Mozdíthatatlanul az igaz Istentiszteletért

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2024. április 3., 09:16-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="A-ti-okos-tiszteletetek-Mozdithatatlanul-az-igaz-Istentiszteletért-1946.pdf" from=1 to=1 header=0 /> </div> <pages index="A-ti-okos-tiszteletetek-Mozdith…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Jump to navigation Jump to search

Borító

Oldal:A-ti-okos-tiszteletetek-Mozdithatatlanul-az-igaz-Istentiszteletért-1946.pdf/1

9

9
A TI OKOS TISZTELETETEK


gyelmet másokra, tudatva velük, legyenek akár ellenségek, akár barátok, hogy mi az útja annak, hogy elkerülhessék Isten haragjának Armageddonját. És ezt állandóan folytatni fogják az Isten­ben való hittel és hűséggel, Jézus Krisztuson keresztül. És így mindenki együttműködik az ő Theokratikus rendjében és így egységesen Isten és
Krisztus alatt, hogy tanúi legyenek Jehova leg­nagyobb Királyságának Armageddon előtt, Közel van a nap, mikor Jehova Isten maga fogja bebizo­nyítani minden élőnek, hogy ez az Ő jó, tökéletes és kedves akarata és ez az Ő okos, tisztelete és észszerű szolgálata, amelyet törhetetlen egységben nyújt neki az Ő felszentelt népe.



Mozdithatatlanul az igaz Istentiszteletért.


„Azért szerelmes atyámfiái erősen álljatok, mozdithatatlanul, buzgólkodván az Urnak dolgá­ban mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Urban“. 1 Kor. 15:58.


1 Jehova, veszély idején a legnagyobb menedék. Ő az eredeti életadó, Ő őrzi meg az életet és csodálatosképpen újítja is meg. Minden értel­mes ember akar élni és különösen akkor, ha célja és küldetése, van az életnek, tehát, ha életét vérszomjas ellenségek fenyegetik, akik küldetését veszélyeztetik és ha védelmi eszközei nem bizonyulnak elég erősnek, legokosabb amit tehet, hogy menedékért folyamodik a hatalmas Életadóhoz, aki őt erre a küldetésre szánta. Ez természetesen nem jelenti testi értelemben vett menekülést, hi­szen erre képtelen volna olyankor, mikor ellensé­gei körülveszik. Úgy menekülhet a Megőrzőhöz, hogy felnéz hozzá bajában, segítségért könyörög Hozzá és egészen kezébe teszi életét és akkor a bajból való menekülést egészen Neki tulajdonítja. Ha hozzá menekülünk, ellenségeinkkel minden megegyezést vissza kell utasítanunk. Ehelyett hű­ségesen meg kell tartsuk egységünket Jehova Is­ten előtt és ragaszkodnunk kell az Ő általa adott küldetéshez.
2 2 Az ellenség és különösen az ősi ellenség, Sá­tán az Ördög, arra törekszik, hogy az üldözöttet eltávolítsa Istenhez való hitétől és ragaszkodásá­tól. De az, aki Jehovát választja menedékül, az to­vább is tiszteli és szolgálja és oldala mellett ma­rad a nagy vitakérdésben: Ki az Isten, akinek az egész világegyetem kell, hogy engedelmeskedjék. A k e l l e m e t l e n következményekkel nem tö­rődve, az, aki Jehovát szolgálja, nem fog átmenni az ellenség táborába és nem fogja imádni az ő isteneiket. — Isten engedelmével az ellenség elveheti jelenlegi életét is. — De az igaz Isten hűséges tisztelője tudja, hogy a Minden­ható Isten az ő menedéke és nála nyugszik a jövendő Uj Világbeli életre szóló joga, ami túl van ellenségei erején. Ha eljön az ideje az élet nagy Megújítója kihozhatja a holtak közül és megáld­hatja örökkétartó és teljes békességgel, biztonság­gal és örömmel.
3 Az igaz istentisztelet kérdése mindig viták tárgya volt, amióta az embert és asszonyt kiűzték Éden kertjéből. A föld a megfelelő hely emberi lé­nyek számára a Teremtő tiszteletére. A gonosz el­lenfél, Sátán az Ördög, megpróbálja, hogy Jehova tiszteletét eltörölje a földről és így megsemmisítse azt a célt, amelyre a föld teremtődött. Másrészt a Teremtő gondoskodik arról, hogy az a szándéka, amellyel a földet teremtette, megmaradjon, úgy, hogy életben tartja az igazi szolgálatot azok kö­zött az emberek között, akik félték Őt és úgy jöt­tek Hozzá, mint az igaz és mindenható Istenhez. Természetesen Sátán meg fogja kísérelni, hogy az ilyen embereket eltántorítsa Jehova tiszteletétől és vallás gyakorlatához csábítsa. Azáltal, hogy egy vallást gyakorolnak azt hihetik, hogy az igaz Is­tent tisztelik, de valóban az ördögöt tisztelik és Isten nevére gyalázatot hoznak. Ha a vallás csábí­tásai nem volnának elég erősek, hogy Jehova tisz­telőit eltántorítsák, akkor a vallásos ellenfél az ül­dözés eszközéhez nyúl, hogy így megfélemlítve a saját lelkiismeretűk ellen erőszakolva elhagyják Jehova tiszteletét, csakhogy megmeneküljenek az üldözéstől vagy az ellenfelei által okozott haláltól. De Sátán megbukott fáradozásában, amikor hosszú századokon keresztül azon igyekezett, hogy az egész emberiséget Adám és Éva sorsára juttassa, megbukott és bukása a mártírhalált halt Ábellel kezdődött. Mai példák, azokban az országokban, amelyek legújabban szabadultak fel a náci-fasiszta uralom alól, megmutatták hogy az ellenfél mai napig is újra és újra megbukik.
4 Minden idők legnagyobb példája, mozdítha­tatlanságban a tiszta istentisztelet iránt, az „em­ber Jézus Krisztusé" volt. Jehova Isten szeretett Fiáé. Minden követőjének például szolgál, mert nekik is úgy kell szenvedni, mint Ő szenvedett a földön. Dávid, a pásztor, megmutatta, hogy még vallási üldözés és mártirság sem elég arra, hogy

10

10
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


hűséges embereket az ellenfél eltudjon fordítani Jehova tiszteletétől. Dávid prófétikusan megjósol­ta Jézus Krisztust és követőit a földön. Egyik zsoltárában, a tizenhatodikban, Dávid minden iőre meghatározta a helyes istentiszteletet és hogy más Istent mint Jehovát ne szolgálja­nak. Azért érdekel minket most ez a zsoltár, mert megmutatja az ellenfél erőfeszítéseit, hogy Jehova tiszteletét eltörölje a földről nácifasiszta-vatikáni totalitárius módszereivel: Az üldözési erőfeszíté­seik a háború utáni, nemzetközi „új rend" rovásá­ra számítható. A tizenhatodik zsoltár tanulmányo­zása nem csak nagyszerű beteljesedésével bizo­nyítja be, hogy Jehova Isten Szava igaz, hanem segíteni fog, hogy őrizkedni és védekezni tudjunk az ördög gonosz tervei ellen, hogy ellen tudjunk állni és hűek maradhassunk az igazság oldalán.


