„Oldal:Értelem-Kísértő-1937.djvu/13” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
5. sor: 5. sor:
 
{{raw:data:p|31|31|id=q16|{{raw:data:idhidden|paragraph31q16|}} Istennek és népének ezen látható ellenségei csupán eszközök vagy szerszámok a láthatatlan fejedelemségek, hatalmak és gonosz tényezők kezében, akik a gonosz világon uralkodnak. A világ bírói, politikai és katonai uralkodói közül is többen Istennek és hű népének ellenségei; de ezeknek a bűne a tudatlanságuk következtében kisebb. A klérus sokkal bűnösebb mint a politikai elem, mivel Isten szolgájának nevezi magát, minek folytán tudnia kellene, hogy nem szabad oly emberek ellen támadnia, akik Istennek szolgálnak. A legkárhozatosabb azonban a gonosz szolga-osztály, mivel egykor hozzákezdett Isten és Krisztus szolgálatához, de aztán nyíltan megtagadta az Urat és az ördöghöz pártolt. Ez alkotja a „bűn emberének, a veszedelem fiának" főrészét s a cselekedeteiről ismerhető fel, hogy az ördögnek szolgál-e vagy. sem. „Avagy nemtudjátok-e, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul szolgái vagytok, vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra. — Róma 6:16.}}
 
{{raw:data:p|31|31|id=q16|{{raw:data:idhidden|paragraph31q16|}} Istennek és népének ezen látható ellenségei csupán eszközök vagy szerszámok a láthatatlan fejedelemségek, hatalmak és gonosz tényezők kezében, akik a gonosz világon uralkodnak. A világ bírói, politikai és katonai uralkodói közül is többen Istennek és hű népének ellenségei; de ezeknek a bűne a tudatlanságuk következtében kisebb. A klérus sokkal bűnösebb mint a politikai elem, mivel Isten szolgájának nevezi magát, minek folytán tudnia kellene, hogy nem szabad oly emberek ellen támadnia, akik Istennek szolgálnak. A legkárhozatosabb azonban a gonosz szolga-osztály, mivel egykor hozzákezdett Isten és Krisztus szolgálatához, de aztán nyíltan megtagadta az Urat és az ördöghöz pártolt. Ez alkotja a „bűn emberének, a veszedelem fiának" főrészét s a cselekedeteiről ismerhető fel, hogy az ördögnek szolgál-e vagy. sem. „Avagy nemtudjátok-e, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul szolgái vagytok, vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra. — Róma 6:16.}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c| ''Rendíthetetlen'' }}}}
 
