„Oldal:Az-Ő-müve-és-cselekedete-rész-1-2-3-1938.djvu/12” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c|
 
{{raw:data:p|c|
toztatásár.a»^eniEedigjinnak.valami mással vnló helyet—
+
toztatására, sempedig annak valami mással való helyettesitésére. Nem az ő feladatuk afelett gondolkodni, hogy az üzenet tetszik-e az embereknek, vagy bosszantja őket.
tesijére. Nem az ö feladatuk afelett_gqnd_olkodni^.hogy__
+
Az igazság üzenete nem egy ember, hanem Isten üzenete. Teljesen esztelen és téves már maga az a gondolat is, hogy az embereknek vagy intézményeknek való teszés végett visszatartsuk magunkat annak cselekvésétől, amit a Mindenható megparancsolt, vagypedig önző és tökéletlen emberektől engedélyt kérjünk egy oly munka végzésére,  melyre a mindenható Isten utasított. Jehova tanúinak nemszabad ellenséges magatartást tanusitaniok tegyen, miáltal kimutatta az izraelitáknak vagy
V^.a-,omtleK^-’<n^mherégnék. vagy bosszantja őket,
+
nusitaniok. Nem szabad oly dolgokat cselekedniök, ami esetleg ellenszegülésre szolgáltatna okot, hanem hirdessék az igazság üzenetét nyugodtan, józanul, nyíltan és félelem nélkül, valamely teremtmény beszédére vagy cselekedetére való tekintet nélkül. Pál apostol szemléltető kép volt ezen szabály követésére. Bárhová is ment Pál apostol, a felekezetieskedők mindenütt üldözték és erőszakosan elnyomták hűsége miatt. A sok szenvedésre való tekintettel, amit elszenvedett, mondotta Pál apostol: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként (az átdolg. Zürichi Biblia szerint: házról-házra) .. És most íme én a lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám ... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát“. (Apcsel.20:20—27) Jézus Krisztus szenvedett az igazság hirdetése miatt. A próféták előtte ugyanúgy szenvedtek. Az apostolok közül különösen Pál apostol részesült gyalázatos eljárásban. Miért várnák tehát Jehova tanúi, hogy engedelmesen követhetik ma az Urat minden hasonló igazságtalan üldöztetés nélkül? Jehova tanuinak kötelessége az Isten iránti engedelmességből áll. A végeredményről Ő fog gondoskodni.}}
jzjg^ígjzen£tg_nem egy ember, hanem Isten iízene-
+
{{raw:data:p|39|39|id=q25|{{raw:data:idhidden|paragraph39q25|}} Elvárható, hogy a felekezetieskedők tovább fogják folytatni az Úr bizonyságtevőinek üldözését. Isten ezt
te. Teljesen esztelen és téves már maga nr a-gondolat  
+
megengedi, úgy amint az ördögnek is megengedte törvénytelen cselekedeteinek folytatását. Jehova azonban nyíltan kijelenti, hogy „szokatlan munkája“ végeztével, amiben most vesznek részt Jehova tanui, megcselekszi az ő „szokatlan cselekedetét“ azaz „csodálatos cselekedetét“, és ez fogja jelenteni a felekezetieskedők és Isten neve gyalázóinak végét. Jehova tanúi mosț dönthetnek afelet, hogy el akarják-e kerülni a szenvedéseket és így Jehova által elpusztittassanak, vagypedig Isten iránti hűséggel fogják elviselni az ellenségtől származó üldöztetéseket, hogy Isten örök áldásaiban részesüljenek. Ebből tehát nyilván látni lehet, hogy a 'félelem tőrbe csalja az embereket.}}
I». Iioüy nz lüiibercknck vngxJntézmótiyeknekjvalójtét-
 
szés végett viss^aüart.sűk^magunkat.annakb.selekyésétől,  
 
~amit a Mindenható.".megparanc.solt_yagyp.edig_önzö—és
 
tökTTéíiőn emberektől__enge'!r;lyt.kérjünk_egy_oly_munka
 
•Végzésért1;—TTTglyr'e" a nondenható._faten utasított,
 
Jehova tanúinak nemszabad ellenséges magatartást ta- . ságot tegyen, miáltal kimutatta az izraelitáknak vagy
 
