 4) „Jehova az ő szent templomában, Jehova trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait". Isten Ezékiel prófétát is elküldötte, hogy az Isten tiszteletének látszatát keltő felekezetieskedőket figyelmeztesse. „És mondá nékem: Láttad-é embernek fia, Izrael házának vénei (a „páterek", úgynevezett „atyák", az egyházszervezet klérusa) mit cselekesznek a sötétben, kiki az ő képes házában (gyülekezeti épületeikben)? mert azt mondják: Nem lát minket Jehova, elhagyta Jehova ezt a földet (országot)." (Ezékiel 8:12) Az Úr látja a felekezetieskedők minden cselekedetét és a meghatározott időben a papság viselni fogja elvetemedettségének következményét. Különösen katolikus papok vélik biztosnak játékukat, amidőn egymásközt mondogatják: 'Védve vagyunk, semmi sem árthat nekünk, mivel a hazugságot választottuk oltalmunkul.' (Ésaiás 28:15) Az Úr ezeknek a törvénytelenség cselekvőinek annyi játékteret engedélyez, amennyit csak akarnak, hogy törvénytelenségüket bizonyos ideig folytathassák; ezek másokkal szemben mindinkább vakmerőbb, kegyetlenebb és kíméletlenebb magatartást tanúsítanak, abban a hiszemben, hogy bármilyen jogtalanságot. elkövethetnek s amelett büntetlenül maradnak.}}
és kefreskcdelmi célokra, s e három dolog, azaz a- val¬
+
{{raw:data:p|26|25-26|id=q15| Mivel Jehova csak „lassan gerjed haragra" és a törvényteleneknek gonoszságuk mellett való kitartásra
lás, politika és kereskedelem által az embereket Jeh’o-
+
minden alkalmat megad, sokan vakmerőségre vetemednek és azt hiszik, hogy az ilyen cselekedeteket minden büntetés nélkül tovább folytathatják. Jehova sok éven át engedélyezte Sátán gonosz tevékenységét, s úgylát-}}
vától elidegenítette. Az izraeliták vonakodtak- felismer¬
 
ni ama tényt, miszerint oly nagy bűnt követtek el, s
 
azért tovább vétkeztek, mire az Űr így szólt hozzájuk:
 
Vaj jón latrok barlangjává lett-é ez a-ház ti előttetek,
 
amely az én nevemről neveztetik? ímé, én is látok, azt
 
mondja Jehova." (Jeremiás 7:11) A papság által meg¬
 
tévesztett felekezetieskedők még mindig ugyanazon né-
 
.zeten vannak, mint Jézus földönlétekor.. Amidőn Jézus
 
látta, hogy a. farizeusok, illetve papok az ördög szol¬
 
gálatára és á .,zsidó vallás" követésére bírták a népet
 
és jogtalan üzleteik lebonyolítása által a templommal
 
visszaéltek, így szólt hozzájuk: „Hordjátok el ezeket
 
innen; ne tegyétek az én Atyám házát kalmárság házá¬
 
.** (János 2 : Ifi) jézus megbüntette a felekezeticske-
 
dőket jogosan és nyíltan. „És beméne Jézus az Isten tem¬
 
plomába, és kiűző mindazokat, akik árulnak és vásá¬
 
rolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait
 
és galnmbánisok székeit felforgató, fis monda nékik:
 
