„Oldal:A-nagysokaság-összegyüjtése-1-2-rész-1936.djvu/7” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(4 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
211
+
{{raw:data:m|0|0|0|15|{{raw:data:ai|2||211}}}}
{{raw:data:p|c|sonlóképpen minden ember, aki a biztonság- és az élet útját keresi, el fog jutni annak felismeréséhez, hogy teljesen a mi Urunk Jézus Krisztustól függ; mert ez az egyetlen út, amelyen Jehova életet ád. (Apcsel. 4 :12) Ezek tehát körültekintően járnak el arról való megbizonyosodás céljából, hogy tényleg az igazság-e az, ami eléjük lesz tárva, mert hiszen a helyes úton szeretnének járni. Immár most meg akarjuk mondani, hogy kezdetben mindazok, akik Krisztushoz járulnak, csak csecsemők. Akkor nevekednek teljes férfi korra a Krisztus Jézusban, amidőn Isten ismeretében és az ő jóságának értékelésében előrehaladnak. Nincsen oka tehát, miért kellene azt mondani a gibeonitákról, hogy hazudtak Józsuénak és „a falhoz akarták állítani". Hiszen csupán elővigyázatosan s azon utasítással egyezően jártak el, amelyet Jézus később tanítványainak adott, hogy legyenek okosak (elővigyázatosak) mint a kígyó,de galamb-tiszták. A gibeoniták nem akarták megkárosítani Józsuét és embereit. Csupán arról
+
{{raw:data:c|
akartak meggyőződni, hogy mily helyzetbe kerültek saját maguk.}}
+
{{raw:data:p|c|sonlóképpen minden ember, aki a biztonság- és az élet útját keresi, el fog jutni annak felismeréséhez, hogy teljesen a mi Urunk Jézus Krisztustól függ; mert ez az egyetlen út, amelyen Jehova életet ád. (Apcsel. 4:12) Ezek tehát körültekintően járnak el arról való megbizonyosodás céljából, hogy tényleg az igazság-e az, ami eléjük lesz tárva, mert hiszen a helyes úton szeretnének járni. Immár most meg akarjuk mondani, hogy kezdetben mindazok, akik Krisztushoz járulnak, csak csecsemők. Akkor nevekednek teljes férfi korra a Krisztus Jézusban, amidőn Isten ismeretében és az ő jóságának értékelésében előrehaladnak. Nincsen oka tehát, miért kellene azt mondani a gibeonitákról, hogy hazudtak Józsuénak és „a falhoz akarták állítani". Hiszen csupán elővigyázatosan s azon utasítással egyezően jártak el, amelyet Jézus később tanítványainak adott, hogy legyenek okosak (elővigyázatosak) mint a kígyó, de galamb-tiszták. A gibeoniták nem akarták megkárosítani Józsuét és embereit. Csupán arról akartak meggyőződni, hogy mily helyzetbe kerültek saját maguk.}}
{{raw:data:p|26|23-27| A többi népek mindnyájan összeesküdtek az izraeliták ellen, hogy elpusztítsák őket. Ettől az összeesküvéstől távolmaradni, sőt olyanok kegyét
+
{{raw:data:p|26|23-27| A többi népek mindnyájan összeesküdtek az izraeliták ellen, hogy elpusztítsák őket. Ettől az összeesküvéstől távolmaradni, sőt olyanok kegyét keresni, aki az összeesküvőkkel szemben a harcot vezetni fogja, tényleg nagy hitet igényelt a khiveusok vagy gibeoniták részéről. Hasonlóképpen most is a Sátán szervezetéből valók mindnyájan s azok is, akiken az uralkodik, egymással összeesküdtek Jehova választott és felkent népe ellen és elpusztítására. Közülök csak azon egy osztály képez kivételt, amely a „nagysokaságot" fogja alkotni.}}
keresni, aki az összeesküvőkkel szemben a harcot vezetni fogja, tényleg nagy hitet igényelt a khiveusok vagy gibeoniták részéről. Hasonlóképpen most is a Sátán szervezetéből valók mindnyájan s azok is, akiken az uralkodik, egymással összeesküdtek Jehova választott és felkent népe ellen és elpusztítására. Közülök csak azon egy osztály képez kivételt, amely a „nagysokaságot" fogja alkotni.}}
 
