28. Péter leveléből világosan kitűnik, hogy minden országban az üldözésre való tekintet nélkül jó rendet és szervezetet kell fenntartani. Levele éppen ezért íratott. Mivel Jehova a rend Istene, szervezetében természetesen mindenhol megköveteli a rendet, még pedig önmagától, a nagy Teokratától kiindulva lefelé Krisztus Jézuson keresztül, aki által úgy a földi, mint a mennyei szervezetét is vezeti. Jehova Isten és Krisztus Jézus a "felső hatalmak" és vezetik Isten szövetséges népének az ügyeit a látható földi szervezet által. - Róma 13:1-4. 29. Hogy az Isten népe tagjai helyesen végezhessék a bizonyságtevő munkát s így mások tudomást szerezhessenek a királyság üzenetéről, teljes egység kell uralkodjon köztük s mindnyájan előírás szerint együtt kell működniök. A Watch Tower Bibié and Tract Society a broklyni főhivatala által azért szervezett fiókhivatalokat az egész földön. Ezek a fiókhivatalok kezelik a munkát a különböző országokban. Ezeknek vannak alárendelve a csoport-szervezetek, a csoport-szervezeteken belül pedig kinevezett szolgák vannak. Ahol pedig nincsen olyanok csoportja, akik közösen összejönnek Isten szellemben és igazságban imádni, olyan helyekre a királyság
"úttörőkként" ismeretes teljesítő-hírnöke vannak kiküldve. Ezek a társulat különleges szolgái s az a feladatuk, hogy a félreeső területeken az összes szomorkodókat megvigasztalják. Az Úr megbízta ezeket a szolgákat, hogy gyűjtsék össze a "más juhait" csoportokba tanulmányozásra és tevékenységre. Az ő kötelességük tehát, hogy legeltessék Isten közöttetek levő nyáját. 30. Ahol csak ezek a szolgák vannak, az Úrtól jövő kiváltságnak tekintve átveszik a felügyeletet, még pedig nem mint bérencek rút nyereségvágyból, hanem készséggel. Ezek nem aratnak pénzügyi nyereséget a tevékenységükből. Ettől eltekintve "készségesek" s ezért arra törekszenek, hogy a jóakaratú embereknek szolgálatot tegyenek. Ezek ismerik az Istentől kapott megbízatásukat. Azt is tudják, akik Isten nyájában akarnak maradni, mindannyian meg kell őrizzék tisztaságukat s így alkalmat nyújt nekik Isten, hogy a gyalázójának megfeleljenek és bebizonyítsák az ellenség hazug voltát. 31. A nagy Teokrata szolgái mindenkor példaadók egymás között, akár egyedülállók, akár valamely csoportnak vagy gyülekezetnek a tagjai, példaadók a teokratikus uralom iránti hű odaadásban. Az Úr szervezetében a királysághirnök döntő helyzetben van, mivel ő az, aki a legfelségesebb dícséretét zengi. Az összes állandóan szorgalmas hírnökök, akik amellet természetes képességekkel is rendelkeznek, általában nagyobb szolgálati kiváltságokkal legyenek megbízva. Ilyen esetben az Úr is többet követel tőlük, hisz akinek sokat adtak, attól annál többet követelnek. (Lukács 12:48). Csak egy Főpásztor van; ennek felelősek mindnyájan. így tehát egyáltalán nincs rendjén, ha valaki az Isten örökségén és nyáján uralkodni akar. 32. Meghatározott időben jutalmazza meg Isten a szolgáit: "És ha megjelenik majd a fő Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját." (Péter I. 5: 4, Jakab 1:12, I. Péter 1:4). E királyságjutalomban részesülnek a Krisztus teste összes tagjai, akik a földön befejezik a bizonyságtevő munkájukat s Krisztus templomhoz jövetele után feltámasztatnak. Akkor egyesülnek vele a dicsőségben és tisztességben az ő országában. Mivel hűségesen szolgálták őt és Jehova neve igazolására megőrizték tisztaságukat, megkaphatják a halhatatlanság dicsőséges koronáját. Krisztus teste tagjainak egy maradéka még a földön tartózkodik. Örömmel várakoznak ama kiváltságra, hogy élve túljussanak az armageddoni csatán s meglássák, hogyan győzedelmeskedik Jehova Krisztus Jézus útján az összes ellenségein. Ha pedig az által meghatározott időben az áldozati szövetségük teljesítéseként meghalnak, "egy szempillantás alatt átváltoznak" és elnyerik a dicsőség hervadhatatlan koronáját a kiráyságban. - I. Korinthus 15:50-54; Jelenések 2:10. 33. Krisztus Jézus a Főpásztora azok "kicsiny nyájának", akik örököstársai lesznek a mennyei kormányzat trónján. Ő az igazságosság új-világának s mindazok királya a földön, akik Istent félik, a Királyt