„Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/9” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:m|0|0|0|15|{{raw:data:ai|2||193}}}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c| azt végre is hajtotta, sok ember életét kiontatta, a pápa és a katolikus szervezet mel…”)
 
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
4. sor: 4. sor:
 
{{raw:data:p|24|22-24| Az ilyen eljárás az Isten, emberi élettel kapcsolatos, örökszövetségének nyílt megsértését jelenti, amiért Isten törvénye, az úgynevezett katolikus „egyházat" vádolja. (Mózes I. 9:8—13) Mit bizonyít ez? Istent vagy Krisztust képviseli az ilyen szervezet, vagypedig Isten nevét használja ámításainak palástjául s ez alatt űzi ördögi és a királysággal szemben ellenséges magatartást
 
{{raw:data:p|24|22-24| Az ilyen eljárás az Isten, emberi élettel kapcsolatos, örökszövetségének nyílt megsértését jelenti, amiért Isten törvénye, az úgynevezett katolikus „egyházat" vádolja. (Mózes I. 9:8—13) Mit bizonyít ez? Istent vagy Krisztust képviseli az ilyen szervezet, vagypedig Isten nevét használja ámításainak palástjául s ez alatt űzi ördögi és a királysággal szemben ellenséges magatartást
 
tanúsító munkáját?}}
 
tanúsító munkáját?}}
Az emberek szemei előtt mindenütt a kommuniz¬
+
{{raw:data:p|25|25-26| Az emberek szemei előtt mindenütt a kommunizmust lebegtetik mint rémképet, amely rémkép-mozgalmat maga a pápaság kezdeményezte és mögéje húzódott. Aki meg meri mondani az igazat a római katolikus hierarchiáról, azt ez a szervezet kommunistának minősíti. Tény, hogy a kommunizmust a jezsuiták, a római katolikus hierarchia titkosrendje, szervezte meg, hogy azt mint álarcot és rémképet az emberek megfélemlítésére használja s egy ellenmozgalomra késztesse, amely utóbbi mozgalom teljesen a pápaság hatalma alatt áll. Ekképen lettek megszervezve a nácik is Németországban Hitler vezetése alatt, akik most az egész országban könyörtelen, gonosz és gyilkos uralmat gyakorolnak; és ennek a náci-osztálynak öröme telik abban, ha üldözheti az Isten és Krisztus iránt hűségeseket, akik az ő királyságának gyümölcseit az emberekhez hordozzák. Jehova tanúi közül néhányat Németországban nemrég megöltek és további több ezret bebörtönöztek, csupán azért mert Bibliát és bibliamagyarázó könyveket találtak náluk, melyekből az emberek Istennek a szenvedő emberiséggel kapcsolatos gondviselését felismerhetik. A Hitler-kormány teljes összhangban van a Vatikánnal Rómában. Helyeselhet az Úr Jézus Krisztus valami olyat, mint amilyen a Hitler-uralom? Határozottan nem; mivel a római egyház Hitlert támogatja, meggyőzően bizonyítja, hogy a római katolikus szervezet az ördögöt képviseli s Isten és Krisztus ellensége.}}
must lebegtetik mint rémképet, amely rémkép-mozgal¬
+
{{raw:data:p|26|25-26| A római katolikus hierarchia egykor már hatalmába kerítette Spanyolországot és mindenkor kegyetlen inkvizíciót folytatott, mely által az embereket arra kényszeritette, hogy vagy katolikusokká lesznek vagypedig kínzásoknak kell magukat alávetniük. A nép fellázadt a katolicizmus elbizakodott hiszékenykerítői ellen és megszervezte a köztársaságot. Erre rá a római katolikus militaristák lázadást kezdtek szítani a spanyol köztársaság ellen, amely egy kegyetlen és álnok forradalomban tört ki s célja az, hogy a római katolikus hierarchia uralmát minden országban visszaállítsa. A hierarchia a spanyol kormány több millió értékű kötvényeit jogtalanul lefoglalta, székesegyházaiban elrejtette és egy polgárháború vezetésére fordította, melyben az}}|
mat maga a pápaság kezdeményezte és mögéje húzódott.
+