 
{{raw:data:p|27|23-27| E prófétai drámában a gibeoniták játszották ama szerepet, amely a nagysokaságot példázza, s annak gondos megvizsgálása, ami ettől kezdve a gibeonitákkal történt, annak meglátására képesít minket, amit az Úr a nagysokasággal tenni fog.}}
 
{{raw:data:p|27|23-27| E prófétai drámában a gibeoniták játszották ama szerepet, amely a nagysokaságot példázza, s annak gondos megvizsgálása, ami ettől kezdve a gibeonitákkal történt, annak meglátására képesít minket, amit az Úr a nagysokasággal tenni fog.}}
{{raw:data:p|28|28-29| Józsué és a hadserege úgy, amint tenniük kellett is, körültekintően nyomult előre. Azon utasításokra gondoltak, melyeket Jehova több idővel
+
{{raw:data:p|28|28-29| Józsué és a hadserege úgy, amint tenniük kellett is, körültekintően nyomult előre. Azon utasításokra gondoltak, melyeket Jehova több idővel az Ígéret-földjéhez való megérkezésük előtt adott, amidőn beléjük véste: „Jegyezd meg magadnak, amit ma parancsolok neked. Ímé, kiűzöm előled az emoreust, kananeust, khitteust, perizeust, khivveust, jebuzeust. Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemegy, hogy botránkozásra ne legyen közötted!" — Mózes II. 34:11, 12}}
az Ígéret-földjéhez való megérkezésük előtt adott, amidőn beléjük véste: „Jegyezd meg magadnak, amit ma parancsolok neked. Ímé, kiűzöm előled az emoreust, kananeust, khitteust, perizeust, khivveust, jebuzeust. Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemegy, hogy botránkozásra ne legyen közötted!"
+
{{raw:data:p|29|28-29| Az Úr nyomatékosan figyelmeztette az izraelitákat, hogy az országban ravasz és szövetkezett ellenséggel lesz dolguk s ezt a figyelmeztetést szívükbe vésve, nyilván körültekintően nyomultak előre az izraeliták. Amidőn bennszülöttek közeledtek hozzájuk, meg kellett állapítaniok előszöris, hogy nem valami hadicsellel állnak-e szemben,amellyel őket kelepcébe akarják csalni; ez megmagyarázza, miért volt oly elővigyázatos Józsué. Az izraeliták értesítve voltak, hogy az ellenséggel vívott harcukban győzni fognak, ha engedelmesek lesznek az Úr iránt: „Oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat és vágjátok ki berkeiket." (Mózes II. 34:13) Amidőn tehát a gibeoniták mint követek megjelentek Izrael férfiai között, tartózkodó fogadtatásban részesültek:}}|
— Mózes II. 34 :11, 12}}
+
{{raw:data:p|c|„Izrael férfiai pedig mondának a khivveusoknak: Hátha közöttem lakozol te; hogyan kössek azért frigyet te veled?" (Józsué 9:7) Ebből bölcseséget tanulhatnak Jehova tanúbizonyságai. A gibeoniták azt mesélték Józsuénak, hogy távoli országból valók és teljesen rendjén való dolog volt, hogy Józsué meggyőződött, hogy ezek barátai és nem ellenségei. Az Úr felkentjei tudják, hogy ellenség között vannak s emiatt elővigyázatosak azokkal szemben, akik hozzájuk közelednek s előbb meggyőződnek róla, hogy baráttal vagy ellenséggel van-e