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c| ''Rendíthetetlen'' }}}}
{{raw:data:p|30|29-30|id=q15|{{raw:data:idhidden|paragraph29q15|}} Mi most az „utolsó napokban"élünk, tehát veszélyes időben élünk. Ezt most Isten minden hű gyermeke jól tudja. (Tim. II. 3:1—5) A láthatatlan ellenség nagyon tevékeny és látható eszközöket használ, főképpen a vakbuzgókat használja Isten népének mindenképpen való támadására. Ha valaki, aki állítólag Isten szolgája volt hirtelen hátat fordít és közönségesen reájuk támad azokra, akik az Úrnak és országának szolgálnak, ez zavart idéz elő azok között, akik nincsenek teljesen megerősödve az Úrban. De az ily törvényszegők útja miatt senki se nyugtalankodjon az Úr népe közül. Senkinek, sem fog sikerülni kárt tenni az igazságban, és meg sem rendíthet senkit sem, aki tényleg hűséges Istenhez és az ő országához. Az igazság örökéletű, mindig rendíthetetlenül fog állani, s azok, akik tényleg az igazságból valók, az Úrhoz fognak ragaszkodni, az ő szavára hallgatnak és őt követik. Isten beszéde igaz, s ha mi teljesen Istenben bízunk, tudni fogjuk, hogy mindenek javukra vannak azoknak, akik Istent szeretik és hivatalosak az ő szándéka szerint. (Róma 8:28; Kor. II. 13:8) Nem fog-e, azonban eltántorítani némelyeket mindazon hamis vagy rossz hír, amit Isten szervezetéről és szolgáiról híresztelnek. Aki eltántorodik, azt eltántorítja; de akik igazán szeretik az Istent azok rendíthetetlenek. Isten meg tudná akadályozni az  ördög eszközeit és a rossz hír terjesztőit is ha akarná. A jelenkor azonban éppen az az időkor, amidőn minden meg kell rendülnie ami megrendíthető, hogy a hűségesek annál inkább kitűnjenek. (Zsidók 12:27) Amennyiben az ihletett apostol a hűségeseknek Krisztus visszatéréséről és templomba-gyűjtéséről beszél, valamint a „bűn emberének" fellépéséről, mondja: "Urunknak, Jézus Krisztusnak eljövetele és hozzávaló egybegyülekezésünk dolgában kérünk titeket, ... ne tántorodjatok el józan felfogástoktól, s riasszon meg}}|
+
{{raw:data:p|32|32|id=q17|{{raw:data:idhidden|paragraph32q17|}} Mi most az „utolsó napokban"élünk, tehát veszélyes időben élünk. Ezt most Isten minden hű gyermeke jól tudja. (Tim. II. 3:1—5) A láthatatlan ellenség nagyon tevékeny és látható eszközöket használ, főképpen a vakbuzgókat használja Isten népének mindenképpen való támadására. Ha valaki, aki állítólag Isten szolgája volt hirtelen hátat fordít és közönségesen reájuk támad azokra, akik az Úrnak és országának szolgálnak, ez zavart idéz elő azok között, akik nincsenek teljesen megerősödve az Úrban. De az ily törvényszegők útja miatt senki se nyugtalankodjon az Úr népe közül. Senkinek, sem fog sikerülni kárt tenni az igazságban, és meg sem rendíthet senkit sem, aki tényleg hűséges Istenhez és az ő országához. Az igazság örökéletű, mindig rendíthetetlenül fog állani, s azok, akik tényleg az igazságból valók, az Úrhoz fognak ragaszkodni, az ő szavára hallgatnak és őt követik. Isten beszéde igaz, s ha mi teljesen Istenben bízunk, tudni fogjuk, hogy mindenek javukra vannak azoknak, akik Istent szeretik és hivatalosak az ő szándéka szerint. (Róma 8:28; Kor. II. 13:8) Nem fog-e, azonban eltántorítani némelyeket mindazon hamis vagy rossz hír, amit Isten szervezetéről és szolgáiról híresztelnek. Aki eltántorodik, azt eltántorítja; de akik igazán szeretik az Istent azok rendíthetetlenek. Isten meg tudná akadályozni az  ördög eszközeit és a rossz hír terjesztőit is ha akarná. A jelenkor azonban éppen az az időkor, amidőn minden meg kell rendülnie ami megrendíthető, hogy a hűségesek annál inkább kitűnjenek. (Zsidók 12:27) Amennyiben az ihletett apostol a hűségeseknek Krisztus visszatéréséről és templomba-gyűjtéséről beszél, valamint a „bűn emberének" fellépéséről, mondja: "Urunknak, Jézus Krisztusnak eljövetele és hozzávaló egybegyülekezésünk dolgában kérünk titeket, ... ne tántorodjatok el józan felfogástoktól, s ne riasszon meg}}|
{{raw:data:p|c| titeket sem valami lélek (szellem), sem beszéd." (Thess. II. 2:1, 2, Káldi-ford.) Bármit is kövessenek el az elvetemültek, nem tántoríthatnak el téged Istentől és Jézus Krisztustól, azokat t. i., akik tényleg szeretik őt és szolgálnak az ő országának. — Róma 8:36—3!).
+
{{raw:data:p|c| titeket sem valami lélek (szellem), sem beszéd." (Thess. II. 2:1, 2, Káldi-ford.) Bármit is kövessenek el az elvetemültek, nem tántoríthatnak el téged Istentől és Jézus Krisztustól, azokat t. i., akik tényleg szeretik őt és szolgálnak az ő országának. — Róma 8:36—39.}}
. Erős vár
+
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c| ''Erős vár''}}}}
—. ’• Isten gyermekei tudják, hogy magukra hagyatva
+
{{raw:data:p|34|34-35|id=q19|{{raw:data:idhidden|paragraph34q19|}} Isten gyermekei tudják, hogy magukra hagyatva nincsen erejük, hogy ellent tudjanak állani az ellenség támadásainak; de azt is tudják, hogy van egy erős váruk, amely nem rendíthető meg s amelyben biztonságban lehetnek, ha abban maradnak. Javukra és megerősítésükre áll megírva: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítom; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, idvességem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó és megszabadulok ellenségeimtől." — 18. zsoltár 3, 4.}}
nincsen erejük, hogy ellent tudjanak állani az ellenség
+
{{raw:data:p|35|34-35|id=q19|{{raw:data:idhidden|paragraph34q19|}} Tegyük fel: ha Isten összes gyermekeinek becsületébe gázolnának és törvénytelen, romlott embereknek tüntetnék fel őket, mások szemében —. mi lenne. — Az ellenség ilyesmit is elkövethet; de azzal semmire sem menne az Úr szemei előtt. Isten népének tagjai nem törődnek azzal, hogy az emberek tiszteljék őket. Mert mindenekfelett az a fontos, hogyan tekinti őket Jehova Isten és Jézus Krisztus. Jézus megalázta magát. Tehát  egyáltalán ne nyugtalanítson minket az, hogy mások milyen véleménnyel vannak felőlünk. Minden szolga a saját urának áll vagy esik. Ha hűségesen Istenben bízunk s neki szolgálunk, fenn fog tartani minket: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. DE meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon." Róma. 14:4.}}
támadásainak; de azt is tudják, hogy van egy erős vá¬
+
 
