Oldal:A-parázna-nő-éneke-rész-3-1937.djvu/16

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. november 18., 13:45-kor történt szerkesztése után volt. (Korrektúrázva)
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


150
szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által." — Péter I. 1:3.
13 Az ember vízkeresztsége arról szóló jelképes bizonyságtevés, hogy Isten akaratának cselekvésébe beleegyezett. Csak úgy élhet örökké együtt Jézus Krisztussal, ha Krisztus halálában megkeresztelkedett. (Róma 6:3—8) A teremtményt Isten kereszteli meg Krisztus halálába s áldozati halált kell halnia (amint Jézus Krisztus is áldozati halált szenvedett), ha Krisztussal kíván együtt élni és uralkodni. (Tim. II. 2:11, 12) Miután mint Isten fia (gyermeke) megszületett és elismertetett, újteremtés lett a Jézus Krisztusban. „Azért, aki a Krisztusban van, újteremtés az; a régiek elmúltak, imé minden újjá lett." (Kor. II. 5:17) Az ezután fennálló kapcsolat (függés) tehát az Atya és a fiú közti kapcsolat. Most már a teremtmény Isten családjához tartozik, amelynek Jézus Krisztus a feje; minden földi dologtól elszakadt, reménye csupán mennyei dolgokra irányul. (Kolessé 3:2) Emberi élethez való joga megszűnt s azért áll megírva az ilyenek felől: „Mert meghaltatok és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben." (Kolossó 3:3, 4) Ettől kezdve a teremtménynek, ha él, Isten családjának tagjaképpen kell élnie a Krisztusban."
Szándék
14 Többen sokáig azt hitték, hogy Jehovának arra irányul a szándéka fiak szülése és Krisztusba való helyezése tekintetében, hogy az embereket üdvözítse és a mennyekbe vigye. Az ő szándéka azonban nem ebből áll. Természetesen a hívek végeredményben üdvözülni- és a mennyekben fognak élni, mindazáltal az ember megváltása vagy üdvözítése Isten tulajdonképpeni föszándéka mellett csak alárendelt jelentőséggel bír. .Jehova nagy és legfőbb szándéka az ő nevének tisztázására irányul, azt mindazon gyalázattól meg akarja tisztítani, amit az ősi lázadó, az ördög hintet arra. Jézus Krisztust Isten nevezte ki igazolói nagy méltóságára, ő küldte Jézust a világra Isten igazsága üzenetének tolmácsolására, ő kente fel és nevezte ki Jézus Krisztust a világ uralkodójává, hogy a világot a kitűzött időben igazságosan kormányozza és uralkodásakor minden engedelmes ember életben részesüljön. Emiatt válaszolta Jézus egy kérdésre: „Én király vagyok. Azért születtem és jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Minden, aki az igazságból való, hallgat az én szómra (hívásomra)." — János 18:37.
15 Ebből tehát az következik, hogy minden személy, akit Isten Krisztus fennhatósága alatt családjába fogad, engedelmeskedni tartozik Jézus Krisztus szavának s úgy kell viselkednie, ahogyan Jézus viselkedett: Mindenkor igazságosnak kell lennie Isten iránt, hűségesnek és meg kell őriznie ártatlanságát. Akik tehát Jézus Krisztusban vannak, azt tartoznak cselekedni, amit Jézus cselekedett, hiszen az ő követésére hívattak meg, bármerre is vezesse őket. Az emberek közül kiválasztattak és az Isten neve érdekében lettek újteremtések a Krisztus Jézusban, hogy az ő nevéről és szándékáról tegyenek tanúbizonyságot. Ebből az okból mondja az apostol azokról, akik Krisztusban vannak: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." — Péter I. 2:9.
Felkenés
16 Akiket Jehova nevével való szándékával kapcsolatban kiválasztott, mennyei meghívást nyertek és a kitűzött időben választatnak és kenetnek fel. Ez azt jelenti: hogy bizonyos jellemző kötelességek teljesítésére nyernek megbízatást, többek között Jehova Isten tanúi tartoznak lenni; mert Jehova Istentől nyertek megbízatást és meghatalmazást képviseletére, nevében való szólásra és üzenetének tolmácsolására. Azok felől áll megírva, akik a Krisztusba nyertek befogadást: „Az Úristen lelke van én rajtam azért, mert felkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömet mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívünket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót." — Ésaiás 61:1, 2.
17 A függöhelyzet (kapcsolat) tehát: a fiúnak az atyjához és a szolgának a gazdájához (a mesterhez) való viszonynak felel meg. Jehova Isten a nagy mester, viszont a teremtmény a szolga. Maga Jézus Krisztus is kiválasztott szolga, (Ésaiás 42:1), testületének tagjai Isten és Krisztus szolgái. Miről lehet tudni, hogy Isten ezen családjához tartozunk-e? Az írás azt mondja: „Ez a lélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk; ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk meg." — Róma 8:16, 17.
18 Ennek a szövegnek semilyen részét sem szabad figyelmen kívül hagynunk, főképpen az abban említett feltételt: „ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk meg". Miután ugyanis tudomást szereztünk Isten igéjéről és, bizonyságát szolgáltattuk Istenben és Krisztusban való hitünknek, kezdtük meg ezt az utat. Mostmár a teremtménynek meg kell kérdeznie magától, illetve meg kell vizsgálnia magát, s így győződhetik meg, hogy tényleg a hitben van-e: „Engedelmesen alárendeltem-e magamat az isteni akaratnak? Követtem-e a mennyei meghívást: Feltétlenül és teljesen átadtam-e magamat Istennek, mennyei dolgokban reménykedem és azok után vágyakozom-e és nem földi dolgok után? Örömmel magamra vettem-e mindazon gyalázatot, ami Istent és Jézus Krisztust érte és tovább is örömmel fogom elviselni azokat? Hajlandó vagyok-e együtt járni Jézus Krisztussal és együtt szenvedni vele, ahogyan ő szenvedett az igazságért? Rendelkezem-e az Úr- és az ő háza iránti buzgalommal és teljesen megtartom-e szövetségi fogadalmamat?" — Így vizsgálhatjuk meg magunkat az írás megvilágításában és vonhatunk következtetést le a szellemből arra nézve, hogy gyermekei vagyunk e az Úrnak, vagy sem. A hivatalosak, választottak és a hűségesek azok, akik örökké együtt lesznek Krisztussal a dicsőségben. Az nem elég, ha valaki a szájára veszi az Úr nevét és segítséget kér tőle. Az Úr Jézusnak templomához érkezése óta, azok, akik hozzá híveknek bizonyultak, köréje gyűjtöttek s azóta nagymértékben meggyarapodtak Istennek és szándékának megismerésében azon világosság által, amely Jézus Krisztus arcára sugárzik és arról a templomi osztályra. Ezek a templomban tartózkodó hűségesek az Úr azon parancsának engedelmeskedve, hogy Jehovának tanúivá legyenek és az ő országáról szóló igazságot hirdessék, teljesíteni tartoznak megbízatásukat.
19 A fenti kérdéseken kívül vizsgálja meg a teremtmény a következőket is: „Engedelmesen alárendelem-e magamat az Úr akaratának és parancsának, amennyi-