dolguk. Jehovának felkentjeihez irányuló utasítása úgy szól, hogy semmikép se alkudjanak meg az ellenséggel, sem az ördögi szervezet valamely romlott részével. Jehova népe azt is tudja, hogy olyanok is vannak a világon, akik nem egyeznek az ördög szellemével; mindazáltal kellő elővigyázattal járnak el és nem szövetkeznek senkivel sem, míg meg nem győződtek afelől, hogy az illető pontosan egyezik-e az Úr azon utasításaival, melyeket a Józsuénál nagyobb, az Úr Jézus Krisztus követői részére Jehova osztott ki, olvassuk: „Mi köze az Isten templomának (népének) a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, amint meg is mondotta: Én köztük lakozom és köztük járok, és az ő Istenük leszek és ők az én népem lesznek!" Azért menjetek ki ő közülök és különítsétek el magatokat tőlük, azt mondja az Úr, és tisztátlant ne illessetek és én magamhoz veszlek titeket; és a ti atyátokká leszek és ti a fiaimmá lesztek, azt mondja a mindenható Úr." — Korinthus II. 6:16—18}}
{{raw:data:p|29|28-29| Az Ur nyomatékosan figyelmeztette az izra¬
+
{{raw:data:p|30|30-34| Akik most mint az igazság őszinte keresői az Úrhoz járulnak, felismerik, hogy Jehova szolgái az Úr kegyelmét élvezik. Hasonlóképpen látták a gibeoniták is, hogy Józsué és hadserege a mindenható Isten kegyelmét bírják. Emiatt voltak hajlandók alárendelni magukat Józsué rendeleteinek; „azok pedig (a gibeoniták) mondának Józsuénak: Szolgáid vagyunk mi! És monda nekik Józsué: Kik vagytok és honnan jöttetek?" (Józsué 9:8) A gibeoniták kijelentése elismerte, hogy Jehova, az izraeliták Istene, a legfelségesebb és Jehova, választott hadvezérével együtt képezik a felsőbb hatalmakat. Azok a jóindulatú emberek, akik most az Isten szervezetéhez vezető utat keresik, hasonlóképpen elismerik, hogy Jehova a legfelségesebb s vele együtt Jézus Krisztus, aki nagyobb, mint volt Józsué, a „felsőbbség". A gibeoniták készségesen harc nélkül alárendelték magukat Józsuénak a következő szavak kíséretében:„Mi a te szolgáid vagyunk!" Ezzel azon óhajukat fejezték ki, hogy inkább fognak Józsué Istenének szolgálni, mintsem elpusztuljanak vagy Józsuéval harcban megmérkőzzenek. A gibeoniták részéről ez arra irányuló petíció vagy kérés volt, hogy baráti szerződést vagy szövetséget kivánnak kötni Józsuéval. A gibeoniták ezen kérésére Józsué a következőket válaszolta: „Kik vagytok és honnan jöttetek?" Mennyire ráillik a gibeoniták felfogása a nagysokaságéra, amely Isten szervezetét keresi! Mindenekelőtt jóakarattal kell lennie Isten, az ő országa és királya, az Úr Jézus Krisztus iránt, aki nagyobb Józsuénál. Amiképpen Józsué azt kívánta a gibeonitáktól, hogy igazolják magukat, kívánja most a nagyobb Józsué, hogy igazolják magukat, akik hozzá járulnak s vallják meg, az ördöghöz ragaszkodnak-e vagy}}
elitákat. hogy az országban ravasz és szövetke¬
+
}}
zett ellenséggel lesz dolguk s ezt a figyelmezte¬
 