ruk, amely nem rendíthető meg s amelyben biztonság¬
+
{{raw:data:p|33|33|id=q18|{{raw:data:idhidden|paragraph33q18|}} Tudjuk, hogy harcban állunk s hogy az ellenség mindenáron el akarja pusztítani azokat akik az az Úr mellett állnak. Nem vagyunk tudatlanságban az ördög cselvetései felől, feltéve, ha tanulmányozuk Isten beszédét. Látjuk, hogy az ellenség hadai mujdeüíélöLs
ban lehetnek, ha abban maradnak. Javukra és megerő¬
 
sítésükre áll megírva: „Az Úr az én kősziklám, váram
 
és szabadítom; az én Istenem, az én kősziklám,benne
 
bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.
 
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó és megszabadu¬
 
lok ellenségeimtől.*1 — 18. zsoltár 3, 4.
 
■isTegyük fel: ha Isten összes gyermekeinek becsü¬
 
letébe gázolnának és törvénytelen, romlott embereknek
 
t — -  ...  -  , tüntetnék fel őket, mások szemében —. mi lenne. — Az
 
ellenség ilyesmit is elkövethet; de azzal semmire sem
 
- menne az Úr szemei előtt. Isten népének tagjai nem W-
 
  fődnek azzal, hogy az emberek tiszteljék őket. Mert
 
I  mindenekfelctt az a fontos, hogyan tekinti őket Jehova
 
/  • Isten és Jézus Krisztus. Jézus,megalázta magát. JTchát_
 
  egyáltalán ne nyugtalanítson minket az, hpgy/nmsok^,
 
"  ' - — - milyen véleménnyel vannak felőlünk Minden szolga a _
 
saját urának áll vagy esik- Ifa hűségesen Istenben bí¬
 
zunk ”s neki szolgálunk, fenn fog tartani minket: „jje—
 
kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a mán szt|lgáját?_Az_j
 
ő “tulajdon uráiialc...áll.,yagy-csik. „I)p_meg Jog_állani,_
 
mert az Ür által képes, hogy megálljon.**,-.Róm®. 14:4,.
 
titeket sem valami lélek (szellem), sem beszéd.** (Thess.
 
II. 2:1, 2, Káldi-ford.) Bármit is kövessenek cl az el¬
 
vetemültek, nem tántoríthatnak el téged Istentől és Jé¬
 
zus Krisztustól, azokat t. i., akik tényleg szeretik öt és
 
szolgálnakjtz.ő.országának. — Róma 8:36—3!).
 
Tudjuk, hogy harcban állunk s hegy az ellensgg_
 
mindenáron _er2.akarja pusztitani?jizók^x?akn<''az
 
’ moJlg-^Ljillnalu. Nem vagyiinirjiídatlanságbana£_önlög^
 
cselvetései fclöj^Jeltéve, Tia tanuTniányőzbik_Istcii_bfc_^.
 
