„Oldal:Abdiás-1-2-rész-1936.djvu/9” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(2 közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
löl
+
{{raw:data:ta|r|181}}
edomitákra) haddal!" A harc most folyamatban
+
{{raw:data:c|{{raw:data:p|c|edomitákra) haddal!A harc most folyamatban van és minden nap hevesebb lesz. E nagy üldözések között is tovább kell folyni az ország hirdetésének, hogy az ellenség titokban tartott hazugságai kiderüljenek, hogy az igazságszerető emberek a menedékvárosba, Isten szervezetébe menekülhessenek, ahol Isten haragjának elmúltáig állhatatosan megmaradhatnak. A róm. kat. hierarchia s a vele szövetkezett papság nagyon eltávolodott Isten igéjétől és szolgálatától s a sötétség hatalmainak politikai ügyeivel foglalkozik. „Protestánsoknak” nevezett szövetségesei, akik valamikor tényleg protestánsok voltak, többé nem azok és most sötétség borítja az egész világot és az összes vallásias álszenteket. Mindazáltal vannak abban a szervezetben az igazság és a világosság után áhítozó emberek. Most Jehova így szól a maradékhoz, az ő hű felkentjeihez: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.(Ésaiás 60:1) Hadd ragyogtassátok tehát világosságtokat ti, akik Jehova szervezetébe gyűjtöttetek, hogy mindenki, aki veletek érintkezik, tudomásul vegye, hogy ti Jehova és az ő országa mellett keltek síkra, mégpedig mindennél inkább, mindenkor és az utolsó leheletig.}} {{raw:data:ta|r|(Folyt, köv.)}}
van és minden nap hevesebb lesz. E nagy üldö¬
+
{{raw:data:ta|c|{{raw:data:s|Tanulmánykérdések}}}}
zések között is tovább kell folyni az ország hir¬
+
{{raw:data:q|1-2|Mikor és hogyan kezdte feltárni Jehova dicsőségét szolgái előtt? Magyarázd meg, miért lehet megérteni a próféciát, amidőn az Úr feltárja és értékelni, holott mások, akik Isten akaratának teljesítésére szintén szövetségben levőknek vallják magukat, nem érthetik meg, sőt egyesek kifogásokkal állnak elő azon eszközökkel szemben, melyeket Jehova népének oktatására használ!}}
detésének, hogy az ellenség titokban tartott hazug¬
+
{{raw:data:q|3-5|Mi a helyes magaviseletük a híveknek másokkal szemben, akik szintén a szövetségben állnak, s hogyan fogadják a prófécia feltárulását? Mutasd ki, hogy a folyóiratban megismételt utalások bizonyos látható tényekre vonatkozólag megfelelnek-e Jehova szándékának arra nézve, hogy próféciákat adott és azokat megörökíttette s a kellő időben hű népe előtt feltárja!}}
ságai kiderüljenek, hogy az igazságszerető em¬
+
{{raw:data:q|6-7|Mily forrásból származott Abdiás próféciája? Mit}}|
berek a menedékvárosba, Isten szervezetébe mene¬
+
{{raw:data:q||c|tartalmaz? Mi a célja? Mily fontos és időszerű tanulságot tartalmaz azon tény, hogy az írója Ismeretlen.}}
külhessenek, ahol Isten haragjának elmúltáig áll¬
+
{{raw:data:q|8-11|Mikor Íratott ez a prófécia? Mikor s kire nézve lesz alkalmazva? Mutasd ki, hogy Ésaiás 21:11, 12 vonatkozó szövegekkel együtt hogyan szolgálja e prófécia helyességének igazolását?}}
