„Oldal:Ünnepek & Akik armageddont túlélni fogják 1936.djvu/5” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:c| {{raw:data:p|c|világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a…”)
 
 
(3 közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 +
{{raw:data:ai|3|||141}}
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c|világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a nép pedig a köv. prófétai szavakat ismételte: „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből!” (Ésaiás 12:3) E vízforrások azon tényt példázzák, hogy a maradék és a jonadábok, akik az utóbbi időben a maradékhoz csatlakoztak, eljutottak az igazság értékeléséhez, amit a szabadító (üdvözítő) víz példáz, ami csak Jehova Istentől származik Jézus Krisztus útján; ezeket az igazságokat Isten igéje, az üdv forrása tárja fel. Rajtuk kívül mások nem ismerik el, hogy üdvösségük Jehova Istentől
 
{{raw:data:p|c|világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a nép pedig a köv. prófétai szavakat ismételte: „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből!” (Ésaiás 12:3) E vízforrások azon tényt példázzák, hogy a maradék és a jonadábok, akik az utóbbi időben a maradékhoz csatlakoztak, eljutottak az igazság értékeléséhez, amit a szabadító (üdvözítő) víz példáz, ami csak Jehova Istentől származik Jézus Krisztus útján; ezeket az igazságokat Isten igéje, az üdv forrása tárja fel. Rajtuk kívül mások nem ismerik el, hogy üdvösségük Jehova Istentől
8. sor: 9. sor:
 
{{raw:data:p|21|20-24|A sátoros ünnepen történt, hogy Jézus világosan megmutatta a különbséget az álszentek —,}}
 
{{raw:data:p|21|20-24|A sátoros ünnepen történt, hogy Jézus világosan megmutatta a különbséget az álszentek —,}}
 
|
 
|
{{raw:data:p|c|akiknek a fejére olvasta az igazságot--, s akik az
+
{{raw:data:p|c|akiknek a fejére olvasta az igazságot—, s akik az ördög pártján álltak és a Jézus mellett állást foglaló őszinte emberek között. „És monda nekik: Ti innen alól valók vagytok, én onnét felül; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való. Azért mondám nektek, hogy a ti bűneitekben haltok meg; mertha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” (János 8:23, 24) Az álszentek nem csupán Jézust utasították el, de meg is akarták ölni. A köznép közül azonban sokan hittek benne: „Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha
ördög pártján álltak és a Jézus mellett állástfog-
+
a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.— János 8:31, 32, 36}}
laló őszinte emberek között. „És monda nekik:
+
{{raw:data:p|22|20-24|A feljegyzések Jézusról a sátoros ünneppel kapcsolatban erről az egy eseményről és tanításról emlékeznek meg. Amennyiben magát a sátoros ünneppel összefüggésbe hozta, ezáltal véglegesen beigazolta, hogy az előképet kicsinyben beteljesítette és a beteljesülésnek a maga egészében is meg kell történnie, még mialatt az ő testének maradéktagjai a földön lesznek, mégpedig akkor, amidőn Jézus Krisztus templomában ítélkezni fog. Amit Jézus földön létekor a sátoros ünnep alkalmával cselekedett, párhuzamra talál aző templomában megjelenése óta előforduló eseményekben. Jézus a sátoros ünnep utolsó napján mint Atyjának megbízottja nyíltan szólott az emberekhez. Most az ő templomához érkezese óta mint Jehova megbízottja felszólítja a nemzeteket, hogy hallgassák meg az ő szavait: „Jehova
Ti innen alól valók vagytok, én onnét felül; ü e
+
az ő szent templomában van, némuljon el előtte az egész föld!(Habakuk 2:20, angol-f.) A sátoros ünnepen Jézus azt közölte az álszentekkel, hogy az ördögtől valók. Most ezen utolsó napokban a maradék, mint az ő hű bizonyságtevő serege az ő parancsára figyelmezteti az álszenteket, hogy megkáromolják Jehova nevét s az ördög főeszközei a földön. Jézus az ünnep utolsó napján meghívta a népet, mondván: „Ha valaki szomjazik, jöjjön én hozzám és igyék!és éljen. — János 7:37, 38}}
világból valók vagytok, én nem vagyok e vih’o*
+
{{raw:data:p|23|20-24|Amióta az Úr Jézus Krisztus hatalommal és dicsőséggel templomához visszatért, így szól: „Én vagyok a fénylő hajnalcsillag”, és „aki hallja, az is mondja: Jöjj!Teste tagjainak, a maradéknak azt parancsolja, hogy csatlakozzanak kiáltványához. Azonkívül felhívja a nép közül a jóindulatú embereket, hogy vegyék az örömhírt, a kiáltványt és közöljék másokkal is, amint írva van: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondja: Jövel! És aki szomjazik, jöjjön el és vegye az Élet vizét ingyen.— Jelenések 22:17}}
ból való. Azért mondám nektek, hogy a ti bűnei¬
+
{{raw:data:p|24|20-24|Az írásból és a kapcsolatos tényekből kitűnik, hogy a sátoros ünnep nagy hasonmási teljesülése most kezdődött. Ez az idő az, amidőn Jézus Krisztus a nemzeteket egymástól elválasztja s világosan kifejezésre engedi jutni, hogy két világosan megkülönböztetett osztály van: az egyik ő és Jehova ellen, s a másik ö és Jehova mellett, s azoknak, akik élni óhajtanak, meg kell hogy ismertessék maguk felől, hogy Jehova és az ő országa mellett foglaltak állást.}}
tekben haltok meg; mertha nem hiszitek, hogy
+
}}
én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben-" (János
 
