„Oldal:A-parázna-nő-éneke-rész-3-1937.djvu/8” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
 
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c| szik a világot Jézus Krisztus helyet. A „pusztító útálatosság" ennek folytán a Népszövetség, amelyet a
 
{{raw:data:p|c| szik a világot Jézus Krisztus helyet. A „pusztító útálatosság" ennek folytán a Népszövetség, amelyet a
szervezett vallás „Isten országa földi politikai megnyilatkozásának" nevezett. A „szervezett vallás", melynek a római katolikus hierarchia áll az élén, azon kötelék, amely a Népszövetséget összefűzi, tehát a főrésze neki s ez a szövetség magának követeli a világ feletti uralkodás jogát és Krisztus helyében akarja kormányozni. A római katolikus hierarchia, a „szervezett vallás" vezetője a vezető hatalom a Népszövetség mögött, s azt reméli, hogy még nagyobb hatalomra fog jutni, amit a közel jövőben kétségtelenül meg is fog tenni, arra való tekintet nélkül, hogy mily néven fogják is nevezni majd az a szövetséget. Az öreg „parázna" a fenevad hátán ül, tehát uralkodó része neki. A Népszövetség célja az, hogy a világ feletti hatalmat Isten szándékával ellentétben gyakorolja; emiatt a Népszövetség és a hierarchia egyetért egymással s együtt alkotja a „pusztító útálatosságot", amely ott áll, ahol nem kellene állania; ez figyelmeztetés legyen mindenki számára, aki szereti az Istent és Jézus Krisztust, hogy a Krisztus kezelése alatt álló Isten szervezetéhez meneküljön. — Máté 24:15, 10; Márk 13:14.}}
+
szervezett vallás „Isten országa földi politikai megnyilatkozásának" nevezett. A „szervezett vallás", melynek a római katolikus hierarchia áll az élén, azon kötelék, amely a Népszövetséget összefűzi, tehát a főrésze neki s ez a szövetség magának követeli a világ feletti uralkodás jogát és Krisztus helyében akarja kormányozni. A római katolikus hierarchia, a „szervezett vallás" vezetője a vezető hatalom a Népszövetség mögött, s azt reméli, hogy még nagyobb hatalomra fog jutni, amit a közel jövőben kétségtelenül meg is fog tenni, arra való tekintet nélkül, hogy mily néven fogják is nevezni majd az a szövetséget. Az öreg „parázna" a fenevad hátán ül, tehát uralkodó része neki. A Népszövetség célja az, hogy a világ feletti hatalmat Isten szándékával ellentétben gyakorolja; emiatt a Népszövetség és a hierarchia egyetért egymással s együtt alkotja a „pusztító útálatosságot", amely ott áll, ahol nem kellene állania; ez figyelmeztetés legyen mindenki számára, aki szereti az Istent és Jézus Krisztust, hogy a Krisztus kezelése alatt álló Isten szervezetéhez meneküljön. — Máté 24:15, 16; Márk 13:14.}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c| ''Tirusz meglátogatása''}}}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c| ''Tirusz meglátogatása''}}}}
{{raw:data:p|24|24-25| A prófécia azután azt mondja, hogy Jehova meg fogja látogatni Tituszt; ez biztosan nem Tirusz java érdekében fog történni, hanem ama gonosz szervezet megítélésére. Mikor fogja meglátogatni az Úr? A prófécia így szól: „És lesz hetven esztendő múltán, meglátogatja az Út Tiruszt és az ismét megkapja a maga parázna bérét és paráználkodik a föld minden országaival a földnek színén." (Ésaiás 23:17) „És a hetven év elteltekor meglátogatja Jehova Tituszt." (Párhuzamos-biblia-ford.) Ez mutatja, hogy Jehova 1918 óta látogatta meg Tiruszt, illetve azon időben, amidőn az Úr maradékát visszahozza Babilonból és szándéka szerint használja. Amiképpen Jehova az ördögöt életben hagyta, az öreg „paráznát", a római katolikus hierarchia szervezetét is életben hagyta s hagyta, hadd működjön az ő országa és tanúival szemben. Jehova azonban meglátogatja, először az igazság hirdetése útján, amidőn azt parancsolja tanúinak, hogy „keljenek hadra ellene". (Abd. 1) Ez Jehova „szokatlan munkája", s amidőn ez a szokatlan munka befejeződik, fogja meglátogatni s hajtja végre rajta büntető ítéletét s ez fogja képezni a „rendkívüli munka" vagy meglátogatás második részét. A látogatás első részében, miként Sodoma esetében is, Jehova bizonyítékokat gyűjt a parázna ellen, aki citerával játszik és dalol. A látogatás első szakában a próféta kijelentése szerint „megkapja parázna jutalmát". Ismét parázna keresetéhez jut, amit a föld királyaival való paráználkodásra fog felhasználni.}}
+
{{raw:data:p|24|24-25| A prófécia azután azt mondja, hogy Jehova meg fogja látogatni Tituszt; ez biztosan nem Tirusz java érdekében fog történni, hanem ama gonosz szervezet megítélésére. Mikor fogja meglátogatni az Úr? A prófécia így szól: „És lesz hetven esztendő múltán, meglátogatja az Úr Tiruszt és az ismét megkapja a maga parázna bérét és paráználkodik a föld minden országaival a földnek színén." (Ésaiás 23:17) „És a hetven év elteltekor meglátogatja Jehova Tituszt." (Párhuzamos-biblia-ford.) Ez mutatja, hogy Jehova 1918 óta látogatta meg Tiruszt, illetve azon időben, amidőn az Úr maradékát visszahozza Babilonból és szándéka szerint használja. Amiképpen Jehova az ördögöt életben hagyta, az öreg „paráznát", a római katolikus hierarchia szervezetét is életben hagyta s hagyta, hadd működjön az ő országa és tanúival szemben. Jehova azonban meglátogatja, először az igazság hirdetése útján, amidőn azt parancsolja tanúinak, hogy „keljenek hadra ellene". (Abd. 1) Ez Jehova „szokatlan munkája", s amidőn ez a szokatlan munka befejeződik, fogja meglátogatni s hajtja végre rajta büntető ítéletét s ez fogja képezni a „rendkívüli munka" vagy meglátogatás második részét. A látogatás első részében, miként Sodoma esetében is, Jehova bizonyítékokat gyűjt a parázna ellen, aki citerával játszik és dalol. A látogatás első szakában a próféta kijelentése szerint „megkapja parázna jutalmát". Ismét parázna keresetéhez jut, amit a föld királyaival való paráználkodásra fog felhasználni.}}
 
