Társak
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. április 20., 09:26-kor történt szerkesztése után volt.
Az
ŐRTORONY
és Krisztus
jelenlétének hírnöke
Ti vagytok az én
tanúim, szól Jehova,
hogy Isten vagyok.
Ésaiás 43:12
Vigyázó! meddig még az éj?
Ésaiás 21:11
The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, January 1938
Revista lunara - Anul 25
Vallásos f-irat 25. évlolyam
1-2 szám
1938 január 15 hó
TARTALOM
Hiszékenykerítők (Folytatása)
2
Társak
3
Az Ő "műve" és "cselekedete", I. rész
12
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.
Made In Czechoslovakia
3
a maradékot és útitársaikat bízta meg. Ezért parancsolta meg az Úristen szövetséges népének: „Keljetek fel és támadjunk reá (Sátán szervezetére) haddal." (Abdiás 1) Ez Jehova Isten harca, és akik Istent szeretik örömmel vesznek részt ebben a küzdelemben, az igazság üzenetének hirdetése által. A munkában való közreműködésük Jehova magasztalásában, nevének és királyságának hirdetésében nyilvánul meg. A maradék és az Isten iránt jóakaratú emberek avval bizonyítják be Isten iránti szeretetüket, hogy parancsolatait bátran és rendíthetetlenül követik és igazságának üzenetét ismertetik.
TANULMÁNYKÉRDÉSEK
(Angol W. 1937 augusztus 1.)
Társak
„Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor" — János 10:16.
1 JEHOVA alkotta a földet és embereket teremtett rajta. Ő alkotta a földet az emberek és az embereket a föld számára. (Ésaiás 45:12, 18) „A föld mindörökké megmarad." (Préd. 1:4) Ezen Írás-szövegek eléggé bizonyítják, hogy Istennek már a föld alkotásának kezdetén eltökélt szándéka volt a földet örökre emberi teremtményekkel benépesíteni. Amidőn az ember vétkezett és halálra ítéltetett, ebből Sátán kétségnélkül azt következtette, hogy ezáltal meggátolta Istent szándékának megvalósításában. De nem úgy vot. Jehova Isten hatalma korlátlan. Ő mondja: „Elhatároztam, meg is cselekszem.” „Tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat.” (Ésaiás 46:10, 11, Menge) Isten törvénye, miszerint az embert halálra ítélte, megmásíthatatlan. Isten ítélete meg nem másítható. Mit szándékszik Isten tenni, hogy az ember a földön örökké élhessen s ezáltal az isteni szándék beteljesüljön? Miután Ádám halálraítéltetett, Isten kinyilatkoztatta az emberi nem megváltására irányuló szándékát, amennyiben az emberek közül magának egy „népet, választ, nevéért”.Isten határozottan kijelentette, hogy akik feddhetetlenségüket megőrzik és mindhalálig hűségeseknek bizonyulnak, feltámadásban részesülnek és szellemi teremtményekké válnak. A feljegyzésből tehát kitűnik, hogy Isten mindenekelőtt azon szándékát ismertette, miszerint a földet tökéletes emberekkel akarja benépesíteni, míg az utoljára, illetve másodsorban kifejezésrejuttatott szándéka abból áll, hogy az emberekből egy szellemi-osztályt alakítson. Gondviselése odairányul, hogy az emberek közül magának két csoportot alkosson, amely igéjének és nevének tisztázása végett örökéletben részesülne. A két csoport közül az egyik szellemi, a másik földi, és szükségképpen ezen csoportoknak társaknak kell lenniök. A két csoport között nem szabad ellentétnek uralkodnia. Jehova Isten nemcsak azáltal fogja igazolni igéjét és nevét, hogy a földet tökéletes emberekkel népesíti be és örökéletben részesíti, hanem az emberekből még egy más csoportot is alakít, akik egy magasabb és fontosabb tisztséget fognak betölteni, mint amilyen tisztséggel egykor Lucifer bírt. Ezt a két osztályt az írás „társaknak.” vagy „útitársaknak nevezi. A társ, vagy útitárs szó, egybefüzöttet, kísérőt, felebarátot, vagy testvért jelent.
2 Úgy a szellemi, mint az emberi csoporttól elvárt teljesítmény vagy követelmény a következő: Isten iránti teljes odaadás, minden haszonlesés kiküszöbölésével, és Isten akaratának örömmel való teljesítése. Ez Isten iránti tartózkodás nélküli felszentelődést jelent, a megkötött szövetség hűséges betartása mellett. A két csoport tagjainak üdvözülése az Istenbe és Jézus Krisztus-
ba vetett teljes hittől, Isten akaratának feltétlen és mindenkori teljesítésétől függ. Amidőn Jézus az egyik ifjúnak megmagyarázta, mit szükséges tennie, hogy életben részesüljön, tanítványai is jelen voltak, akik Mesterük szavát hallva egymástól kérdezték: „Kicsoda üdvözülhet tehát"? Mire a tanítványok egyike ekképpen szólott Jézushoz: „ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged; mink lesz hát minekünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ö dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izrael tizenkét nemzetségét. És aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.” (Máté 19:16—30) Ebből kitűnik, hogy a két csoport tagjainak minden önző dolgokkal fel kell hagyniuk és magukat teljesen Jehovának szükséges szentelniük. Az egyik csoport, miután hűségesnek bizonyul, Jézus Krisztus dicsőségének királyi székében foglal helyet, és szükségképpen szelleminek kell lennie. A másik csoportnak, ha hűséges marad, örökélet jut osztályrészül és mindenkori életjogot nyer a földön. A Szentírás szerint az első kijelentett isteni szándék a földön létesítendő tökéletes emberi csoport felé irányul, míg az utoljára kifejezésrejuttatott szándék ezen emberek kiválasztásában és szellemi létfokra való emelésükben nyilvánul meg. Ez megegyezik Jézus szavaival, miszerint’ az elsők utolsók, és az utolsók elsők lesznek'. Egyéb szentirati bizonyítékok szerint az Ő szándékának megvalósulása először a szellemi-osztály s végül pedig az emberi csoport kiválasztásában nyilvánul meg. A hitetlen mindezt nem látja és nem is láthatja, s azért erről, mint lehetetlenségről nyilatkozik. Jézus azonban a fenti alkalomkor megmagyarázta tanítványainak: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”. (Máté 19:26) Ami Isten akaratára vall, minden teljesülni fog, és mi biztosak vagyunk benne, hogy minden az ő elhatározása szerint fog bekövetkezni.
3 Jézus az itt említett két csoportról, mint „juhokról” nyilatkozik, és ezt a jelképes megjelölést nyilván az engedelmességre való utalással használja, mivel a juh tanulékony és engedelmes. (János 10:7—16) Jézus a juhokért és nem a kecskebakokért áldozta fel életét: „Én életemet adom a juhokért.” (János 10:15) „Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét
4
váltságul sokakért.“ (Máté 20:28) Jézus azokért áldozta fel életét, akik benne hisznek és neki Isten parancsolatai iránti tiszteletből engedelmeskednek. Jézus kiomlott vére az emberi nem közül csupán azoknak szolgál váltságdíjul, akik benne hisznek, neki engedelmeskednek, és senki másnak. A szándékos bűnösnek a váltságdíj áldozata semmi hasznot nem nyújt. Ádám szándékosan vétkezett, mivel Isten törvényének és engedetlensége következményének teljes tudatában volt. Azért áll megírva: „Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett.“ (Timóth. I.2:14) Nincsen semmi bizonyíték, miszerint el lehetne hinni, hogy a váltságdíj-áldozat Adám javára szolgált volna, hanem abból Ádám azon leszármazottainak volt és van hasznuk, akik Jézus Krisztusban hisznek és neki engedelmeskednek. Jézusról szólva. Keresztelő János, ezeket mondotta: „Aki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.“ — János 3:33—36.
4 Emberek tanítása a „világegyetem megmentéséről’, miszerint Isten végezetül mindenkit oltalomban részesít, homlokegyenest ellenkezik az írással, és teljes dőreség. A Szentirás valamennyi szövege teljesen egyezik abban, miszerint az, akik oltalomban részesül, Istenben és Jézus Krisztusban kell hogy higyjen és nekik engedelmeskedjen. A szabadulás Istentől jön Jézus Krisztus által, és csak azok részesülnek benne, akik Istenben és Jézus Krisztusban hisznek és nekik engedelmeskednek
„Mert a bűn zsoldja halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.“ (Róma 6:23) „És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett (Jézus Krisztus) mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek.“ (Zsidók 5:9) „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán; hapedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös“? (Péter I. 4:17, 18) Az Isten iránt engedetlenekröl meg van írva: „Tűznek lángjában, ki boszszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának; akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől.“ —Thess. II. 1:8, 9.
5 Mely két csoport példázza tehát a kétféle juhokat és részesül Jehova áldásában? Ezeket az Írás „kicsiny nyájnak” nevezi, amely mindazokat magábanfoglalja,
akik Jézus Krisztus királyságában fognak egyesülni, (Luk. 12:32) és a „nagysokaság“, amely mindörökké Jehova Istennek fog szolgálni a földön. Elsősorban a kicsiny nyáj részesül elhívatásban, míg a „más juhok“, illetve a nagysokaság tagjai utoljára lesznek kiválasztva. Azért mondotta Jézus a két osztályról vagy csoportról: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim... Más juhai is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra, és lészen egy akol és egy pásztor.“ — János 10:14, 16.
