„Oldal:Abdiás-1-2-rész-1936.djvu/6” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:ta|l|178}} {{raw:data:c|{{raw:data:p|c|gának és farizeusainak képmása a jelen kor klérusa, de főképpen a róm. kat. hierarchia.}} {{raw:data:p|23|20-2…”)
 
a
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
3. sor: 3. sor:
 
{{raw:data:p|23|20-23|Edom, Ézsau leszármazottai, tehát tisztán az ördög v. helytartóit, a róm. kát. hierarchiát és szövetséges társait, a többi papságot példázza. A protestantizmus, amit a Sámson által agyonvert oroszlánkölyök példáz, most halott. Ama papság, amely a „protestáns vallásnak” nevezett vallást szervezte és fenntartotta, a róm. kat. hierarchiával szövetkezett; ez főképpen a világháború óta igaz, amely idő óta ez a szövetkezett hatalom Jézus Krisztus igaz követőinek életére tör. A kat. és prot. szervezet klérusa kétségbeesve közösen ki akarja irtani az Úr igazi követőit. Miképpen az edomiták meg akarták ölni Jézust földönlétekor, (János 8:37—44) a mostani edomiták is halálát szeretnék okozni Krisztus e földön működő tagjainak; következőleg tehát magának az Úr Jézusnak törnek az életére, mivel hű követőit a maga részeiképpen számítja. E cikk fogalmazásakor a róm. kat. hierarchia és az állítólagos protestáns papság, amely a törvények ürügye alatt bajkovácsoló, New Jersey- és más államok törvényhozó testületéiben oly törvényeket akar megszavaztatni, amelyeknek értelmében mindenki vétkes lesz, aki nem fog köszönni az ország zászlajának, vagy olyasmiről ír vagy értekezik, hogy a kereszténynek miért nem szabad köszönni zászlóknak és embereknek tulajdonítaniok ezáltal az üdvösséget. Más szóval: A papság el akarja pusztítani Jehova bizonyságtevőit, mivel ahhoz ragaszkodnak, hogy Jézus Krisztus igazi követői inkább Istennek tartoznak engedelmeskedni, mintsem embereknek. (Apcsel. 5:29) A papság a hasonmási edomiták és az ördög látható szervezetének legámítóbb és büntetésre méltóbb részét alkotja.}}
 
{{raw:data:p|24|A klérus az ábrahámi elsőszülöttségi jogra tart igényt, mivel mindig Isten kegyeltjének vallotta magát. Jehova előre tudta, hogy hűtlen lesz, elszakad és teljesen az ördöghöz fog pártolni s emiatt előre meg is mondotta Abdiásnak az edomitákról szóló próféciájában. Az ábrahámi elsőszülöttségi jog, amely a papságnak felkínáltatott, s amit az a sajátjának is tekintett, amint Jézus előre közölte, elvétetett tőle, mivel nem teremte meg az ország (igazság) gyümölcseit. Csak a papság kelt versenyre Jehova valódi kegyeseivel a királyság előjogaiért. Ez teljesen egyezik az Ézsau és Jákob közti versengésnek az atyai elsőszülöttségi jog tekintetében. Ézsau meg akarta ölni Jákobot, a hasonmási edomiták hasonlóképpen meg akarják ölni a Jákobban példázott Jehova hű bizonyságtevőit. Abdiás prf. 7. verse mondja, hogy az edomiták összeesküvést szőttek Krisztus igazi követői ellen. Ugyanez a vers a sátáni szervezet másik két részére is rámutat, a „nyáj előkelőségeire”, akiket tévesen neveznek „keresztényeknek”. E prófécia jelenleg való teljesülésekor a róm. kat. hierarchia s a vele szövetkezett protestáns papság viszi a főszerepet az Isten „védenci” ellen szőtt cselszövésben, akiket szent nemzetének tagjaivá kiválasztott. A „nyáj előkelői” hozzácsatlakoztak  ehhez a cselszövéshez s ezekben a napokban nyílt erőszakosságokat követnek el Isten népével és az ő országával szemben. Kétségtelenül megállapítást nyert tehát Isten igéjéből és a cáfolhatatlan tényekből, hogy kicsodák az újfajta edomiták s mindez teljesen egyezik a jövendölés szavaival.}}|
 