Meg van irva: 'Az én házam imádság házának monda¬
 
tik*: ti pedig azt 'latroknak barlangjává* tettétek." (Má¬
 
21:12, 13) Jézus a fenti kijelentést követő másnap
 
a Heródes által emelt ház vagy templomszerű épület le¬
 
rombolását jelentette be. Egyeztessük össze Jézus pró¬
 
féciáit és Jeremiás által mondott jövendölést avval, amit
 
ma a ..kereszténység** az „Isten házának" nevezett épü¬
 
letekben űz. Ma az ilyen épületek a kereskedelem, po¬
 
litikai és jogtalan ravaszkodások helyei.}}
 
{{raw:data:p|24|23-24|id=q14| A tévesen „kereszténységnek** vagy „keresztény
 
vallásnak" nevezett „szervezett vallás", politikai és.ke¬
 
reskedelmi szervezetté és valóban latrok barlangjává
 
fajult. Ebben a szervezetben a „nyá'j kimagaslói" ki¬
 
fosztják a népet, s a (eloldozásra való tekintettel az úgy¬
 
nevezett „egyháznak" és papságának bőséges ajándé-
 
■kot juttatnak, miáltal a klérus száját befogják és szót¬
 
lanul haladnak el annak elvetemedettsége felett. A
 
„nyáj kimagaslói" karöltve haladnak a papsággal és a
 
népet az .igazság megismerésének alkalmától, megfoszt¬
 
ják azâlțal, hogy annak meghallgatásától eltiltják. A klé¬
 
rus. Malakiás 3 :8 szerint még Istent is meg akarja
 
csalni.- A fosztogatást- szemmel kíséri, az ilyen elvete¬
 
medett cselekedet színhelyén tartózkodik és szótlanul
 
elhalad felette:. „Ha lopót látsz, mellé adod magad.**
 
(50. zsoltár 18) A gonosztevőket a tőlük elfogadott aján¬
 
dék által pártolják, s ezáltal hallgatagon a gonosztevő
 
eltitkolásához beleegyezésüket adják. A papság még
 
azáltal is fosztogatja a népet, különösen a katolikuso¬
 
kat, hogy téves magyarázatok és hazugságok- által pénzt
 
fogad el, azon állítással, hogy halottaikon, azaz állító-}}|
 
{{raw:data:p|c| lag a „tisztítótűzben" szenvedő barátaikon segíteni tud.
 
Nem egy özvegy keservesen összekuporgatott pénzét
 
csikarta ki a papság téves magyarázatok által, azon ál¬
 
lításával, hogy az a pénz kedves halottjának javára
 
szolgál. Az özvegy pénzét elfogadó pap „imát11 mond,
 
amely azonban fejénél magasabbra sosem jut, de meg¬
 
téveszti a szegény asszonyt és elhiteti vele, hogy mind¬
 
ezt a „tisztítótűzben" szenvedő hitvese érdekében tete.
 
Az ilyen hazug latroknak mondotta Jézus: „Jaj nektek
 
képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek
 
az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért
 
annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek." — Máté 23:14.}}
 
{{raw:data:p|25|25-26|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph25q15|}} A klérus, különösen a római katolikus hierarchia,
 
tovább folytatja gonosz munkáját abban a hiszemben.
 
hogy úgy sem látja senki és nem is ismeri. I>e Joliévá
 
Jeremiás által azt mondja az ilyen latroknak: „Lásd,
 
én magam láttam azt." Ezen próféciát Ésaiás 29 :14,
 
15 támogatja, ahol ugyanis meg van irva: „Ezért én
 
is csodásán cselekszem ismét e néppel, nagyon csodá¬
 
latosan, és bölcseinek hölcscsége elvész, és értelmesei¬
 
nek értelme eltűnik. Jaj azoknak, akik Jehovától mély¬
 
ségesen elrejtik tanácsukat, és akik a sötétségben szok¬
 
tak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ism-r
 
minket?" Példabeszédek 15:3: „Minden helyeken tan¬
 
nak Jehovának szemei, nézvén !i jókat és gonoszokat".
 
(11. zsoltár 4) „Jehova az ő szent templomában, Jehova
 
trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei meg¬
 
próbálják az emberek fiait". Isten Ezékiel prófétát is el-
 
küldöttc. hogy az Isten tiszteletének látszatát keltő fe-
 
lekezetieskedőket figyelmeztesse. „És mondá nékem:
 
Láttad-é embernek fia, Izrael házának vénei (a „páte¬
 
rek", úgynevezett „atyák", az egyházszervezet klérusa)
 
mit cselckesznek a sötétben, kiki az ő képes házában
 
(gyülekezeti épületeikben)? mert azt mondják: Nem lát
 
minket Jehova, elhagyta Jehova ezt a földet (országot)."
 