TIZENHATODIK ZSOLTÁR, DÁVIDNAK EGY ÉNEKE.
5 A Héber Biblia legrégibb, létező kéziratai a tizenhatodik zsoltár címét „Dávid Miktámjá"-nak nevezi és a Septuagintában található görög fordí­tás „Oszlopfelirat, Dávidtól”. Ez a cim arra szolgál, hogy emlékeztessen a zsoltár fontosságára, mint valamire, amit be kellene vésni, vagy írni egy emlékoszlopra, hogy ki ne lehessen törölni és min­dig a szem előtt kell tartani Jehova Isten szolgála­tát. Isten Fia Dávid véréből fog származni, Dávid szülőhelyén Betlehemben születve, A 110:1 zsol­tárban Dávid próféciailag Jézusról úgy beszél, Jé­zus Krisztusról, mint az „Úrról”. „Uram"-nak ne­vezve Őt. Nevezték Jézus Krisztust „Dávid Fiá­nak" is, nem csak azért, mert az ő véréből származott, hanem azért is, mert örököse Ő volt annak a királyi szerződésnek, amelyet Jehova Isten kö­tött Dávid királlyal, Ezért tartalmazza a zsoltár a Nagyobb Dávidra, Jézus Krisztusra vonatkozó próféciát, amely a követőire is vonatkozik. Ha bármilyen kétség volna a zsoltár értelme felől, azt eloszlatták a lelkes Péter és Pál apostolok, akik mindketten idéztek ebből a zsoltárból és Jézus Krisztusra vonatkoztatták. (Ap. csel. 2:25—36 és 13:35—37.) Így „helyesen eloszthatjuk” és helye­sen alkalmazhatjuk Isten szavát, összehasonlítva a történelmi tényeket a próféciával, hogy az igazat megtaláljuk.
6 A zsoltár könyörgéssel kezdődik: „Tarts meg engem Istenem, mert benned bizzom". — (Zsolt. 16:1.) Az, aki így kiált, nem egy vallás papja, aki ember által készített oltár előtt áll és egy rituálét énekel, hanem Jehova Istennek egy tántoríthatatlan szolgája, akit megsemmisítéssel fenyegetnek azok, akik vallással imádkoznak va­lamely idegen istent. Sokáig kényszeritették a körülmények Dávidot, hogy így kellett könyö­rögjön. De nem egyedül a körülmények kényszerítették őt a gyönyörű zsoltár éneklésére, hanem Isten szelleme ösztönözte őt és vezette ezekre a szavakra. Erről így beszél Dávid: „Az Urnák lel-
ke szólott énbennem és az ő beszéde az én nyel­vem által (2. Sám. 23:2.) Így váltak Dávid sza­vai próféciává, amelyet kőbe lehetne vésni, hogy az idő próbája mutassa meg prófétai igazságukat.
7 Dávidot Jehova prófétája Sámuel kente fel olajjal Izrael királyává; és Isten szelleme jött reá, hogy királynak készítse el Jehova Teokráciájában. De ez nem tette Dávidot sebezhetetlenné el­lenséges támadásokkal szemben, hanem méginkább céltáblájává lett az Ördögnek és Jehova és Theokraikus Kormánya minden ellenségének. Saul király, aki inkább hitt vallásos áldozatokban, mint Istennek való engedelmességben, megirigyel­te Dávid katonai sikereit. Engedett a Démon ösz­tönzésének, hogy üldözze Dávidot, hogy megsem­misítse és így akadályozza meg, hogy király ne le­hessen Izrael nemzete felett. Üldöztetése közben és majdnem ellenségei kezébe jutva, Dávid Isten­hez könyörgött, hogy őrizze meg. Nem bízott em­beri vezetőkben vagy jelképekben. Dávid Istent választotta rejtekhelyül, mert tudta: hogy Isten mindenható, mert az I s t e n szó hatalmast jelent.
8 Pontosan egyform an Jézus, aki Krisztus volt mert Isten szellemének olajával kenték fel, Isten Királyságának örököse volt, Ő mondta: „Kö­zel van a menny Királysága”. Akkor, abban az időben is voltak vallásos vezetők, akik azt hitték magukról, hogy ők a királyság gyermekei" és ez­ért rájuk van bízva, mint Isten eszközeire, az Ő királyságának felépítése. Annak elismerését azon­ban, hogy Jehova felkent királya közöttük van, visszautasítoták mert nem jött kül színes pompá­val nem dicsőítette őket és nem értett egyet vallásos szokásaikkal. Így minden eszközzel üldözték Őt és nem csak arra törekedtek, hogy jó hírét el­rontsák, hanem arra is, hogy testében ártsanak ne­ki, hogy megakadályozzák királyá levését. Jézus Krisztus Istenhez kiáltott, nem egyszerűen azért, hogy megőrizze testét, amíg a feladatát teljesítet­te, hanem főleg azért, hogy Isten kegyelmes se­gitségével meg tudja őrizni teljességét iránta, hogy nevének tanúja lehessen. Ahogy írva van: „Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket; szenvedett, az enge­delmességet. És tökéletességre jutván, örök ídvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek. (Zsid. 5:7-9).
9 Igaz kővetői, mint Jézus, tapasztalni fogják Dávid tapasztalatait a vallásos üldözés alatt. Ők Isten szellemétől származnak és az ő szelleme kente fel őket, hogy terjesszék a jó hírt az Ő Királyságáról. Ők örökösei a Királyságnak, mint Jézus örököstársai. Az a küldetésük a földön, hogy a Királyságot hűségesen képviseljék. Ezért mindig Jehova oldalán kell legyenek, a világ ural­mának vitakérdésében, azaz, hogy hűségesek ma­radnak az Ő egyeduralmához és inkább Neki en-