{{raw:data:p|c| emberek százezreit kegyetlenül lemészárolták; sokan közülök katolikus papok által vesztették életüket. Mussolini és Hitler támogatták a római katolikus hierarchiát ebben a polgárháborúban. Bizonyára Isten és Krisztus földi képviselőinek egyike sem vehet részt egy oly háborúban, amely az emberi élet szentségének tekintetében Isten örökszövetségének nyílt megszegését jelenti.}}
Aki meg meri mondani az igazat a római katolikus hie¬
+
{{raw:data:p|27|27| A világháború óta s amióta a római katolikus szervezet ismét világhatalomra jutott, sokkal vakmerőbb lett, mint bármikor annakelőtte. Szellemileg vak kell hogy legyen az, aki ma nem látja, hogy a római katolikus hierarchia meg akarja magának szerezni a világ ügyeibe való beleavatkozás jogát és azt akarja, hogy a népen diktátorok uralkodjanak. A pápaság szövetséget kötött Japán politikai uralkodóival, akik eddig még nem tartottak igényt arra, hogy keresztényékké legyenek, s ott egy rendszeres tevékenységet folytat avégett, hogy mindenkit elnémítson, aki a katolicizmusról igazat szól. A római katolikus hierarchia energikus kampányt folytat, hogy a Brittbirodalom hivatalnokai és politikai ügyei feletti hatalmat magához kaparintsa; legnagyobb törekvése, hogy az amerikai Egyesült-Államokat a maga hatalma alá hajtsa. Egy volt római katolikus jezsuita, akinek bizonyára már éppen elege volt ebből a megvetett vallásszervezetből, 1935-ben kiadott könyvében többek között a következőket írja: „Elméletileg a Katolikus-Akció a katolikus laikusok munkája és szolgálata az egyház érdekében, püspökök vezetése alatt. A valóságban azonban a katolikus csoport utat akar magának törni, hogy az Amerika feletti uralmat magához ragadja...}}
rarchiáról, azt ez a szervezet kommunistának minősíti.
+
{{raw:data:p|nq| Valamikor — ami már csak a múlt emléke — csupán jámbor katolikus emberek vették részt az egyház munkájában. Ma azonban sok oly katolikus vesz részt a Katolikus Akcióban, akiket nem lehet jámboraknak nevezni. A katolicizmus — legalább is Amerikában — nem képviseli többé a vallás gyakorlásának ügyét. A katolicizmus ma inkább azokat az intézményeket támogatja, melyek a társadalmi és politikai ’egyesületi'- kapcsolatokban nyilvánulnak meg. A katolikus vezetők százai között, akik az ügy iránti lojalitásuk által váltak ki, nem kevesen vannak olyanok, akiket a katolikus tanok vagy szokások csupán jelentéktelen vagy semmi figyelemre sem méltatnak. A Katolikus Akció ebben az államban (Amerikában) hosszú ideig nem vált volna oly komoly tényezővé, ha képviselői kizárólag jámbor és buzgó katolikusok lettek volna. Amerikában a Katolikus Akció hullámjának kiindulópontja az 1921-ben megnyílt Nemzeti Katolikus Jóléti-Konferenciára vezethető vissza. Hanna érsek minden alkalommal ezeket mondotta: ’Az államunkban megnyilvánuló katolikus hatalmat mi rendeztük és egyesítettük. Most már tudatában van, hogy hol és mikor szükséges cselekednie és egységének tudata erősíti. Hatalmasoknak érezzük magunkat, mert a mi újból való egyesülésünk nyilvánvaló lett'. Ettől a naptól kezdve a katolikus hatalom gyorsan növekedett és a katolikus szervezetek száma megszaporodott ...}}
Tény, hogy a kommunizmust a jezsuiták, a római kato¬
+
{{raw:data:p|nq| Minden hónapban újabb és újabb szervezetek létesültek. Utoljára 1935 május havában alakult meg a 'Katolikus Hadirokkantak-Egyesűlete', Molloy brooklyni püspök védnöksége alatt. Máris több 'tisztséget tölt be és célja az, hogy necsak egy általános nemzeti, hanem nemzetközi szervezetté fejlődjön. A nők segélyegyesületei a ’Ycomanettes' (segédcsapatok) néven csatlakoztak ehhez a 'tisztséghez'. 'Én biztos vagyok benne', mondotta Higgins káplán, hogy 'Hayes kardinális szent támogatásában részesít bennünket és az egész hierarchia is jóváhagyását adja'. A katolikus rok-}}
likus hierarchia titkosrendje, szervezte meg, hogy azt
 