hatatosan megmaradhatnak. A róm. kát. hierar¬
+
{{raw:data:q|12-15|Idézz megfelelő példákat, mily rendkívül fontos állhatatosan és bátran bizonyságot tenni az igazságról!}}
chia s a vele szövetkezett papság nagyon eltávo¬
+
{{raw:data:q|16|Magyarázd meg szövegek alapján, mily okból következtek szenvedések Jehova népére!}}
lodott Isten igéjétől és szolgálatától s a sötétség
+
{{raw:data:q|17-19|Miképpen teljesíti feladatát a folyóirat amire Isten rendelte?}}
hatalmainak politikai ügyeivel foglalkozik. „Pro¬
+
{{raw:data:q|20-23|Mutasd ki a tények és szövegek alapján micsoda a hasonmási Edom s kik alkotják a modern edomitákat?}}
testánsoknak" nevezett szövetségesei, akik vala¬
+
{{raw:data:q|24|Mutasd ki, hogy az Ézsauról szóló tudósítás Abdiás 7., valamint Jézusnak korának papságáról szóló szavai a jelen helyzetre alkalmazhatók s megerősítik a modern edomiták kilétét!}}
mikor tényleg protestánsok voltak, többé nem
+
{{raw:data:q|25-29|Az 1. verset illetőleg: Ki hallotta? Hogyan? Miért, mikor mások, akiknek ugyancsak lett volna alkalmuk, nem hallották? Ki ez a „hírnök” vagy „küldött”? Ki küldte a „népekhez” s hogyan? Mily üzenettel? Mily célból? Mily visszhangot váltott ki azok között, akik hallották? Mi a jelentőségé azon körülménynek, hogy ez az Edomról szóló prófécia, az Úr kijelentésének van nevezve? Mi képezi Jehovának előrejelzett célját a hasonmási Ézsauval ? Miért akarja így meglátogatni az Ézsau-osztályt?}}
azok és most sötétség borítja az egész világot és
+
{{raw:data:q|30-32|Hogyan teljesíti be az Úr Ezékiel 25:14-ben feljegyzett kijelentését? Hogyan hajtatja végre munkáját Ezékiel 10: 6, 2, 7 feljegyzései szerint? Hogyan próbálja ki népét e tekintetben? Mily eredménnyel?}}
az összes vallásias álszenteket. Mindazáltal van¬
+
{{raw:data:q|33-34|Mikor s hogyan teljesül Ésaiás 62:3 ? Mily hatással jár ez az ellenségre vonatkozólag? És a hű bizonyságtevőkre?}}
nak abban a szervezetben az igazság és a világos¬
+
{{raw:data:q|35|Az előre jelzett csata valóságát és folyását illetőleg, világosan láthat most valamit a valóban felkent templom-osztály?}}
ság után áhitozó emberek. Most Jehova így szól
+
{{raw:data:q|36|Írd le az ellenség kísérletét az igazság elfojtását és Jehova bizonyságtevőinek s a velük rokonszenvezőknek üldözését illetőleg, mely által el akarják szakítani Istentől!}}
a maradékhoz, az ő hű felkentjeihez: „Kelj fel,
+
{{raw:data:q|37|Mi a célja az álszentek és a Jehova bizonyságtevői között folyó harcnak?}}
világosodjál, mert eljött világosságod és az Őr di¬
+
{{raw:data:q|38|Mi fog történni, amidőn az Úr Jézus Jehova templomához jön? Hogyan hajtja végre munkáját? Mikor kell történnie tehát?}}
csősége rajtad feltámadt." (Ésaiás 60 :1) Hadd
+
{{raw:data:q|39|Miért oly sürgős tehát most hirdetni ezt a híradást, és miért oly fontos abban részt is venni?}}
ragyogtassátok tehát világosságtokat ti, akik Je¬
+
{{raw:data:ta|r|(WT. 1936 jún. 15)}}}}
hova szervezetébe gyűjtöttetek, hogy mindenki,
 