11

11
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


gedelmeskedjenek, mint az embereknek. De a val­lásosak, akik hamisan követelik maguknak Isten ígéreteit és királyságának örökségét, odaadják magukat eszközökként a démonoknak, hogy Jehova hűséges tanúit és Jézus Krisztus követőit, üldözzék. Állandóan megsemmisítéssel fenyegetik őket és kiteszik őket ellenkezésnek, igazságtalan­ságoknak és elnyomásnak. Egyetlen mentsvára ezeknek Jehova, Jézus Krisztus Istene; és Isten­hez kiáltanak, hogy megőrizze őket.
10 Óh, én lelkem, ezt mondod az Urnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen”. (Zsolt. 16:2). Ezekkel a szavakkal írja le a zsoltáros, amit Jehova Istennek mond. Az amerikai fordí­tásban hozzáteszik az első három szót; „Óh, én lelkem", hogy érthetőbb legyen a folytatás; „Ezt mondod az Urnak." De néhány régi héber kéz­iratban így szól „Ezt mondom az Urnak” (Károli Gáspár). Ugyanígy fordítja a Septuaginta, a Syriai és a Vulgata változat is. De mi az, amit Dávid mond az Urnak és amiben képviseli Jézus Krisz­tust és követőit, amint az üldözések alatt könyö­rögnek? Ezt: hogy Jehova Isten az ő független uralkodójuk, az Egy akiéi és a Mester, akit kell és akit akarnak követni. Még üldözés közben is a maguk akaratából mondják: „Én Uram vagy te”; Ez egyike annak a 134 alkalomnak, ahol a Héber s o p h e r i m vagy írástudók megváltoztatták az eredeti szöveget: „Te vagy az én Jehovám"; való­szinűleg azzal a szándékkal, hogy ne látszon úgy, mintha túlságosan bizalmasan szólítanák a Legma­gasabb Urat.
11 Ezzel szemben Jézus Krisztus és követői nem szégyelik Jehova nevét kiáltani. Jézus maga mondotta a földön: „Én az én Atyám nevében jöt­tem ..." — (János ev. 5:43). Visszautasította, hogy „jónak” nevezzék, mondván: „Senki sem jó, csak egy, az Isten”. (Máté 19:17). Így Jézus Krisztus és tanítványai elismerik, hogy Jehován kívül nin­csen jó, jóság vagy jólét. Nincsen tehát semmi, amit Istennek tulajdoníthatnánk; de nagy megtisz­teltetés reánk nézve, hogy alkalmat kaptunk, hogy résztvehessünk az Ő nevének dicséretében. Kihez máshoz menekülhetnénk menedékért és jólétért, mint Jehova Istenhez, aki kimeríthetetlen forrása minden jónak és tökéletesnek.
12 Isten igazi tisztelője nem talál örömet e vi­lág vallásosaiban, hanem azokban, akik Istennek szentelték magukat és kitűnnek az Ő dicséreté­ben. Ezért mondja vallásos üldözés közepette a zsoltáros: „A szentekben, akik e földön vannak és a felségesekben bennök van minden gyönyörűsé­gem”, (Zsolt. 16:3). Ugyanígy, ma a Király Jézus Krisztus megbírálja a templomban az ő népét és csak azokban leli gyönyörűségét „testi” tagjai kö­zül és jóakaratú társaik közűl, akik hűségesek. Ezek úgy igyekeznek tiszteletet nyújtani Jehova Istennek, hogy beteljesítik hozzá való felszenteltségüket. Jézus pedig örömét azzal fejezi ki irán­tuk, hogy reájuk ruházza azt a megtiszteltetést, hogy birtokolják az Ő királysága evangéliumát és
hirdethetik azt a világ végéig. És körülveszi őket szent angyalai védelmével akik Őt a templomba kisérik. Nem tart vissza semmi jót tőlük; és vissza­ sugározza reájuk Isten dicsőségének csodálatos fé­nyét, amely a magasból ragyog le Reá, hogy fel emelkedhessenek és ragyoghassanak a sötétben levő népek felvilágosítására.
13 Ezután bemutatja a zsoltáros, az ő álláspont­ját, aki Isten felkent szolgáit ábrázolja. Hogy a vallásosak csak ajkaikkal közelednek, de a szívük távol van Tőle, akik a démonok doktrínáit tanít­ják és az emberek hagyományait és szempontjait. Azt mondja: „Megsokasodnak fájdalmaik, akik más Isten után sietnek; (m a r g ó: kik más isten­nek hordanak ajándékot) nem áldozom meg vé­res italáldozatjokat és nem veszem nevöket aj­kaimra”; (Zsolt. 16:41) Ezzel a kimondott elhatá­rozással Dávid leleplezi a tényleges szándékát Je­hova tisztelői üldözőinek, azaz, hogy eltávolítsák őket Tőle keserűségben és hit hiányában és az Ördög vallásos szervezetét, isteneit és hatalma­sait tiszteljék. Dávid kimutatta ezt a leplezett szándékát az Ördögnek, mikor üldözőjének Saul­nak ezt mondotta: „Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ő szolgájának szavát! Ha az Ur ingerelt fel téged ellenem; vajha jóillatú volna előtte az áldozat; ha pedig emberek: (aki téged ellenem ingereltek) átkozottak legyenek az Ur előtt, mert kiűznek most engemet, hogy ne része­sülhessek az Urnak (Jehovának) örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek (Sám. 26:19). De Dávid legyőzte az Ördög vallásos szol­gáin keresztüli támadását. Soha sem árulta el Je­hovát, hogy Sátán isteneit vagy hatalmasait a földi szervezetében szolgálja.
14 Hasonlóképen Jézus Krisztus, úgy a kísértés hegyén és később az üldöztetés éveiben, vissza­utasította a Sátánt és tiszteletét, hogy így más Isten után fusson, Jehován kívül és így egy ilyen hamis istennek nyújtsa áldozatát és szolgálatának ajándékát. Jézus megjósolta, hogy hűséges köve­tőit üldözni fogják a világ végén. De ezek az Isten tisztelők és Jehova tanui meghiúsították Sátánnak: azt a szándékát, hogy az igaz tisztelettől elmozditsa őket és hogy más istenek után fussanak, igy Sátán, a „démonok hercege" után. Azért mondjuk ezt, mert a végső szándék a totalitárius erők: a Nácik, Fascisták, a Római Katolikus Hiererachia és hasonló vallási alakulatok mögött nem csak az volt, hogy a demokráciát megsemmisítsék. Végső szándékuk az volt, hogy kiirtsák a földről Jehova tiszteletének tanúit és hogy elhallgattassák a Ki­rályságról szóló hírét. De most, hogy előjöttek Je­hova tanúi a Náci Fascista Vatikán által fütött üldözésből és sokan Európa és a Kelet koncentrá­ciós táboraiból, töretlen hitünkkel és ragaszkodá­sukkal Istenhez, bebizonyosodott, hogy a gonosz ellenfél elhibázta célját és semmire sem jutott. Je­hova oldala bátran tartotta fenn a zászlaját.