{{raw:data:p|25|24-25| Figyeljük meg a prófécia e része így szól: „És a föld minden királyaival paráználkodni fog a föld egész színén"; illetve az amerikai átdolgozott bibliafordítás így szól: „a világ minden országaiban parázna szerepet fog játszani". A római katolikus hierarchia most éppen így cselekszik 1918 óta s ezt egészen Armageddonig fogja folytatni; s mialatt így viselkedik, fogja elvégezni Jehova az ő „szokatlan munkáját", illetve pőrére vetkezteti az ő rútságát. Az öreg parázna tevékenysége a föld királyaival való paráználkodás terén nyilván többet jelent a világ nemzeteivel való diplomáciai érintkezés felvételénél és a maga elismertetésénél. Biztosan a római katolikus hierarchia végső céljának megvalósítását is fogja jelenteni, azt ti.: hogy}}|
 
{{raw:data:p|25|24-25| Figyeljük meg a prófécia e része így szól: „És a föld minden királyaival paráználkodni fog a föld egész színén"; illetve az amerikai átdolgozott bibliafordítás így szól: „a világ minden országaiban parázna szerepet fog játszani". A római katolikus hierarchia most éppen így cselekszik 1918 óta s ezt egészen Armageddonig fogja folytatni; s mialatt így viselkedik, fogja elvégezni Jehova az ő „szokatlan munkáját", illetve pőrére vetkezteti az ő rútságát. Az öreg parázna tevékenysége a föld királyaival való paráználkodás terén nyilván többet jelent a világ nemzeteivel való diplomáciai érintkezés felvételénél és a maga elismertetésénél. Biztosan a római katolikus hierarchia végső céljának megvalósítását is fogja jelenteni, azt ti.: hogy}}|
 