6 Ma feltétlenül szükséges, hogy mindazok, akik magukat Isten és Jézus Krisztus szolgálatÁra kötelezték, az Úr juhainak mindkét osztályát felismerjék és róla értesüljenek, továbbá a két csoport kötelességéről, feladatáról és egymás iránti kötelezetségeiröl tudomást
szerezzenek. Amint látszik, a „kicsiny nyáj“ tagjai közül egyesek még a földön tartózkodnak, és ezekkel vannak kapcsolatban azok a mások, akik kétségnélkül a nagysokaságot alkotják. A két osztály tagjai közül egyesek mintha nem lennének tisztában az egymás iránti kölcsönös helyzet felől. Értesültünk, hogy azok között, akik magukat az egyik vagy másik csoport tagjainak tartják, súrlódás és szóharc is előfordul. Tényleges ok az ilyen vitatkozásra bizonyára nincsen, minekfolytán ott, ahol civakodás fordul elő, az indíték félreértésen alapszik, vagypedig egyesekben megnyilvánuló ferde érzület következménye. Ha a két csoport egymás iránti kölcsönös helyzetét a Szentirás helyes megvilágításában felismerjük, akkor a világi csoportoknak — s bizonyára a többinek sem — nem fog helyzetük felismerése nehézségekbe ütközni, miszerint örömmel és hűségesen töltenék be a részükre kiutalt tisztséget.
A 6. paragrafus utolsó mondatának szószerinti fordítása, 2023 jwunited csapata által: ”Ha a két csoport egymáshoz való megfelelő viszonyát a Szentírás helyes fényében felismerjük, akkor a földi csoportban levőknek, és bizonyára a másikban levőknek sem jelenthet nehézséget, hogy megláthassák illő helyzetüket, és mindegyik híven és örömmel betöltse a neki kijelölt helyet."
7 Már az Úr Jézus eljövetele előtt is voltak hűséges emberek, akik Istennek teljesítettek szolgálatot, habár annakidején még semmi intézkedés nem történt örök életük elnyerése érdekében. Az Úr Jézus halálával és feltámadásával nyitotta meg Isten először a szellemi osztály kiválasztásának útját; és ennek a szellemi osztálynak kiválasztása után nyílott meg az út a földi csoport részére, hogy magát felismertesse és az Űr köré gyülekezzen. Ezáltal nem akarunk a váltságdíj áldozatának mélyebb megvitatásába bocsátkozni, hanem inkább a szellemi és földi csoport közötti helyes és Írásszerű kapcsolatra utalni, szemünk előtt tartva azon körülményt, hogy a váltságdíj áldozata mindkét csoport javára fog szolgálni; mert más út az üdvözülésre nincsen. — Apcsel. 4:12.
Jéhu és Jonadáb
8 Mindazon események, melyek Izraelen és a hozzájuk csatlakozottakon bekövetkeztek és az írásban feljegyeztettek „példaképül“ szolgálnak mindazok felvilágosítására, akik a világ végezetén, azaz ma, a földön élnek. (Kor. I. 10:11) Az Úr ezen bejelentett szabálya szerint a felszenteltek ezeknek az előképeknek tanulmányozása által a „kicsiny nyáj” és a „nagysokaság” valódi helyzetébe helyes belepillantást nyerhetnek. Az Írás figyelmezteti a két osztályt: „A bölcseség kezdete: szerezz bölcseséget“. Eszerint legfontosabb az, hogy Jehovával és Jézus Krisztussal kapcsolatos és kölcsönös helyzetünket helyesen értékeljük. Isten tetszését a két csoport egyazon forrásból eredő cselekvési ösztön által nyerheti el. Az indítóoknak önzetlenségből kell fakadnia, miszerint a teremtmény, szeretet és önzetlenség által vezetteti magát Isten és Krisztus szolgálatára. Miután Jehova Jéhura vonatkozó szavainak értelmét övéinek kinyilatkoztatta, földön elő népével megismertette a „nagysokaság“ szó mivoltát. Isten népe azután értelmet kezdett szerezni a két csoportról, melyet Jehova a váltságdíjból eredő üdvözülésben és örökéletben részesít.
9 Amennyiben az előképek a mi javunkra lettek alakítva, szolgáljanak mindenkor útmutatóul a helyes magyarázatban való részesülésnél. Jéhu Izrael tisztviselője volt és Jehova, az ördögi vallásiaskodók felett kimondott Ítéletének végrehajtása őt illette meg. Felkenetett, illetve kötelezve lett ennek a munkának elvégzésére, és azon volt, hogy azt Isten parancsolata szerint teljesítse. Jéhu elsősorban Jézus Krisztust, Jehova akaratának hatalmas végrehajtóját példázta, aki betölti Jehova bosszúját az ördög és szervezete fellett. Az ördög szervezetének fő alkotóeleme a vallás. Jéhu példázza Krisztus hűséges testtagjait is, a már említett
szellemi-osztályt, mely az előképben szintén bennfoglal-
5
tatik, mivel Krisztus testének tagjaiból alakul. Jéhu az Izrael hűtlen királyát támogató ördögi vallásiaskodók közül 42-őt kivégezett és Jonadábbal való találkozása után a kivégzés feladatát tovább végezte. „És mikor elment onnét, Jonadábbal, a Rekháb fiával találkozott, aki elébe jött, és köszönté őt, és monda néki: Vajjon olyan igaz-é a te szived, mint az én szívem a te szívedhez? És felele Jonadáb: Olyan — Ha így van, nyújts kezet. — És ő kezet nyujta, és felülteté őt maga mellé a szekérbe. És monda: Jer velem és lásd meg, mint állok bosszút Jehováért. És vele együtt vitték őt az ő szekerén.̟“— Kir.II.10 :15, 16.
10 Ki volt Jonadáb? Rékháb fia. Jonadáb leszármazottait később, mint a „rekhábiták házát” ismerték. Nem voltak zsidók és azért Jehova törvényszövetségébe nem foglaltattak bele. Jeruzsálembe menekültek, hogy oltalmat nyerjenek, és feddhetetlenségüket ott is megőrizték. Nyilván nem azokhoz tartoztak, akik Jeremiás halálát követelték; hanem az igazság érdekében szállottak síkra. (Jeremiás 26:8) Jonadáb, akit az angol Biblia Jehonadábnak nevez, becsületes férfiú, és az ördög vallásának ellensége volt Nem volt vallásrajongó. Jehova Istenről ismerettel rendelkezett és szolgálatára törekedett. Utódai, a rekábiták háza, becsületes és jóravaló emberek voltak, akik fogadalmaikat és megállapodásaikat — habár embereknek teték, és azok embereket illettek meg — pontosan betartották. Ebből kitűnik, hogy Isten szeretete értékelésének első feltétele a becsületesség. Ebből az következik, hogy akik Isten tetszését bírni óhajtják, megbízhatóknak kell bizonyulniok. Jonadáb tehát nyilván egy oly földi-osztályt példázott a földön, amely Jézus Krisztus, a nagy ítéletvégrehajtó eljövetelekor Isten és az ő szervezete iránti jóakaratát kinyilvánította és szembehelyezkedett az ördögi vallásiaskodókkal, akikhez hozzászámítani szükséges az úgynevezett „keresztény vallás" gyakorlóit is. Ezek őszinte emberek, az igazságban hisznek és helyes cselekedetekre törekszenek, akik mihelyt Istenről és az ő királyságáról értesültek, azonnal keresésére törekszenek. Ezek azok, akik a nagynéptömeget alkotják. Jéhu és Jonadáb közötti kapcsolat szemléléséből a nagysokaságnak a kicsiny nyájjal szemben való helyzete tűnik ki.
11 Jéhu látta Jonadábot, amint feléje közeledett. Ez arra vall, hogy a jóakaratú emberek keresik az Urat és Sion, azaz Isten szervezetébe vezető út felől érdeklődnek. Jéhu Jonadábot jóindulatúlag magához emelte és mondá néki: „Vajjon olyan igaz-é a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez?“ A szív az indíték székhelye, amely oly célt nyilvánít ki, amire valaki bizonyos cselekedet által törekszik. Jéhu Isten akaratának igazi örömmel való cselekvésére vágyódott. Feladata egy bizonyos munka elvégzése volt, amit örömmel végzett. Felvette a harcot az Isten nevét gyalázó ördögvallással. Isten és az ő parancsolatai iránt tehát tisztaszívűnek bizonyult. Jéhu kérdésére Jonadáb ekképpen válaszolt: ’Én veled vagyok; az én szívem olyan mint a te szíved’ Más szavakkal: Jéhu cselekedete, Jonadáb teljes rokonszenvére és elismerésére talált, és a Jéhu által végzett munkában való közreműködést kívánta. Jéhu azután Jonadáb felé nyújtva kezét, magához emelte őt a szekérbe. Ebből világosan kitűnik, miképpen hívja Jézus Krisztus a jóakaratú embereket, akiknek szívük Isten akaratának cselekvésére irányul, Isten szervezetébe. Jéhu azután így szólt Jonadábhoz: „Jöjj ... és lásd az én buzgóságomat Jehova iránt!“ Ez annyit jelent: ’Jöjj, és én cselekedetemmel bizonyítom be Isten iránti hitemet; ég bennem a vágy, hogy az ő akaratát cselekedjem'. Jonadáb tovább folytatta útját Jéhúval és elérkezett ahhoz a helyhez, ahol az ördögi vallásiaskodók a
maguk kultuszát űzték, és Jéhu vezetése alatt cselekedett. Jonadáb nyíltan fellépett és a nép elé állva Jéhu segítő- és támogató társaként ismertette magát. Jéhunak, Isten felkent szolgájának, társa lett a szolgálatban. Ezen prófétai kép most teljesül. Jézus Krisztus, a nagyobb Jéhu, Isten templomában tartózkodik, minden erővel és hatalommal felruházva, és Jehova Isten ítéletét hajtja végre. A templom-osztály vagy a felkentek, mint a „hű és igaz szolga osztály“ tagjai Jézus Krisztussal állanak összeköttetésben és az ő parancsolataiszerint cselekesznek. Jézus Krisztussal való kapcsolatuk miatt ők is Jéhu által vannak példázva. A hasonmási Jonadáb, azaz a jóakaratú emberek, az ördögvallás ellenségei, akik úgylátszik' most, Jézus Krisztust keresik, hogy az Isten szervezetébe vezető utat felismerjék. A hasonmási Jéhu, azaz Jézus Krisztus által tanúsított buzgalmat fel kell ismerniök. Jézus Krisztusról prófétailag meg van írva: „Atyámfiái előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé. Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te (Jehova) gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.“ (69. zsoltár 9, 10) Jéhunak Jonadábhoz intézett meghívása, miszerint, őt buzgalmának felismerésére szólította, nyilván odairányul, hogy Jonadábot Isten szolgáinak kötelességére figyelmeztesse; ebből kitűnik, hogy a nagysokaságnak Isten házával egyazon buzgalmat kell tanúsítania. A nagysokaságnak ugyanazon hittel és odaadással kell rendelkeznie mint amilyen a kicsiny nyájtól van megkövetelve. Ez természetesén azok elméjében, akik a szűk ösvényen haladnák, kérdések felmerülését idézheti elő.