mint álarcot és rémképet az emberek megfélemlítésére
 
használja s egy ellcnmozgalomra késztesse, amely utób¬
 
bi mozgalom teljesen a pápaság hatalma alatt áll. Ek-
 
képen lettek megszervezve a nácik is Németországban
 
Hitler vezetése alatt, akik most az egész országban kö¬
 
nyörtelen, gonosz és gyilkos uralmat gyakorolnak; és
 
e nnek a náci-osztálynak örömo telik abban, ha üldözhe¬
 
ti az Isten és Krisztus iránt hűségeseket, akik az ő
 
királyságának gyümölcseit az emberekhez hordozzák.
 
Jehova tanúi közül néhányat Németországban nemrég
 
megöltek és további több ezret bebörtönöztek, csupán
 
azért mert Bibliát és bibliamagyarázó könyveket talál¬
 
tak náluk, melyekből az emberek Istennek a szenvedő
 
emberiséggel kapcsolatos gondviselését felismerhetik. A
 
Hitler-kormány teljes összhangban van a Vatikánnal
 
Rómában. Helyeselhet az Ür Jézus Krisztus valami oly¬
 
at, mint amilyen a Hitler-uralom? Határozottan nem;
 
mivel a római egyház Hitlert támogatja, meggyőzően
 
bizonyítja, hogy a római katolikus szervezet az ördö¬
 
göt képviseli s Isten és Krisztus ellensége.
 
’• A római katolikus hierarchia egykor mát hatalmá¬
 
ba kerítette Spanyolországot és mindenkor kegyetlen
 
inkvizíciót folytatott, mely által az embereket arra kény-
 
szeritetto, hogy vagy katolikusokká' lesznek vagypedig
 
kínzásoknak kell magukat alávetniük. A nép fellázadt
 
a katolicizmus elbizakodott hiszékenykerítői ellen és
 
megszervezte a köztársaságot. Erre rá a római katoli¬
 
kus militaristák lázadást kezdtek szítani a spanyol köz¬
 
társaság ellen, amely egy kegyetlen és álnok forrada¬
 
lomban tört ki s célja az, hogy a római katolikus hie¬
 
rarchia uralmát minden országban visszaállítsa. A hie¬
 
rarchia a spanyol kormány több millió értékű kötvényeit
 
jogtalanul lefoglalta, székesegyházaiban elrejtette és
 
’gy polgárháború vezetésére fordította, melyben az
 
emberek százezreit kegyetlenül lemészárolták; sokan
 
közülök katolikus papok által vesztették Hetüket. Mus¬
 
solini és Hitler támogatták a római katolikus hierarchi¬
 
át ebben a polgárháborúban. Bizonyára Isten és Krisz¬
 
tus földi képviselőinek egyike sem vehet részt egy oly
 
háborúban, amely az emberi élet szentségének tekinte¬
 
tében Isten örökszövetségének nyílt megszegését jelenti.
 
A világháború óta s amióta a római katolikus szer¬
 
vezet ismét világhatalomra jutott, sokkal vakmerőbb
 
lett, mint bármikor annakelőtte. Szellemileg vak kell
 
hogy legyen az, aki ma nem látja, hogy a római kato¬
 
likus hierarchia meg akarja magának szerezni a világ
 
ügyeibe való éeleavatkozás jogát és azt akarja, hogy
 
a népen diktátorok uralkodjanak. A pápaság szövet¬
 
séget kötött Japán politikai uralkodóival, akik étidig
 
még nem tartottak igényt arra, hogy kérész tényékké
 
legyenek, s ott egy rendszeres tevékenységet folytat
 
avégett, hogy mindenkit elnémítson, aki a katolicizmus¬
 
ról igazat szól. A római katolikus hierarchia energikus
 
kampányt folytat, hogy a Brittbirodalom hivatalnokai
 
és politikai ügyei feletti hatalmat magához kaparintsa;
 