{{raw:data:p|c| fasiszta kormányzatot fog létesíteni a világ nemzetei felett, amely útján a hierarchia diktatórikusan és erőszakosan uralkodhatik a nemzeteken.}}
 
{{raw:data:p|c| fasiszta kormányzatot fog létesíteni a világ nemzetei felett, amely útján a hierarchia diktatórikusan és erőszakosan uralkodhatik a nemzeteken.}}

A lap jelenlegi, 2023. március 2., 18:40-kori változata

A lap korrektúrázva van


144
szik a világot Jézus Krisztus helyet. A „pusztító útálatosság" ennek folytán a Népszövetség, amelyet a szervezett vallás „Isten országa földi politikai megnyilatkozásának" nevezett. A „szervezett vallás", melynek a római katolikus hierarchia áll az élén, azon kötelék, amely a Népszövetséget összefűzi, tehát a főrésze neki s ez a szövetség magának követeli a világ feletti uralkodás jogát és Krisztus helyében akarja kormányozni. A római katolikus hierarchia, a „szervezett vallás" vezetője a vezető hatalom a Népszövetség mögött, s azt reméli, hogy még nagyobb hatalomra fog jutni, amit a közel jövőben kétségtelenül meg is fog tenni, arra való tekintet nélkül, hogy mily néven fogják is nevezni majd az a szövetséget. Az öreg „parázna" a fenevad hátán ül, tehát uralkodó része neki. A Népszövetség célja az, hogy a világ feletti hatalmat Isten szándékával ellentétben gyakorolja; emiatt a Népszövetség és a hierarchia egyetért egymással s együtt alkotja a „pusztító útálatosságot", amely ott áll, ahol nem kellene állania; ez figyelmeztetés legyen mindenki számára, aki szereti az Istent és Jézus Krisztust, hogy a Krisztus kezelése alatt álló Isten szervezetéhez meneküljön. — Máté 24:15, 16; Márk 13:14.
Tirusz meglátogatása
24 A prófécia azután azt mondja, hogy Jehova meg fogja látogatni Tituszt; ez biztosan nem Tirusz java érdekében fog történni, hanem ama gonosz szervezet megítélésére. Mikor fogja meglátogatni az Úr? A prófécia így szól: „És lesz hetven esztendő múltán, meglátogatja az Úr Tiruszt és az ismét megkapja a maga parázna bérét és paráználkodik a föld minden országaival a földnek színén." (Ésaiás 23:17) „És a hetven év elteltekor meglátogatja Jehova Tituszt." (Párhuzamos-biblia-ford.) Ez mutatja, hogy Jehova 1918 óta látogatta meg Tiruszt, illetve azon időben, amidőn az Úr maradékát visszahozza Babilonból és szándéka szerint használja. Amiképpen Jehova az ördögöt életben hagyta, az öreg „paráznát", a római katolikus hierarchia szervezetét is életben hagyta s hagyta, hadd működjön az ő országa és tanúival szemben. Jehova azonban meglátogatja, először az igazság hirdetése útján, amidőn azt parancsolja tanúinak, hogy „keljenek hadra ellene". (Abd. 1) Ez Jehova „szokatlan munkája", s amidőn ez a szokatlan munka befejeződik, fogja meglátogatni s hajtja végre rajta büntető ítéletét s ez fogja képezni a „rendkívüli munka" vagy meglátogatás második részét. A látogatás első részében, miként Sodoma esetében is, Jehova bizonyítékokat gyűjt a parázna ellen, aki citerával játszik és dalol. A látogatás első szakában a próféta kijelentése szerint „megkapja parázna jutalmát". Ismét parázna keresetéhez jut, amit a föld királyaival való paráználkodásra fog felhasználni.
25 Figyeljük meg a prófécia e része így szól: „És a föld minden királyaival paráználkodni fog a föld egész színén"; illetve az amerikai átdolgozott bibliafordítás így szól: „a világ minden országaiban parázna szerepet fog játszani". A római katolikus hierarchia most éppen így cselekszik 1918 óta s ezt egészen Armageddonig fogja folytatni; s mialatt így viselkedik, fogja elvégezni Jehova az ő „szokatlan munkáját", illetve pőrére vetkezteti az ő rútságát. Az öreg parázna tevékenysége a föld királyaival való paráználkodás terén nyilván többet jelent a világ nemzeteivel való diplomáciai érintkezés felvételénél és a maga elismertetésénél. Biztosan a római katolikus hierarchia végső céljának megvalósítását is fogja jelenteni, azt ti.: hogy