Kérdések
12 A nevezett két osztály tagjai állandóan a továbbiakban ismertetett kérdésekkel élnek, és egyesek kételkednek cselekedeteik helyessége felett. Ezek a kérdések a következők: Az Úr szervezetében a földön és szolgálatában ki rendelkezik választójoggal a csoportszolgaválasztásnál? Ki vehet részt a szervezőt munkájában? Ki lehet a munkabizottság tagja? Helyénvaló, ha a jonadábok a maradékkal együtt végzik a szolgálatot? Ezekre á kérdésekre helyesen válaszolni csak akkor lehet, miután a templom-osztály tagjainak a jonadábokkal és a nagysokasággal szemben elfoglalt valódi helyzete megállapítást nyert. Ezekre a kérdésekre adott helyes válasznak a Szentírással teljes összhangban kell lennie.
13 Értesültünk, hogy a szervezet. egyes tagjai, akik magukról azt képzelik, hogy a felként- templom-osztályhoz tartoznak, mintegy a következő szavakkal illetik a jonadábokat: „Én a felkentekhez, tartozom, te nem. Jéhu irányitja a szekeret, azért hadd magadnak mondani hogy itt a szervezetben a vezető szerep engem illet meg.“ Ez a kijelentés tévedésen alapszik és nem egyezik az Írással. Jéhu, mint a szekér útjának irányítója, határozottan Jézus Krisztust, a királyt példázza, az Úr szervezetében és annak határain belül levő személyek feletti korlátlan hatalom őt illeti meg. Nem a földön élő személy kormányozza az Isten szervezetét példázó szekeret. Mindnyájan szolgák. A templom-osztály tagjai, akik még testben vannak, Jézus Krisztus, a nagyobb Jéhu parancsainak engedelmeskednek és a szervezet vezetésének szerepe nem az ő feladatuk. Ök nem urak vagy mesterek, hanem az Űr szolgái, akiknek az Írásban lefektetett bizonyos kötelességeket kell teljesíteniük. Jéhu nem- volt barátságtalan Jonadábbal szemben, s mivel Jéhu a Jézus Krisztus parancsnoksága alatt álló felkent templom-osztályt is példázza, ez azt bizonyítja, hogy a templom-osztálynak a „más juhok“ vagy jona‘
6
dábokkal szemben nem szabad barátságtalan magatartást tanúsítania, hanem éppen ellenkezőleg, barátságosan és kíméletesen kell eljárnia, mindenkor segítségükre sietve.
14 Ennélfogva tehát, ki szavazhat jogosan a csoport szolgáinak választásán? Csakis az, aki a felkentek osztályához. tartozik; mivel ezek az Úr szervezetének tagjai, akik az Úr vezetése alatt cselekszenek. A szavazás előtt mindenkor az Úr közbenjárását kell kérniök. Jonadáb nem volt megbízva vagy felkenve, minekfolytán a Jonadábban példázott csoport vagy osztály megbízatásban vagy felkenetésben szintén nem részesült. A csoportban leadott szavazat a különböző állampolgárok jogosultságával vagy választójogával nem egyazon értelmű. A templomban, a szolgára leadott szavazat egy bizonyos feladatot vagy kötelezettséget jelent, melyben a felkent csoport vagy a templom-osztály tagjai részesülnek és azt teljesítik. (Apcsel.14 :23) Aki nem tartozik a felkent templom-osztályhoz, választójogra igényt ne is tartson, hanem örvendjen, hogy az Úr akaratával összhangban lehet, amit a felkent-osztály bizonyít, és örömmel teljesítsen szolgálatot, akárki is lett megválasztva ezen tisztség betöltésére. Az Úr Jézus a templom-osztály tagjai által vezeti szervezetét. Jehova, a testtagokat Jézus Krisztus által helyezi el, tetszés szerint.(Kor.I.12 :18) Jézus Krisztus, Isten szándékának megvalósításánál Jehova megbízottaként szerepel. A jonadábok, vagy a „más juhok“ helyzete az Úr iránt evvel nem azonos.
15 Jonadáb nem maga választott magának helyet a szekérben és a szekér kormányzására sem törekedett. Azért volt ott, hogy a neki kiadott parancsot teljesítse,amit teljesített is. Ennek a képnek megfelelően részesíti meghívásban Jézus Krisztus az ő „más juhait”, a Jonadábokat, hogy az ő szervezetében oltalomban részesüljenek és vele együtt haladjanak; mindazonáltal az Írás semmiképpen sem jogosítja őket fel annak eldöntésére irányuló véleménynyilvánításra, hogy a felkentek közül kinek igen és kinek nem áll jogában a felkentek között egy bizonyos tisztséget végezni. Egy jonadáb mindenkor gondoljon arra, hogy az Úr kegyelme folytán részesül oltalomban Isten szervezetében, s ha szíve összhangban van az Úrral, örömmel fogja teljesíteni Isten akaratát; ez mindenkor így is kell hogy legyen. A templomban a szolgára leadott szavazat, az illető kiváltságát nem emeli és biztonságát sem növeli, és nem veszít semmit akkor sem, ha á szavazásban nem vesz részt. A szolgai tisztség, betöltése. végett megejtendő választás a templomban csak akkor történhetik, ha előzőleg az Úr vezetését, kértük; a templom-osztály vagy a templom tagjai csak azután cselekedjenek. Az önzést teljesen el kell távolítani az útból és szavazatát senki se adja le önző szándékkal, hogy azáltal valakit egy bizonyos tisztség elnyerésére segítene, hanem azért szavazzunk, hogy a jól választott személyek kinevezése által Isten akarata megnyilvánuljon.
16 Mózes, aki szintén Jézus Krisztust példázza, Isten szövetséges népét Moáb mezején egybegyűjtötte és Jehova akaratával egyező tanításban részesítette. Ő adott ki külön utasításokat azokat illetőleg, akiknek az előljáróí tisztség szerepe jutott. Ő mondotta: „Válasszatok, magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat, és én azokat előljáróitokká teszem.“(Mózes V.1:13) A templomban végzendő szolgai tiszségre azokat szükséges megválasztani, akiknél nyilvánvaló, hogy az Úr és testvéreik iránt mély értelemmel birnak. A jonadábok a felkent maradéknál tartózkodnak, hogy ismereteiket kibővítsék és a maradékkal együtt az Úr akaratával egyezően cselekedjenek.
Kit illet meg a szolgálat?
17 Egész más lapra tartozik az a kérdés, hogy az Úr szervezetében ki szolgálhat. Akik Isten akaratának cselekvésére kötelezték magukat, az ö szolgái. Erre a kérdésre vonatkozó Írás-szerű felelet tehát, nem más, minthogy a felkentek és a „más juhok", szolgák; a szolgálat mindnyájuk kiváltsága, amit mindenkor végeznek, igen, őszinte buzgalom és forró szeretet készteti őket az Úr ezen szolgálatára. Az Úr szolgái mindnyájan társak, akiknek arra kell ügyelniük, hogy az Ur szervezetével és szellemével megegyező szolgálatot végezzenek. A szolgálat fő célja Jehova nevének és királyságának hirdetése éspedig úgy, amint az úr elrendelte. Minden cselekedetnek Isten dicsőítésében kell megnyilvánulnia, ami nevének tiszteletét jelenti, anélkül, hogy azáltal emberek részesülnének tiszteletben. Ha a felkent maradék és a jonadábok együtt végzik a szolgálatot, a szolgálat vezetését azok vegyék át a maradék közül, akik értelemmel bírnak és az Úr iránt buzgalmat tanúsítanak,míg a többiek kövessek őket, illetve velük teljes összhangban cselekedjenek.
