A bűnbak

Papok és léviták

A megjelenés dátuma magyarul: 01.09.1936 A megjelenés dátuma angolul: 01.06.1936 Kötet: 23 (XXIII) Szám: 18

pages Borító-165

Borító

Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence

(Hungarian Edition)

Monthly, September 1936

Revista lunara - Anul 23

Vallásos f-irat 23. évlolyam

17-18 szám

1936 szeptember hó

TARTALOM

A bűnbak

158

Papok és léviták

166

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

158

A bűnbak

„És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért... (ez a bűnbak) ... Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állítsa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa s hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába." — Mózes III. 16:8, 10

MÓZEST Jehova közvetítő vagy szócsöveképpen használta, aki útján utasításokat osztogatott. Mózes főpapja volt, ami prófétailag Jézus Krisztusra mutat, Jehova legfőbb tisztviselőjére. Áron, Mózes testvére és Izrael főpapja bizonyos szolgálatra utasíttatott az engesztelés napján, s így ugyancsak Jézus Krisztust ábrázolta. Jehova megparancsolta Mózesnek, utasítsa Áront teendőire az engesztelés napján, többek között két kecskebakot kellett az Úr elé állítania: „Izrael fiainak gyülekezetéből pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul és egy kost egészen égő áldozatul." (Mózes III. 16:5) Az egyik bakot bűnért való áldozatul használták fel, viszont a másikat „bűnbakul küldték ki a sivatagba". Jehova kecskéje azokat példázza, akik Jézus Krisztus áldozó társaivá lesznek. A bűnbak prófétailag a „nagysokaságot" példázza-e, amelyről tévesen azt tételeztük volt fel, hogy nem akar meghalni és kényszerhalálba küldetik? A Szentírás tagadó feleletet ad erre a kérdésre. Az Isten felszenteltjei sok ideig azon a nézeten voltak, hogy a bűnbak a nagysokaságot vagy valamely alárendelt osztályt példáz. Az írás azonban nem támogat ily következtetést. A nagysokaság nem szellemtől született osztály, hanem azon „más juhokból" áll, amelyeket az Úr Jézus Krisztus a templom megítélésének ideje alatt gyűjt nyájához. Ez nem oly nyáj, amely csak részben hűséges, mert Jehova nem gyönyörködik félig hű, fél szívű teremtményben. A nagysokaság nem oly sereg, amely az áldozati haláltól való félelmében egész életén keresztül szolgaságban lett volna. Kit példáz tehát a bűnbak? Prófétailag egy szellemi osztályt példáz, nevezetesen a „gonoszszolga-osztályt“, amelynek tagjai a pusztulásba rohannak. Ennek a következtetésnek bibliai bizonyítékait a következőkben adjuk elő.

² A következő szövegekből kiderül, mily különbözőképpen lett felhasználva ez a két kecske: „Mert a testnek élete a vérben vart, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést." (Mózes III. 17:11) „Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül." (Zsidók 13:10, 11) Az Úr bakját megölték és vérét a szentek-szentélyében az engesztelés táblájára hintették. A bűnbak vérét ellenben sehol semilyen célra sem áldozták vagy használták fel.

³ Áron főpap a két kecskét Jehova elé állította, amennyiben azokat a pitvarban a sátor elé vitte. Áron ebben Jehova főpapját, Jézus Krisztust példázta. A Mózes III. 16:5-ben ecsetelt két kecskebakot az Izrael tulajdonában levő kecskék közül választották. A hasonmási nagy főpap, Jézus Krisztus, az apostolok napjaiban kezdett hozzá a két hasonmási kecske kiválasztásához. A kiválasztás e műveletének mindaddig tovább kell folynia, amíg az Úr kecskebak osztályának létszáma teljes lesz és az Úr elé lesz állít¬

va. A két kecske a nép költségére lett Izrael közösségétől vásárolva. Az izraeliták az Istennel kibékülésre törekvő emberiséget és azt példázzák, hogyan lesz közülök kivéve néhány a Jézus Krisztussal való feláldozás céljából. Habár mindkét kecske ki volt választva és bűnért való áldozatra készenlétbe helyeztetett, közülök csak az egyiket használták fel valóban bűnért való engesztelésül és nevezték is úgy. — Mózes III. 16:15