_ szódét. Látjuk, hogy az ellenség"Tiad:iT mujdeüíélöLs
 
 
nlink nyomulnak s mi ml óidéin ~~elk épzclhetö fontlotliU——*
 
nlink nyomulnak s mi ml óidéin ~~elk épzclhetö fontlotliU——*
 
tót igénybe vesznek Isten nepeyjl_szeinben>^nin<jaz.ttj---j_<
 
tót igénybe vesznek Isten nepeyjl_szeinben>^nin<jaz.ttj---j_<

A lap 2022. december 1., 10:37-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


165

{{raw:data:c|

Ellenkezőleg, kerülni kell őket. Azok, akik „gonosz szolga-osztályhoz" tartoznak, hízelgő szavakkal élnek s így akarnak elámítani és megrontani másokat is, olyanokat, akik az igazságot keresik. Ezek felől mondotta az apostol az Úr irányítása melett: „Kérlek pedig titeket testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik ama tudomány ellenére, amelyet tanultatok, visszavonást és botránkozást keltenek. Tartsátok távol magatokat tőlük. Mert az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem a hasuknak és mézes-mázos szavakkal, tetszetős beszédekkel megtévesztik az egyszerű emberek szívét." — Róma 16:17, 18, Dr. Raffai-ford.
31
Istennek és népének ezen látható ellenségei csupán eszközök vagy szerszámok a láthatatlan fejedelemségek, hatalmak és gonosz tényezők kezében, akik a gonosz világon uralkodnak. A világ bírói, politikai és katonai uralkodói közül is többen Istennek és hű népének ellenségei; de ezeknek a bűne a tudatlanságuk következtében kisebb. A klérus sokkal bűnösebb mint a politikai elem, mivel Isten szolgájának nevezi magát, minek folytán tudnia kellene, hogy nem szabad oly emberek ellen támadnia, akik Istennek szolgálnak. A legkárhozatosabb azonban a gonosz szolga-osztály, mivel egykor hozzákezdett Isten és Krisztus szolgálatához, de aztán nyíltan megtagadta az Urat és az ördöghöz pártolt. Ez alkotja a „bűn emberének, a veszedelem fiának" főrészét s a cselekedeteiről ismerhető fel, hogy az ördögnek szolgál-e vagy. sem. „Avagy nemtudjátok-e, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul szolgái vagytok, vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra. — Róma 6:16.
Rendíthetetlen
32
Mi most az „utolsó napokban"élünk, tehát veszélyes időben élünk. Ezt most Isten minden hű gyermeke jól tudja. (Tim. II. 3:1—5) A láthatatlan ellenség nagyon tevékeny és látható eszközöket használ, főképpen a vakbuzgókat használja Isten népének mindenképpen való támadására. Ha valaki, aki állítólag Isten szolgája volt hirtelen hátat fordít és közönségesen reájuk támad azokra, akik az Úrnak és országának szolgálnak, ez zavart idéz elő azok között, akik nincsenek teljesen megerősödve az Úrban. De az ily törvényszegők útja miatt senki se nyugtalankodjon az Úr népe közül. Senkinek, sem fog sikerülni kárt tenni az igazságban, és meg sem rendíthet senkit sem, aki tényleg hűséges Istenhez és az ő országához. Az igazság örökéletű, mindig rendíthetetlenül fog állani, s azok, akik tényleg az igazságból valók, az Úrhoz fognak ragaszkodni, az ő szavára hallgatnak és őt követik. Isten beszéde igaz, s ha mi teljesen Istenben bízunk, tudni fogjuk, hogy mindenek javukra vannak azoknak, akik Istent szeretik és hivatalosak az ő szándéka szerint. (Róma 8:28; Kor. II. 13:8) Nem fog-e, azonban eltántorítani némelyeket mindazon hamis vagy rossz hír, amit Isten szervezetéről és szolgáiról híresztelnek. Aki eltántorodik, azt eltántorítja; de akik igazán szeretik az Istent azok rendíthetetlenek. Isten meg tudná akadályozni az ördög eszközeit és a rossz hír terjesztőit is ha akarná. A jelenkor azonban éppen az az időkor, amidőn minden meg kell rendülnie ami megrendíthető, hogy a hűségesek annál inkább kitűnjenek. (Zsidók 12:27) Amennyiben az ihletett apostol a hűségeseknek Krisztus visszatéréséről és templomba-gyűjtéséről beszél, valamint a „bűn emberének" fellépéséről, mondja: "Urunknak, Jézus Krisztusnak eljövetele és hozzávaló egybegyülekezésünk dolgában kérünk titeket, ... ne tántorodjatok el józan felfogástoktól, s ne riasszon meg