18 Szabad egy jonadábot a munkabizottság tagjául megválasztani? Bizonyos körülmények figyelembevételével igen, A szolgálat helyes megszervezéséről a csoportnak kel gondoskodnia, s annak az Isten és az ö királyságának dicsőítésére, a maga rendjén kell történnie. Ha a csoportban olyanok is vannak, akik a felkentekhez tartoznak és'az Úr Jézus Krisztus szellemével bírnak, ezek a munkabizottság tagjainak választásakor előnyben reszesülnek. Ellenben, akik magukat a felkentekhez tartozóknak vallják, de az Úr iránt igazi buzgalmat nem tanúsítanak, a munkabizottságot megillető, tisztségben nem részesülhetnek. Ha a csoportban jonadábok is vannak és az Úr buzgalmával bírnak, amenynyiben szívükkel, Istennek Krisztus vezetése alatt álló királyságával szemben teljes odaadást tanúsítanak, minden jogosultsággal rájuk lehet bízni a munkabizottság teendőit; ők pedig komolyan és hűségesen végezzék ezt a szoglálatot. A csoport többi tagjai, valamint a felkentek és jonadábok, mint társak, teljes összhangban végezzék munkájukat. Ezáltal a jonadábok a szolgálatiteendők végzésénél segítőtársakká
lesznek.
19 Kit illet meg jogosan az elnöklés vagy vezetés szerepe az Úr igéjét tanulmányozó csoportösszejöveteleken? Ha vannak a csoportban Jézus Krisztusban érett férfiak, akik ennekfolytán a felkentekhez tartoznak, férfiak, akik az Úr házának buzgalmával bírnak és a tanulmányok szabályszerű és gyümölcsöző vezetésére képességgel rendelkeznek, a csoporttanulmányokon való elnöklés vagy vezetés szerepét rájuk lehet bízni. Ha a tanulmány vagy csoportösszejöveteleken a jelenlevők mindnyájan jonadábok, bizonyára célszerű, ha a szolgálat elnöki tisztségére maguk közül választanak valakit, aki a tanulmányt vezetné. Az ilyen tanulmányoknak célja a jelenlevők felkarolása az Úr ismeretében és szellemében való gyarapodás végett; de sohasem szabad egy bizonyos
személy iránti tiszteletre irányulnia azáltal, hogy az illető a tanulmány vezetésének elnöki tisztségében részesült. Jehova Isten és Jézus Krisztus a tanítók, (Ésaiás 30:20) Aki az Úr iránt buzgalmat tanúsít és alkalmas a tanításra, arra kell a tanulmány vezetésének tisztségét bízni. Az elnöklés, vagy vezetés szerepét nem arra kell bizni aki a tanulmányt olymódon vezeti, hogy az a resztvevőkben a kierőszakolás látszatát kelti.
20 Helyes, ha egy jonadáb vezeti munkára a csoportmunkásokat, a szabályszerűen kinevezett csoportszolga távolléte alatt? Ha a csoportszolga távollétekor többen összejönnek, hogy a munkában résztvegyenek és
7
csak az Úr és az ő háza iránt odaadást és buzgalmat tanúsító jonadábok vannak jelen, helyénvaló, ha a szolgálat vezetésével közülük lesz valaki megbízva. Egyesek, akik a „választott vének“ szellemével bírnak, a jonadábok ilyen eljárását néha erősen kritizálják; ez a kritika azonban teljesen téves. A következő szentirati szövegek a fenti következtetések támogatására szolgálnak és kimutatják, hogy a jonadábok a felkentek segítőtársai, hogy a csoportszolga szavazás útján való megválasztásával járó kötelezettség a felkenteket terheli,és hogy mindnyájan, akik magukat Istennek és az ő királyának szentelték, a Király és Jehova dicsőítésére szolgáló munkában közreműködjenek.
Noé
21 Jehova különböző képeket vagy példaképeket alakított, melyek a jonadábokat vagy a „nagysokaságot“ már előre példázták. Egy ilyen kép a következő: Noé és családjának hét tagja példázta a két osztályt, azaz a „kicsiny nyájat“ és a „nagysokaságot”. „Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta baromból hetet-hetet vigy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét, az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén. Mert hét nap múlva esőt bocsátók a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem. — Cselekedék azért Noé mind aszerint, amint az Úr néki megparancsolta vala.“ — Mózes I.
7:1—5.
22 Noé joggal részesült azon megbízatásban, hogy az „igazság hirdetője“ legyen, aki Jehova parancsolatai szerint cselekedett. (Péter II. 2:5) Nincsen feljegyezve, hogy Noénak családján kívül a bárka építésénél valaki más is segédkezett volna. Családja azon emberek osztályát példázza, akik azt cselekszik, amit ember elvégezni képes, miáltal ugyanazt jelképezi mint a jonadábok, vagy nagysokaság. Noé a kijelölt állatokat a bárkába vezette, és családja, — mint a jonadábok példaképe — ebben a munkájában szintén segédkezett, éspedig Noé utasítása szerint és vezetésével, amit életük megmentése végett cselekedtek. Jehova azután minden élő teremtmény érdekében megkötötte az örök szövetséget. A bárkában úgy az özönvíz előtt, mint alatt, bizonyos teendőket kellett végezni, mivel az élő teremtményeket etetni és gondozni kellett, amiben Noé családja is résztvett s ezáltal a jonadábok, mint a maradék segédtársainak munkáját példázta. Noé hozzátartozói, Noé által Jehova elismerésében részesültek. Noé bizonyára intézkedett családtagjainak teendőiről. Oltalomban való részesülés és a vízözön előtti biztonságbahelyezés által lett Noé családja a régi világból kivezetve. Az általuk példázott emberek, a nagysokaság, szintén ígéretet nyertek, miszerint Armageddonból kimenekülnek.
Menedékhely
23 Aki nem szándékos bűnt követett el, mint szökevény a menedékvárosba menekülhetett, ahol oltalomban részesült. „Izrael fiainak (azaz a vallásszervezetekből kimenekülő foglyoknak) és a jövevénynek (a felekezeteken kívülieknek, akik semilyen vallásszervezettel közösségben nincsenek és az ördögi szervezetből az Úrhoz menekülnek) és az ő közöttük lakozónak menedékül legyen az a hat város, hogy odaszaladjon az, aki történetből öl meg valakit,“ — Mózes IV. 35:15.
24 A gyilkost bíróság elé állították, ahol bizonyítania kellett, hogy nem bosszúból követte el vérontást, hanem véletlenségből vagy akaratlanul. (Mózes IV. 35:24, 25) Éppen így kell a jóakaratú embereknek, azaz a jonadáboknak is megítéltetniök és bizonyítaniuk, hogy Sátán világában a múltban elkövetett tetteik tudatlanságon alapszanak, vagypedig származásuk, nevelésük stb. következtében inkább a véletlennek tudható be, amit azáltal bizonyítanak, hogy megtérnek és az Úr jóváhagyásában részesülő helyes útra térnek. A menedékvárosban a papokon és lévitákon kívül mások is laktak. (Mózes IV.35:6; Bírák 9:1—6; Sámuel II. 2:1-4,11) A menedékvárosba menekült gyilkost kezdetben támogatásban kellett részesíteni; a védelem feltétele azonban attól függött, hogy a várost el nem hagyja, előírásait betartja és valami foglalkozást űz, miáltal a város lakosainak nem lesz terhére. (Thess. II. 3:8—12) Mindnyájuknak dolgozniok kellett, máskülönben táplálékban nem részesültek. A gyilkos előmozdította a lévita-város jólétét és pontosan a város határain belül kellett tartózkodnia, azaz Isten szervezetében maradnia, mégpedig a főpap haláláig, ami a templom papjai munkájának befejezését jelenti a feltámadásukkal járó fordulat bekövetkezése előtt. A menedékvárosba ekképpen menekült szökevény nem volt a város hivatalos polgára, mindamellett a város támogatásában és védelmében részesült mindaddig amíg előírásait betartotta.
Gibeoniták
25 A gibeoniták nem voltak izraeliták. Felkeresték Józsuét, alávetették magukat az ő parancsainak és ő „favágókká és vízhordozókká“ tette őket. Józsué Jézus Krisztust példázta, aki most az őt kereső nemfelkentekhez így szól: „Átkozottak legyetek (azaz Jehovának felkent szolgái; senkinek sem áll jogában titeket megölni, (Mózes III. 27:28) de engedelmeskednetek kell az Úrnak); és ne fogyjon ki közületek a szolga, a fávágó és vízhordó az én Istenemnek házába." (Sionba, azaz Isten szervezetébe). — Józsué 9:23.
26 Vegyük figyelembe, hogy a gibeonitáknak a lévitáknak kiutalt vagy meghagyott szolgálatba nem volt beleszólásuk, hanem az Úr által kiválasztott, vagy kiszemelt lévitáknak segédkeztek. A ’favágókká és vízhordozókká’ tett gibeoniták bizonyára azokat a szolgákat példázták, akik az Úr papjai, illetve az ő házának felkentjei által kiutalt szolgálatot végezték. A gibeoniták bíztak Józsuéban, hogy a küzdelemben segítségükre lesz, és amidőn nehéz helyzetbe kerültek Józsuét kérték, hogy gyorsmenetben segítségükre siessen. Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól.“ (Józsué 10:6) Ebből kitűnik, hogy a „más juhok“ vagy a nagysokaság tagjai mennyire várják, hogy őket az Úr és az ő testének tagjai a harcba belevonják s ezáltal védelemben és oltalomban részesüljenek. Emellett arra kérik a felkenteket, legyenek buzgóak, s akik az Úr szellemével bírnak, gyors szolgálattétellel a „más juhok“ segítségére sietnek. A gibeonitáknak az izraelitákkal együtt kellett szolgálniuk, amiből kitűnik, hogy a „más juhok“ szintén résztvesznek a szolgálatban és az Úr szervezetének utasításai szerint járnak el. Egyes gibeoniták később Dávidot is megsegítették és fontos szolgálati megbízatásban részesültek. „Ezek azok, akik Dávidhoz menének Siklágba, mikor Saul (a ’gonosz szolga’ osztály egyik példaképe) a Kis fia miatt számkivetésben vala, akik a hősöknek a harcban segítői voltak ... és a Gibeonbeli Ismája,a harminc közül való hős; és Irméja, Jaháziel, Johanán ,és Gederátbeli Józabád“. (Krónika I. 12:1, 4) Ebből kitűnik,hogy Ismája „a gibeonita“, a csoport többi tagjai
8
fölé lett helyezve azáltal, hogy külön szolgálati megbízatásban részesült. Ezen illusztráció arra vall, hogy az általa példázott osztály, vagyis a nagysokaságot alkotó emberek, az Úr szervezetében szolgálati megbízatást nyernek, habár nem is tagjai a szervezetnek.
