Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/3

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. január 25., 11:26-kor történt szerkesztése után volt.
Jump to navigation Jump to search
A lap nincsen korrektúrázva


187
gyermekeikre s ezért nevezik „hagyománynak". Amidőn Jézus a földön volt, a zsidók ily hagyományokon álló vallást gyakoroltak s ez a vallás és hagyomány fosztotta meg Isten törvényeit érvényétől, amit Jézus szemükre is vetett nekik.
41 Jézus arra tanította a népet, hogy teljesen és őszintén engedelmeskedjen Isten parancsainak s Jézus ezzel alapította meg az igazi kereszténységet. „Keresztényi vallás" nincsen; mert az összes „valláskultuszok" Isten ellenségétől származnak, az ördögtől. A „keresztényi vallás" elnevezés téves. Mert a „kereszténység" az ember teljes és feltétlen engedelmeskedését jelenti Isten parancsaival szemben, úgy ahogyan azt Jézus tanította és gyakorolta. Következőleg, csak akkor keresztény bárki is, ha Jézus Krisztusnak igazi követője, ami azt jelenti, hogy szorgalmasan megtartja Isten törvényeit, s nem emberi tanokat követ. A „vallás" veszedelmes ellenség s mindenkor csak kárt okozott az emberiségnek, arra való tekintet nélkül, hogy őszinték voltak-e vagy sem az emberek. A „vallás" egyáltalán nem való Isten Gyü-

Hiszékenykerítők. ■ ■ — i . Taiywfew. — . ' *t I. rész ' ; „Az istentelen munkál álnak lEIIOVA szövetséges népét felvilágosította a törvény- J telenek pályafutása felől, hogy az igazságosak az Úr által kijelölt úton haladjanak és a törvénytelenek sorsát elkerüljék. Habár a „hiszékenykerítés** és „hí székenykerítő" szavak az írásban nem is fordulnak elő, mégis találhatók benne más szavak, melyek ugyanazon fontossággal és jelentőséggel bírnak a törvénytelenségek cselekvői megjelölésére. Szavak által szokták közvetí¬ teni az ismeretet. A „hiszékenykerítés* szót elutasíta¬ ni azért hogy nem bibliaszerií, nem lehet, mivel a bibliai kifejezések, mint a csalás, ámítás és tévútravezetés egyazon értelműek, mint amit a „hiszékenykerítők és „hiszékenykerítés** szavak adnak vissza. Jézus szavai azon állapotok felől, melyek a világ (korszakok) végén következnek be arra vallanak, hogy mindenkor csaló és ámító tervek válnak köztudomásúnkká, úgymint va¬ laha s egyazon módszerrel, olyannyira, hogy „elhitessék, ha lehet, a választottakat is“. (Máté 24 :24) Nyilvánva¬ ló tehát, hogy mindazok, akik nem tartoznak a válasz¬ tottak közé, az ilyen ravaszság és ármánykodás követ¬ keztében tévútra kerülnek, mégpedig azért, mivel Sátán világának végére jutottunk, amidőn ez a törvénytelen banda mindent megtesz az emberiség eltérítésére. Akik az Úrral együtt a templomban tartózkodnak és benne- maradnak, ezen ámitó ravaszságok befolyásától mente¬ sülnek, feltéve, hogy követik az Úrtól nyert utasításo¬ kat. A templom-osztály tagjainak, akik még-mindig test¬ ben vannak, figyelmeztetésben kell részesülniük azon módszerekről és eljárásokról, amit a törvénytelenek el¬ vetemedett terveik megvalósítására használnak, hogy ezáltal az igazak a helyes úton haladjanak s társaikat a jonadábokat oktassák és segítségükre legyenek. ’ „Tudatlanok" azok, akik nem bírnak ismerettel. Ezekhez tartoznak azok, akik egykor már a királyság mellett foglaltak állást,, do önzés következtében elfor¬ dultak tőle egy oly magyarázat által, amely részükre hozzábférhető volt és az eredményezte, hogy jelenlegi helyzetük vagy mostani állapotuk sokkal gonoszabb az előbbinél. Az Úr valaha őket népe Önzőiül tekintette, do mivel nem szereztek ismeretet, vakok és tudatlanok maradtak. Az ilyenekről mondja az Úristen prófétája ál¬ keresményt" — Példab. 11:18. tál: „Örállói vakok mindnyájan, mitsem tudnak." (Ésai ás 56 :10) Ma is sokan vannak olyanok, akik nem fog¬ ják megérteni a hiszékenykcritésröl és hiszékenykerítők- ről szóló igazságot, s azt nem is szívesen fogadják. Eze¬ ket a tudatlanokat, és vakokat könnyen tévútra vezeti az ördög csatlósaival együtt. Evvel szemben a „kivᬠlasztottak" nem tartoznak azokhoz, akiket el lehet ámí¬ tani, mivel minden igyekezetük az igazság közlésére irányul, hogy Isten parancsolatot teljesíthessék, s mivel tisztaszivíiek és Isten törvényét szorgalmasan követik, Jehova teljesíti szivük kívánságát, hogy akaratát meg¬ ismerhessék és Jézus Krisztus által vezéreltessenek. Ezek a hűségesek Jchovától és Jézus Krisztustól nyer¬ nek felvilágosítást s azért el nem tóvelyithetők. A „választott szolga"-osztály kötelessége és kiváltsága a . hiszékenykerítők elvetemült és kétes üzleti tevékenysé¬ geinek felderítése, s amiképpen értesül felőle,, olykép¬ pen tudatni azt az Isten iránt jóakaratú emberekkel. Az itt közöltek tehát elsősorban a maradék java érdeké¬ ben történnek, hogy ezen ismereteket a jonadábok tá- z - Riogatására és gyámolitására fordítsa, akik az igaz- J ságosságot és szelídséget keresik. . ' ’ Sokan tudatlanságuk miatt támogatják a hiszékeny¬ kerítést, miáltal nemcsak maguknak, hanem másoknak is kárt okoznak. A jóakaratunk kétségnélkül felhagynak az ilyen dolgok előmozdításával, mihelyt róla felvilᬠgosultak. A maradék kötelessége és kiváltsága, hogy a jóhiszemíieknek az igazság felismerésében segítségére . legyen. Isten szándékáról szóló igazság közlésekor min¬ den vitát kerülni kell. A maradék nemJgyelcszjk^vltobji^. bocsátkozni, hanem Isten. akaratát_törekszik_teljcsítenj

azáltal, hogy másoknak is bi_zp.nyságot^es?^.z_igaz_ság;

ról, miáltal megragadhatják_az_űrnak_v.aló_s.zolgálatjy;— váltsagat. Az igazságot- sohasem szabad pstorszprííen—_ mások megbüntetésére _alkalinazni,_hancm általa ,jócse-___ lcke<r<iteRr<rin<TíIniH mindazokat, akik arra_törel<szenclG. Az igazság ismertetése által szükségképpen lehull a le¬ pel a hiszékcnykeritőkröl és módszereikről s ez a lelep¬ lezés mutatja meg a jóhiszemíieknek a védelem helyét és a helyes út követésére képesíti őket. Az igazságról • szóló bizonyságtevés munkája természetesen leleplezi