|

titeket sem valami lélek (szellem), sem beszéd." (Thess. II. 2:1, 2, Káldi-ford.) Bármit is kövessenek el az elvetemültek, nem tántoríthatnak el téged Istentől és Jézus Krisztustól, azokat t. i., akik tényleg szeretik őt és szolgálnak az ő országának. — Róma 8:36—39.
Erős vár
34
Isten gyermekei tudják, hogy magukra hagyatva nincsen erejük, hogy ellent tudjanak állani az ellenség támadásainak; de azt is tudják, hogy van egy erős váruk, amely nem rendíthető meg s amelyben biztonságban lehetnek, ha abban maradnak. Javukra és megerősítésükre áll megírva: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítom; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, idvességem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó és megszabadulok ellenségeimtől." — 18. zsoltár 3, 4.
35
Tegyük fel: ha Isten összes gyermekeinek becsületébe gázolnának és törvénytelen, romlott embereknek tüntetnék fel őket, mások szemében —. mi lenne. — Az ellenség ilyesmit is elkövethet; de azzal semmire sem menne az Úr szemei előtt. Isten népének tagjai nem törődnek azzal, hogy az emberek tiszteljék őket. Mert mindenekfelett az a fontos, hogyan tekinti őket Jehova Isten és Jézus Krisztus. Jézus megalázta magát. Tehát egyáltalán ne nyugtalanítson minket az, hogy mások milyen véleménnyel vannak felőlünk. Minden szolga a saját urának áll vagy esik. Ha hűségesen Istenben bízunk s neki szolgálunk, fenn fog tartani minket: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. DE meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon." — Róma. 14:4.
33
Tudjuk, hogy harcban állunk s hogy az ellenség mindenáron el akarja pusztítani azokat akik az az Úr mellett állnak. Nem vagyunk tudatlanságban az ördög cselvetései felől, feltéve, ha tanulmányozuk Isten beszédét. Látjuk, hogy az ellenség hadai mujdeüíélöLs

nlink nyomulnak s mi ml óidéin ~~elk épzclhetö fontlotliU——* tót igénybe vesznek Isten nepeyjl_szeinben>^nin<jaz.ttj---j_< lal emiatt senki so nyugtalankodjon, aki. szereti az . Urat. Ejőrc Jigyclmeztetve letlillik, s ez j*’!eilti,jiogy._,.- slí’ISjSWjzüljünk is fej, lia tudjuk,,hogy harcban állunk

és az ellenség támadására kell számítanunk, tiizzlík nm- _ gunkát teljeseri az._Úrra s ne féljiinl^az^^lmiSfetö-Ú. „Xe bosszankodjál az elvetemültökre (illetve ne

irigykedjél a gonosztevőkre1?1 /37. zsoltár^j.jS'luhkL-. inadioii. olv gondolat a szívedben, se eíkesegdés,..rossz- , akarat vagy gyűlölet, hogy a gonosztevőkre támadj^, testijeg. Majd az L'r fog leszámoliu3íelük..a_.m:iga_ide- - ji^n^s_belái7isa_szeri)it. Akik az Urat szeretik^bízzg^.— nak benne, tudván, hogyja végeredmény az ő akarata , sz.erjn.t_ío&2tatténiii, Jiízz.árüz Úrban és yárjad_őt^ng— bosszankodjál arra^akinek gonosz útja..szorencsés,__se_— arra, akc ál'n'ok tanácsosai követ (fondorlatokat ter- yezi.. Szűnj meg a haragtól, hagyd eí Iwveskedésedgü^. ne hosszaii1roiTj;ll (haragudjál),... csak .rosszra^viiine,,,. AÍi;rt_az_ZlveteiuiiÍtek kivágattatnak; de akik az Úrban

reménykednek, azok^űríiklik a/fjildet^ — l'P.nJórkollik,

á~g5nosz azjgáz_elien és fogmt_csikorgatja.teá;.Az. Ür

ngveli, mert látja, hogy eljön az_fl_napjaUHgrt—a_go-

noszak karja ~éTloríT<7jÍe az igazakat támogatja. az_ÜrI’^_ (^TzsűItlTf'7^P,'_ f2, 13niT^jyqcdl.Ímj^rajLgg:

nosztevők elle.iujue_iríg.ykediél az. isteiitiiicnkire;-mert.a—__ gonosznak nem lesz jó vége; az_ istentelenck^szövétne-

EeTUáTTíIirrFeíiT az ljrat, fiam,.és a királyt (Krisztust.,);, a partuGílc (lázadók) közé . no... ke vered jól 1". ——I’éldb.--- ségesek annáj inkább , kitűnjenek. (Zsidók 12 : 27)