8 :23, 24) Az álszentek nemcsupán Jézust uta¬
 
sították el, de meg is akarták ölni. A köznép kő-
 
zül azonban sokan hittek benne: „Monda azért
 
Jézus a benne hivő zsidóknak: Ha ti megmarad¬
 
tok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítvá¬
 
nyaim vagytok; és megismeritek az igazságot es
 
az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha
 
a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok
 
lesztek." — János 8 :31, 32, 36}}
 
“A feljegyzések Jézusról a sátoros ünneppel
 
kapcsolatban erről az egy eseményről és tanitás-
 
ról emlékeznek meg. Amennyiben magát a sáto¬
 
ros ünneppel összefüggésbe hozta, ezáltal végle¬
 
gesen beigazolta, hogy az előképet kicsinyben be¬
 
teljesítette és a beteljesülésnek a maga egésze¬
 
ben is meg kell történnie, még mialatt az ő testé¬
 
nek maradéktagjai a földön lesznek, mégpedig
 
akkor, amidőn Jézus Krisztus templomában ítél¬
 
kezni fog. Amit Jézus földönlétekor a sátoros ün¬
 
nep alkalmával cselekedett, párhuzamra talál az
 
ö templomában megjelenése óta előforduló ese¬
 
ményekben. Jézus a sátoros ünnep utolsó nap¬
 
ján mint Atyjának megbízottja nyíltan szólott az
 
emberekhez. Most az ő templomához érkezese
 
óta mint Jehova megbízottja felszólítja a nemze¬
 
teket, hogy hallgassák meg az ő szavait: „Jehova
 
az ő szent templomában van, némuljon el előtte az
 
egész föld!" (Habakuk 2 : 20, angol-f.) A sáto¬
 
ros ünnepen Jézus azt közölte az álszentekkel,
 
hogy az ördögtől valók. Most ezen utolsó napok¬
 
ban a maradék, mint az ő hű bizonyságtevó sere¬
 
ge az ő parancsára figyelmezteti az álszenteket,
 
hogy megkáromolják Jehova nevét s az ördög
 
főeszközei a földön. Jézus az ünnep utolsó napjan
 
•meghívta a népet, mondván: „Ha valaki szomja¬
 
zik, jöjjön én hozzám és igyék!" és éljen. — Já¬
 
nos 7 :37, 38
 
Amióta az Ür Jézus Krisztus hatalommal es
 
dicsőséggel templomához visszatért, így . SZ0J:
 
„Én vagyok a fénylő hajnalcsillag", és ..aki hall¬
 
ja, az is mondja: Jöjj! Teste tagjainak, a mara¬
 
déknak azt parancsolja, hogy csatlakozzanak ki¬
 
áltványához. Azonkívül felhívja a nép közül a jó¬
 
indulatú embereket, hogy vegyék az örömhírt, a
 
kiáltványt és közöljék másokkal is, amint írva
 
van: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondja:
 
Jövel! És aki szomjazik, jöjjön el és vegye az
 
Élet vizét ingyen." — Jelenések 22 :17
 
’• Az írásból és a kapcsolatos tényekből kitű¬
 
nik, hogy a sátoros ünnep nagy hasotimási telje¬
 
sülése most kezdődött. Ez az idő az, amidőn Jézus
 
Krisztus a nemzeteket egymástól elválasztja s
 
világosan kifejezésre engedi jutni, hogy két vilá¬
 
gosán megkülönböztetett osztály van: az egyik
 
ö és Jehova ellen, s a másik ö- és Jehova mellett,
 
s azoknak, akik élni óhajtanak, meg kell hogy is¬
 
mertessék maguk felől, hogy Jehova és az ő or¬
 
szága mellett foglaltak állást. .
 