tést szívükbe vésve, nvilván körültekintően nyo¬
 
multak előre az izraeliták. Amidőn bennszülöttek
 
közeledtek hozzájuk, meg kellett állaoítaniok elő-
 
szöris. hogy nem valami hadicsellel állnak-e szem¬
 
ben, amellyel őket kelepcébe akarják csalni; ez
 
megmagyarázza, miért volt oly elővigyázatos Jó¬
 
zsué. Az izraeliták értesítve voltak, hogy az el¬
 
lenséggel vívott harcukban győzni fognak, ha en¬
 
gedelmesek lesznek az úr iránt: „Oltáraikat ront¬
 
sátok el, törtétek össze bálvánvaikat és vágjátok
 
ki berkeiket." (Mózes II. 34 :13) Amidőn tehát
 
a gibeoniták mint követek megjelentek Izrael fér-
 
fiai között, tartózkodó fogadtatásban részesültek:
 
„Izrael férfiai pedig mondának a khiweusoknak:
 
Hátha közöttem lakozol te; hogyan kössek azért
 
frigyet te veled?" (Józsué 9:7) Ebből bölcsese-
 
get tanulhatnak Jehova tanúbizonyságai. A gibeo¬
 
niták azt mesélték Józsiiénak, hogy távoli ország¬
 
ból valók és teljesen rendjén való dolog volt, hogy
 
Józsué meggyőződött, hogy ezek barátai és nem
 
ellenségei. Az Űr felkentjei tudják, hogy ellenseg
 
között vannak s emiatt elővigyázatosak azokkal
 
szemben, akik hozzájuk közelednek s előbb meg¬
 
győződnek róla, hogy baráttal vagy ellenseggel
 
van-e dolguk. Jehovának felkentjeihez irányuló
 
utasítása úgy szól, hogy temmikép se alkudjanak
 
meg az ellenséggel, sem az ördögi szervezet va¬
 
lamely romlott részével. Jehova népe azt is tud¬
 
ja, hogy olyanok is vannak a világon, akik nem
 
egyeznek az ördög szellemével; mindazáltal kel¬
 
elővigyázattal járnak el és nem szövetkeznek
 
senkivel sem, míg meg nem győződtek afelől,
 
hogy az illető pontosan egyezik-e az Űr azon uta¬
 
sításaival, melyeket a Józsuánál nagyobb, az Ür
 
Jézus Krisztus követői részére Jehova osztott ki,
 
olvassuk: „Mi köze az Isten templomának (nepe-'
 
