Oldal:3-1946-Az-ünnep-előtt-1946.djvu/2

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. március 18., 06:14-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


2
AZ ŐRTORONY

{{raw:data:c|

(folytatás a 16. oldalról.)
fejthető meg magaból (angol 5.: magán magyarázatból), mert soha prófécia emberi akaratból nem eredt, hanem a szent szellem indítására szóltak isten szent emberei." (II. Péter 1:20, 21, Perk) Hogy a maradék az üzenet birtokában van, az csak azáltal lehetséges, hogy Isten szeretett fia beteljesíti a királyságról szóló ezen jövendöléseket és az áldásokat, melyeket ez a királyság az összes „jóakaratú embereknek hoz. Isten ezután a hatékony ereje vagy az ő szent szelleme által megnyitja a szellemtől nemzett maradékának az értelmét, hogy az ily jövendölések teljesedését felismerjük. Így tehát Jehova Isten maga magyarázza meg hű szolgainak a földön az ő Igéjét. „Nekünk azonban Isten kinyilatkoztatta az ő szelleme által, mert a szellem mindeneket vizsgál (Rosch: kikutat), még az Isten mélységeit is." - I. Kor. 2:10, Elberferd.
9 Az isteni eljárást a maradék érdekében jobban megérthetjük, ha latjuk, Isten hogyan jart el a menyasszonyi osztály első tagjaival. Még amidőn a Vőlegény elhagyta követőit és a mennybe ment, akkor sem értették még meg az Isten országát. Azt gondolták, hogy a földi és testi Izrael népet áttílja helyre, „Uram, nemde ebben az időben álítod vissza Izrael szamara a királyságot?" kérdezték ezek. A Vőlegény biztosította őket, hogy ezt és a teokratikus uralomra vonatkozó más dolgokat meghatározott időben, ha a szent szellem rájuk jön, meg fogjak érteni. Azután az üzenetet mint tanúk a föld végéig prédikálják. (Csel. 1:1-9) Tíz nappal később pünkösd volt, a zsidók ünnepe, amely Jézus feltámadása után 50 nappal lett megünnepelve. Ekkor jött el a szent szellem Isten Jeruzsálemben összegyűlt hű szolgáira. Ez a fejük fölött megjelent tüzes nyelvek kíséretében jött és a tanítványokat pillanatok alatt képesítette, hogy isten üzenetét idegen nyelveken prédikálják, amit nem tanultak. A zsidók nagy tömegei, akik idegen nyelven beszéltek, a szél zendülése és más szokatlan dolgok által fel lettek indítva az üzenet meghallgatására, amit különböző nyelveken hirdettek. Ez annyira különös volt, hogy sokan közülük hajlamosak voltak ezt részegítő italok hatásának betudni.- Csel. 2:1-13.
A FELKENÉS
10 Ami valóban megtörtént, Jézus előre megmondotta tanítványainak azon utasításával, hogy „ott várják be az Atya ígéretét, melyet hallottatok tőlem. János ugyanis vízzel keresztelt (vízben való alámerítéssel; lásd Diaglott ford.l), ti pedig szent szellemmel lesztek megkeresztelve, még pedig néhány nap múlva." (Csel. 1:4, 5, Stagé; Luk. 24:49) Ez volt a menyasszony-sereg tagjainak a szent szel¬