v
 

A lap jelenlegi, 2023. április 4., 08:48-kori változata

A lap korrektúrázva van


141
világították és naponként a Siloám tavából merítettek vizet és vitték a templom oltárához, ahol ujjongás közt vették át, a nép pedig a köv. prófétai szavakat ismételte: „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből!” (Ésaiás 12:3) E vízforrások azon tényt példázzák, hogy a maradék és a jonadábok, akik az utóbbi időben a maradékhoz csatlakoztak, eljutottak az igazság értékeléséhez, amit a szabadító (üdvözítő) víz példáz, ami csak Jehova Istentől származik Jézus Krisztus útján; ezeket az igazságokat Isten igéje, az üdv forrása tárja fel. Rajtuk kívül mások nem ismerik el, hogy üdvösségük Jehova Istentől Jézus Krisztus útján származik.
18 Jézus összefüggésbe hozta magát a sátoros ünneppel, s immár magában véve ez megmutatja, hogy a maradéknak a földön valamily kapcsolatban kell állania azzal, s hogy a „többi juhok”, illetve a „nagysokaság” is beletartozik abba, amit a sátoros ünnep példáz. Amidőn Jézus magát a sátoros ünneppel összefüggőnek nevezte, az álszenteskedők meg akarták ölni. „Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep... Amint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan hanem mint egy titkon. A zsidók azért keresik vala őt és mondának: Hol van ő.” — János 7:2, 10, 11
19 Jézus előre küldte tanítványait, ő maga pedig titokban ment fel. Az ünnep tetőpontján pedig megjelent a templomban és tanítani kezdett: „Az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba és tanít vala.” (14. vers) Az álszentek látták Jézust, amint Isten beszédét magyarázza s így szóltak Jézus felől: „Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta? És felele nekik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?” — János 7:15—17
20 Ez a jelennek felel meg. Amidőn Jehova bizonyságtevői nyilvánosan fellépnek és az igazságot megmagyarázzák, azt mondják felőlük: „Mimódon tudhatnak ezek valamit, holott soha sem jártak teológiára?” Jézus akkor nyíltan kezdte közölni az igazságot; hasonlóképpen bátran beszélnek az ő követői is az igazságról az ellenkezésekre való tekintet nélkül. Az ünnep vége felé, miután Jézus tovább is bátran hirdette az igazságot, szakadás keletkezett hallgatósága között, egyesek pedig az ő életére törtek: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám és igyék! Aki hiszen bennem, amint az írás mondotta: élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből... Sokan azért a sokaság közül, amint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonnyal ez ama próféta!” (János 7:37, 38, 39) Ez nyilván a nyolcadik napon, a szent ünnepen történt, amidőn Jézus az álszentek jelenlétében és füle hallatára így szólt: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” — János 8:12
21 A sátoros ünnepen történt, hogy Jézus világosan megmutatta a különbséget az álszentek —,
akiknek a fejére olvasta az igazságot—, s akik az ördög pártján álltak és a Jézus mellett állást foglaló őszinte emberek között. „És monda nekik: Ti innen alól valók vagytok, én onnét felül; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való. Azért mondám nektek, hogy a ti bűneitekben haltok meg; mertha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” (János 8:23, 24) Az álszentek nem csupán Jézust utasították el, de meg is akarták ölni. A köznép közül azonban sokan hittek benne: „Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket... Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” — János 8:31, 32, 36
22 A feljegyzések Jézusról a sátoros ünneppel kapcsolatban erről az egy eseményről és tanításról emlékeznek meg. Amennyiben magát a sátoros ünneppel összefüggésbe hozta, ezáltal véglegesen beigazolta, hogy az előképet kicsinyben beteljesítette és a beteljesülésnek a maga egészében is meg kell történnie, még mialatt az ő testének maradéktagjai a földön lesznek, mégpedig akkor, amidőn Jézus Krisztus templomában ítélkezni fog. Amit Jézus földön létekor a sátoros ünnep alkalmával cselekedett, párhuzamra talál aző templomában megjelenése óta előforduló eseményekben. Jézus a sátoros ünnep utolsó napján mint Atyjának megbízottja nyíltan szólott az emberekhez. Most az ő templomához érkezese óta mint Jehova megbízottja felszólítja a nemzeteket, hogy hallgassák meg az ő szavait: „Jehova az ő szent templomában van, némuljon el előtte az egész föld!” (Habakuk 2:20, angol-f.) A sátoros ünnepen Jézus azt közölte az álszentekkel, hogy az ördögtől valók. Most ezen utolsó napokban a maradék, mint az ő hű bizonyságtevő serege az ő parancsára figyelmezteti az álszenteket, hogy megkáromolják Jehova nevét s az ördög főeszközei a földön. Jézus az ünnep utolsó napján meghívta a népet, mondván: „Ha valaki szomjazik, jöjjön én hozzám és igyék!” és éljen. — János 7:37, 38
23 Amióta az Úr Jézus Krisztus hatalommal és dicsőséggel templomához visszatért, így szól: „Én vagyok a fénylő hajnalcsillag”, és „aki hallja, az is mondja: Jöjj!” Teste tagjainak, a maradéknak azt parancsolja, hogy csatlakozzanak kiáltványához. Azonkívül felhívja a nép közül a jóindulatú embereket, hogy vegyék az örömhírt, a kiáltványt és közöljék másokkal is, amint írva van: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondja: Jövel! És aki szomjazik, jöjjön el és vegye az Élet vizét ingyen.” — Jelenések 22:17
24 Az írásból és a kapcsolatos tényekből kitűnik, hogy a sátoros ünnep nagy hasonmási teljesülése most kezdődött. Ez az idő az, amidőn Jézus Krisztus a nemzeteket egymástól elválasztja s világosan kifejezésre engedi jutni, hogy két világosan megkülönböztetett osztály van: az egyik ő és Jehova ellen, s a másik ö és Jehova mellett, s azoknak, akik élni óhajtanak, meg kell hogy ismertessék maguk felől, hogy Jehova és az ő országa mellett foglaltak állást.