A lap nincsen korrektúrázva
37
28 Amidőn Ezékiás meghallotta a Mikeás által közvetített üzenetet, megalázkodott Isten előtt és ezért meg lett oltalmazva a szerencsétlenségtől. (Krón. II. 32:26) Ő figyelembe vette Isten prófétájának a szavait és azért mondotta a vén, aki az ügyet a bíróság előtt felidézte: „Megölte-é azért őt Ezékiás, Júda királya és az egész Júda? Nem félte-é Jehovát? Nem könyörgött-e Jehovának? És nem megbánta-é Jehova a veszedelmet, mellyel megfenyegette őket? És mi olyan nagy veszedelmet vonnánk a mi lelkünkre?" — Jeremiás 26:19.
29 Itt egy újabb jogi példát találunk, amelyet Jehova țanúi, ha vád alá helyeztetnek, szintén követhetnek, vagyis: a bíróság elé tárni egy a Bibliában feljegyzett példát, amelyben bizonyos férfiak bölcseséget mutattak, Isten figyelmeztetésére hallgatván, amint azt a vén ez alkalommal cselekedet. Helyes volna, hogy a védő idézze a 2. zsoltárt, amelyben az Úr felszólítja az uralkodókat, hogy figyeljenek, mert Krisztus a trónra lett ültetve. Jehova tanúi nem akarnak kárt okozni másnak, amidőn a mindenható Istennek engedelmeskednek, vagy közlik a néppel Isten figyelmeztetését; ezt a tényt világosan a bíróság elé kell tárni. Ha akkor Ézékiás bölcs volt és megszívlelte a személyes figyelmeztetést, a mai bírák is jól tennék, ha hasonlóan cselekednének és Jehovára bíznák annak eldöntését, hogy kinek van igaza a Bibliában feljegyzett üzenet hirdetésével. Mily balgán cselekszenek emberek a bírói székben vagy máshol, ha a mindenható Isten igéjét elferdíteni és félretolni törekszenek! Tartsa figyelmében mindenki, aki magát Isten szolgájának állítja, hogy a Mindenható a legfelségesebb. A papságnak nincs joga emberek megbüntetését szorgalmazni, mert ezek olyasmit hisznek és hirdetnek, amit ők nem szívesen hallgatnak. Az biztos hogy a papság nehezebb ítélet alá esik, mert értelmesebb kellett volna legyen; de a bírák és politikusok is tartózkodjanak attól, hogy ítéletüket azzal a kívánsággal szabják ki, hogy a papság tetszését elnyerjék. Jehova kétségkívül azért engedte meg a mostani állapotokat, hogy úgy a papság, mint a nép az igazságra figyelmezzenek. Azért Jehova tanúi a bíróság előtt mindig utaljanak a tényállásra, hogy az általuk végzett munka, az evangélium prédikálása végett házról-házra járván, egy figyelmeztetési munka s az az Isten parancsa iránti engedelmességből végeztetik; és mindenki maga kell döntsön, hogy embereknek vagy a mindenható Istennek akar engedelmeskedni. Jehova tanúi elnémításának megkísérlése a legcsekélyebb mértékben sem enyhíti az emberiségre szakadó szenvedéseket, hanem éppen ellenkezőleg, mindazokat, akik Isten tanúi útjában állanak, a biztos pusztulásba viszi, ha nem térnek meg.