aki veletek érintkezik, tudomásul vegye, hogy ti
 
Jehova és az ő országa mellett keltek síkra, még¬
 
pedig mindennél inkább, mindenkor és az utolsó
 
lehelletig. (Folyt, köv.)
 
Tanulmánykérdések
 
{{raw:data:q|1-2.|Mikor és hogyan kezdte feltárni Jehova dicsőségét szolgái előtt? Magyarázd meg, miért lehet megérteni a próféciát, amidőn az Úr feltárja és értékelni, holott mások, akik Isten akaratának teljesítésére szintén szövetségben levőknek vallják magukat, nem érthetik meg, sőt egyesek kifogásokkal állnak elő azon eszközökkel szemben, melyeket Jehova népének oktatására használ!}}
 
3—5. Mi a helyes magaviseletük a híveknek másokkal
 
szemben, akik szintén a szövetségben állnak, s hogyan
 
fogadják a prófécia feltárulását? Mutasd ki, hogy a
 
folyóiratban megismételt utalások bizonyos látható té¬
 
nyekre vonatkozólag megfelelnek-e Jehova szándéká¬
 
nak arranézve, hogy próféciákat adott és azokat meg-
 
őröklttette s a kellő Időben hü népe előtt feltárja!
 
8,7 Mily forrásból származott Abdiás próféciája? Mit
 
tartalmaz? Mi a célja? Mily fontos és Időszerű tanul¬
 
Ságot tartalmaz azon tény, hogy nz írója Ismeretlen.
 
8—11. Mikor Íratott ez a prófécia? Mikor s kire nézve
 
lesz alkalmazva? Mutasd ki, hogy Ésaiás 21 : 11, 12
 
vonatkozó szövegekkel együtt hogyan e pró¬
 
fécia helyességének igazolását ?
 
12—15. Idézz megfelelő példákat, mily ren^lvül fontos
 
állhatatosan és bátran bizonyságot tenni a7! igazság¬
 
ról! .
 
16. Magyarázd meg szövegek alapján, mily okbői követ¬
 
keztek szenvedések Jehova népére! .
 
17—19. Miképpen teljesíti feladatát a folyóirat. anur®
 
Isten rendelte?
 
20—23. Mutasd ki a tények és szövegek al*PÍAn> micso¬
 
da a hasonmást Edom s kik alkotják a modern edomi-
 
tákat?
 
24. Mutasd ki, hogy az Kzsauról szóló tudósítás Abdiás
 
7., valamint Jézusnak korának papságáról szóló szaval
 
a jelen helyzetre alkalmazhatók s megerősítik a modem
 
edomiták kilétét!
 
25—29. Az 1. verset illetőleg: Ki hallotta? Hogyan? Mi¬
 
ért, mikor mások, akiknek ugyancsak lett volna al¬
 
kalmuk, nem hallották? Ki ez a „hírnök" vagy „kül¬
 
dött"? KI küldte a „népekhez" s hogyan? Mily üze¬
 
nettel? Mily célból? Mily visszhangot váltott ki azok
 
között, akik hallották? Mi a jelentőségé azon körül¬
 
ménynek, hogy ez az Edomról szóló prófécia, az Ür
 
kijelentésének van nevezve? Ml képezi Jehovának elö-
 
rejelzett célját a hasonmási fizsauval ? Mlírt akarja így
 
meglátogatni az Ézsau-osztályt ?
 
30—32. Hogyan teljesíti be az Ür Ezéklel 25 :14-ben
 
feljegyzett kijelentését? Hogyan hajtatja végre mun¬
 
káját Ezéklel 10 : 6, 2, 7 feljegyzései szerint? Hogyan
 
próbálja ki népét e tekintetben? Mily eredménnyel?
 
33,34. Mikor s hogyan teljesül Ésaiás 62 :3 ? Mily ha¬
 
tással jár ez az ellenségre vonatkozólag? a “*
 
zonyságtevökre?
 
35. Az előre jelzett csata valóságát és folyását illetőleg,
 
világosan láthat most valamit a valóban felkent tem¬
 
plom-osztály? -
 
36. írd le az ellenség kísérletét az igazság elfojtását és
 
Jehova bizonyságtevöinek s a velük rokonszenvezöknek
 
üldözését illetőleg, mely által el akarják szakítani
 
Istentől!
 
37. Ml a célja az. álszentek és a Jehova blzonyságtevöl
 
között folyó harcnak?
 
38. Mi fog történni, amidőn az Ür Jézus Jehova templo¬
 
mához jön? Hogyan hajtja végre munkáját? Mikor
 
kell történnie tehát? , ,, .
 
39. Miért oly sürgős tehát most hirdetni ezt a híradást,
 
és miért oly fontos abban részt is venni?
 
