Oldal:A-nagysokaság-összegyüjtése-1-2-rész-1936.djvu/2

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katofzsolt (vitalap | szerkesztései) 2020. november 20., 11:18-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


Az Őrtorony
Küldetése:
E folyóirat az embert Jehova Istennek és a Bibliában közölt akaratának megismeréséhez akarja hozzásegíteni. Főképpen oly bibliai tanításokat közöl, melyek Jehova tanúinak szolgálnak segítségül. Minden olvasót rendszeres bibliatanulmányozáshoz segít s evégből más iratokkal is szolgál, mint segédeszközökkel a Biblia tanulmányozására. Rádióközvetítésre és más, nyilvános előadásokra alkalmas, a Szentírás megértését szolgáló cikkeket is közöl.
Közleményeiben e folyóirat szigorúan csak a Szentírást tartja tekintélynek. Minden felekezettől, szektától, párttól és más világi szervezettől független. Tartózkodás nélkül, teljes erejéből Isten országa mellett kel síkra, mely Krisztus, a szeretett Király alatt fog felépülni. Nem ragaszkodik dogmákhoz, ellenkezőleg, mindenkit felszólít, vizsgálja meg tartalmát a Szentírás alapján gondosan és kritikus szemmel. Nem avatkozik viszálykodásokba és személyes érdekű ügyeket sem közöl.

Előfizetési ára:

Amerikában: egy évre 1 Dollár; félévre 50 cent.
Canadában: egy évre 1 Dollár 50, félévre 75 cent.
Csehszlovákiában: egy évre 24 Kő, félévre 12 Kő.
Magyarországon: egy évre 4.50 P. félévre 2.25 P.
Romániában, egy évre 120.— lei, félévre 60.— lei.

Levelező és megrendelési címe: Watch Tower, 117 Adams Street, Brooklyn, N. Y. Magyarországon: Watch Tower, Budapest, III., Zsig- • mond u. 66. . Csehszlovákiában: Praha-Smichov, Tylova 16. . Romániában: Socfetatea de blblli sí tractate, Bucuresti 2 • Str. Crisana No. 33. (E folyóirat több nyelven, fordításokban jelenik meg.) Mindazok, akik a Bibliát komolyan kutatják,' azonban fogyatkozás, szegénység vagy balsors következtében az Őrtornyot nem tudják megfizetni, azt ingyen megkaphat¬ ják, amennyiben azt évente egyszer a kiadóhivataltól ké¬ rik és az ingyenes küldés kérését megindokolják. Ml a szükölködöknek szívesen segítségükre vagyunk, azonban a postai rendelkezések megkövetelik, hogy a szállítást évente egyszer Írásban kérjék. Az előfizetőkhöz szóló felhívás: üj előfizetést vagy elő¬ fizetés megújítását csak külön kérelemre nyugtázunk. ■■ Címváltozások egy hónapon belül eszközöltetnek. Az elő¬ fizetés lejártának bejelentését a folyóirattal együtt az előfizetés lejárta előtt egy hónappal Jelezzük. Irodai'munkatársat keresünk: A Társulat prágai hivatalába egy oly csehországi állam¬ polgár, nőtlen férfi (vagy nő) testv. keresünk, aki Csehül, szlovákul, magyarul s keveset németül is tud. Az ilyenek Írjanak a prágai elmünkre, hogy velük levélileg is fel¬

. vehessük az érintkezést.
{{{2}}}

(a 224. oldal folytatása) A hála visszhangja aki a remény és vigasz sugarait juttatja el a vi¬ lág népeihez! .. -■ •• i . . P. M. G. asszony, Belgium" „Szabad időmet a legnagyobb örömmel a Bib¬ lia és az önök szép könyveinek tanulmányozásᬠra fordítom, s általuk ismereteimet kibővíthetem. Az örömüzenet egyik hírnökétől beszereztem a „Gazdagság" és „Igazolás" című könyveket. Meg¬ tudhatnám, hogy mikorra készül el a második kö¬ tet, hogy azt is megrendeljem? Az „Age d‘Or“ szintén lebilincselő — csak kissé rövid a tartal¬ ma! Nem untat azonban senkit még a másodszori átolvasás után sem. - . • Köszönetemet fejezem ki a bizonyságtevőknek és az örömüzenet valamennyi hírnökeinek elsősor¬ ban, J. F. Rutherfordnak a könyvek szerzőjének,

Az „elmozdíthatatlan szikla" ismeretessé válik

'■ „Nem fér kétség ahhoz, hogy Louvain-ban is vannak az igazsággal rokonszenvező emberek. ■ Nemrég, amidőn este az ablakom előtt állottam, három férfi haladt el előttem s közülök az egyik éppen a mi füzeteink felöl beszélt a két másiknak, mégpedig annyi tűzzel és meggyőződéssel! — A „nagy szikláról" beszélt, amelyet semmi sem tud kimozdítani helyéből, továbbá a mai idők szenve¬ déseiről és a szerencsétlen állapotokról. Annyira felvidultam, hogy a legszívesebben követni szeret¬ tem volna őket — Mne E. B. L-ben, Belgium" Csehszlovákiában felelős: J. J. Detrich ml., Praha-Smichov, Tylova. ul. 16. Ára: 2.— Ke Watch Tower, Praha-Smichov nyomása.