{{raw:data:s|Ítélet-hirdetés}}
+
{{raw:data:ta|c|{{raw:data:s|Ítélet-hirdetés}}}}
{{raw:data:p|25|25-29|A prófécia jelzi, hogy nemcsupán egyesek, hanem egy bizonyos osztály fogja hallani a „hirdetést” vagy „hírt”: „Hírt hallottunk az Úrtól!”
+
{{raw:data:p|25|25-29|A prófécia jelzi, hogy nemcsupán egyesek, hanem egy bizonyos osztály fogja hallani a „hirdetést” vagy „hírt”: „Hírt hallottunk az Úrtól!” (1. vers) Az Úrtól ezt az ítélet-hirdetést Isten szolga-osztálya veszi át, amelyre a királyság érdekei rábízattak. Mivel az Úrnak szentelte magát, fülét az Úrtól származó jó hírre állítja be. Másoknál ez nincsen így, s mivel az ellenség pártján vannak, nem tudnak és nem hallanak semmit az Úr ítéletéről. A próféta folytatólagosan így szól: „És hírnök küldetett a népekhez.A „hírnöknek” fordított héber szó „cier” és olyan embert jelent, akit valamely elv, illetve Isten cselekedeteket szabályozó törvénye kényszerít, tehát sürgős munka készteti szolgálatra. A hírnök kiváltságára és kötelességére gondolva vigyáz a rábízott szolgálat teljesítésére. Kinek a hírnöke? Ő az Úr hírnöke vagy követe; mert az ördög nem tüzelné fel a saját népeit Edom ellen, amelyet az ördög oly eredményesen használt fel Isten hű népének támadására. A prófécia mutatja, hogy az égi hírnök vagy angyal Jézus Krisztusnak jobb kezében levő „hét csillag” egyike, ugyanaz az angyal, akiről a Jelenések 8:3—5 és 16:12 beszél: „És a hatodik angyal kiönté az ő poharát..., hogy út készíttessék a napkelet felől jövő királyok előtt.” A Jelenések 19:17-21 szerint az angyal gyűjti össze Isten hadait a „fenevad”, a „királyok” és az öreg „parázna" ellen, amelynek Edom a legfontosabb ága.}}
(í. vers) Az Ürtól ezt az ítélet-hirdetést Isten
+
{{raw:data:p|26|25-29|Miután az Úr bizonyságtevői, akik az ő maradékát alkotják, az Úr hírnökének vagy angyalának felhívását meghallották, nyomban előképük, Abdiás szerint az ítélet hírét átvették és hirdetik, azoknak is, akik a maradék sorain belül, vagy kívül vannak. Egymásnak az Úr ítéleteiről beszélnek s másoknak is elbeszélik akik meghallgatják. Figyeljük meg, a hírnök nem küldetett az ördög seregéhez, hanem Isten szervezetének földönlevő, a nemzetek között elszórt tagjaihoz, akik azonban nem tartoznak ennek a világnak népeihez. Jehova az ő népét szólítja fel. Jézus Krisztus és az ő serege fogja Edomot és
szolga-osztálya veszi át, amelyre a királyság ér¬
+
Boczrát eltaposni.}}
dekei rábízattak. Mivel az Ümak szentelte magát,
+
{{raw:data:p|27|25-29|Az Úr hírnöke ezt a hírt hozta: „Keljetek fel és támadjunk reá haddal!Jézus Krisztus angyali seregeinek, illetve a mennyei seregeknek, amelyekkel Isten földi maradéka kapcsolatban van, parancsoltatott meg, hogy felkészüljön a csatára az ellenséggel szemben. Abdiás e próféciáját teljesen megerősíti Jeremiás következő jövendölése: „Mert én magamra esküdtem meg, azt mondja az Úr, hogy útálattá és gyalázattá, pusztasággá és átokká lesz Boczra, és minden városa örökkévaló pusztasággá lesz.— Jeremiás 49:13}}
fülét az Úrtól származó jó hírre állítja be. Má¬
+
{{raw:data:p|28|25-29|A csata napja közel van és Jehova feltárja, amit a hasonmási Ézsau felöl elhatározott: „ ... Ézsau veszedelmét hozom őreá az ő megfenyíttetésének idején ... Bizony én mezítelenné teszem Ézsaut, titkait kijelentem és el nem rejtőzhetik, magva elpusztul és atyafiai és szomszédai nem lesznek.(Jeremiás 49:8, 10) Az Ézsau-osztály, főképpen a róm. kat. hierarchia elvetemült munkáját évek óta titokban végezte, valóban oly
soknál ez nincsen így, s mivel az ellenség pártján
+
titokban, hogy sok millió embert el tudott ámítani. Ez az istentelen intézmény Isten igéjét felforgatta, oly téves dolgokat tanítván, amelyek teljesen ellenkeznek Isten igéjével. Emiatt Jehova így szól}}
vannak, nem tudnak és nem hallanak semmit az
 