Nethinimek
27 A „nethinim“ szó „adottat“ vagy odaadót“ jelent és azokra vonatkozik, akik a szövetség sátorával kapcsolatos templomi szolgálatot végeztek. Ezek nem voltak izraeliták. „Ezek pedig Júda tartománynak fiai, akik feljöttek vala a rabság foglyai közül, akiket Nabukodonozor, Babilónia királya, fogva vitetett Babilóniába, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ö városába... A léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai,Tabbaóth fiai... És lakozának mind a papok, mind a léviták, mind nép fiai, mind az énekesek, mind a kapunállók, mind a léviták szolgái városaikban, s így az egész Izrael a maga városaiban vala.“ — Ezsdrás 2:1, 43, 70.
28 Ezsdrás később felment a helyreállított Jeruzsálem városába és minden alkalommal néhány nemzsidóval vagy lévitával tért vissza, hogy őket szolgálati megbízatásban részesítse: „Mikor pedig összegyüjtém őket az Aháva felé folyó folyóvízhez, hol három napig valának, megnéztem jól a népet és a papokat, s a Lévi fiai közül nem találtam közöttük senkit Elküldém annakokáért Eliézert (és a többi megnevezettet) Arielt, Sémáját, Elnáthánt, Járibot, Elnáthánt, Náthánt, Zakariást, Messullámot, mint családfőket, és Jójáribot és Elnáthánt, mint eszes embereket. És rendelőm őket Iddóhoz, aki fő vala a Kázsifia nevű helyen, és betanítóm őket, hogy mit szóljanak Iddónak és az ő atyjafiainak, a léviták szolgáinak a Kászifia nevű helyen, — hogy hozzanak szolgákat a mi Istenünk házához És elhozák nékünk, Istenünknek rajtunk nyugvó jó kegyelme szerint Is-szekhelt, a Mahli fiai közül, aki Lévi fia, aki meg Izrael fia vala. és Serébiát, fiával és tizennyolc testvérével együtt. És Hasábiát s vele Ésaiást, a Mérári fiai közül, testvéreivel és húsz fiával együtt. És a léviták szolgái közül, akiket Dávid és a fejedelmek adának a léviták szolgálatába, kétszázhuszat; mindnyájuk nevei feljegyeztettek.“ (Ezsdrás 8:15—20) ... Ebből kitűnik, hogy együttvéve 38 lévita és 220 nethinim (Károli ford, szerint: lévita) volt ott, akik mindnyájan nevükön vannak említve; és az értelmesek, vagyis alkalmasoknak bizonyultak, részesültek a szolgálat legfőbb megbízatásában. „Iddó, a főember“, úgylátszik a nethinimek (léviták szolgáinak) egyike volt, aki az Isten templomában szolgálatot teljesítő személyekkel együtt fontos szolgálati megbízatásban részesült. Ebből a példaképből kitűnik, hogy a léviták, a felkent osztály és a nagysokaság, a felkenetésben nem részesült osztály, együtt munkálkodnak. A nethinimek (léviták szolgái) az Ezsdrás követeire bízott munka előkészítésében és elvégzésében segédkeztek, ami azt bizonyítja, hogy a két csoport, mint társak együtt végeznek szolgálatot a földön.
29 Amidőn Nehémiás Jeruzsálembe ment, hogy a város kőfalait újból fölépítse, a nethinimek, (léviták szolgái) vagyis nemzsidók fontos szolgálati megbízatásban részesültek és ennek megfelelő szolgálatot teljesítettek. Ebből nyilván az tűnik ki, hogy a nethinimek (léviták szolgái) a pogányoktól elkülönültek és Isten, Jeruzsálembe visszatérő maradéknépéhez csatlakoztak (Nehémiás 3:1—31; 10:28—32). „Ezek pedig a tartomány fejei, akik Jeruzsálemben megtelepedőnek; de Júda városában lakozék kiki az ö örökségében, városaikban: az Izrael, a papok, léviták, a léviták szolgái (nethiui-
mek) és Salamon szolgáinak fiai. — A léviták szolgái (nethinimek) pedig lakozának az Ófelben (toronyban),és Siha és Gipsa (ugyancsak nethinim) valának elöljáróik a léviták szolgáinak (nethinimeknek), (ami annyit jelent, hogy a rájuk bízott feladat végzésénél magasabb tisztséget töltöttek be).“ (Nehémiás 11:3, 21) Ez elvitathatatlanul azt bizonyítja, hogy a nemzsidók közösen gyakorolták a többi nethinim (léviták szolgái) feletti tisztségüket, ami teljesen támogatja azon következtetést,hogy az írás szerint helyénvaló volt a felkenetésben nem részesülteket, azaz a jonadábokat vagy „más juhokat“, fontos szolgálati tisztségben részesíteni és őket a csoportok, hadosztályok vagy mások élére helyezni, továbbá, a fentiek szerint a jonadábokból alakult tanulmánycsoportok vezetésével megbízni.
József féltestvérei
30 Egy másik kép, amely a „kicsiny nyáj“-nak a nagysokasággal szembeni kölcsönös helyzetét példázza, József és az ő féltestvérei. József a prófétai drámában Jézus Krisztus előképe vagy bemutatója volt, s ő példázta a felkenteket is, azaz Jézus Krisztus testtagjait a maradékkal együtt, akik jelenleg a földön tartózkodnak. József tíz féltestvére azokat példázta, akiknél bizonyos szívváltozási folyamat, állott be. Ezek az Isten iránt jóakaratú embereket és hűséges maradéknépét példázzák, minélfogva Jézus Krisztus „más juhai“ lettek és a „nagysokasággal“ együtt egy képet alkotnak.
(Lásd a folyóirat 1937 júliusi és augusztusi számait). József bemutatta féltestvéreit Egyiptom királyának.Ekkor Faraó így szólt Józsefhez: "Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük arra termett emberek, tedd azokat (József féltestvéreit) az én barmaim gondviselőivé.“ (Mózes I. 47:1—6) Ez azt bizonyítja, hogy helyénvaló, ha a maradék a jonadábokat az Úr szolgáinak minősíti és közülök az alkalmasakat felelősségteljes szolgálati megbízatásban részesíti. Ebből az következik, hogy rendjén van, ha a jonadábok, vagy „más juhok“ a maradékkal közös szolgálatot végeznek és a munkabizottság, mondjuk egy hadosztály vezetésével, vagy a szolgálat hasonló tisztségeivel bízza meg őket. Ahol a jonadáhok erre alkalmasaknak bizonyulnak, elsősorban azonban az Úr iránt buzgalmat tanúsítanak és az Úr parancsolatait teljes alázattal és engedelmességgel követik, az Írás szerint másokat felülmúló szolgálati megbízatásban részesülnek.
31 Ezzel összefüggésben egy más nagyfontosságú dolog lép előtérbe, miszerint mindazoknak, akik Isten szolgálatára kötelezték magukat, feltétlenül békességben kell élniök és minden viszálykodást és civakodást kerülniük. Amidőn József féltestvéreit visszaküldte Kánaánba, e szavakkal tanította és figyelmeztette őket:
„És elbocsátá az ő testvéreit, és elmenének, és monda nékik. „Ne háborogjatok az úton“! (Mózes I. 45:24) Ez a szöveg a van Ess-forditásban és a svéd Bibliában így hangzik: „Ne viszálykodjatok az úton!“
32 Azokra nézve, akik József féltestvérei által példázott „más juhokhoz" tartoznak, e figyelmeztető szavak ma nagy fontossággal bírnak. Ha annyira fontos, hogy a jonadábok mindnyájan békességben éljenek, akkor bizonyára éppen oly fontos, hogy a felkentek is ugyanúgy viselkedjenek, amit egy más szentirati szöveg támogat. Az Úr most mindnyájukat figyelmezteti: „Ne háborogjatok az úton“!, ami annyit jelent, hogy békességes tűrésben kell élni és az Úr szolgálatát egyöntetűen végezni. Ma Isten szervezetének tagjai békességben és egyetértésben kell hogy éljenek, mivel ez az Isten szervezete és az ördög csatlósai között lezajló küzdelem ideje. Fel-
9
tétlen lojalitásra, hűségre, békességre és összetartásra azért van szükség, hogy mindnyájan az Úr házának szellemét kinyilatkoztathassák és az ellenséggel szemben, szilárd harcvonalat építsenek. Ha Isten népének tagjai közül valaki a másikkal szemben ellenséges magatartást tanúsít, az az illetőre nézve nemcsak szégyen, hanem az ilyen viszálykodás előidézőjét, aki azt önző vágyainak vagy tisztségének megvédelmezése érdekében teszi, az Úr minden bizonyal el fogja távolítani.