(Ezékiel 8 :12) Az Űr látja a felekezetieskedők minden
 
cselekedetét és a meghatározott időben a papság visel¬
 
ni fogja elvetemedettségének következményét. Különö¬
 
sen katolikus papok vélik biztosnak játékukat, amidőn
 
egymásközt mondogatják: 'Védve vagyunk, semmi sem
 
' árthat nekünk, mivel a hazugságot választottuk oltal¬
 
munkul.* (Ésaiás 28 :15) Az Űr ezeknek a törvénytelen¬
 
ség cselekvőinek annyi játékteret engedélyez, amennyit
 
csak akarnak, hogy törvénytelenségüket bizonyos ideig
 
folytathassák; ezek másokkal szemben mindinkább vak¬
 
merőbb, kegyetlenebb és kíméletlenebb magatartást ta¬
 
núsítanak, abban a hiszemben, hogy bármilyen jogta¬
 
lanságot. elkövethetnek s amelctt büntetlenül maradnak.}}
 
{{raw:data:p|26|25-26|id=q15| Mivel Jehova csak „lassan gerjed haragra" és a
 
törvényteleneknek gonoszságuk mellett való kitartá-ra
 
minden alkalmat megad, sokan vakmerőségre vetemed¬
 
nek és azt hiszik, hogy az ilyen cselekedeteket minden
 
- büntetés nélkül tovább folytathatják. Jehova sok éven
 
át engedélyezte Sátán gonosz tevékenységét, s úgy!,it-}}
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2023. december 18., 15:22-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnöke

25 évfolyam

1938 február 15

3-4 szám

Az Ö „műve" és „cselekedete"

(Folytatása I. rész)