lemmel való keresztsége kezdete. Ez volt a mértékadó pe¬ csét, hogy Istentől lettek nemzve vagy újjászületve, még pedig víztől és szellemtől s hogy Isten szellemi gyerme¬ kei, az ö hivatalosai és választottal voltak. De még több ennél: Ez amellett nyilvánvaló jele volt annak, hogy az isten szellemével felkenettek s így Isten felkentei voltak. Ez az esemény összhangban volt Istennek a Vőlegénnyel való eljárási módjával a Jordánnál. Midőn Krisztus Jézust Keresztelő János a vizben alámeríietie, láthatóan megnyi¬ latkozott Isten reászálló szelleme vagy hatékony ereje és Isten hangja a mennyből nyilvánosan elismerte, hogy Jézus az Isten Fia, így szólván: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3:16, 17) Ez nem csak azt jelentette, hogy Jézus az áldozatra mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”, elfogadtatott, hanem továbbá azt jelenti, hogy Isten Jézust szellemtől nemzette, ői mint szellemi Fiái létrehozta és a szent szellemmel kente fel őt. E felkenés alapján lett Jézus Krisztussá, amely cím „fel¬ kentet" jeleni. Azután János is tanúskodott arról, hogy Jézus az Isten Fia. - János 1:33, 34. 11 Péter apostol néhány évvel pünkösd után bizony¬ ságot tett Jézus felkenéséről. Röviddel azelőtt, hogy, Isten szent szelleme az első pogány vagy nemzsidó megtérőkre kitöltetett, mondotta Péter: lrA János által hirdetett kereszt- ség után... hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust 9 10 11 9 a> Milyen értelmük volt a királyságról Jézus tanítványainak Jézus mennyDemeneielekor? és mikortól lett mindig világosabb? b) Mily kinyilatkoztatás történt, midőn ez az ígéret beteljesedett? , r 10 a) Mily kereszíségne-k volt ez a kezdete? s. minek volt a mértékadó pecsété és bizonyítéka? b) Ez mennyiben volt összhangban Isten jézussal követett eljárásával? és mi lett Jézus akkor? 11 Milyen szavakkal tanúsította ezt Péter Kornéliusnak? szent szellemmel és hatalommal, aki szertejárt, jót csele¬ kedve és mind meggyógyítva az ördög hatalmában levő¬ ket, mert Isten volt vele. És mi tanúbizonyságai vagyunk mindannak, amit ő ... cselekedett... Ezt az Isten harmad¬ nap feltámasztotta és megadta neki, hogy látható alakban megjelenhessék, nem az egész népnek, hanem az Istentől előreválasztoit tanúknak, nekünk,... És ő meghagyta ne¬ künk, hogy prédikáljunk a népnek és tegyünk bizonysᬠgot, hogy ő az Istentől rendeli Bírája élőknek és holtak¬ nak." - Csel. 10:37-42. . 12 Jézusnak Isten szellemi Fiakénti nemzése és felkenése alapján, a, názárethi zsidó zsinagógában idézhette Ésaiás '51:1, 2-őt és polgártársainak elmondhatta: „Az Úr szelleme van rajtam, mivel felkent engem; elküldött engem, hogy a szegényeknek örömüzenetet hirdessek; meggyógyítsam a megtört szívüeket, a foglyoknak szabadulást prédikáljak és a. vakoknak, hogy isméi látni fognak, a lesújtoiiaka; szabadon bocsássam, hogy hirdessem az Űr kedves esz¬ tendejét (Diagloit: az Úrnál való elfogadás idejét)... Ma teljesült be ez az írás a fületek hallatára!" (Luk. 4:18, 19, 21, Schlachier) Jézus esetében akkor jött a felkenés, amely ■őt a pxédikálással megbízta, amikéi a szellemtől való nem¬ zése s miután Atyja elfogadta az Isten akarata cselekvé¬ sére irányuló felszentelődését, amely felszentelödést ő a vízkeresziség által szimbolizálta. Atyja megkeresztelte ői szent szlelemmel; azután Jézus föbaé nem végzett ács¬ munkát Názáreihben, hanem evangéliumi szolgálatot vég¬ zett, amint az az Ésaiás 61:2 megbízásában fel van tárva. 13 Már Krisztus Jézus előtt különböző felkenés volt, azonban más hivatalokra. Atu.i, Izrael népének első fő¬ papja s utána összes hivatali uiódai a Jehova Istennek való áldozati istentisztelettel kapcsolatban szent felkenő olajjal lettek felkenve. így leitek megbízva Istentől az előképes főpapi hivatalba ama nép számára. (III. Mózes 8:1-13; II. 30:22-33) Az izraeliták által megkívánt és ■Istentől kért királysággal kapcsolatban a nemzet királyai •Isten egy képviselője, egy próféta vagy a nemzet főpapja által lettek felkenve a királyi hivatalba. Később a k:r- ■lyok csak akkor lettek felkenő olajjal felkenve, ha a k ■rályi hivatalba be lettek iktatva. (1 Sám. 10:1, 17-25, ■16.-12, 13; H. Sám. 2:1-4, L Kir. 1:32 — 39) Azonban Isten ■szent szellemével, a Jézus felkenése történt először; és ő megbízatoii, hogy Áronnál magasabb pap és Dávidnál ■vagy Salamonnál nagyobb király legyen. ■ 14 Eszerint Jézus követői menyasszony-seregének felke- •nése nem csak Istentől, hanem Krisztus Jézus által kellett ■jöjjön. Ezt Keresztelő János megjövendölte, így szólván. „Aki elküldött engem vízzel keresztelni 'Diagloit: vízben alámeríteni), az mondta nekem: Akire látod a szellemet ■alászállani és rajta megmaradni, az az, aki szent szellem¬ mel keresztel." (Ján. 1:33) Pünkösdkor magyarázta Péter a csodálkozó hallgatóknak, hogy az, amit látnak, a Krisztus •hű követőinek az Isten szent szellemével való kereszti ■lése. Péter szavai így szóllak; „...hanem az az, amit Jó*>; próféta megmondott: ,És len az utolsó napokban, mondja ■Isten, kitöltők az én szellememből minden testre és pró féiální fognak fiaitok és leányaitok és ifjaitok látomásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. Sőt az én szolgᬠimra és szolgálóimra szintén árasztok az én szelleméből ■azokban a napodban és prédikálni fognak. És csodákat tesznek fent az égen és jeleket leni a földön... És lesz, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megíarfa- tik'.’’ Azután hirdette Péter, hogy az az egy, akit Jehova Isten Úrrá és Krisztussá tett, maga Jézus, akii a zsidók á fatörzsekre akasztottak: „Ezt a Jézust támaszioia fel az lsen, aminek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Isten jobbjára felmagaszialtatva tehát és az Atyától a megígért szent szellemet elnyerve, kitöltötte azt [a széllé met], aminek ti most a szem- és fültanúi vagytok." így ■magyarázta meg Péter, hogy Isten szelleme vagy haté¬ kony ereje Krisztus Jézus által árad ki. - Csel. 2:14-36. (Folytatjuk.) 12 Mit mondott azért Jótus a polgáriasainak? és mióta nyugodott rajta ez a. megbízás? 13 a) Milyen felkenések történtek Jézus földönléte előtt és mire? b) Mennyiben volt Jézus feikenetése első a maga nemében? 14 Ki által kellett jöjjön ettől kezdve a keresztények felkenése, amint ezt Keresztelő János és pünkösdkor Péter feltárta?