12

12
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


15 Nem kergethette ezeket a hűséges tisztelő­ket arra, hogy „véres italáldozatokat" igyanak, sem az üldözés tüze eddig és nem is fogja ker­getni a háború utáni időben sem és nem fogja rávenni őket, hogy isteneik, hatalmasaik nevét di­csérjék ajkaikkal és h e i l kiáltásokkal dicsérjék őket és nekik tulajdonítsák dicsőségüket, védel­müket és megmenekülésüket. Az ő megváltoztat­hatatlan és összetörhetetlen elhatározásuk, hogy egyedül Jehova Istent szolgálják, tiszteljék és di­csérjék, ahogy a tizenhatodik zsoltár negyedik verse határozottan, megmondja. Lehetséges, hogy ebben a mondatban néhány pogány vallásra, talán a Föniciaikére céloz, mely bálványimádó ceremóniáiban borral kevert vért ittak és ettek. Ez része volt vallásos erejüknek. Bár az ilyen véres szoká­sokat nem folytatják a „Keresztény” valláshívők, mégis a kereszténység megszegte Jehova „örökké­való szerződését”, és ezért várhatja Jehova boszszúját, amelyet az Ő Végrehajtója Armageddon csatájában fog elvégezni. (Ésa. 24:5, 6). Jegyezzé­tek meg, hogy „több vallás” a háborúutáni időben nem fogja a „kereszténység” menedékét és búvó­helyét jelenteni Isten nagy „Bosszúállója" Jézus Krisztus elől, (Ésa. 28:17, 18).


A VÉR SZENTSÉGE.
16 Jehova tisztelői vigyáznak, hogy minden vér-bűnt elkerüljenek. Már 1927 december 15-én megjelent ebben az újságban egy cikk, amelynek címe: „Egy ok Isten bosszújára” volt és ez fel­hívta a figyelmet arra, hogy egyes nemzetek mennyire megsértik Jehova „örökkévaló szerződését”. Ezt a szerződést Ő Noével kötötte, miután a bár­kából kijött és ennek jelképe volt a szivárvány, melyet Isten megjelentetett. Ennek a cikknek 6, 7, 18-ik bekezdései így szóltak:
„ ... Isten szerződésre lépett Noével és ez a szerződés magában foglalt minden élő teremt­ményt; ezt a szerződést az Ur „örökkétartó szer­ződésnek" nevezte. Ez alkalommal jelentette ki az Ur az életre vonatkozó törvényét, A feljegyzések nyilvánvalóvá teszik, hogy Noé és ivadéka mindig igényt tartottak a szerződés által nyújtott egyes előnyökre és ezért Noé és ivadéka a szerződés minden feltételéhez kötve vannak.
„Isten megmondta Noénak, hogy minden élő teremtmény hús lesz neki, de eledelül nem sza­bad, hogy az vért egyen, mert az élet a vérben van. És féljen és rettegjen tőletek a földnek min­den állatja, az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön és a tengernek minden hala ke­zetekbe adatott; Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; a mint a zöld füvet, nek­tek adtam mindazokat. Csak a húst az őt eleve­nítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véretek, amilyben van a ti éltetek, számon kérem; számon ké­rem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember éle­tét. A ki ember-vért ont, annak vére ember által
ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. (Móz. 1. 9:2-6).
„Nyilvánvaló, hogy Isten akarta azt, hogy ha az ember a szivárványra néz, eszébe jusson, hogy az élet Jehovától származik, hogy az élet szent dolog, amit nem lehet büntetlenül elvenni. Ez egy örökkévaló szerződés, mert Isten annak nevezte és mert örökké fenn kell álljon. Isten sohasem fog­ja megváltoztatni azt a kifejezett törvényét amely az élet szentségére vonatkozik."
17 Egy újabb kiadása ennek az újságnak. „Az idegen jogát fenntartva" című cikkben kimutatta, hogy az örökkévaló szerződés feltételeit belevette és újra megerősítette abban a szerződésben ame­lyet Jehova Isten a Zsidókkal kötött Mózesen keresztül. Ez a cikk is hivatkozott Isten azon paran­csára, amelyet felszentelt népének adott: hogy ne egyenek vagy igyanak vért. Erről tárgyalva né­hány Őrtorony olvasó úgy vélekedett, hogy a vér evésére és ivására vonatkozó tilalom csak a Mózesi törvény alatt levő Zsidókra szól, de nem a Keresztyénekre, akik az új szövetség alatt vannak.
18 Az egyik ilyen olvasó Péter apostol Joppéi látomását hozza fel példaképpen. Akkor látott Pé­ter egy edényt leszállni az égből, melyben minden­ féle földi állatok voltak vadak csúszó mászó álla­tok és égi madarak és egy szózat parancsolta; „Kelj fel Péter, öljed és egyél!” (Ap. csel. 10:9—13, 11:5—7). Ez a parancs azonban nem arra szólt, hogy Péter megölje és megegye ezeket az állatokat vérükkel együtt, megszegve ezzel az örökkévaló szerződést, melyet Isten kötött Noé­vel és utódaival. Még feltéve azt is, hogy Péter látomásában felkelt és evett volna; még akkor sem élvezte volna eleségét vérrel együtt, mert ő Keresztény volt és így őreá is vonatkozott a Noé­vel kötött szerződés. Azt, hogy ez lett volna a he­lyes út, Isten szent szellemével összhangban, bizo­nyítja, amit Péter és a többi apostolok és tanítványok tettek és írtak erről későbbi alkalmakkor. Évekkel Péter látomása után Zsidó hívők felhoz­ták a kérdést, hogy mit lehet kívánni a nem-Zsidó vagy Gentilis Keresztényektől Istenben való hi­tük és engedelmességük bizonyítékaképpen. Tar­talmazza-e a hús körülmetélését? Ezért az apos­tolok és vének a Jeruzsálemiek közül gyűlést hív­tak össze, hogy megtárgyalják a kérdést. Kellő meggondolás után felállt Jakab apostol és felhívta figyelmüket a beteljesedett próféciára és utána eredményeképpen megmondta, hogy mit kívánha­tunk a Keresztyénektől: „Az okáért én azt mon­dom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a po­gányok közül térnek meg Istenhez; hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől”. (Ap. csel. 15:6, 20).
19 Ekkor az apostolok és vének gyülekezete egy levelet írtak a pogányok közül való atyafiak­nak. Azonkívül megmondották nekik, hogy ők