30 Úgylátszik a Jeremiás kihallgatásánál ellenkező oldalról is lettek bizonyítékok előterjesztve. Egyik vén, aki a papság álláspontját támogatta, hivatkozott Uriás esetére, aki a Jeremiáséhoz hasonló üzenetet hirdetett. A két próféta kétségkívül ismerte egymást. A magatartásukban azonban lényeges különbség volt. Uriás félénknek bizonyult és az Úr nem oltalmazta meg, Jeremiás azonban kitartó volt és az Úr oltalmában részesült. A Jeremiás ellen és a papság mellett felszólaló férfi így szólt: „Volt egy másik ember is, aki Jehova nevében prófétált, Uriás, Sémájának fia, Kirját-Jeárimból, és prófétált, e város ellen és a föld ellen, egészen a Jeremiás beszéde szerint és meghallá Jojákim király és minden vitéze és minden fejedelme az ő beszédeit, és halálra kerestette őt a király; de meghallá Uriás és megijedt és elfutott és átment Egyiptomba. És Jojákim király embereket küldött Egyiptomba, Elnáthánt, az Akbor fiát és más férfiakat vele együtt Egyiptomba. És kihozák Uriást Egyiptomból és vivék Jojákim király elé,
aki megöleté őt fegyverrel, holtestét pedig a köznép temetőjébe vetteté.“ — Jeremiás 26:20—21
31 A feljegyzés azt mutatja, hogy Jehovának ugyanabban az időben két tanúja volt az országban és ezek tanúbizonysága megegyezett. Jojákim éppen akkor lépett trónra, és úgylátszik, hogy egy különös teljesítménnyel meg akarta nyerni a vallásiaskodók tetszését és ki akarta mutatni a nemzet iránti buzgóságát. Noha Uriás az Úr nemtetszését vonta magára azért, mert Egyiptomba menekült, ez nem szolgált mentségül Jojákimnak arra, hogy visszahozza és megölje. Uriás Jeruzsálem uralkodójának a jogszolgáltatásán kívül állott; mindazáltal Jojákimnak nem volt nehéz kieszközölni Uriás kiszolgáltatását és Egyiptom uralkodójának a segítségével, aki szintén az ördög eszköze volt, visszahozza. A papság annakidején Jehova két prófétájának a vérére szomjazott, s Uriás úgy gondolta, hogy a leghelyesebb lesz kereket oldani; s a félelem éppen a csapdába kergette őt. Jeremiás viszont kihirdette az Úr üzenetét, amely a Uriás által hirdetett üzenethez hasonlított. Ahelyett, hogy megijedett volna, Jeremiás kitartott álláspontja mellett és így szólt vádlóihoz: ’Én azt az üzenetet hirdettem, amelyet Isten bízott reám hirdetés végett. Most tehát tegyetek velem tetszésetek szerint.' Jeremiás Istenben vetett hitet tanúsított és ezért nem ijedt meg emberektől. A Sátán szervezetének más ágához való menekülés egyáltalán nem szerzett Uriásnak oltalmat. Ezáltal Istenben vetett hitének hiányát mutatta. Amint látszik, Jehova megvonta oltalmát Uriás prófétától az ő emberektől való félelme miatt. „Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki Jehovában bízik, kiemeltetik." — Példab. 29:25.
32 Uriás éppenúgy megtehette volna, hogy kitart a helyén és ott hal meg. Akkor a hűsége miatt halt volna meg, ha egyáltalán megölhették volna. Az Egyiptomba való menekülés semmi jót nem hozott számára. E helyen azt is megondolhatjuk, hogy Uriás az Illés munkát is előárnyékolta, amely e munka „halálával" 1918-ban lezárult, míg Jeremiás az Elizeus munkát és az abban résztvevőket árnyékolta elő, akik Isten Iránti szeretetüket kimutatják azáltal, hogy félelem nélkül nyíltan bizonyságot tesznek a Legfelségesebb nevéről. Ami pedig Jojákim királyt illeti, aki megvetést mutatott Jehova Isten és képviselője iránt, meg van írva: „Azért ezt mondja Jehova Jojákimnak, Jósiás, Júda királya fiának: Nem siratják őt: Jaj atyám! Jaj húdom! nem siratják őt: Jaj uram! Jaj az ő dicsőségének! Úgy temetik el, mint a szamarat, kivonják és elvetik Jeruzsálem kapuin kívül!" (Jer. 22:19, 20) Hasonlóképpen nem fog most semmi jót eredményezni a róm. kat. hierarchia előkelőinek és eszközeinek a Jehova Isten elleni dacolás. Aki mégis ezt teszi, ugyanaz a sors éri utól, ami Jojákimot.
33 A papoknak, prófétáknak és a gerinctelen politikusoknak az tetszett volna, ha Jeremiást Uriáshoz hasonlóan kivégzik! De a feljegyzés így hangzik: „De Ahikámnak, a Sáfán fiának keze Jeremiással lőn, hogy ne adják őt a nép kezébe halálra." (Jer. 26:24) Ez az Ahikám nevű ember nem volt oly túlzó vallásiaskodó, mint a többiek, akik Jeremiás kihallgatásánál jelen voltak. Ő a szólásszabadság mellett szállt síkra. A tárgyaláson jelenlévő nép nem volt azon, hogy Jeremiást megöljék, és Ahikám is a nép pártján volt. A bizonyítási eljárásnak Jeremiás javára való fordulása azon múlott, hogy az ő beszéde a mindenható Isten üzenete volt és kétségkívül hitte, hogy Istentől származik, éppen ezért nem szabad őt megölni még akkor sem, ha beszédével „a papság vallásos érzését megsértette" volna. Ha a papoknak sikerült volna a népet a maguk javára