23
Miután az izraeliták felekezetieskedők lettek, az Isten nevéről nevezett épületet tisztességtelen kereskedelem piacává változtatták. Ez további bizonyítéka annak, bogy az ördög mindenkor a vallást használta politikai és kereskcdelmi célokra, s e három dolog, azaz a vallás, politika és kereskedelem által az embereket Jehovától elidegenítette. Az izraeliták vonakodtak felismerni ama tényt, miszerint oly nagy bűnt követtek el, s azért tovább vétkeztek, mire az Úr így szólt hozzájuk: Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja Jehova." (Jeremiás 7:11) A papság által megtévesztett felekezetieskedők még mindig ugyanazon nézeten vannak, mint Jézus földönlétekor. Amidőn Jézus látta, hogy a farizeusok, illetve papok az ördög szolgálatára és a „zsidó vallás" követésére bírták a népet és jogtalan üzleteik lebonyolítása által a templommal visszaéltek, így szólt hozzájuk: „Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyám házát kalmárság házává." (János 2:16) Jézus megbüntette a felekezetieskedőket jogosan és nyíltan. „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és galambárusok székeit felforgatá, És monda nékik: Meg van írva: 'Az én házam imádság házának mondatik': ti pedig azt “latroknak barlangjává tettétek.” (Máté 21:12, 13) Jézus a fenti kijelentést követő másnap a Heródes által emelt ház vagy templomszerű épület lerombolását jelentette be. Egyeztessük össze Jézus próféciáit és Jeremiás által mondott jövendölést avval, amit ma a „kereszténység" az „Isten házának" nevezett épületekben űz. Ma az ilyen épületek a kereskedelem, politikai és jogtalan ravaszkodások helyei.
24 A tévesen „kereszténységnek” vagy „keresztény vallásnak" nevezett „szervezett vallás", politikai és kereskedelmi szervezetté és valóban latrok barlangjává fajult. Ebben a szervezetben a „nyáj kimagaslói" kifosztják a népet, s a feloldozásra való tekintettel az úgynevezett „egyháznak" és papságának bőséges ajándékot juttatnak, miáltal a klérus száját befogják és szótlanul haladnak el annak elvetemedettsége felett. A „nyáj kimagaslói" karöltve haladnak a papsággal és a népet az igazság megismerésének alkalmától, megfosztják azálțal, hogy annak meghallgatásától eltiltják. A klérus Malakiás 3:8 szerint még Istent is meg akarja csalni. A fosztogatást szemmel kíséri, az ilyen elvetemedett cselekedet színhelyén tartózkodik és szótlanul elhalad felette: „Ha lopót látsz, mellé adod magad.” (50. zsoltár 18) A gonosztevőket a tőlük elfogadott ajándék által pártolják, s ezáltal hallgatagon a gonosztevő eltitkolásához beleegyezésüket adják. A papság még azáltal is fosztogatja a népet, különösen a katolikusokat, hogy téves magyarázatok és hazugságok által pénzt fogad el, azon állítással, hogy halottaikon, azaz állító-
lag a „tisztítótűzben" szenvedő barátaikon segíteni tud. Nem egy özvegy keservesen összekuporgatott pénzét csikarta ki a papság téves magyarázatok által, azon állításával, hogy az a pénz kedves halottjának javára szolgál. Az özvegy pénzét elfogadó pap „imát” mond, mely azonban fejénél magasabbra sosem jut, de megtéveszti a szegény asszonyt és elhiteti vele, hogy mindezt a „tisztítótűzben” szenvedő hitvese érdekében tete. Az ilyen hazug latroknak mondotta Jézus: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek." — Máté 23:14.
25
A klérus, különösen a római katolikus hierarchia, tovább folytatja gonosz munkáját abban a hiszemben. hogy úgy sem látja senki és nem is ismeri. De Jehova Jeremiás által azt mondja az ilyen latroknak: „Lásd, én magam láttam azt." Ezen próféciát Ésaiás 29:14, 15 támogatja, ahol ugyanis meg van irva: „Ezért én is csodásán cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsessége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik. Jaj azoknak, akik Jehovától mélységesen elrejtik tanácsukat, és akik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?" Példabeszédek 15:3: „Minden helyeken vannak Jehovának szemei, nézvén a jókat és gonoszokat". (11. zsoltár 4) „Jehova az ő szent templomában, Jehova trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait". Isten Ezékiel prófétát is elküldötte, hogy az Isten tiszteletének látszatát keltő felekezetieskedőket figyelmeztesse. „És mondá nékem: Láttad-é embernek fia, Izrael házának vénei (a „páterek", úgynevezett „atyák", az egyházszervezet klérusa) mit cselekesznek a sötétben, kiki az ő képes házában (gyülekezeti épületeikben)? mert azt mondják: Nem lát minket Jehova, elhagyta Jehova ezt a földet (országot)." (Ezékiel 8:12) Az Úr látja a felekezetieskedők minden cselekedetét és a meghatározott időben a papság viselni fogja elvetemedettségének következményét. Különösen katolikus papok vélik biztosnak játékukat, amidőn egymásközt mondogatják: 'Védve vagyunk, semmi sem árthat nekünk, mivel a hazugságot választottuk oltalmunkul.' (Ésaiás 28:15) Az Úr ezeknek a törvénytelenség cselekvőinek annyi játékteret engedélyez, amennyit csak akarnak, hogy törvénytelenségüket bizonyos ideig folytathassák; ezek másokkal szemben mindinkább vakmerőbb, kegyetlenebb és kíméletlenebb magatartást tanúsítanak, abban a hiszemben, hogy bármilyen jogtalanságot. elkövethetnek s amelett büntetlenül maradnak.
26 Mivel Jehova csak „lassan gerjed haragra" és a törvényteleneknek gonoszságuk mellett való kitartásra minden alkalmat megad, sokan vakmerőségre vetemednek és azt hiszik, hogy az ilyen cselekedeteket minden büntetés nélkül tovább folytathatják. Jehova sok éven át engedélyezte Sátán gonosz tevékenységét, s úgylát-