Űr ítéletéről. A próféta folytatólagosan így szól:
 
„És hírnök küldetett a népekhez." A „hírnöknek"
 
fordított héber szó „cier" és olyan embert jelent,
 
akit valamely elv, illetve Istien cselekedeteket sza¬
 
bályozó törvénye kényszerít, tehát sürgős munka
 
készteti szolgálatra. A hírnök kiváltságára és kö¬
 
telességére gondolva vigyáz a rábízott szolgálat
 
teljesítésére. Kinek a hírnöke? ö az Ür hírnöke
 
vagy követe; mert az ördög nem tüzelné fel a sa¬
 
ját népeit Edom ellen, amelyet az ördög oly ered¬
 
ményesen használt fel Isten hű népének támadá¬
 
sára. A prófécia mutatja, hogy az égi hírnök vagy
 
angyal Jézus Krisztusnak jobb kezében levő „hét
 
csillag" egyike, ugyanaz az angyal, akiről a Jele¬
 
nések 8 : 3—5 és 16 :12 beszél: „És a hatodik
 
angyal kiönté az ő poharát..., hogy út készít¬
 
tessék a napkelet felől jövő királyok előtt" A
 
Jelenések 19 :17—21 szerint az angyal gyűjti
 
össze Isten hadait a „fenevad", a „királyok" és
 
az öreg „parázna" ellen, amelynek Edom a leg¬
 
fontosabb ága. .
 
Miután az Ür bizonyságtevői, akik az ő ma¬
 
radékát alkotják, az Ür hírnökének vagy angya¬
 
lának felhívását meghallották, nyomban előké¬
 
pük, Abdiás szerint az ítélet hírét átvették és
 
hirdetik, azoknak is, akik a maradék sorain be¬
 
lül, vagy kívül vannak. Egymásnak az Ür ítéle¬
 
teiről beszélnek s másoknak is elbeszélik akik
 
meghallgatják. Figyeljük meg,a hírnök nem kül¬
 
detett az ördög seregéhez, hanem Isten szerveze¬
 
tének földönlevő, a nemzetek között elszórt tag¬
 
jaihoz, akik azonban nem tartoznak ennek a vi¬
 
lágnak népeihez. Jehova az ő népét szólítja fel.
 
Jézus Krisztus és az ő serege fogja Edomot és
 
Boczrát eltaposni. .
 
57 Az Ür hírnöke ezt a hírt hozta: „Keljetek fel
 
és támadjunk reá haddal!" Jézus Krisztus angyali
 
seregeinek, illetve a mennyei seregeknek, ame¬
 
lyekkel Isten földi maradéka kapcsolatban van,
 
parancsoltatott meg, hogy felkészüljön a csatá¬
 
ra az ellenséggel szemben. Abdiás e próféciáját
 
teljesen megerősíti Jeremiás következő jövendö¬
 
lése: „Mert én magamra esküdtem meg, azt mond¬
 
ja az Ür, hogy útálattá és gyalázattá, pusztaság¬
 
és átokká lesz Boczra, és minden városa örök¬
 
kévaló pusztasággá lesz." — Jeremiás 49 : 13
 
a' A csata napja közel van és Jehova feltárja,
 
amit a hasonmási Ézsau felöl elhatározott:
 
„ ... Ézsau veszedelmét hozom őreá az ő megfe-
 
nyíttetcsének idején ... Bizony én mezítelenné te¬
 
szem Ézsaut, titkait kijelentem és el nem rejtőz-
 
hetik, magva elpusztul és atyafiai és szomszédai
 
nem lesznek." (Jeremiás 49 : 8, 10) Az Ézsau-osz-
 
tály, főképpen a róm. kát. hierarchia elvetemült
 
munkáját évek óta titokban végezte, valóban oly
 
titokban, hogy sok millió embert el tudott! ámítani.
 
