A lap korrektúrázva van
ezen kiárasztása óta értette meg és fogta fel, hogy eljött az öröm ideje, amidőn azon kiváltságban részesülnek, hogy az Úrral az új borból ihatnak az ő országában és az ő örömébe beléphetnek. Ez az Úrnak szentelt örömünnep, amint írva van: „örvendezzetek egek és azokban lakozók!” (Jelenések 12:12) Az Úr népe a Szentszellem kitöltése óta megértette és méltányolta, hogy az Úr Jézus munkáját Jehova nevének igazolása képezi. Ezek bementek az Úr örömébe, amióta templomához jött és híveit magához gyűjtötte és kiváltságukban áll Jehova nevének igazolásában közreműködniük. Ezt a szöveget is megértették: „Jehova öröme a ti erősségtek!” — Nehémiás 8:10
7 A múltban azt állították, hogy a pünkösdkor lengetett (meglóbált) kovásszal sütött két kenyér az Úrnak szentelt két szellemi osztályt, a „kicsiny sereget” és a „nagysokaságot” példázza, s hogy mindkét osztály szellemi. Ámde most azt látjuk, hogy ez nem lehetséges, mivel Istennek nincsen két szellemi osztálya, egy hűséges és egy másik, csak részben hűséges. A mostani közismert tények inkább azon következtetést támogatják, hogy a pünkösdkor meglóbált két kenyér azok közti szétválást példáz, akik azt állították maguk felől, hogy Istennek szolgálnak. A Szentszellem első kitöltésekor sok kegyes és jámboroskodó ember élt Jeruzsálemben. Egy részük magán kívül volt a látottak felett, mások ellenben gúnyolódtak. (Apcsel. 2:5—13) Akkor Jeruzsálemben szakadás keletkezett köztük s ez váltotta ki Péter szavait Jóel próféciájának teljesülését illetőleg. „Akik azért örömest vevék az ő nevét, megkeresztelkedének.” (Apcsel. 2:41) Ebből kell következtetni, hogy akik nem fogadták örömmel az ő nevét, szembefordultak vele. Húsvétkor csak kovásztalan kenyeret volt szabad fogyasztaniok, pünkösdkor ellenben a főpap kovászos kenyeret lóbált meg. Mivel a kovász a tökéletlenség és a bűn jelképe, ez a kovásszal sütött két kenyér nyilván azt példázza, hogy a nép áldozata nem lesz hibátlan, hanem bizonyos mértékben a világtól beszennyezve lesz; de miután világosságban részesültek, akik az Úrnak szenteltettek, a Sátán szervezetétől való teljes elkülönülésük által meg kell tisztítaniok magukat. Pontosan ez a parancs szól a maradéknak. Ez megerősíti azt a következtetést is, hogy a pap által pünkösdkor meglóbált két kenyér az Úr által elfogadottaknak az elutasítottaktól való elválasztását példázza.
8 A Szentszellem másodszori kitöltésekor két különböző osztály nyilvánult ki, amelyek az Úr elé állíttattak, amidőn ő templomában megjelent és Isten házának megítéléséhez kezdett. (Malakiás 3:1—3; Péter I. 4:17) Az egyik osztály azon hívekből áll, amelyet az Úr a „hű és bölcs szolgának” nevezett és országának érdekeit a földön reábízta. Viszont a másik osztály nem bizonyult hűségesnek és az Úr „gonosz szolgának” nevezi. Mindkettő őszintének vallotta magát, amidőn a templomban az Úr előtt megjelent; de az Úr, az önzőket leleplezte s így kimutatta, hogy önérdek vezeti, tehát nem voltak feltétlenül hívek az Úrhoz, Jehovához és az ő országához. Ezt támogatják teljesen az apostolnak Kor. I. 5:1-3-ban feljegyzett szavai s emiatt figyelmezteti az őszin-
téket arra az apostol, hogy ne ápoljanak közösséget a nem őszintékkel, azokkal, akik Sátán szervezetével kacérkodnak. A két kenyér tehát azt példázza, hogy az Úr elveti az egyik osztályt, a másikat pedig magához fogadja. A húsvét és a pünkösd kétségtelenül csak a királyság örököseire korlátozódik. Mit mondhatnánk a sátoros ünnep felől?
9 Jehova egyazon időben rendelte el választott népének a fent említett három ünnep tartását. Több éven keresztül szinte úgy számított, hogy a sátoros ünnep a hasonmásban Krisztus ezeréves uralkodását példázza s így az Úr gyülekezetének földön tartózkodása alatt nincsen azzal kapcsolatban tennivalója. Most felmerül a kérdés: Tényleg
olyasmiket példázott a sátoros ünnep, amiknek Krisztus ezeréves uralkodása alatt kell történniük, avagy nem oly időben kezdődik meg a teljesülés, amidőn a maradék még a földön fog tartózkodni munkában? Ha a sátoros ünnep valósága tényleg most teljesül, feltehető, hogy az Úr ezt a tényállást fel fogja tárni népe előtt. Most szövegeket és tényeket említünk meg annak kimutatására, hogy a sátoros ünnep közvetlenül a maradékot és a nagysokaságot érinti, s hogy a valóságos ünnep most teljesül.
10 Miért tételezzük fel egyáltalán, hogy Jehova csupán azért rendelte el szövetséges népének, Izraelnek a sátoros ünnep megtartását, hogy megmutassa, mi fog történni az ezeréves uralkodás alatt? Az írás világos kijelentése így szól: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írások vigasztalása által reménységünk legyen”. (Róma 15:4) Valamint: „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (Kor. I. 10:11) Ezeket a dolgokat tehát Pál arra az osztályra korlátozta, amelyhez őmaga is tartozott, nevezetesen: a gyülekezetre. A Szentírást az Úr az ő kegyelméből azon emberek javára adta, akik a Gonosz megtürése alatt, amidőn a gonosz mesterkedéseket folytathatja, fognak élni; ez a szöveg pedig amiatt adatott, hogy Isten embere fel világosodjon és teljesen fel legyen készítve minden jó cselekedetre. (Tim. II. 3:16, 17) Jehova nevének az igazolása minden egyébnél fontosabb, s főkép Isten királyi házának van tennivalója az ő nevének igazolásával kapcsolatban. Az ördög kétségbe vonta Jehova felsőbbségét és mindentudását s ez a peres ügy az ördögnek és szervezetének pusztulásával fog eldőlni; ez a munka a helyreállítás ezeréves birodalma előtt fog lezajlani. Jehova először azon szándékát közölte, hogy az „asszony”, illetve szervezete útján egy igazságos magot fog támasztani s az ő szervezetének e magva fogja eltapodni a kígyó magvát. Ez a mag megszületett. Azután következik a Júdás (14 és 15-ben) feljegyzett jövendölés Jehovának azon szándéka felől, hogy ítéletét Krisztus útján fogja végrehajtani. De ezen ítélet végrehajtása előtt az írás szerint nem csupán a Jézus Krisztus által kormányzott juhok, vagy „kicsiny sereg” fog hozzágyűlni, hanem a „más juhokat” is magához fogja gyűjteni. Ez az utóbbi sereg a „nagysokaság”. Jehova ezen szándékát a következő szavakkal fejezte ki Ábrahám előtt:
