AZ ŐRTORONY
ÉS KRISZTUS JELENLÉTÉNEK HÍRNÖKE
„Jehova ünnepe”
JEHOVA neve felkent maradékának szívében és elméjében a földön mindinkább gyarapszik, mivel Jehova szüntelenül közli vele nevének mindenekfelett való fontosságát. Egykor azt gon¬ doltuk, hogy az Egyiptomban elrendelt páska, va¬ lamint az a páskaünnep, melyet Jézus Krisztus tartott és az Úrvacsora mint Jézus Krisztus halᬠlára vonatkozó emlékünnep főképpen â váltságdíj fontosságát, Krisztus testtagjáinak a megváltását s végül minden engedelmes embernek a bűn és a halál szolgaságából való megszabadítását akarja kihangsúlyozni. Ezeket az igazságokat természe¬ tesen tanítja, azonban a legjelentqségteljesebb igazság, amelyet tanít, Jehova névének az igazo¬ lása. Mózest főképpen azért küldötte Isten Egyiptomba, hogy igazolja Jehova* nevét. Sá- mule n. 7:23) Mindazok a becses tanítások, melyek a megváltásra, nevezetesen a válasz¬ tottak és Isten gyülekezetének megszabadítᬠsára, valamint az emberiség megváltására és meg- áldására vonatkoznak, csak mellékkörülménykép¬ pen állnak összefüggésben a. Felséges nevének iga¬ zolásával. Jehova az ő prófétája útján igéjében nyomatékosan kijelentette, hogy minden teremt¬ mény megtudja, hogy ő a mindenható Isten. Egyiptom uralkodójának bukása Sátán pusztulᬠsának jelképi ábrázolása volt; Jehova ezt azért rendelte, hogy mindenki „megismerje, hogy ő, ki¬ nek neve Jehova, egymaga felséges Isten az egész földön." — 83. zsoltár 19.
- Ismét eljött egy új esztendő, amidőn Jehova
felkentjeinek kötelessége és nagy kiváltsága az emlékünnep (űrvacsora) megünneplése. Rendkí¬ vül érdekes tudnunk, hogy Jézus pontosan 19 száz évvel ezelőtt tartotta az utolsó páskaünnepet és most 1933-ban a maradék kiváltsága az ünnep megtartása. Mi ebben az évben jobban fogjuk ér¬ tékelni ama kiváltságot, mivel most sokkal világo¬ sabban láthatjuk, mint valaha, hogy Jehova nevé¬ nek teljes Igazolására, az idő eljött. Jehova, az Or a maradék erőssége (mások szerint: dicsérete). Ez az a nap, melyet Jehova szerzett nevének iga¬ zolására, amidőn megáldja munkáját; Jehova ma¬ radéka ezt az ünnepet örömmel és ünnephez mél¬ tóan fogja megtartani. ’ Jehova.ne ve a legnagyobb az emléknevek kö¬ zött, melyek a földön az embernek valaha adattak. „Ez az én nevem örökké és ez az én emlékezetem (Schmoller szerint: emléknevem)." Jehova egy angyalt küldött a mennyből, hogy ezt a nevet hir¬ desse az emberek között. Ez a név csodálatos tűz közepéből jelentetett ki, amely tűz egy rózsabokrot nyaldosott körül a pusztában, de a bokor maga nem hamvadt el. (Mózes II. 3 : 2—5) Ez nagyon jól ábrázolta- annak nevét, „aki megemésztő tűz és féltőn szerető Isten". (Mózes V. 4 :24) E szent és emlékezetül adott név előtt még a gőgös és ha- hatalmas földi uralkodónak, Fáraónak, Sátán kép¬ viselőjének is teljesen meg kellett alázkodnia és el kellett ismernie, hogy annak a neve Jehova, aki mindenható és az ő szava a legfőbb tekintély, két-- ségbe nem-vonható és nem lehet vele győzelmesen szembeszállani. E név első hirdetése oly körülmé¬ nyek között történt, amelyek e név gyors igazo¬ lását követelték meg; de ennek az emlékezetül adott névnek mostani teljes igazolása azzal fog járni, hogy ezt a nevet az életben levők Örökké meg fogják őrizni és tiszteletben fogják tartani. „Jehova, a te neved örökkévaló és emlékezeted nemzedékről nemzedékre szól." — 135. zsoltár 13. • Jehova nemcsak emlékezetül adta nevét né¬ pének, hanem azonkívül még egy bizonyos napot is emléknapul rendelt. Ez az a nap volt, amidőn az ő neve megdicsőíttetett és kétségtelenül bebi¬ zonyult, hogy az ő neve teljesen azonos értelmével. E nap megjelölése és meghatározása céljából mon¬ dotta Isten Mózesnek: „És legyen ez a nap néktek emlékezetül és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak (Jehovának). nemzetségről-nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.“ (Mózes II. 12:14) Évszázadokkal később ugyanez a nap megint hozzájárult, Jehova nevének igazolásához az ő kedves és egyszülött fia, Jézus Krisztus által; azért rendelte el Isten fia, hogy azt a napot hű követőt emlékezetül megünnepeljék. Azon a napon úgy tetszett, mintha a sötétség és a gonoszság hatalmai győztek volna. De a valóságban azok nem győztek; mert ő, akit Jehova szándékosan mint embert küldött a földre, Sátán kihívására, bebizonyította hűségét Istene és atyja iránt, habár