nek) a bálványokkal? Mert ti az élő Isten tem¬
 
ploma vagytok, amint meg is mondotta: Én köz¬
 
tük lakozom és köztük járok, és az Ő Istenük le¬
 
szek és ők az’én népem lesznek!" Azért menjetek
 
ki ő közülök és különítsétek el magatokat tőlük,
 
azt mondja az Ür, és tisztátlant ne illessetek és en
 
magamhoz veszlek titeket; és a ti atyátokká le¬
 
szek és ti a fiaimmá lesztek, azt mondja a min¬
 
denható Ür." — Korinthus II. 6 :16—18
 
“Akik most mint az igazság őszinte keresői az
 
Űrhöz járulnak, felismerik, hogy Jehova szolgai
 
az Ür kegyelmét élvezik. Hasonlóképpen láttak a
 
gibeoniták is, hogy Józsué és hadserege a minden¬
 
ható Isten kegyelmét bírják. Emiatt voltak haj¬
 
landók alárendelni magukat Józsué rendeletéi¬
 
nek; „azok pedig (a gibeoniták) mondának Jó¬
 
zsuának: Szolgáid vagyunk mi! És monda ^nekik
 
Józsué: Kik vagytok és honnan jöttetek?" (Jó¬
 
zsué 9:8) A gibeoniták kijelentése elismerte,
 
hogy Jehova, az izraeliták Istene, a legfelsegesebb
 
és jehova, választott hadvezérével együtt kepe¬
 
zik a felsőbb hatalm ikat. Azok a jóindulatú em¬
 
berek, akik most az Isten szervezetéhez vezető
 
utat keresik, hasonlóképpen elismerik, hogy Jeho¬
 
va a legfelségesebb s vele együtt Jézus Krisztus,
 
aki nagyobb, mint volt Józsué, a „felsőbbség . A
 
gibeoniták készségesen harc nélkül alárendeltek
 
magukat Józsuának a következő szavak kíséreté¬
 
ben: „Mi a te szolgáid vagyunk!" Ezzel azon,óha¬
 
jukat fejezték ki, hogy inkább fognak Jozsue
 
Istenének szolgálni, mintsem elpusztuljanak vagy
 
Józsuával harcban megmérkőzzenek. A gibeoniták
 
részéről ez arra irányuló petíció vagy kérés volt,
 
hogy baráti szerződést vagy szövetséget kivan¬
 
nak kötni Józsiiéval. A gibeoniták ezen kéresere
 
Józsué a következőket válaszolta: „Kik vagytok
 
és honnan jöttetek?" Mennyire ráillik a gibeom-
 
ták felfogása a nagysokaságéra, amely Isten szer¬
 
vezetét keresi! Mindenekelőtt jóakarattal kell len¬
 
nie Isten, az ő országa és királya, az Ür Jézus
 
Krisztus iránt, aki nagyobb Józsuánál. Amikép¬
 
pen Józsué azt kívánta a gibeonitáktól. hogy iga¬
 
zolják magukat, kívánja most a nagvobb Jozsue,
 
hogv igazolják magukat, akik hozzá járulnak s
 
vallják meg, az ördöghöz ragaszkodnak-e vagy
 

A lap jelenlegi, 2021. szeptember 22., 13:34-kori változata

A lap korrektúrázva van


211
sonlóképpen minden ember, aki a biztonság- és az élet útját keresi, el fog jutni annak felismeréséhez, hogy teljesen a mi Urunk Jézus Krisztustól függ; mert ez az egyetlen út, amelyen Jehova életet ád. (Apcsel. 4:12) Ezek tehát körültekintően járnak el arról való megbizonyosodás céljából, hogy tényleg az igazság-e az, ami eléjük lesz tárva, mert hiszen a helyes úton szeretnének járni. Immár most meg akarjuk mondani, hogy kezdetben mindazok, akik Krisztushoz járulnak, csak csecsemők. Akkor nevekednek teljes férfi korra a Krisztus Jézusban, amidőn Isten ismeretében és az ő jóságának értékelésében előrehaladnak. Nincsen oka tehát, miért kellene azt mondani a gibeonitákról, hogy hazudtak Józsuénak és „a falhoz akarták állítani". Hiszen csupán elővigyázatosan s azon utasítással egyezően jártak el, amelyet Jézus később tanítványainak adott, hogy legyenek okosak (elővigyázatosak) mint a kígyó, de galamb-tiszták. A gibeoniták nem akarták megkárosítani Józsuét és embereit. Csupán arról akartak meggyőződni, hogy mily helyzetbe kerültek saját maguk.
26 A többi népek mindnyájan összeesküdtek az izraeliták ellen, hogy elpusztítsák őket. Ettől az összeesküvéstől távolmaradni, sőt olyanok kegyét keresni, aki az összeesküvőkkel szemben a harcot vezetni fogja, tényleg nagy hitet igényelt a khiveusok vagy gibeoniták részéről. Hasonlóképpen most is a Sátán szervezetéből valók mindnyájan s azok is, akiken az uralkodik, egymással összeesküdtek Jehova választott és felkent népe ellen és elpusztítására. Közülök csak azon egy osztály képez kivételt, amely a „nagysokaságot" fogja alkotni.
27 E prófétai drámában a gibeoniták játszották ama szerepet, amely a nagysokaságot példázza, s annak gondos megvizsgálása, ami ettől kezdve a gibeonitákkal történt, annak meglátására képesít minket, amit az Úr a nagysokasággal tenni fog.