Ez az istentelen intézmény Isten igéjét felforgat¬
 
ta, oly téves dolgokat tanítván, amelyek teljesen
 
ellenkeznek Isten igéjével. Emiatt Jehova így szól}}
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2020. október 24., 15:45-kori változata

A lap korrektúrázva van

178
gának és farizeusainak képmása a jelen kor klérusa, de főképpen a róm. kat. hierarchia.
23 Edom, Ézsau leszármazottai, tehát tisztán az ördög v. helytartóit, a róm. kát. hierarchiát és szövetséges társait, a többi papságot példázza. A protestantizmus, amit a Sámson által agyonvert oroszlánkölyök példáz, most halott. Ama papság, amely a „protestáns vallásnak” nevezett vallást szervezte és fenntartotta, a róm. kat. hierarchiával szövetkezett; ez főképpen a világháború óta igaz, amely idő óta ez a szövetkezett hatalom Jézus Krisztus igaz követőinek életére tör. A kat. és prot. szervezet klérusa kétségbeesve közösen ki akarja irtani az Úr igazi követőit. Miképpen az edomiták meg akarták ölni Jézust földönlétekor, (János 8:37—44) a mostani edomiták is halálát szeretnék okozni Krisztus e földön működő tagjainak; következőleg tehát magának az Úr Jézusnak törnek az életére, mivel hű követőit a maga részeiképpen számítja. E cikk fogalmazásakor a róm. kat. hierarchia és az állítólagos protestáns papság, amely a törvények ürügye alatt bajkovácsoló, New Jersey- és más államok törvényhozó testületéiben oly törvényeket akar megszavaztatni, amelyeknek értelmében mindenki vétkes lesz, aki nem fog köszönni az ország zászlajának, vagy olyasmiről ír vagy értekezik, hogy a kereszténynek miért nem szabad köszönni zászlóknak és embereknek tulajdonítaniok ezáltal az üdvösséget. Más szóval: A papság el akarja pusztítani Jehova bizonyságtevőit, mivel ahhoz ragaszkodnak, hogy Jézus Krisztus igazi követői inkább Istennek tartoznak engedelmeskedni, mintsem embereknek. (Apcsel. 5:29) A papság a hasonmási edomiták és az ördög látható szervezetének legámítóbb és büntetésre méltóbb részét alkotja.
24 A klérus az ábrahámi elsőszülöttségi jogra tart igényt, mivel mindig Isten kegyeltjének vallotta magát. Jehova előre tudta, hogy hűtlen lesz, elszakad és teljesen az ördöghöz fog pártolni s emiatt előre meg is mondotta Abdiásnak az edomitákról szóló próféciájában. Az ábrahámi elsőszülöttségi jog, amely a papságnak felkínáltatott, s amit az a sajátjának is tekintett, amint Jézus előre közölte, elvétetett tőle, mivel nem teremte meg az ország (igazság) gyümölcseit. Csak a papság kelt versenyre Jehova valódi kegyeseivel a királyság előjogaiért. Ez teljesen egyezik az Ézsau és Jákob közti versengésnek az atyai elsőszülöttségi jog tekintetében. Ézsau meg akarta ölni Jákobot, a hasonmási edomiták hasonlóképpen meg akarják ölni a Jákobban példázott Jehova hű bizonyságtevőit. Abdiás prf. 7. verse mondja, hogy az edomiták összeesküvést szőttek Krisztus igazi követői ellen. Ugyanez a vers a sátáni szervezet másik két részére is rámutat, a „nyáj előkelőségeire”, akiket tévesen neveznek „keresztényeknek”. E prófécia jelenleg való teljesülésekor a róm. kat. hierarchia s a vele szövetkezett protestáns papság viszi a főszerepet az Isten „védenci” ellen szőtt cselszövésben, akiket szent nemzetének tagjaivá kiválasztott. A „nyáj előkelői” hozzácsatlakoztak ehhez a cselszövéshez s ezekben a napokban nyílt erőszakosságokat követnek el Isten népével és az ő országával szemben. Kétségtelenül megállapítást nyert tehát Isten igéjéből és a cáfolhatatlan tényekből, hogy kicsodák az újfajta edomiták s mindez teljesen egyezik a jövendölés szavaival.