fasiszta kormányzatot fog létesíteni a világ nemzetei felett, amely útján a hierarchia diktatórikusan és erőszakosan uralkodhatik a nemzeteken.
Az ördög létesítménye
26 A Népszövetség az ördög gyermeke, azt az ő „felesége", a „szervezett vallás" szülte, mégpedig Jehova „fiú gyermekével" ellentétben, aki a föld felett uralkodni van hivatva. (Jelenések 12:5) A Népszövetség összetétele vallás, politika és kereskedelem, amelyben a vallás az összekötő eszköz; az a fenevadon lovagol s azt állítja, hogy őt illeti meg az uralkodás joga. Az öreg „parázna" ebben a szervezetben nyeri el az uralkodó szerepet, amidőn megnyeri „parázna keresetét (bérét)" és a világ összes országaiban parázna szerepet tölt be. Ez is további bizonyítéka annak, hogy ez a szövetkezés a pusztító útálatosság. Most pedig figyeljük meg miképpen támogatja ezt a következtetést Jelenések 17:1, 2: „És jőve egy a hét angyal közül, akinél a hét pohár vala és szóla velem, mondván nékem: Jövel és megmutatom neked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizeken ül vala; akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznnságának borával megrészegedtek a föld lakosai" (miként a hajdani Tirusz is sok vizeken ült) s amiként a római kat. hierarchia 1918 óta cselekedett. Isten országát, a „Sionban lefektetett alapkövet megvetvén.
27 A fasiszták és a nácik az utóbbi néhány év alatt hirtelen megszaporodtak, ami arra mutat, hogyan „részegedtek meg a föld lakosai" a római kat. hierarchia mérgező tanaival vagy „borából", a paráználkodás és az italozás pedig tovább folyik: „Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép és a földnek királyai ővele paráználkodtak és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak." — Jelenések 18:3
28 A nemzetek szövetkezése a „szervezett vallás" befolyására a hágai nemzetközi döntőbíróság támogatására sietett, amelyet a világháború alatt figyelmen kívül hagytak, de a világháború után újból előtérbe helyeztek: „A fenevad pedig, amely vala és nincs, az maga a nyolcadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy Armageddonkor." — Jelenések 17:11
29 Miközben az öreg „parázna" a fenevadon lovagol s ezen a jelképes nyelven szólva, uralkodik, a protestáns papság az ő nyomában jár, ezt mondván: „Ez az Isten országának politikai kinyilatkozása a földön!" S az elbolondított tudatlan nép velük kiabál, de nem tudja miért. Az öreg „parázna" tehát ismét keresetéhez jut, illetve üzletét arra használja, hogy másokat félrevezessen, velük paráználkodjon és parázna módjára tud hízelegni, hogy így a nemzetek feletti hatalmat megnyerje és a népek szövetségének hátára üljön s ezáltal lesz teljes a „pusztító utálatosság".
30 Mussolini, a fasisztavezér volt az, aki a világháború alatt ellenezte a pápa elismerését; s most ugyanő gondoskodott róla, hogy a pápa visszakapja 1929-ben világi hatalmát. Azóta mitsem lehetett hallani arról, hogy a pápa tagság nyerésére törekedett volna a Népszövetségben, aminek az az oka, hogy raffinált módszert választott, ami által az egész fenevad lovagja akar lenni s az egész banda az ő nagy lábujját csókolgatja.
31 Az Egyesült-Államok, amint a nép hiszi, nem tagja a Népszövetségnek; ámde a prófécia azt mondja: „A parázna a világ minden országaiban az egész föld színén paráználkodni fog", s ez természetesen az Egyesült-Államokat is magában foglalja. Amerikában min-