⁴ A két bakot Áron vezette a sátort körülvevő pitvarba és állította őket az Úr elé. „Azután vegye elő a két kecskebakot és állassa azokat az Úr elé a gyülekezet sátorának nyílásához (ajtajához)". (Mózes III. 16:7) A két bak tehát azokat példázza, akik az áldozati korszak alatt szentelik magukat Isten akaratának cselekvésére, s akiket Isten megigazít. Ez az áldozati idő az Úr Jézussal és az apostolokkal kezdődött és mindaddig fog folytatódni, amíg Krisztus testének összes tagjai kiválasztva nincsenek. Azon tény, hogy mind két bak készen állott a bűnért való áldozatra, a törvényszövetség áldozataiban nyer bemutatást, mert azoknak hibátlanoknak kellett lenniök. A megigazult ember kedves Isten előtt és áldozatra alkalmas az Úr előtt. (Mózes III. 22:21, 22) A pitvarban levő két bak tehát a megigazult és szellemtől született egész osztályt példázza; mert Isten az áldozati korszak alatt éppen avégből igazítja meg az embert, hogy a Jézus Krisztus áldozatában való részvételre mint az ő gyermeke alkalmas lehessen. Kívülről nézve ennél a pontnál mind a kettő egyforma. A kiválasztás azonban a szívbeli őszinteség alapján történik, s ez nemcsupán az egyesek beszédéből, de a cselekedeteiből jut kifejezésre. Természetesen az emberek nem tudják megmondani, hogy kicsoda van elfogadható állapotban; mert az emberek csak a külsőt nézik. „Az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van". (Sámuel I. 16:7) A választás tehát a belső érzület alapján történik, az ítélet pedig akkor történik, amidőn az Úr Jézus megjelenik a templomban és ítéletre ül. (Péter I. 4:17; Malakiás 3:1—3) Ezt az időt megelőzőleg a két kecske a pitvarban mint Istennek felszentelt áll, mint amelyek még nem állíttattak ítéletre az Úr elé. Jehova a nagy bíró és ő Jézus Krisztus, meghatalmazott képviselője útján ítélkezik, akinek minden ítéletet átadott a menny és a föld felett. — János 5:22, 27

⁵ A pitvarban a két kecskebakban példázott felszenteltek és szellemi szülöttek az ítélet és a szétválasztás idejéig együtt járnak. A főpapnak adott parancsból kitűnik, hogyan fog történni ez a szétválasztás, t. i. sorsvetés útján. „És vessen sorsot Áron a két bakra; az egyik sorsot az Úrért, a másikat Azázelért." (Mózes III. 16:8) A kettő szétválasztása nem történik erőszakosan; Jézus Krisztus nem ítélkezik erőszakkal, hanem Isten törvénye értelmében, mert az kormányozza őt. „Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, ha-

159

nem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét." — János 5:30

⁶ Jehova nem határozza meg előre a két bakban példázott felszenteltek sorsát anélkül, hogy kívánságaikat és viselkedésüket tekintetbe ne venné. Az egyes személyek viselkedése dönti el, hogy ki melyik osztályba kerül, a tulajdonképpeni döntő tényező tehát a szívállapot: Miképpen a tíz szűz, akik a szétválás idejéig együtt voltak, ebben a most vizsgált képletben is a felszenteltek példáztatnak. (Máté 25:1, 2) A pap veti a sorsot, ami arra mutat, hogy a választás nem erőszakos. „Az ember kebelében vetnek sorsot: de az Úrtól van annak minden ítélete". (Példb. 16:33) Az Úr iránt feltétlenül hívek és őszinték osztálya, akik tehát a helyes szívállapotban vannak, lesznek az Úr bakjává a bűnért való áldozat részeiképpen; a többiek ellenben, akiket önzés indított, a bűnbakban vannak példázva.