nusitaniok. Nem szabad oly dolgokat cselekedniük, ami zsidóknak, akik makacsul, azaz szándékosan szembehe-
 
esetleg ellenszegülésre szolgáltatna okot, hanem hirdes- . lyezkedtek Istennel és az ördögöt támogatták, hogy pusz-
 
sék az igazság üzenetét nyugodtan, józanul, nyíltan és _ tulásuk — hacsak meg nem térnek — biztos. Jehova
 
félelem nélkül, valamely teremtmény beszédére vagy.  • -  ■ .
 
cselekedetére való tekintet nélkül. Pál apostol szemlél¬
 
tető kép volt ezen szabály követésére. Bárhová is meiit
 
Pál apostol, a felekezetieskedök mindenütt üldözték és
 
erőszakosan elnyomták hűsége miatt. A sok szenvedés¬
 
re való tekintettel, amit elszenvedett, mondotta Pál apos¬
 
tol: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos,
 
hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilváno¬
 
san és házanként (az átdolg. Zürichi Biblia szerint: ház-
 
ról-házra) .. És most íme én a lélektöl kényszerítve
 
megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek
 
ott én reám ... Mert nem vonogattam magamat, hogy
 
hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát". (Ápcsd.
 
20 :20—27) Jézus Krisztus szenvedett az igazság hirde¬
 
tése miatt. A próféták előtte ugyanúgy szenvedtek. Az
 
apostolok közül különösen Pál apostol részesült gyalá¬
 
zatos eljárásban. Miért, várnák tehát Jehova tanúi, hogy
 
engedelmesen követhetik ma az Urat minden hasonló
 
igazságtalan üldöztetés nélkül? Jehova tanuinak_köte.-.
 
lessége az Isten iránti engedelmességbő.Láll.—A.jégered^
 
menyről Ö fog gondoskodni.}}
 
{{raw:data:p|39|39|id=q25|{{raw:data:idhidden|paragraph39q25|}} Elvárható, hogy a felekezetieskedök tovább fogják
 
folytatni az Ür bizonyságtevőinek üldözését. Isten ezt
 
megengedi, úgy amint az ördögnek is megengedte tör¬
 
vénytelen cselekedeteinek folytatását. Jehova azonban
 
nyíltan kijelenti, hogy „szokatlan munkája" végeztével,
 
amiben most vesznek részt Jehova tanúi, megcse-
 
lekszi az ö „szokatlan cselekedetét" azaz „cso¬
 
dálatos cselekedetét", és ez fogja jelenteni a
 
felekezetieskedök és Isten neve gyalázóinak vé¬
 
gét. Jehova tanúi mosț dönthetnek .^afelett,„hogy.
 
akarják-e kerülni a jzenyedéseket és így Jehova által
 
elpusztitlassanafc. vagYiiedigJlsten irántiTTűseggcr fog-"
 
ják elviselni az ellenségtől származó üldöztetéseket,
 
hogy Isten örök áldásaiban részesüljenek. Ebből tehát*
 
nyilván látni lehet, hogy a 'félelenTlőrhe csalja az enU~
 
berekef.}}
 
 
{{raw:data:p|40|40-42|id=q26|{{raw:data:idhidden|paragraph40q26|}} Jehova elhatározta Jeruzsálem elpusztítását, de
 
{{raw:data:p|40|40-42|id=q26|{{raw:data:idhidden|paragraph40q26|}} Jehova elhatározta Jeruzsálem elpusztítását, de
 
mindazoknak, akik megtérnek, azaz megváltoztatják
 
mindazoknak, akik megtérnek, azaz megváltoztatják

A lap 2023. június 9., 13:59-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