legnagyobb törekvése, hogy az amerikai Egyesült-Álla¬
 
mokat a maga hatalma alá hajtsa. Egy volt római ka¬
 
tolikus jezsuita, akinek bizonyára már éppen elege volt
 
ebből a megvetett vallásszervezetből, 1935-ben kiadott
 
könyvében többek között a következőket írja: „Elmé¬
 
letileg a Katolikus-Akció a katolikus laikusok munká¬
 
ja és szolgálata az egyház érdekében, püspökök veze¬
 
tése alatt. A valóságban azonban a katolikus csoport
 
utat akar magának törni, hogy az Amerika feletti ural¬
 
mat magához ragadja...
 
Valamikor — ami már csak a múlt emléke — csupán
 
jámbor katolikus emberek vették részt az egyház mun¬
 
kájában. Ma azonban sok oly katolikus vesz részt a Ka¬
 
tolikus Akcióban, akiket nem lehet jámboraknak nevez¬
 
ni. A katolicizmus — legalább is Amerikában — nem
 
képviseli többé a vallás gyakorlásának Ügyét. A kato¬
 
licizmus ma inkább azokat az intézményeket támogat¬
 
ja, melyek a társadalmi és politikai ’egyesületi'-kapcso-
 
latokban nyilvánulnak meg. A katolikus vezetők százai
 
között, akik az ügy iránti lojalitásuk által váltak ki.
 
nem kevesen vannak olyanok, akiket a katolikus tanok
 
vagy szokások csupán jelentéktelen vagy semmi figye¬
 
lemre sem méltatnak. A Katolikus Akció ebben az ál ■
 
lamban (Amerikában) hosszú ideig nem vált volna oly
 
komoly tényezővé, ha képviselői kizárólag jámbor és
 
buzgó katolikusok lettek volna. Amerikában a Katoli¬
 
kus Akció hullámjának kiindulópontja az 1921-ben
 
megnyílt Nemzeti Katolikus Jóléti-Konferenciára vezet¬
 
hető vissza. Hanna érsek minden alkalommal ezeket
 
mondotta: ’Az államunkban megnyilvánuló katolikus
 
hatalmat mi rendeztük és egyesítettük. Most már tuda¬
 
tában van, hogy hol és mikor szükséges cselekednie és
 
egységének tudata erősíti. Hatalmasoknak érezzük ma¬
 
gunkat, mert a mi újból való egyesülésünk nyilvánvaló
 
lett*. Ettől a naptól kezdve a katolikus hatalom gyor¬
 
san növekedett és a katolikus szervezetek száma meg¬
 
szaporodott ...
 