33 Evvel összhangban az Úr a zsoltáros szavaival közvetlen és tökéletes útmutatással szolgál az Isten szervezetét alkotó hűségeseknek. Úgy vannak bemutatva, mint akik így szólnak: „örvendtem, amidőn így szóltak hozzám: Menjünk Jehova házába!“, azaz a templomba, amiből kitűnik hogy ezen prófétai szavak most teljesülnek. Most érkezett el az ítélet napja, amidőn a Józsefnél nagyobb, trónján ül. Most vonatkozik Isten szolgáira. akik az ő szervezetének egy részét alkotják és a nekik alárendeltekre, a következő figyelmeztetés: „Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért- Legyenek boldogak a téged szeretők! Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban! Atyámfiáiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled!“ (122. zsoltár 6— 8) Az Írás ezen utolsó versében úgy a kicsiny nyáj, mint a nagysokaság, a maradék és a jonadábok, „barátoknak" vannak nevezve, akik szoros kapcsolatban és közös munka által Isten dicsőítésére kell hogy törekedjenek. — 122. zsoltár.
Rabszolga
34 Jeremiás prófétát Jehova küldötte, hogy Jeruzsálem küszöbönálló pusztulását bejelentse, s akik Istenben hisznek és neki szolgálnak figyelmeztesse, hogy a biztonság helyére meneneküljenek. A zsidó vallássiaskodók buzdítására Jeremiást tömlöcbe vetették. Abban az időben egy etiópiai, névszerint Ebed-Melek szolgált Izrael házában. A rabszolga látta azon kegyetlen és gonosz eljárást, amiben a vallásiaskodók Jeremiást részesítették: urához és királyához közeledett Jeremiás érdekében, hogy őt a veremből kiszabadítsa. Isten prófétájának tett szolgálatot. Ezáltal Ebed-Melek a jóindulatú embereket példázta, akik a „kereszténység“ vallásszervezeteinek vannak alárendelve, amely szervezet őket fogságban tartja és mozgásszabadságukban korlátozza, akik felismerték azt a nagy igazságtalanságot, amit a Jeremiásban példázott Jehova felkent maradékával szemben elkövettek. Jeremiás itt a kicsiny nyájat, az ethiópiai rabszolga pedig a nagysokaságot példázza. A rabszolga cselekedete ebben a képben azt példázza, hogy a nagysokaság, az uralkodó-osztály, a király elé lép és nyíltan kijelenti, hogy Isten és az ő népe mellett foglal állást. A nagysokaság tagjai így lesznek cselekedeteik által Jehova és az ő királyságának tanúivá. (Jer. 38:7—13; 39:15—18) A nagysokaság tagjai ennélfogva Jehova tanúi, habár nincsenek is hivatalos névvel felruházva, mivel nem tartoznak Jehova felkent osztályába. Ők a maradékkal együtt végeznek szolgálatot. Egyazon hittel, odaadással és buzgósággal kell rendelkezniük.
Szüzek
35 Szép, költőies nyelven ecseteli Jehova prófétája a szellemi-osztályt, mint Jézus Krisztus menyasszonyát, melyet a prófécia az „Örökkévalóság Királya lányának“ nevez. Azután a megtisztultak azon osztályáról szól, akiket „szüzek“ által jellemez. Ez azt mutatja, hogy a kisérőknek Jézus Krisztus vérében kell növekedniük, az ő vérében vetett hit kinyilvánítása által, vele szemben
odaadóknak kell lenniük, Istennek teljesítve szolgálatot. Az Írás ezeket a „szüzeket“ kifejezetten a „királylány társnőinek“ nevezi: „Csupa ékesség a király lánya bent, vont aranyból van a ruhája. Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; néked hozzák őket. Bevezetik őket örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába.“ — 45. zsoltár l4—16.
36 Maguk a hajdani „tanuk“ is, akiket Pál apostol első helyen említ s a földön életet nyernek, a szellemi-osztály társai. További bizonyítéka annak, hogy Jehova elsősorban ezt a földi-osztályt nyilatkoztatta ki, mint eltökélt szándékának egyikét, s amely osztály utoljára részesült tökéletességben, a Zsidókhoz írt levélben áll megírva: „És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.“ (Zsidók 11:39, 40) Ez kifejezetten azt bizonyítja, hogy elsősorban a szellemi-osztály lesz kiválasztva s a földi-osztály csak azután jut tökéletességre; a meghatározott időben mindnyájan egy nyájat fognak alkotni Jehova Isten dicséretére és szolgálatára. Ebben a jövendölésben idézett „szüzek“ bizonyára nemcsak jelenlétükkel ékesítették Jézus Krisztus menyasszonyát, hanem segítették is. A hűséges emberek hajdanában, akik mint „tanuk“, utolsó csepp vérükig teljesítettek Jehovának szolgálatot, a hűség mintaképéül vannak ismertetve, ami a szellemi-osztály figyelmeztetésére szolgál. A mártíroknak vagy „tanuknak“ nevezett hűséges emberek, (Zsidók 12:1) annakidején éppen úgy tanúskodtak Jehováról, mint ahogyan egyesek ma tesznek bizonyságot róla. Ezek mindnyájan szilárd kapcsolatot tartanak fenn s valamennyi osztály örömmel végzi a megbízatást és a rábízott szolgálat által Istent dicsőíti. Ezek mint társak vannak bemutatva, akik Isten szolgálatában szoros összetartással küzdenek az igazságosság közös ügyéért
„Tíz férfi"
37 A „tízes“ számnak jelképes megjelölése a földdel kapcsolatos dolgok tökéletességét jelenti. Az a szó
„zsidó“ a „Júda“ szóból ered és annyit jelent, mint ‘aki Jehovát dicséri‘. Ez különösen Jézus Krisztusra a „Júda nemzetségéből származó oroszlánra“, és mindazok királyára vonatkozik, akik Jehova Istennek teljesítenek szolgálatot. (Jelenések 5:5) Hűséges követői, akik még a földön tartózkodnak, az ő „lábtagjai“. (Esaiás 52:7, 8) Zakariás jövendölése a két csoportot szintén mint egymással szoros kapcsolatban levő társakat mutatja be, amint meg van irva: „Ezt mondja Jehova a Seregeknek Ura: Még lesz idő, amikor népek jőnek el, és sok városoknak “lakói. És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: ’Menten menjünk el Jehova orcájának engesztelésére, és Jehova a Seregek Urának keresésére!‘ ’Én is elmegyek!‘ És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe Jehova a Seregek Urának keresésére, és Jehova orcájának engesztelésére. Ezt mondja Jehova a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tiz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván; Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten.“ — Zakariás 8:20—23.
38 A fentiekben vázolt 20—22-ig terjedő versek azt bizonyítják, hogy a világ minden tájáról jóakaratu emberek érkeznek, akik így szólnak egymáshoz: ’Imádkozzunk Jehovához és keressük a Seregek Urát!‘ és keresik az Urat s az ő szervezetét. Ezt Jehova napján cselekszik, azaz Jézus Krisztusnak templomába jövetelekor. A próféta azután „tíz férfiúról“ tesz említést, azaz
10
a jóakaratú emberekről, akik a nagysokaságot fogják alkotni a földön, ’megragadják egy zsidó férfiú ruhája szélét’, illetve Jézus Krisztust, s amennyiben a ruhának széle a lábakhoz közel esik, a „zsidó itt a maradékot, Krisztus testének hűséges tagjait is példázza, és ezek a jóakaratú emberek így szólnak hozzájuk: „Veletek akarunk menni, mivel hallottuk, hogy Isten veletek van". Nyíltan bizonyítják, hogy Isten, az ő királya és királysága mellett foglaltak állást. Az Úr Jézus Krisztus előtt leborulnak és magasztalják nevét. Megragadják az Urat és kimutatják Isten és Jézus Krisztus iránti szívállapotukat. Nem szégyenlik nyíltan bevallani Krisztushoz a királyhoz, és Jehovához az örökkévalóság nagy királyához való tartozandóságukat. Nem vonakszanak, hanem örvendenek, hogy Jehova nevéről és királyságáról szóló bizonyság hordozásában a maradékkal egybefűzve lehetnek és együtt viselhetik azon gyalázásokat, melyekben mindazoknak részük lesz, akik az Isten és Krisztus iránti buzgalmukat és fogadalmukat kinyilvánítják. Ebben a prófétai képben a maradéknak vezető szerepe van, amelyhez a tizes számban példázott jonadábok vagy a nagysokaság tagjai is csatlakoznak és vele együtt a helyes úton haladnak. Az áldozati ajándékot magukkal viszik a szolgálatba, azaz dicsérettel és teljes odaadással áldoznak, feláldozzák idejüket, erejüket és pénzüket, hogy azáltal a királyság ügyét Jehova és az ő királya magasztalására előmozdítsák.
„Sok népek"
39 Jehova prófétája a „sok népekhez" tartozókat úgy ecseteli, mint akik Isten szervezetéhez húzódnak, hogy azok útján, akik az Úr házát alkotják, Jehova és az ö királysága felöl felvilágosításban és tanításban részesüljenek. Itt a maradék ismét a nagysokaság segítőtársaképpen van bemutatva. A próféta így szól: „És eljönnek a sok népek, mondván (egymásnak és ismerőseiknek); Jertek menjünk fel Jehova (királyságának) hegyére, Jákób Istenének házához (ami az Úr szellemi juhait, a királyiház tagjait jelenti), hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás (a cselekedetek és helyénvaló dolgok előírása) Sionból (a templomból, Isten lakhelyéből) jő, és Jeruzsálemből (azaz az Úr szervezetéből, Isten tanúinak lakhelyéből) Jehovának beszéde (a királyságról szóló valódi és mértékadó üzenet).” — Ésaiás 2:3.