13

13
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


nincsenek a Mózesi törvényekkel szerződésben, még ezt a szervezési utasítást adták nekik; „Mert tetszék a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szük­séges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól (amelynek nem bocsájtották vérét) és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok maga­tokat, jól lesz dolgotok". (Ap. csel. 15:22—29). Ezeket az intézkedéseket nem azért írták a vérről és vérét nem eresztett állatokról, mert a Keresztyének a Mózesi szerződés alatt voltak, hanem a Nóéval kötött, a vízözön utáni szerződés értelmében, amely az egész emberiségre vonatkozik, magába foglalva Keresztyént és Zsidót egyaránt; mert egyformán Noé leszármazottai és ezért Jehova örökkévaló szerződése alatt van­nak, ami a vér szentségét illeti.
20 Hogy a Keresztyének ragaszkodtak ehhez az elhatározáshoz, az kiviláglik a Bibliából. Majdnem tíz évvel később Pál apostol visszatért Jeruzsálembe és beszélt Jakabbal és más idős testvé­rekkel a jeruzsálemiek közül. Többek között ezt is mondták Pálnak: „A pogányokból lett hívők felől pedig mi is írtunk, azt végezvén, hogy ők semmi ilyesfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől, mind a fulvaholt állattól, mind a paráznaságtól", (Ap. csel. 21:25).
21 A zsoltáros Dávid is visszautasította, hogy megszegje vagy veszélybe vigye Isten örökkévaló szövetségét. Egy példa mutatja ezt: „Kívána Dávid vizet és mondta: Óh, ki adhatna nékem innom a Betlehem kapuja előtt való, forrásnak vizéből! Akkor keresztülvágták magokat hárman a Filiszteusok táborán és vizet meritének a Betlehem forrásából, mely a kapu előtt vala és felvivék és menének Dávidhoz; de Dávid nem akart inni, hanem kitölté azt (mint a vért, melyet ki kell önteni) az Urnak. És mondta: Távoztassa el tőlem az én Istenem, hogv ezt cselekedném. Avagy e férfiaknak a vérét igyam-é meg, akik életüket ha­lálra vetették? Mert ők ezt életök veszedelmével hozták. És semmiképen nem akara inni". (1 Krón. 11:17—19). Dávid nem vitatkozott és nem igyekezett magát meggyőzni, hogy ez a három hős férfi így életüket ajánlották fel egy barátjukért, hogy elláthassák frissítő és felélénkítő itallal.
22 Mikor Jonatán, Dávid barátja csodálatos győzelmét aratta a Filiszteusok fölött, az Izraeli­ták, akik szenvedtek az éhségtől, állatokat öltek meg „a földön”; „és megevé a nép vérestől". Megjelenték azért Saulnak és mondanák; Imé a nép vétkezik az Ur ellen, mert vérrel elegy eszik ... Mondta továbbá Saul: Menjetek el mindenfelé a nép között és mondjátok meg nékik, hogy min­denki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám és itt öljétek és egyétek meg és nem fogtok vétkezni az Ur ellen, vérrel elegy évén". (I. Sám. 14:32—34). Ez is összhangban volt
Isten szövetségével: „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek". (Móz. I, 9:4). Természete­sen meg lehet enni állatoknak húsát, hogy az éle­tet fenntartsuk, anélkül, hogy megsértsük a vérben levő szentséget.­ De ha a húst a vérrel együtt esszük vagy isszuk meg, akkor az aki élvezni ­fogja a vért, bűnös lesz Isten előtt, mint akaratos gyilkos és szövetségszegő. Isten szövetsége vilá­gosan megmutatja, hogy a vér nem szükséges az ember élete fenntartásához és nem, esik ugyanabba az osztályba mint a hús élvezése étel­ gyanánt.
23 Nem lehet azt sem mondani, hogy ez csak ­embernél alsóbbrendű állatok vérére vonatkozik, ­de nem emberi vérre. Ha az a l s ó b b r e n d ű ál­lat vérét olyan értékesnek tartjuk, miután a Teremtőtől kapott életet jelképezi, akkor a magasabb élőlény az ember vére nem lehet kevésbé drága. Ezért, ha egy állat megölt egy embert, az ilyen kiontott emberi vért a gyilkos állaton kell­ követelni; meg kell tehát ölni, mint az Ur mondta Nóének: „De a ti véretek, amelyben van a ti éltelek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyja­ fiától számonkérem az ember életét”, (Móz. I. 9:5). Ez a rendelet tehát bűnösnek bélyegzi azt a pogány szokást, amely szerint vérszomjas harcosok, miután megöltek egy hatalmas embert ellenfeleik közül, megisszák vérét abban a hitben, hogy az ilyen emberi vér élvezése ugyanakkor eltulajdonítja nekik az ellenfél nagy tehetségét is. A bar­bárok között és erőszakos vad népek között, mint például Szkithák, Tatárok, pusztai Arabok, Skandinávok, stb. között, akik többnyire állati véren éltek, voltak olyanok is, akik megitták ellenségeik vérét koponyáikból készített kupákból. És érde­kes, hogy a vérkérdés tanulmányozása közben, ezt olvashattuk az Encyclopedia Ameri­cana 113 old. 4. köt 1229 kiadásában:
„A vérátömlesztés egész az egyiptomi időkig ­ nyúlik vissza. A legrégibb feljegyzett esetet VIII. Innocent pápán, 1492-ben kisérelték meg. Ez a kísérlet három ifjú életébe került és a Pápa életét sem sikerült megmenteni. Nagy lépésekkel ha­ladt előre ez a tudomány, miután Harvey felfedezte a vér körforgásának törvényét a 17-ik században. Ezután a felfedezés után igen sok orvos, különösen Németországban, Angliában és Francia­országban, buzgólkodott a vérátömlesztési kísérletekben. Úgy gondolkoztak, hogy miután a vér a fő anyag, amely a testet táplálja, a vérátömlesztés tehát a legegyszerűbb és legrövidebb út egy le­gyengült szervezet újra feltáplálására, miután a rendes táplálék hosszú úton kerül csak be a vérbe. Így azt hitték, hogy a vérátömlesztés nem­ csak gyógyít, hanem fiatalít is. Megkísérelték, hogy egyes betegségeket, mint pl. lázakat, leprát, elmebajt és veszettséget gyógyítsanak vele. Juhvérrel is próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. Érdekes, hogy a párisi Orvosi Fakultás nem volt hajlandó elismerni Harvey felfedezését és semmi előrehaladást a vérátömlesztés terén. Üldözték azokat, akik a tudománynak ezen a terén müköd