28 Józsué és a hadserege úgy, amint tenniük kellett is, körültekintően nyomult előre. Azon utasításokra gondoltak, melyeket Jehova több idővel az Ígéret-földjéhez való megérkezésük előtt adott, amidőn beléjük véste: „Jegyezd meg magadnak, amit ma parancsolok neked. Ímé, kiűzöm előled az emoreust, kananeust, khitteust, perizeust, khivveust, jebuzeust. Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemegy, hogy botránkozásra ne legyen közötted!" — Mózes II. 34:11, 12
29 Az Úr nyomatékosan figyelmeztette az izraelitákat, hogy az országban ravasz és szövetkezett ellenséggel lesz dolguk s ezt a figyelmeztetést szívükbe vésve, nyilván körültekintően nyomultak előre az izraeliták. Amidőn bennszülöttek közeledtek hozzájuk, meg kellett állapítaniok előszöris, hogy nem valami hadicsellel állnak-e szemben,amellyel őket kelepcébe akarják csalni; ez megmagyarázza, miért volt oly elővigyázatos Józsué. Az izraeliták értesítve voltak, hogy az ellenséggel vívott harcukban győzni fognak, ha engedelmesek lesznek az Úr iránt: „Oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat és vágjátok ki berkeiket." (Mózes II. 34:13) Amidőn tehát a gibeoniták mint követek megjelentek Izrael férfiai között, tartózkodó fogadtatásban részesültek:
„Izrael férfiai pedig mondának a khivveusoknak: Hátha közöttem lakozol te; hogyan kössek azért frigyet te veled?" (Józsué 9:7) Ebből bölcseséget tanulhatnak Jehova tanúbizonyságai. A gibeoniták azt mesélték Józsuénak, hogy távoli országból valók és teljesen rendjén való dolog volt, hogy Józsué meggyőződött, hogy ezek barátai és nem ellenségei. Az Úr felkentjei tudják, hogy ellenség között vannak s emiatt elővigyázatosak azokkal szemben, akik hozzájuk közelednek s előbb meggyőződnek róla, hogy baráttal vagy ellenséggel van-e dolguk. Jehovának felkentjeihez irányuló utasítása úgy szól, hogy semmikép se alkudjanak meg az ellenséggel, sem az ördögi szervezet valamely romlott részével. Jehova népe azt is tudja, hogy olyanok is vannak a világon, akik nem egyeznek az ördög szellemével; mindazáltal kellő elővigyázattal járnak el és nem szövetkeznek senkivel sem, míg meg nem győződtek afelől, hogy az illető pontosan egyezik-e az Úr azon utasításaival, melyeket a Józsuénál nagyobb, az Úr Jézus Krisztus követői részére Jehova osztott ki, olvassuk: „Mi köze az Isten templomának (népének) a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, amint meg is mondotta: Én köztük lakozom és köztük járok, és az ő Istenük leszek és ők az én népem lesznek!" Azért menjetek ki ő közülök és különítsétek el magatokat tőlük, azt mondja az Úr, és tisztátlant ne illessetek és én magamhoz veszlek titeket; és a ti atyátokká leszek és ti a fiaimmá lesztek, azt mondja a mindenható Úr." — Korinthus II. 6:16—18
30 Akik most mint az igazság őszinte keresői az Úrhoz járulnak, felismerik, hogy Jehova szolgái az Úr kegyelmét élvezik. Hasonlóképpen látták a gibeoniták is, hogy Józsué és hadserege a mindenható Isten kegyelmét bírják. Emiatt voltak hajlandók alárendelni magukat Józsué rendeleteinek; „azok pedig (a gibeoniták) mondának Józsuénak: Szolgáid vagyunk mi! És monda nekik Józsué: Kik vagytok és honnan jöttetek?" (Józsué 9:8) A gibeoniták kijelentése elismerte, hogy Jehova, az izraeliták Istene, a legfelségesebb és Jehova, választott hadvezérével együtt képezik a felsőbb hatalmakat. Azok a jóindulatú emberek, akik most az Isten szervezetéhez vezető utat keresik, hasonlóképpen elismerik, hogy Jehova a legfelségesebb s vele együtt Jézus Krisztus, aki nagyobb, mint volt Józsué, a „felsőbbség". A gibeoniták készségesen harc nélkül alárendelték magukat Józsuénak a következő szavak kíséretében:„Mi a te szolgáid vagyunk!" Ezzel azon óhajukat fejezték ki, hogy inkább fognak Józsué Istenének szolgálni, mintsem elpusztuljanak vagy Józsuéval harcban megmérkőzzenek. A gibeoniták részéről ez arra irányuló petíció vagy kérés volt, hogy baráti szerződést vagy szövetséget kivánnak kötni Józsuéval. A gibeoniták ezen kérésére Józsué a következőket válaszolta: „Kik vagytok és honnan jöttetek?" Mennyire ráillik a gibeoniták felfogása a nagysokaságéra, amely Isten szervezetét keresi! Mindenekelőtt jóakarattal kell lennie Isten, az ő országa és királya, az Úr Jézus Krisztus iránt, aki nagyobb Józsuénál. Amiképpen Józsué azt kívánta a gibeonitáktól, hogy igazolják magukat, kívánja most a nagyobb Józsué, hogy igazolják magukat, akik hozzá járulnak s vallják meg, az ördöghöz ragaszkodnak-e vagy