Minden hónapban újabb és újabb szervezetek léte¬
 
sültek. Utoljára 1935 május havában alakult meg a
 
'Katolikus Hadirokkantak-Egyesfllete*, Molloy brookly-
 
ni püspök védnöksége alatt. Máris több 'tisztséget tölt
 
be és célja az, hogy nocsak egy általános nemzeti, ha¬
 
nem nemzetközi szervezetté fejlődjön. A nők segély¬
 
egyesületei a ’Ycomanettes* (segédcsapatok) néven
 
csatlakoztak ehhez a 'tisztséghez*. 'Én biztos vagyok
 
benne*, mondotta Iliggins káplán, hogy 'Hayes kardi¬
 
nális szent támogatásában részesít bennünket és az
 
egész hierarchia is jóváhagyását adja*. A katolikus rok-
 
 
}}
 
}}

A lap jelenlegi, 2023. szeptember 25., 14:25-kori változata

A lap korrektúrázva van


193
azt végre is hajtotta, sok ember életét kiontatta, a pápa és a katolikus szervezet melléje állottak és gyilkoló hadjáratát „megáldották". Olaszország diktátora most arra igyekszik kényszeríteni a férfiakat és asszonyokat, hogy mint a barmok szaporodjanak és emberi anyagot szolgáltassanak, melyet aztán később egy háborúban feláldozzanak; a pápa ebben a törekvésében is támogatja Mussolinit. Egy újságcikk Rómából, 1937 március 4. keltezéssel, melyet az United Press (tudósítóiroda) közölt és sok rádióállomás közvetített, ezeket mondja: "Itália fasiszta vezérei ma abban állapodtak meg, hogy a születések szaporítása s ezáltal a jövő hadsereg létszámának növelése érdekében energikus lépéseket foganatosítanak. A fasiszta nagytanács, mint a legfőbb tanácstestület, Benito Mussolini miniszterelnök vezetése alatt az egyik szigorúan zárt éjjeli tanácskozáson hét pontból álló programot nyújtott be és annak azonnali megvalósítását határozta el... Azt mondták, hogy Piusz pápa utasítani fogja a római katolikus papságot ennek az ügynek teljes támogatására.
24 Az ilyen eljárás az Isten, emberi élettel kapcsolatos, örökszövetségének nyílt megsértését jelenti, amiért Isten törvénye, az úgynevezett katolikus „egyházat" vádolja. (Mózes I. 9:8—13) Mit bizonyít ez? Istent vagy Krisztust képviseli az ilyen szervezet, vagypedig Isten nevét használja ámításainak palástjául s ez alatt űzi ördögi és a királysággal szemben ellenséges magatartást tanúsító munkáját?
25 Az emberek szemei előtt mindenütt a kommunizmust lebegtetik mint rémképet, amely rémkép-mozgalmat maga a pápaság kezdeményezte és mögéje húzódott. Aki meg meri mondani az igazat a római katolikus hierarchiáról, azt ez a szervezet kommunistának minősíti. Tény, hogy a kommunizmust a jezsuiták, a római katolikus hierarchia titkosrendje, szervezte meg, hogy azt mint álarcot és rémképet az emberek megfélemlítésére használja s egy ellenmozgalomra késztesse, amely utóbbi mozgalom teljesen a pápaság hatalma alatt áll. Ekképen lettek megszervezve a nácik is Németországban Hitler vezetése alatt, akik most az egész országban könyörtelen, gonosz és gyilkos uralmat gyakorolnak; és ennek a náci-osztálynak öröme telik abban, ha üldözheti az Isten és Krisztus iránt hűségeseket, akik az ő királyságának gyümölcseit az emberekhez hordozzák. Jehova tanúi közül néhányat Németországban nemrég megöltek és további több ezret bebörtönöztek, csupán azért mert Bibliát és bibliamagyarázó könyveket találtak náluk, melyekből az emberek Istennek a szenvedő emberiséggel kapcsolatos gondviselését felismerhetik. A Hitler-kormány teljes összhangban van a Vatikánnal Rómában. Helyeselhet az Úr Jézus Krisztus valami olyat, mint amilyen a Hitler-uralom? Határozottan nem; mivel a római egyház Hitlert támogatja, meggyőzően bizonyítja, hogy a római katolikus szervezet az ördögöt képviseli s Isten és Krisztus ellensége.