14

14
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


lek. A XVIII. század végén és a XIX század ele­jén haladt csak annyira előre ez a tudomány hogy a vérátömlesztést, mint sikeres sebészi beavatko­zást lehetett erős vérömlések esetén alkalmazni.
24 A biblia mégegy okot ad, amely eltiltja a vér ivását. Felhívja reá a Biblia a figyelmünket a Zsidók jellemző állatáldozatánál, melyet Jehova istennek ajánlottak fel. Mózes III. könyvében a 3:16, 17. így szól az áldozat felajánlásáról: „És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldo­zati eledelül, kedves illatul. A kövérje mind az Uré legyen. Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzetségeiteknél minden ti lakhelyeteken: semmi kövéret és semmi vért ne egyetek!” Ugyan­azon az alapon, hogy a zsír az Uré, az Övé a vér is, mert a hús élete a vérben van és Jehova Isten az Élet-adó. Ezért a büntetés: „Mert akárki egyék is az afféle áldozatok kövérjéből, amelyekből tűzáldozatot visznek az Urnak, az az ember, aki ilyet eszik, gyomláltassék ki az ő népe közül. És semmi vért ne egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét. Valaki megeszik valamiféle vért, azt az ember gyomláltassék ki az ő népe közül". (Móz. III. 7:25-27.)
25 A vér evésére vagy ivására vonatkozó ti­lalom nem csak az oltár-áldozati állatokra szólt, hanem az étel céljára levágott állatokra is. Csak­hogy a vért meg ne egyétek; a földre öntsd azt mint vizet... a vért meg ne egyed; mert a vér a lélek (n e p h e s≈lélek) azért a lelket a hússal együtt meg ne egyed! Meg ne egyed azt a földre öntsd azt, mint a vizet. Meg ne egyed azt, hogy jól legyen dolgod néked és a te gyermekeidnek is utá­nad, mivelhogy azt cselekszed, ami igaz az Ur szemei előtt. És az Urnak, a te Istenednek oltá­rán áldozd meg a te egészen égő áldozataidat azoknak húsát és vérét; egyéb áldozataidnak vérét azonban öntsd (nem bárhova a földre, hanem) az Urnak, a te Istenednek oltárára, a húsát pedig megeheted". — (Móz. V. 12:16, 22—
26 De a vér áldozása az oltár szarvaira és ki­öntése az oltár aljára nem a legfontosabb része volt az áldozatnak, sem az egyetlen útja a vér ki­öntésének. A legjelentősebb használata a vérnek, amely annak szentségét még jobban kihangsúlyoz­za, az egyszer egy évben tartott engesztelési na­pon volt. Ezen a napon a zsidók legmagasabb papja belépett a legbelső szentélybe, amely Isten köz­vetlen közelségét jelképezte és itt rászórta az en­gesztelő-napi áldozatok vérét a szentelt kegyelmi trónra, amely itt a szentek szentjében volt. Erre különösen vonatkozik Jehova szava; amikor is így szól Mózes III. könyvében (17:10—14): „És ha valaki Izrael házából, vagy a köztök tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: kion­tom haragomat az ellen, aki a vért megette és ki­irtom azt az ő népei közül. Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert A VÉR A BENNE LEVŐ ÉLET ÁLTAL SZEREZ
ENGESZTELÉST. Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyék vért közületek; a köztetek tar­tózkodó jövevény se egye meg a vért. És ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevé­nyek közül, vadászásba vadat vagy madarat fog, mely megehető: ontsa ki annak vérét és fedje be azt földdel. Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel. Azért mondom Izrael fiainak: semmiféle testnek vérét meg ne egyétek, (tehát legkevésbé az emberi testet) mert minden testnek élete az ő vére valaki megeszi azt irtassék ki.
27 A vér ilyen szentelt használata az engesz­telési napi áldozatnál még fontosabb dolgoknak vetette előre árnyékát. Erről szólva így ír az ihletett Pál apostol: „Mert amely állatok VÉRÉT A FŐPAP BEVISZI A SZENTÉLYBE A BŰN­ÉRT, azoknak testét megégetik a táboron kivül. Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő TULAJDON VÉRE által a népet, a kapun kivül szenvedett". __ (Zsid. 13:11, 12.) Összhangban azzal az isteni paranccsal, hogy az élet a vérben van, Isten fenntartotta a vért olyan áldozatokra amelyet bűnös lelkek engesztelésére hoztak azaz olyanokért, akiknek szükségük volt az örökéletre és arra vágytak is. Ugyanezen okból azok akik egy teremtmény vérét elfogyasztották, felelőséggel tartoztak az életadó Jehova Istennek az ily — te­remtmények életéért és a Nóéval kötött szövetségben meg szabott büntetések alá esik. Annyira drá­ga az a kicsiny élet, ami még a tökéletlen, bűnös emberiség vérében van, hogy még azt sem tekintet­ték büntelennek Izráel földjén, aki véletlenül okozta embertársának halálát. Jó oka volt annak, hogy azt, aki meg volt bízva az emberölő kivégzé­sével, azt vérbosszúlónak nevezték mivel­hogy az élet a vérben van. A vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost; mihelyt találkozik vele ölje meg azt — (Móz. IV. 35—19.) Igy a vérbosszuló Jehova hóhéra volt, az Ő számadását fizette meg.
28 Kegyelemből és hogy reményt nyújtson azoknak, akik véletlenül, akaratukon kívül ontot­tak vért a mostani napokban, Jehova kijelölt me­nedékhelyet az akarat nélküli emberölőnek. „És mentse ki a gyülekezet a gyilkost a vérbosszuló rokonnak kezéből és küldje vissza azt a gyüleke­zet az ő menedéke városába, amelybe szaladott és lakozzék abban, míg meghal a főpap, aki felkenetett a szent olajjal”. — (Móz. IV. 35:25.) Jézus Krisztus Jehova Vérbosszulója Armageddon csa­tájában, minden olyan bűnös ellen, aki megszegte örökkévaló szövetségének az élet és vérre vonat­kozó törvényét. Ő meg fogja ölni mindazokat, akik nem menekülnek az Ő menedék városába: Krisz­tus a Főpap Teokratikus szervezetébe, akinek vé­re megtisztít minket minden bűntől. — (I. János 1:7, 9; 2:1, 2.)
29 Látva azt, hogy a Legnagyobb és Legszen­tebb Isten tisztán megmondotta, hogy mi történjék a vérrel, összhangban az Ő örökkévaló szövetségé­vel, melyet Nóéval és utódaival kötött; és látva