  
(WT. 1936 jún. 15)
+
<h1 style="text-align:center;font-weight:bold;border-bottom:0">Abdiás</h1>
Abdiás
+
<div style="text-align:center;font-weight:bold;"></div>
„Mert a Seregek Urának napja el jő minden kevély és magas ellen és minden felemelkedett el¬
+
<div style="text-align:center;font-weight:bold;">
len és az megaláztatík." — Ésaiás 2 :12
+
„Mert a Seregek Urának napja el jő minden kevély és magas ellen és minden felemelkedett ellen és az megaláztatik. — Ésaiás 2:12”
II. rész. -
+
<div style="text-align:center;font-weight:bold;">
JEHOVA á Seregek Ura és az igazságért harco-
+
(II. rész.)</div>
J ló bajnokok parancsnoka és vezetője. Hadait
+
</div>
főmeghatalmazottja, Jézus Krisztus az ö nagy fia
+
{{raw:data:c|{{raw:data:p|1|1-2.|JEHOVA a Seregek Ura és az igazságért harcoló bajnokok parancsnoka és vezetője. Hadait főmeghatalmazottja, Jézus Krisztus az Ő nagy fia vezeti és az Úr hadai előtt a vereség ismeretlen. Amidőn Góliáth, a nagy vasgyúró, filiszteus és az ördög szolgája, kihívást intézett az Úr hadaihoz, akkor Dávid Jézus Krisztus előképe félelem nélkül így felelt a filiszteusnak: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek ellened akit te gyalázattal illettél.(Sámuel I. 17:45) Az izraeliták a jelenkor szellemi izraelitáit példázzák, Jákob magvát, Isten maradék népét. A goromba, gúnyolódó és vakmerő klérus a róm. kat. hierarchia vezetése alatt háborúra szövetkezett Jézus Krisztus igazi követőivel szemben, akik bizonyságot tettek a királyról és az ő királyságáról. A Seregek Ura ítéleteit immár régen okmányban örökítette meg s most híveit felvilágo-}}|
vezeti és az ür hadai előtt a vereség ismeretlen.
+
{{raw:data:p|c|sítja róla, hogy teljesen bizonyosak legyenek afelől, hogy ő akit még sohasem ért vereség, fog harcolni érettük. A hasonmási Dávid Krisztus testének minden tagjait is magában foglalja, a földön tartózkodó maradékot is s ezek most szemtől-szemben állnak a róm. kat. hierarchiával és annak szövetséges klérusával, amely harcban nem kérnek és nem tanúsítanak kíméletet. Isten prófétája útján a papságot vagy álszent elemet „Ézsau”, „Edom”, „Idumea”, „filiszteusok” stb. elnevezések útján ábrázolja, ami az ördögit jellemzi; de ezek az elnevezések mindig egy és ugyanazt jelentik. Hogy azt Jehova bizonyos időben el fogja pusztítani, azok előtt tárja fel a legvilágosabban akik őt szeretik és neki szolgálnak. Mivel az Úr fog győzni, teljes hittel vonulnak a csatába, mint Dávid. Erről a csatáról mondja Jehova: „Mert megrészegült fegyverem az égben és íme leszáll Edomra átkom népére ítéletre. Az Úr fegy-}}
Amidőn Góliáth, a nagy vasgyúró, filiszteus és az
+
}}
ördög szolgája, kihívást intézett az Ür hadaihoz,
 
akkor Dávid Jézus Krisztus előképe félelem nél¬
 
kül így felelt a filiszteusnak: „Te karddal, dárdá¬
 
val és paizzsal jösz ellenem, én pedig a Seregek
 
Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek
 
ellened akit te gyalázattal illettél." (Sámuel I.
 
17 :45) Az izraeliták a jelenkor szellemi izraeli¬
 
táit példázzák, Jákob magvát, Isten maradék né¬
 
pét. A goromba, gúnyolódó és vakmerő klérus a
 
róm. kát. hierarchia vezetése alatt háborúra szö¬
 
vetkezett Jézus Krisztus igazi követőivel szemben,
 
akik bizonyságot tettek a királyról és az ő király¬
 
ságáról. A Seregek Ura ítéleteit immár régen ok-'
 
mányban örökítette meg s most híveit felvilágo¬
 
sítja róla, hogy teljesen bizonyosak legyenek afe¬
 
lől, hogy ő akit még sohasem ért vereség, fog
 
harcolni érettük. A hasonmási Dávid Krisztus
 
testének minden tagjait is magában foglalja, a
 
földön tartózkodó maradékot is s ezek most szem-
 
től-szemben állnak a róm. kát. hierarchiával és
 
annak szövetséges klérusával, amely harcban nem
 
kérnek és nem tanúsítanak kíméletet. Isten pró¬
 
fétája útján a papságot vagy álszent elemet
 
„Ézsau", „Edom"-, „Idumea", ,.filiszteusok" stb.
 