26 A római katolikus hierarchia egykor már hatalmába kerítette Spanyolországot és mindenkor kegyetlen inkvizíciót folytatott, mely által az embereket arra kényszeritette, hogy vagy katolikusokká lesznek vagypedig kínzásoknak kell magukat alávetniük. A nép fellázadt a katolicizmus elbizakodott hiszékenykerítői ellen és megszervezte a köztársaságot. Erre rá a római katolikus militaristák lázadást kezdtek szítani a spanyol köztársaság ellen, amely egy kegyetlen és álnok forradalomban tört ki s célja az, hogy a római katolikus hierarchia uralmát minden országban visszaállítsa. A hierarchia a spanyol kormány több millió értékű kötvényeit jogtalanul lefoglalta, székesegyházaiban elrejtette és egy polgárháború vezetésére fordította, melyben az
emberek százezreit kegyetlenül lemészárolták; sokan közülök katolikus papok által vesztették életüket. Mussolini és Hitler támogatták a római katolikus hierarchiát ebben a polgárháborúban. Bizonyára Isten és Krisztus földi képviselőinek egyike sem vehet részt egy oly háborúban, amely az emberi élet szentségének tekintetében Isten örökszövetségének nyílt megszegését jelenti.
27 A világháború óta s amióta a római katolikus szervezet ismét világhatalomra jutott, sokkal vakmerőbb lett, mint bármikor annakelőtte. Szellemileg vak kell hogy legyen az, aki ma nem látja, hogy a római katolikus hierarchia meg akarja magának szerezni a világ ügyeibe való beleavatkozás jogát és azt akarja, hogy a népen diktátorok uralkodjanak. A pápaság szövetséget kötött Japán politikai uralkodóival, akik eddig még nem tartottak igényt arra, hogy keresztényékké legyenek, s ott egy rendszeres tevékenységet folytat avégett, hogy mindenkit elnémítson, aki a katolicizmusról igazat szól. A római katolikus hierarchia energikus kampányt folytat, hogy a Brittbirodalom hivatalnokai és politikai ügyei feletti hatalmat magához kaparintsa; legnagyobb törekvése, hogy az amerikai Egyesült-Államokat a maga hatalma alá hajtsa. Egy volt római katolikus jezsuita, akinek bizonyára már éppen elege volt ebből a megvetett vallásszervezetből, 1935-ben kiadott könyvében többek között a következőket írja: „Elméletileg a Katolikus-Akció a katolikus laikusok munkája és szolgálata az egyház érdekében, püspökök vezetése alatt. A valóságban azonban a katolikus csoport utat akar magának törni, hogy az Amerika feletti uralmat magához ragadja...
Valamikor — ami már csak a múlt emléke — csupán jámbor katolikus emberek vették részt az egyház munkájában. Ma azonban sok oly katolikus vesz részt a Katolikus Akcióban, akiket nem lehet jámboraknak nevezni. A katolicizmus — legalább is Amerikában — nem képviseli többé a vallás gyakorlásának ügyét. A katolicizmus ma inkább azokat az intézményeket támogatja, melyek a társadalmi és politikai ’egyesületi'- kapcsolatokban nyilvánulnak meg. A katolikus vezetők százai között, akik az ügy iránti lojalitásuk által váltak ki, nem kevesen vannak olyanok, akiket a katolikus tanok vagy szokások csupán jelentéktelen vagy semmi figyelemre sem méltatnak. A Katolikus Akció ebben az államban (Amerikában) hosszú ideig nem vált volna oly komoly tényezővé, ha képviselői kizárólag jámbor és buzgó katolikusok lettek volna. Amerikában a Katolikus Akció hullámjának kiindulópontja az 1921-ben megnyílt Nemzeti Katolikus Jóléti-Konferenciára vezethető vissza. Hanna érsek minden alkalommal ezeket mondotta: ’Az államunkban megnyilvánuló katolikus hatalmat mi rendeztük és egyesítettük. Most már tudatában van, hogy hol és mikor szükséges cselekednie és egységének tudata erősíti. Hatalmasoknak érezzük magunkat, mert a mi újból való egyesülésünk nyilvánvaló lett'. Ettől a naptól kezdve a katolikus hatalom gyorsan növekedett és a katolikus szervezetek száma megszaporodott ...
Minden hónapban újabb és újabb szervezetek létesültek. Utoljára 1935 május havában alakult meg a 'Katolikus Hadirokkantak-Egyesűlete', Molloy brooklyni püspök védnöksége alatt. Máris több 'tisztséget tölt be és célja az, hogy necsak egy általános nemzeti, hanem nemzetközi szervezetté fejlődjön. A nők segélyegyesületei a ’Ycomanettes' (segédcsapatok) néven csatlakoztak ehhez a 'tisztséghez'. 'Én biztos vagyok benne', mondotta Higgins káplán, hogy 'Hayes kardinális szent támogatásában részesít bennünket és az egész hierarchia is jóváhagyását adja'. A katolikus rok-