15

15
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


hogy az egyetlen cél, amelyre Ő a vért használni engedi, hogy életet adjon az emberiségnek, mint a megbocsájtás és engesztelés eszköze; és látva azt, hogy ezt csak az Ő oltárán és kegyelmező trónján kell tenni és nem egyenesen az emberi testbe; ez­ért úgy illik Jehova tisztelőihez, akik örök életre vágynak ebben az új igazságos világban, hogy tiszteljék a vér szentségét és alkalmazkodjanak Isten igazságos törvényeihez, amelyek erre a fontos tárgyra vonatkoznak.
AMI RÉSZÜNK
30 Azok, akik mint Dávid, visszautasítják, hogy felajánlják a vallásosak „véráldozalait”, meg kell egyezzenek abban, hogy a bajok megsoka­sodnak azok felett, akiket el lehetett tántorítani, hogy Jehován kívül más istenek után fussanak. Túlságosan jól ismeretesek azok bajai, akik a Ná­cik és Fasiszták isteneit követték. Azoknak bajai akik a Vatikán-város háromszor megkoronázott istenét követték, egy osztályba tartoznak azokéival, akik Mussolinit üdvözölték és Hitlert heilozták. De mi a helyzet a „Kereszténységgel" amely visszautasította Jehova ismereteit, üldözte az Ő tanúit és „e világ istene" után futott? Egy ilyen „e világ istenét", Sátánt, letaszították az égből a földre, amióta megszületett a mennyei királyság 1914-ben; és a Biblia megmutatja, hogy ő az oka minden bajnak és bánatnak, amelyek az emberiséget azóta is kínozzák. „Jaj a föld és a tenger lakosainak! mert lejött az ördög közétek és nagy az ő dühe, mert tudja ő, hogy ideje rövid". — (Rev. 12:1—12.) Sátán tudja, hogy az ő ideje igen korlátozott, amíg megvívják Armageddon csatá­ját és így felhasznált minden rendelkezésére álló eszközt, hogy az embereket a maga oldalára kényszerítse a nagy harcban és hogy megakadá­lyozza őket, hogy Jehovához fordulhassanak me­nedékért. A bánatok mellett, amelyeket Sátán sokszorozott meg a népek fölött, a Jehován kívül más istent tisztelők bánatai megsokszorozódnak Armageddon csatájában, amely a bánatnak olyan ideje lesz, amilyen még nem létezett, amikoris Jé­zus Krisztus fogja gyakorolni bosszúját minden tévelygő felett.
31 A régi időkben Saul király elhagyta Jehovát és a démonok és boszorkányság után futott és akkor megsokasodtak az ő bajai, míg végül a Gilboa-hegyi csatában a saját kardjába dőlt. De még Saul üldözése ellenére és annak ellenére, hogy Saul parancsa kiűzte őt az országból, Dávid mégis megvetette a vallást és ezt mondotta: „Az Ur az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. Az én részem kies helyre esett; nyil­ván szép örökség jutott nékem. Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim". — (Zsolt. 15:5—7.) Bizto­sak lehetünk benne, hogy azokban a napokban, mi­kor Dávid törvényen kívül állott és bujkált Saul elől az ő királyi birtokát fenyegetve, senki más
sem állott akkor Dávid mellé, csak akik igazán tisztelték Jehovát. Egy ideig ezek a törvényen kí­vüli emberek olyanok voltak, mint a Léviták Izrael népéből, akik szolgálták Istent a templomban, de nem jutott rájuk Izráel földjéből. De Jehova Isten volt az ő részük és vele és az Ő szolgálatával teljesen meg voltak elégedve. — (Móz. V. 10:9; 14:27; 18:1, 2; Móz. IV. 18:20; Ezek. 44:28.)
32 Jobb volt-e sorsa Jézus Krisztusnak a föl­dön, mikor a Királyság evangéliumáról beszélt és Isten nevéről beszélt a népnek? Nem; a madaraknak van fészkük, a rókáknak barlangjuk, de neki nem volt egy helye, ahol fejét megpihentethette volna. Őt üldözték a bigott vallásosok. Ő megen­gedte, hogy összeesküvést szőjenek ellene és hogy megöljék őt az összeesküvés eredményeképpen és csak ennyit mondott nekik: „Ámde megakartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszélem nektek, amelyet az Istentől hallottam", — János 8:40.) De ámbár Jézus Krisztus látszólag szegénységben élt és hontalan volt, meg volt mégis elégedve, mert Jehova Isten volt az Ő öröksége. Jézus Jehova „mindenének örököse" és az ellen­ségei nem foszthatják meg ettől az Isten előtt kedves tisztségtől.
33 Hasonló a helyzet Jehova maradékával és követőikkel ebben a „mostani gonosz világban, ha­nem előrenéznek a „jövő világ" felé, az igazságos­ság világa felé „új egével és új földjével" együtt. Mikor, 1918 óta, üldözte őket a klérus által feltüzelt söpredék és a Náci-Fascisták brutális töme­ge, ők „vidáman adták oda javaikat", inkább meg­válva azoktól, mint Jehova Istentől. Jehova meg­menti őket Jézus Krisztuson keresztül, aki „osztá­lyos részük és poharuk" és ebből isznak, hogy felfrissüljenek.
34 Jehova minden tanúja, a maradék és tár­saik, akik hátat fordítottak a világ önző előnyei­nek, boldogok, hogy hűségesen kitartanak mellet­te, Ők megvannak győződve, hogy ha hűségesen ki­tartanak mellette, ő fenntartja a nekik szánt ré­szüket, amelyet nekik rendelt, akár Krisztussal lesz ez az Ő régi trónja mellett, akár a földön Armageddon csatája után, Krisztus ezer éves földi uralma alatt. Nem kell nekik mástól félni. Ezenközben, ha Jehova Isten azt a megtiszteltetést, al­kalmat, eszközöket és helyet nyújtja nekik, hogy részt vehetnek az Ő tiszteletében és szolgálhatják Őt mint tanúi, akkor elmondhatják Dáviddal, hogy Isten mérőszalagjai kies helyre estek és szép örökség jutott rájuk. Ezért harcolnak szabadsá­gukért, amellyel Krisztus szabaddá tette őket, hogy Istent a földön tiszteljék. Nyilvánosan és háztól-házig áldják Isten nevét, még ha az ellen­séges világ átkozza is, a szent nevet. Tanácsot kapnak Jehova Istentől az Ő teokratikus Szerve­zetén keresztül, így megkapják az isteni tanácsot belső részeikben, szívükben és eszükben azokban az időkben is, melyet üldözés avat naggyá, vagy a gonoszság és tudatlanság sötétségében; és gon-