28

toztatására, sempedig annak valami mással való helyettesitésére. Nem az ő feladatuk afelett gondolkodni, hogy az üzenet tetszik-e az embereknek, vagy bosszantja őket. Az igazság üzenete nem egy ember, hanem Isten üzenete. Teljesen esztelen és téves már maga az a gondolat is, hogy az embereknek vagy intézményeknek való teszés végett visszatartsuk magunkat annak cselekvésétől, amit a Mindenható megparancsolt, vagypedig önző és tökéletlen emberektől engedélyt kérjünk egy oly munka végzésére, melyre a mindenható Isten utasított. Jehova tanúinak nemszabad ellenséges magatartást tanusitaniok tegyen, miáltal kimutatta az izraelitáknak vagy

nusitaniok. Nem szabad oly dolgokat cselekedniök, ami esetleg ellenszegülésre szolgáltatna okot, hanem hirdessék az igazság üzenetét nyugodtan, józanul, nyíltan és félelem nélkül, valamely teremtmény beszédére vagy cselekedetére való tekintet nélkül. Pál apostol szemléltető kép volt ezen szabály követésére. Bárhová is ment Pál apostol, a felekezetieskedők mindenütt üldözték és erőszakosan elnyomták hűsége miatt. A sok szenvedésre való tekintettel, amit elszenvedett, mondotta Pál apostol: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként (az átdolg. Zürichi Biblia szerint: házról-házra) .. És most íme én a lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám ... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát“. (Apcsel.20:20—27) Jézus Krisztus szenvedett az igazság hirdetése miatt. A próféták előtte ugyanúgy szenvedtek. Az apostolok közül különösen Pál apostol részesült gyalázatos eljárásban. Miért várnák tehát Jehova tanúi, hogy engedelmesen követhetik ma az Urat minden hasonló igazságtalan üldöztetés nélkül? Jehova tanuinak kötelessége az Isten iránti engedelmességből áll. A végeredményről Ő fog gondoskodni.
39
Elvárható, hogy a felekezetieskedők tovább fogják folytatni az Úr bizonyságtevőinek üldözését. Isten ezt
megengedi, úgy amint az ördögnek is megengedte törvénytelen cselekedeteinek folytatását. Jehova azonban nyíltan kijelenti, hogy „szokatlan munkája“ végeztével, amiben most vesznek részt Jehova tanui, megcselekszi az ő „szokatlan cselekedetét“ azaz „csodálatos cselekedetét“, és ez fogja jelenteni a felekezetieskedők és Isten neve gyalázóinak végét. Jehova tanúi mosț dönthetnek afelet, hogy el akarják-e kerülni a szenvedéseket és így Jehova által elpusztittassanak, vagypedig Isten iránti hűséggel fogják elviselni az ellenségtől származó üldöztetéseket, hogy Isten örök áldásaiban részesüljenek. Ebből tehát nyilván látni lehet, hogy a 'félelem tőrbe csalja az embereket.
40
Jehova elhatározta Jeruzsálem elpusztítását, de

mindazoknak, akik megtérnek, azaz megváltoztatják cselekedeteiket, lehetővé tette a menekülés útját: „Hát¬ ha szótfogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjá- tól, akkor megbánom a veszedelmet, amelyet nékik okoz¬ ni gondoltam az ö cselekedeteik gonoszsága miatt". (Jeremiás 26 :3) Jehova természetesen tudta, hogy Izra¬ el nemzetsége nem fog megtérni; tudatta tehát velük elhatározását, ami a józanul gondolkodóknak alkalmat nyújtott a megtérésre és oltalomra. Ebben az alkalom¬ ban mindenkinek része lehetett, a királytól kezdve a legjelentéktelcncbb szolgáig, miáltal Isten a város pusz¬ tulásával járó felelősséget azokra hárította, akiknek al¬ kalmuk volt a megtérésre, de vonakodtak úgy cseleked¬ ni. Ezen prófétai kép teljesüléseképpen küldi ki Jehova ma is az ő tanúit, hogy a „kereszténységet" figyelmez¬

tessék, mivel Isten nagyon jól tudja, hogy a „kerosz-
ténység" mint egész, gonosz útjáról le nem tér; a „keresz¬

J.énység“ keretén belül van azonban számtalan őszinte és Isten iránt jóakaraté ember, akik miután értesültek, felhagynak eddigi szokásaikkal. Isten mellé állanak,

hogy a közelgő pusztulás napján megmeneküljenek.
41 Jeruzsálem pusztulása elhatároztatott és nem volt elkerülhető (Jeremiás 1:1—3; Ezékiel 4:0—8; Kirá-