40 A földön élő jóakaratú emberek látni fogják a „pusztító útálatosságot”, azaz a vallászervezeteket, melyek magukról azt képzelik, hogy a föld feletti uralomra ők vannak hivatva; ezek a jóhiszemű emberek a Sátán vallásszerveztéből kimenekülnek és gyorsan Krisztus királyságához fordulnak. (Máté 24:15) Ott tanításban
részesülnek és a maradékkal együtt résztvesznek az Úr szolgálatában, miáltal a két osztály, úgy a szellemi, mint a földi, társak lesznek és közös szolgálatot végeznek.
A juhok kinyilvánulása
41 Egy idő óta az Úr „más juhai" szintén ismeretessé lettek, melyeknek cselekedete a fentiekben vázolt pontok megvizsgálására irányuló szentirati szövegekre támaszkodik. Jézus Krisztus a nagy Bíró a templomban tartózkodik s a nemzetek ítéletre gyülekeznek eléje; ez az ítélet azon bizonyítékra támaszkodik, amit ma a nemzetek egymás ellen hoznak fel. (Máté 25:31, 32) Ezen bizonyíték Jehova tanúival szemben való viselkedésükben nyilvánul meg, miáltal az Úr és az ő királysága iránti szivállapotukat bebizonyítják. Jehova tanúi, a maradék tagjai felvonulnak és Isten parancsolata
iránt való engedelmességből, Jézus Krisztus vezetése alatt, hirdetik a királyság evangéliumát. A rosszindulatú emberek, különösen a vallásiaskodók, gonosz és rendkívül önző szívvel rendelkeznek, és üldözik Jehova tanúit, amiért az Úr „kecskebakok”-hoz hasonlítja őket, miáltal a kegyetlenek, akik Jehova tanúival gonoszul cselekszenek, saját maguk ellen tanúskodnak és magukat ítélik el. A másik oldalon a jóakaratú emberek nyilvánulnak meg, akik látják a „kecskebak"-osztály vallásiaskodóinak kegyetlen és igazságtalan magatartását Jehova tanúival szemben, s látják, mennyire használják ezen hűségeseket Isten és Jézus Krisztus nevét gyalázó terhek hordozására, és világosan felismerik, hogy Jehova tanúi az Úr szolgái, mig a vallásiaskodók az ördög szolgálatában állanak. A jóakaratú emberek tudják, hogy a vallásiaskodók Isten gyermekeinek és szolgáinak üldözése miatt az ő kegyében nem részesülnek. Elismerik, hogy a maradék viselkedése nemcsak helyes, hanem igazságos is és az Úr nevéért a szolgálatban szenvednie kell. Mivel jóakaratúak, felkeresik a maradékot, segítik és gyámolítják, s kijelentik, hogy ezeket az Istennek szolgáló tanukat támogatásban részesítik. Nyíltan kijelentik, hogy a maradékot támogatják, miáltal Isten és az ő királysága mellett foglalnak állást, a maradékhoz csatlakoznak és társaik lesznek a szolgálatban. Felismerik Jézus Krisztus elismerését, mely a következő szavakban nyilvánul meg: „Jertek Atyámnak áldottai, örököljétek a földet, mely nektek készíttetett a világ alkotásától fogva". Ezáltal az Úr ismét azt bizonyítja, hogy ez az osztály vagy csoport ugyan az ő gondviselésének első megnyilvánulása, de szándékainak megvalósításánál utolsónak lesz előhozva, amit Jézus szavai támogatnak, amennyiben 'az elsők utolsók és az utolsók elsők lesznek’. Ezáltal az Úr megmásithatatlanul bizonyítja, hogy a jóakaratú emberek az ő „más juhai",akik az elsőnek kiválasztott juhok társai lesznek, miáltal mint társak, Jehova, az ő királya és királysága szolgálatában közös szolgálatot végeznek.
Az egybegyűjtés ünnepe
42 A sátoros ünnepet, melyet „az egybegyűjtés ünnepének" is neveztek, Isten szövetséges népének évente egyszer meg kellett ünnepelnie, úgy amint megparancsolta, s azon az izraeliták, asszonyok, gyermekek és a ’te kapuidban álló jövevények!’ is résztvettek. Minden hetedik év végén ezen az ünnepen az egybegyűltek előtt fel kellett olvasni Isten jelen törvényét. Ez nyilván a szellemi-osztály kiválasztását példázza, ami már megtörtént, s most következik a „jövevények" a „nagysokaság" egybegyűjtése. Ebből kitűnik, hogy a szellemi maradék és a földi nagysokaság az Úr örömének ünnepén társak lesznek, „És megparancsolá nékik Mózes, mondván: A hetedik esztendő végén, az elengedés esztendejének idejében, a sátorok ünnepén... Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, aki a te kapuidon belül van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék Jehovát, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét.” - Mózes V. 31:10—12.
43 Ez a maradék és a jóakaratú emberek egybegyűjtésére vall, akik a nagysokaságot alkotják, amit az Úr utasítása szerint végezni kell, s ennek az egybegyűjtésnek még Armageddon előtt kell megtörténnie. Ebből a szellemi-osztálynak a „más juhokkal” szembeni helyzete tűnik ki.
44 Ma mindazok, akik Jehovának szentelték magukat, örvendenek, mivel hitük által látják, hogy a szabadulás és Jehova neve igazolásának napja közel van. A mara-
11
dék és a nagysokaság együtt zengedeznek hálaadó éneket és öröm dalokat, Jehovának és az ő királyának mondva köszönetet. (Jelenések 7:9—15) János apostolnak ama napon, amidőn Patmos szigetének partján állott, látomása volt, melyet az Úr utasítására így ír le:„És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövelǃ és aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.“ — Jelenések 22:17.
45 Ebben Jézus Krisztust, a Szellemet látjuk és az ő menyasszonyát a szellemi-osztályt, amint a királyság evangéliumát hirdetik és bejelentik, hogy közel a szabadulás napja amidőn a jóhiszeműek mindnyájan Isten szervezetében találhatnak menedéket. Az ő „más juhai“, azaz a nagysokaság tagjai hallják Jehova tanúinak bizonyságát, hozzájuk csatlakoznak a szolgálatban és így szólnak: „Jertek mindnyájan ti jóakaratúak, akik szeretitek Istent és az ő királyát! jöjjetek és az örökélet áldásaiban részesültök a földön.“ Ez a Király és a köztük való közösségre vall.
46 A fenti és egymással egyező szentirati szövegekre való tekintettel, melyekből kitűnik, hogy a maradék és a nagysokaság társak az Úr szolgálatában, vannak egyesek, akik magukat Isten gyermekeinek vallják, de mégis kérdik: Hol van a nagysokaság? Mi nem látjuk. Armageddon után kell megjelennie. Ez meggyőző bizonyítéka annak, hogy akik ily szavakkal élnek nem a templom tagjai, minekfolytán Isten szervezetén kívül állanak. Emlékezzünk csak vissza, János apostol volt, az, aki mondotta: „Azután látám, és imé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak.“ — Jelenések 7:9.
47 Csak a János apostolban példázott osztály, azaz a szellemi maradékcsoport a templomban, ismeri fel a nagysokaságot, és akik nem veszik észre, nem is a templom tagjai. Habár egykori várományosok is voltak, mégis ki lesznek rekesztve a királyságból és a külső sötétségbe vettetnek. — Máté 13:41, 42.
48 A fenti szentirati szövegek kétség nélkül azt bizonyítják, hogy ma élünk abban az időben, amidőn a maradék és a jonadábok, mint társak, egymás iránt szerető odaadással viseltessenek és Jehova s az ő országának szolgálatában egymással szoros kapcsolatban álljanak. Békességben és egyetértésben kell együtt munkálkodniok, mindenkor örvendve az Úrban, mert közelg a szabadulás napja és elérkezett az idő, amidőn az Úr az ő „más juhait“ is megtalálta és előhozta. Amennyiben az Úr Jézus, az ő szelemi juhait már templomába gyűjtötte s maga is ott tartózkodik, azon van, hogy a „más juhokat“ is magához gyűjtse, s azért mindenkit meghívásban részesít, akik Jehovát szeretik és neki szolgálnak, hogy vele együtt örvendezzenek. (Lukács 15:6, 7) A maradéknak és a jonadáboknak most az ismeretekben gyarapodniok és azokat megtartaniok kell. Az Úrral és egymással szemben való kapcsolatot helyesen kell értékelniök, és mint társaknak teljes közösségben előrehaladniok a Király szolgálatában, mindenkor örömteljes és szorgalmasan lobogtatva Jehova zászlaját, hogy azáltal Istenről, az ő királyáról és királyságáról mások is némi
ismeretet szerezzenek, elnyerjék az élet útját, és Jehova nevének igazolásában közreműködjenek.
Tanulmánykérdések, (Az Ő „műve" és „cselekedete" I. rész., című cikhez)
(Angol W. 1937 szeptember 1)
16
ily ostobaság semmit nem használ. A római katolikus hierarchia tovább folytatja beszédét, úgy amint azt Isten az ő prófétája által megmondotta, miszerint (a hierarchia) cselekedete a következőkben fog megnyilvánulni: „A hazugságot választottuk menedékhelyül és a hamisság mögé rejtőztünk“; erről az Úr azt mondja, hogy mindez teljesen hiábavaló. A hamisságon épült jogosultság mitsem használ. Akik vallásszervezetekbe tömörülnek, bennük bíznak és a papság vezetését követik, Isten haragjának Armageddonkor való kinyilvánításakor egész határozottan nagy nyomorúságba kerülnek.