Ítélet-hirdetés
25 A prófécia jelzi, hogy nemcsupán egyesek, hanem egy bizonyos osztály fogja hallani a „hirdetést” vagy „hírt”: „Hírt hallottunk az Úrtól!” (1. vers) Az Úrtól ezt az ítélet-hirdetést Isten szolga-osztálya veszi át, amelyre a királyság érdekei rábízattak. Mivel az Úrnak szentelte magát, fülét az Úrtól származó jó hírre állítja be. Másoknál ez nincsen így, s mivel az ellenség pártján vannak, nem tudnak és nem hallanak semmit az Úr ítéletéről. A próféta folytatólagosan így szól: „És hírnök küldetett a népekhez.” A „hírnöknek” fordított héber szó „cier” és olyan embert jelent, akit valamely elv, illetve Isten cselekedeteket szabályozó törvénye kényszerít, tehát sürgős munka készteti szolgálatra. A hírnök kiváltságára és kötelességére gondolva vigyáz a rábízott szolgálat teljesítésére. Kinek a hírnöke? Ő az Úr hírnöke vagy követe; mert az ördög nem tüzelné fel a saját népeit Edom ellen, amelyet az ördög oly eredményesen használt fel Isten hű népének támadására. A prófécia mutatja, hogy az égi hírnök vagy angyal Jézus Krisztusnak jobb kezében levő „hét csillag” egyike, ugyanaz az angyal, akiről a Jelenések 8:3—5 és 16:12 beszél: „És a hatodik angyal kiönté az ő poharát..., hogy út készíttessék a napkelet felől jövő királyok előtt.” A Jelenések 19:17-21 szerint az angyal gyűjti össze Isten hadait a „fenevad”, a „királyok” és az öreg „parázna" ellen, amelynek Edom a legfontosabb ága.
26 Miután az Úr bizonyságtevői, akik az ő maradékát alkotják, az Úr hírnökének vagy angyalának felhívását meghallották, nyomban előképük, Abdiás szerint az ítélet hírét átvették és hirdetik, azoknak is, akik a maradék sorain belül, vagy kívül vannak. Egymásnak az Úr ítéleteiről beszélnek s másoknak is elbeszélik akik meghallgatják. Figyeljük meg, a hírnök nem küldetett az ördög seregéhez, hanem Isten szervezetének földönlevő, a nemzetek között elszórt tagjaihoz, akik azonban nem tartoznak ennek a világnak népeihez. Jehova az ő népét szólítja fel. Jézus Krisztus és az ő serege fogja Edomot és Boczrát eltaposni.
27 Az Úr hírnöke ezt a hírt hozta: „Keljetek fel és támadjunk reá haddal!” Jézus Krisztus angyali seregeinek, illetve a mennyei seregeknek, amelyekkel Isten földi maradéka kapcsolatban van, parancsoltatott meg, hogy felkészüljön a csatára az ellenséggel szemben. Abdiás e próféciáját teljesen megerősíti Jeremiás következő jövendölése: „Mert én magamra esküdtem meg, azt mondja az Úr, hogy útálattá és gyalázattá, pusztasággá és átokká lesz Boczra, és minden városa örökkévaló pusztasággá lesz.” — Jeremiás 49:13
28 A csata napja közel van és Jehova feltárja, amit a hasonmási Ézsau felöl elhatározott: „ ... Ézsau veszedelmét hozom őreá az ő megfenyíttetésének idején ... Bizony én mezítelenné teszem Ézsaut, titkait kijelentem és el nem rejtőzhetik, magva elpusztul és atyafiai és szomszédai nem lesznek.” (Jeremiás 49:8, 10) Az Ézsau-osztály, főképpen a róm. kat. hierarchia elvetemült munkáját évek óta titokban végezte, valóban oly titokban, hogy sok millió embert el tudott ámítani. Ez az istentelen intézmény Isten igéjét felforgatta, oly téves dolgokat tanítván, amelyek teljesen ellenkeznek Isten igéjével. Emiatt Jehova így szól