Jyok II. 22:14—20; 23 :16, 27) Jeremiás tizennyolc éven át hirdette az igazságot. Jehova a városba és a —templom épületéhez küldte prófétáját, hogy ott bizonv-

ezáltal odahatott, hogy ezek az önfejűek saját magukat,

mint az ő ellenségeit ismertessék. Hasonlóképpen figyel¬ mezteti Jehova mai is a „kereszténységet" és tudatja vele, hogy biztos pusztulás vár rá és nyíltan ismerteti a felelős tényezőket, a képmutató papságot és a ke¬ reszténység" többi felekezetieskedőit arra készteti, hogy magukat nyíltan mint „kecskebakokat" ismertessék és méltók a halálra. Különösen 1922 óta küldi ki Jehova tanúit Jézus Krisztus vezetése alatt a „kereszténység" figyelmeztetésére. Isten nem várja a felekezetieskedök megjavulását, akik az ö igéjével szándékosan szembe¬ helyezkednek, hanem alkalmat nyújt nekik, hogy ne le¬ gyen okuk a mentcgetődzésre; figyelmeztetésének ma¬ kacs elutasítása és a királyságáról szóló üzenet elnyo¬ mása által tudatos és szántszándékú törvénytelenségü¬ ket nyíltan bizonyítják, minélfogva tehát teljes joggal ^méltók a pusztulásra. A „kereszténység" vallásszerve¬

 zeneiben tömegesen találhatók szelíd, békés és őszinte
 szivűek, akik örömest térnének a helyes útra. Ezek al¬
 kaimat nyernek az igazság meghallgatására és a biz¬

tonság helyének felkeresésére. Amint valamikor Jere¬ miás próféta által hirdetett üzenet rámutatott az egye¬ düli biztonság helyére, úgy a jelen üzenet is, melyet Je¬ hova az ő hűséges tanúi által hirdettet, feltárja a véde¬

lem és biztonság egyedüli útját.
42 Jehova nem azért küldi ki tanúit a „kereszténység¬

hez", hogy a világot megtérítsék, mivel arra a felckezc- tieskedők állítólag maguk tartanak igényt. Isten azért küldi ki tanúit, hogy nevéről és királyságáról bizonysá- ■ got tegyenek. Azért mondja Jehova: „Ti vagytok az én tanúim": (Ésaiás 43:10—12), ti vagytok megbízva és ■■felkenve, hogy hirdessétek Istenünk bosszúállását, hogy • a. .„kereszténység" keretein belül élő népek, akik Isten -nevéről és az ő fiáról Jézus Krisztusról, mint a világ -megváltójáról értesültek, illetve Istenről és az ő igéjé¬ ből nemi ismeretet szereztek és állítólag neki szolgálnak, -tudomást szerezzenek és figyelmeztetésben részesülje¬ nek. Jehova tanúi senkit sem igyekeznek egy bizonyos szervezethez való csatlakozásra bírni. Semmiféle csele- kcdetekre rá nem beszélik és nem késztetik az embere¬ két. Méltó nyugodtsággal és félelem nélkül hirdetik Je¬ hova üzenetét s mindazok előtt, akik életben részesülni szeretnének, rámutatnak arra, hogy Isten Jézus Krisz¬ tus által elkészítette számukra a biztonság és élet útját. Jehova. tanúi ismertetik az emberekkel, hogy ez az üze¬ net nem embertől, hanem Istentől származik a nem¬ zeteknek és népeknek bizonyságul; mihelyt az üzene¬ tet továbbították, úgy amint arra parancsot kaptak, a felelősség többé nem Jehova tanait terheli, hanem azok¬ ra hárul, akik az üzenetet meghallgatták. Az aminek közlésére Jehova Jeremiás prófétát utasította, a Jere¬ miás prófétában példázott Jehova tanúi előtt nagy je¬ lentőséggel bírt. Miért kell Jehova tanúinak ismertetni az emberekkel a közeljövőben bekövetkező eseménye¬

ket?