22
Az izraelitákat az ember életének szentségéről tett Ígéret örökszövetsége tartotta egybe. (Mózes I. 9:3—10; Ésaiás 24:5) A törvényszövetség határozatai Isten iránti engedelmességre, s nem az ördögi vallás követésére kötelezte őket. (Mózes II. 19:3—8) Jehova parancsolatai által kellett vezéreltetniük. Engedelmesség helyett azonban minduntalan megszegték szövetségüket. Jehova tehát utasította Jeremiást, mondja meg nekik: „Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljötök, és megállotok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk, — hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek.” (Jeremiás 7:9, 10) Ez figyelmeztetésül szolgált, hogy a törvényszövetséget többé meg ne rontsák, azon számítással, hogy továbbra is az Úr mellett állhatnak és elismerésében részesülnek. Ugyanúgy van ma is. Akik azt hiszik és cselekszik, amit „keresztény vallásnak“ neveznek, az örök szövetség iránt függő helyzetbe kerülnek, ami a hallgatagon elismert szövetség feltételei által Isten akaratának cselekvésére kötelezi őket, minélfogva tehát Isten parancsolatai által kell vezéreltetniük és azoknak engedelmeskedniük, úgy amint meg vannak írva. Isten parancsolatait tartva szem előtt, ezen szövetségek dacára, a felekezetieskedők mégis megsértették Isten törvényszövetségét, igen, annak minden részét. Anyagiakat lopnak betüszerinti értelemben s az embereket is elrabolják Istentől. Betüszerinti gyilkolást végeznek hadjáratok indítása és az avval járó elvetemedett vérontás által. Gyilkosságot követnek el az ország törvényei betartásának ürügye alatt; házasságtörők betüszerint, sőt még rosszabbul is, azáltal, hogy Isten képviseletének látszatát keltik, egyidejűleg azonban mindenféle gonosz politikai fondorlatokban résztvesznek és közreműködnek, miáltal más világi és gonosz emberekkel közös munkát végeznek. (Jakab 4:4) Hazudoznak és hamisan esküsznek, hogy így ártatlan személyek büntetését előidézzék; az ördögnek és az ördögi bálványképeknek szentelt füstöt ajándékoznak. Nekik mondja az Úr: ’Miután minden gonoszat megtettetek‘, „jertek ide ti (arcátlanok), lépjetek az én orcám elé s mondjátok: Megszülettünk, hogy azután mindezen szörnyűségeket tovább gyakoroljuk.“ (Menge) „Most megmenekültünk, hogy minden szörnyűséget folytassunk.“ (van Ess) A pap a gonosztevőt bűnbocsánatban részesíti, vagy amint mondani szokta, „feloldozza“, feltéve, hogy az illető elegendő pénzzel rendelkezik, hogy azt a papnak kiszolgáltassa. A valláskultusz párthíve tehát bármilyen bűncselekményt elkövethet, ha
utána a paphoz megy, pénzét arra a célra szolgáló perselybe dobja; mire a katolikus pap annak értelmében így szól az illetőhöz: „Én most feloldozlak téged“, ami annyit jelent, hogy a pap a gonosztevőt bűnbocsánatban részesíti és igazolja gonosz cselekedetét. A templomszerű épületben végzett bizonyos ceremóniák után, mint amilyen a bűnösnek „szentelt vízzel“ való befecskendezése, az illetővel tudatva lesz, hogy mostmár felszabadult, folytathatja üzleti tevékenységét és újabb bűncselekményeket követhet el. A papok, illetve más lelkészek a bűncselekményeket elkövető katolikus néppel elhitetik, hogy, a gonosztevő a templomszerű épületben végzett vallásos formaszerűségek által megadta Istennek azt, ami az Istené; miután minden vétkétől megszabadult, hátralevő idejében megadhatja a császárnak (politikai gangsztereknek) azt, ami a császáré. (Lukács 20:25) A templomszerű épületen kívül a feloldozást kereső „templomjárók“ Istenre többé nem gondolnak és szabadoknak érzik magukat egy oly út követésére, amely gyalázza Isten nevét, melyet állítólag ők képviselnek. Mihelyt azonban a templomba lépnek, töredelmes ábrázatot vágnak, ünnepélyesen bizonyos értelmetlen ceremóniákat végeznek, amit istentiszteletnek neveznek; például letérdelnek, mialatt a pap fejükre néhány csepp vizet fecskendez, keresztet vetnek és értelmetlen szavakat hadarnak, miközben pénzük a csengős-zacskóba kerül. Ez mind formaszerűség, álszenteskedés, amely senkinek sem használ.
(Folytatása következik)
Tanulmánykérdések (a "Társak" című cikhez)
Felelős J. J. Detrich ml., Praha-Vysocany. Podvini 184. — R. Biezina Praha, nyomása.
Kiadó: Watch Tower, Praha-Vysocany, Podvini 184.
21
ellenség ellenállására és támadására való tekintet nélkül. Ez harcot jelent, amely most van folyamatban; ez az igazságosságért folyó harc, és az elvetemedett képmutatókról szóló igazság hirdettése által történik, amely igazság pőrére vetkőzteti őket az emberek előtt. Jehova tanúi ezt a munkát Isten parancsolata iránti engedelmességből végzik, amely a látszat keresztények előtt nagyon szokatlannak látszik; Isten tanúi az igazságot szólják, míg a papság így szól a néphez: „Amit ezek a Jehova tanúi mondanak, sérti a mi vallási érzelmünket, és azt nem szabad megengedni“. Jehova munkája azonban nem szokatlan azok előtt, akik Istent szeretik és neki szolgálnak, mivel utasította őket, hogy hirdessék bosszúállásának napját, amit meg kell tenniük és meg is tesznek. Ez a szokatlan munka most van folyamatban, melyben az istenszeretők résztvesznek. Be fog következni ezen szokatlan munka elvégzése után — a „kereszténység“ bukása, hogy többé fel ne emelkedjen?
(A tanulmány kérdések ehhez a cikkhez találtok a
januári Őrtoronyban a 11. old.)
Tanulmánykérdések
a Társak c. cikkhez.
(Angol W. 1937 augusztus 15)
Az Ő „műve" és „cselekedete"
II. rész.
"Amint Silóval cselekedtem" — Jer. 7:14.
1
JEHOVA nem tűri a gonoszt végtelenségig. Legyen az emberek cselekedete bármily jó és igazságos, ha azután törvénytelenségekre ragadtatják magukat, előzetes igazságosságuk mitsem használ nekik. Az izraeliták Isten példaképi népe voltak, igazságosan megszervezve, és cselekedetük igazságos munkából állott egy bizonyos időn keresztül. Ez a nemzet azonban elpusztult. (Ezékiel 33:12, 13) Bizonyítékok felhozása szempontjából meg kell engedni, hogy a római katolikus és protestáns szervezetek kezdetben néhány jó dolgot is cselekedtek, amit igazi és őszinte szándéktól indíttatva végeztek; ma már azonban elvitathatatlan, hogy ezek a szervezetek általában vallási-, illetve ördögi szervezetek, és semmiképpen sem Jézus Krisztus, azaz az igazi kereszténység követői. Az Úr nevében való tevékenykedés látszatát keltik és amellett kitartanak. Sok őszinte ember is lakozott ezekben a szervezetekben. Munkájukban buzgóknak bizonyultak, de buzgalmukat helytelenül használták. Őket illetik meg Jézus következő szavai: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: „Uram! Uram!" megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!" — Máté 7:21—23.
2
A becsületes és őszinte embereknek meg kellene szívlelniök ama figyelmeztetést, miszerint Isten elpusztítja a „kereszténységet", habár a római katolikus hierarchia annak éppen ellenkezőjét állítja. A magasabb tisztségű
papság az itt mondottakban nem hisz. Nem hisz a Bibliában, hanem emberi hagyományokra és a saját igazságosságára támaszkodik. Jézus tudatta a zsidó papsággal, hogy Isten elpusztítja a templomot, mivel ama nép megszegte az ő (Isten) szövetségét. (Máté 24:1, 2) De a zsidók nem hittek neki. (János 2:20) Sőt Jézus tanítványait is csodálkozásba ejtette a Heródes által emelt templomépület, amely a zsidók gyülekezési helyéül szolgált és ahol a maguk vallását gyakorolták. Ezen épület közelében, Jézus e szavakkal hívta fel tanítványai figyelmét e templomra: „Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik". (Máté 24:2) Palesztina, de különösen Jeruzsálem lakosai úgy tekintettek erre a templomra és bíztak benne, mintha minden bajjal szemben védelmül szolgálna. Hihetetlennek tartották, hogy valaha is rombadölhetne.
3 Ma a „kereszténység" keretében élő emberiség milliói a vallásszervezetekben, különösen a római katolikus hierarchiában látják a menedék helyét. A politikusok, a kereskedelem nagyjai és a hiszékeny köznép a vallásszervezetben bíznak. A római katolikus hierarchia most énekli a parázna nő dalát, (Ésaiás 23:16) amellyel elámította a politikai és kereskedelmi elemeket, hogy vonuljanak vissza titkos kamráikba és vessék magukat alá csábító befolyásának. Bíznak ennek a szervezetnek hatalmában, mintha általa megmenekülhetnének. Armageddonkor azonban mindnyájan hajótörést szenvednek és elpusztulnak. Jehova erősíti népét igazsága által és szolgálata megbízatásában részesíti. A tévesen „kereszténységnek" nevezett „szervezett vallás" kérkedően azt állítja, hogy Isten képviseletének tisztsége őt illeti meg