16

16
M0ZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT


dolkozhatnak a kapott tanácsokon és tudják mi­lyen útra menjenek az Ő áldásáért és védelméért.
35 A világ csodálkozik, hogy ezek miért nem fordulnak a vallás útjai felé, amely a romlás felé vezetnek. Azért nem, mert az ő helyzetük ugyan­az, mint Dávidé, aki ezt mondotta: „Az Urra néz­tem szüntelen; mert jobb kezem felöl van, meg nem rendülök". — (Zsolt. 16:8.) Ők nem állítanak más isteneket maguk elé, még kép vagy más ábrázolás formájában sem. Ők Jehova Istent állítják maguk elé és csak neki hajolnak meg tiszteletükben. Igy, állandóan lelki szemeik előtt tartva Őt, képesek az Ő dicsőségét és igazságát min­dig szem előtt tartani. Az Ő igazsága szavaiban van és azt tanulmányozzák állandóan, hogy meg­ismerkedjenek Istenükkel és az Ő méltóságával, felsőbbségével, mindenhatóságával, általános ural­mával és legyőzhetetlen szándékaival. Tévedhetet­len hűségük és szeretetük miatt Jehova a jobb kezükön van. megóvja őket attól, hogy el ne buk­janak és megvédi őket, hogy a jó utat választot­ták. Jobb kezükön fogva vezeti őket a helyes úton: és így sohasem mozdulnak el oldaláról a nagy kérdésben.
36 Jehova sohasem fogja elhagyni vagy feláldozni hűséges tisztelőit és szolgáit, még a halál­ban sem; mert a hű halottait is emlékezetében tartja, hogy részesüljenek a jövendő jókban. Tud­va ezt és tudva a hűség biztos végeredményét a zsoltáros Dávid így szól; „Azért örül az én szí­vem és örvendez az én lelkem, testem is bizton­ságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a seolban; (seol pokol, héberül) nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te job­bodon gyönyörűségek vannak őrökké'. — (Zsolt. 16:9—11.) Dávid nem halt meg ellenséges kéztől, mert Jehovát tántoríthatatlanul szolgálta; király­sága dicsőségében halt meg és az ő lelke a pokolba, Seolba vagy a sirba jutott és még most is ott van; és most várnia kell, mig Jehova jónak, látja az időt, hogy újra teremtse a lelkét és visszahozza az életbe, mint a „az egész föld hercegét" az Uj Világban.
37 Tehát itt beszél Dávid próféciája Jézus Krisztusról, amint azt Péter és Pál apostolok is megerősítik. Jézus tudta, hogy csak látszólagosan érnek el sikert ellenségei, amiben megölik őt; mert a harmadik napon Isten vissza fogja őt hozni a halálos állapotból (Seol, pokol, vagy a sir), úgy hogy újrateremti őt, nem mint embert, hanem olyannak, amilyen földre jövetele előtt volt, szel­lemi lény, amelynek csak most jutott halhatatlan­ság, megronthatatlanság és Atyja személyének ki­fejezett képe: „. . . megöletvén ugyan test szerint, de megelevenittetvén lélek szerint"; — (1. Pét. 3:18.) A feltámadással megmutatta Jehova Isten hűséges szolgájának, Jézus Krisztusnak, a halhatatlan élet mennyei útját; és Jézus Krisztus fel-
szállt a mennybe, ahova hús és vér nem juthat. Ő belépett Isten betüszerinti közelségébe, akinek ar­cába nem nézhet élő, húsbeli ember és leült Isten jobbkezén, hogy gyönyörködhessen Isten Végréhajtóságának örömében.
38 Előre tudva ezt, mielőtt meghalt volna a kereszten, Jézus boldog lehetett szívében. Az ő „dicsősége" volt, hogy örülhetett és boldog szolgá­latot teljesíthetett, mert drága kincs volt Jehovát szolgálni, mint kiválasztott Szolgáló, Tanú és Végrehajtó. A teste is, amelyben Jehovát szolgál­ta arra az időre, „reménységben nyugodhatott" és biztonságban, megbízva és nyugodtan. Ellenségei sohasem szegezhették Őt a keresztre, amíg el nem jött az Isten által erre megállapított idő. Jézus mondotta: „... És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért". — (János 6:51); és ő tudta Istennel egy­ségében, hogy semmi sem sértheti meg húsának, mint „kenyérnek" tökéletes értékét, azoknak a vi­lágiaknak életéért, akik bíznak benne. Ezzel a tu­dással és biztosítással megerősítve, Jézus Krisz­tus sohasem tért el Jehova tiszteletétől és szolgálatától egy jottányit sem. Hű halálában igazolta amelyet vallani, fenntartani és amelynek engedel­meskedni kell még a halálig is. Ezért beteljesítette neki Jehova a XVI. Zsoltárban adott ígéretét.
39 Hasonló okból, Jehova felkent maradványa a földön „szilárd, mozdíthatatlan és mindig dus­káló maradhat az Ur munkájában", mert tudják, hogy fel fognak támadni a Seolból, pokolból vagy a sirból és nem lesz hiábavaló az a munka, amit Istennevében végeztek a földön. Ez learatta a ma­ga jutalmát, amikor igazolta az Ő nevét és csak kezdete lesz az örök tiszteletnek és szolgálatnak, amelyet Istennek nyújthatnak Jézus Krisztuson keresztül. Ettőlfogva élvezhetik Isten jelenlétében és szolgálatában örök életüket és örökké mennyei gyönyörökben lesz részük. Ami a mostani társai­kat, Krisztus „többi juhát" illeti, ezek is tudhat­ják, hogy ha hűségben halnak meg mielőtt Arma­geddon kitisztítja Isten ellenségeit a földről, ez ő mozdíthatatlanságuk Jehova tiszteletében megnye­ri számukra az Ő kedvezését. Ennek jutalma az életre való feltámadás lesz, örök életre a földön az Ő Uj Világának gyönyörűségeiben.
40 Megáldva azzal, hogy tudják ezeket, Jeho­va felszentelt szolgái le fognak győzni minden el­lenséget és kitartanak mozdithatatlanul Jehova tiszteletében és szolgálatában. A külső körülmé­nyek lehetnek, de a szívük boldog lesz. A hús, a testük meg lesz áldva nyugalommal, egészség­gel és Isten békéjével, amely minden értelmet felülmúl. És az Ő „dicsőségük", azaz a dicső kincsük, hogy Őt, az Ő Királyát és Királyságát tanúikként szolgálhatják, örülni és vigadni fog, mert mindig örömteli és tiszteletreméltó lesz számukra Jehova szent nevének az igazolása.


Aprobat de cenzura préséi pe lángá Minist. Prop. Nat. cu No. 1264 — 16/2/1946.
„GRAFICA“ INSTITUT DE ARTE GRAFICE ORADEA
A lap eredeti címe: „https://hu.jwunited.org/index.php?title=Mozdíthatatlanul_az_igaz_Istentiszteletért&oldid=6663”