elnevezések útján ábrázolja, ami az ördögit jel¬
 
lemzi; de ezek az elnevezések mindig egy és ugyan¬
 
azt jelentik. Hogy azt Jehova bizonyos időben el
 
fogja pusztítani, azok előtt tárja fel a legvilágo¬
 
sabban akik őt szeretik és neki szolgálnak. Mivel
 
az Ür fog győzni, teljes hittel vonulnak a csatába,
 
mint Dávid. Erről a csatáról mondja Jehova:
 
„Mert megrészegült fegyverem az égben és íme
 
leszáll Edomra átkom népére ítéletre. Az Ür fegy-
 

A lap jelenlegi, 2021. június 28., 17:04-kori változata

A lap korrektúrázva van


181
edomitákra) haddal!” A harc most folyamatban van és minden nap hevesebb lesz. E nagy üldözések között is tovább kell folyni az ország hirdetésének, hogy az ellenség titokban tartott hazugságai kiderüljenek, hogy az igazságszerető emberek a menedékvárosba, Isten szervezetébe menekülhessenek, ahol Isten haragjának elmúltáig állhatatosan megmaradhatnak. A róm. kat. hierarchia s a vele szövetkezett papság nagyon eltávolodott Isten igéjétől és szolgálatától s a sötétség hatalmainak politikai ügyeivel foglalkozik. „Protestánsoknak” nevezett szövetségesei, akik valamikor tényleg protestánsok voltak, többé nem azok és most sötétség borítja az egész világot és az összes vallásias álszenteket. Mindazáltal vannak abban a szervezetben az igazság és a világosság után áhítozó emberek. Most Jehova így szól a maradékhoz, az ő hű felkentjeihez: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” (Ésaiás 60:1) Hadd ragyogtassátok tehát világosságtokat ti, akik Jehova szervezetébe gyűjtöttetek, hogy mindenki, aki veletek érintkezik, tudomásul vegye, hogy ti Jehova és az ő országa mellett keltek síkra, mégpedig mindennél inkább, mindenkor és az utolsó leheletig.
(Folyt, köv.)
Tanulmánykérdések
(WT. 1936 jún. 15)

Abdiás

„Mert a Seregek Urának napja el jő minden kevély és magas ellen és minden felemelkedett ellen és az megaláztatik. — Ésaiás 2:12”

(II. rész.)
1 JEHOVA a Seregek Ura és az igazságért harcoló bajnokok parancsnoka és vezetője. Hadait főmeghatalmazottja, Jézus Krisztus az Ő nagy fia vezeti és az Úr hadai előtt a vereség ismeretlen. Amidőn Góliáth, a nagy vasgyúró, filiszteus és az ördög szolgája, kihívást intézett az Úr hadaihoz, akkor Dávid Jézus Krisztus előképe félelem nélkül így felelt a filiszteusnak: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek ellened akit te gyalázattal illettél.” (Sámuel I. 17:45) Az izraeliták a jelenkor szellemi izraelitáit példázzák, Jákob magvát, Isten maradék népét. A goromba, gúnyolódó és vakmerő klérus a róm. kat. hierarchia vezetése alatt háborúra szövetkezett Jézus Krisztus igazi követőivel szemben, akik bizonyságot tettek a királyról és az ő királyságáról. A Seregek Ura ítéleteit immár régen okmányban örökítette meg s most híveit felvilágo-
sítja róla, hogy teljesen bizonyosak legyenek afelől, hogy ő akit még sohasem ért vereség, fog harcolni érettük. A hasonmási Dávid Krisztus testének minden tagjait is magában foglalja, a földön tartózkodó maradékot is s ezek most szemtől-szemben állnak a róm. kat. hierarchiával és annak szövetséges klérusával, amely harcban nem kérnek és nem tanúsítanak kíméletet. Isten prófétája útján a papságot vagy álszent elemet „Ézsau”, „Edom”, „Idumea”, „filiszteusok” stb. elnevezések útján ábrázolja, ami az ördögit jellemzi; de ezek az elnevezések mindig egy és ugyanazt jelentik. Hogy azt Jehova bizonyos időben el fogja pusztítani, azok előtt tárja fel a legvilágosabban akik őt szeretik és neki szolgálnak. Mivel az Úr fog győzni, teljes hittel vonulnak a csatába, mint Dávid. Erről a csatáról mondja Jehova: „Mert megrészegült fegyverem az égben és íme leszáll Edomra átkom népére ítéletre. Az Úr fegy-