⁷ A sorsvetés által az Úr kecskebakjaképpen kiválasztott vagy kijelölt feláldoztatott. „És áldozza meg Áron azt a bakot, amelyre az Úrért való sors esett és készítse el azt bűnért való áldozatul." (Mózes III. 16:9) Azok a felszenteltek és szellemi szülöttek, akik teljesen és önzetlenül hívek Istenhez, Jehova mellett állanak és szilárdan kitartanak ezen álláspontjuk mellett, minden külső befolyásra való tekintet nélkül. Nem vágyakoznak önzően jutalomra, hanem Isten elismerésére törekszenek, s amiatt is oly hívek Istenhez. Hűségükkel és Isten előtt való állandó feddhetetlenségükkel teljesítik a vele kötött áldozati szövetségüket. (50. zsoltár 5) A Jehova bakjában példázottak lesznek elfogadva a bűnhordozó Jézus áldozótársaiképpen, s azért áll felőlük megírva, hogy vele együt temethettek el a halálba a keresztség által. (Róma 6:4) Csak azok fognak Jézus Krisztussal élni és uralkodni, akik az ő áldozati halálában is résztvesznek vele. „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket". — Tim. II. 2:11, 12

⁸ A másik bakban példázott osztály a cselekedete miatt lesz kiszolgáltatva az ördögnek. „Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába." (Mózes III. 16:10) „Azázel" héber szó, nincsen lefordítva, nem jelent pusztát, ahová a bakot küldeni kellett, hogy a haláltól megmeneküljön és azt sem jelenti, hogy az illető osztály halálfélelmében szolgaság alatt állott. „Azázel" nyilván, oly személyt vagy teremtményt jelent, aki Jehovával szembeszállt; ez a teremtmény Sátán, az ördög.. (A zürichi bibliafordításban „Azázel" neve elbukott szellemet, a bernfeldi ford. szerint pedig a gonosz szimbólumát jelenti). Amaz osztály, amelyet ez a bak példáz, cselekedetével állott az ördög mellé, nempedig azért, mintha az Úr szándékosan előre úgy rendelte volna. Az Úr a kinyilvánuló, önző cselekedet szerint ítélkezik. Jehova változatlan törvénye szerint a szívállapot és annak automatikusan megfelelő cselekedet helyez bárkit is a bűnbak-osztályba. Ez nem lesz feláldozva, hanem „elevenen lesz Jehova elé állítva", hogy így felhívja a figyelmet, hogy ez a kecske nem teljesítette Jehovával való szövetségét, hanem szövetségének rendelkezései-

vei szemben életben van. Mire aztán Jehova ítéli meg, mi történjen az „eleven bakkal"

⁹ Az angol bibliafordítás erről a bakról a következőket mondja: „Állítsa elevenen az Úr elé, hogy vele engesztelést szerezzen." (Ez a fordítás nem lehet helyes, mert nem alkalmas erre a célra. Más fordítások így szólnak: „Hogy rátegye az engesztelést", „hogy felette engesztelést szerezzen", hogy „őt kiengesztelje", rajta kiengesztelődjön", hogy „rajta az engesztelő cselekedetedet végrehajtsa"). De hiszen ezzel a bakkal semilyen engesztelés sem volt szerezhető, mivel nem ontották vérét és engesztelés csak a vér kiontása útján történhetik. Nyilván tehát az átdolgozott angol fordítás a helyes (amit egyes német fordítások is átvettek), aminek helyességét a következő szövegek meg is erősítik: „Mert a testnek élete (lelke) a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen, a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést." (Mózes III. 17:11) „És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Zsidók 9:22) „Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül." (Zsidók 13:11) Ezek a szövegek bizonyítják véglegesen, hogy az eleven kecskebak által nem szereztetett engesztelés, mivel a vérét nem ontották ki. Az amerikai és az angol átdolgozott Biblia azt mondja: „engesztelést érte", ami azt jelentheti, hogy az „eleven kecskében" példázott osztály eredetileg Jehova elé azért volt állítva, hogy a nagy engesztelési nap áldozatában való részvételre alkalma nyíljon. Ennek a baknak elvezetése előtt levágták a tulkot és vérét az engesztelés táblájára hintették az Úr előtt s ez mutatja a hasonmási tulok által szerzett engesztelést. Az „eleven kecskebakot" az Úr elé állították, hogy döntsön annak sorsa felett, ami arra mutat, hogy ennek a bak-osztálynak is hozzáférhetővé volt téve a tulok engesztelő ereje; most azonban ez a bak-osztály arra mutat, hogy hiába részesült Isten, kegyelmében és a kegyelem lelkét meggyalázta. - Kor. II. 6:1; Zsidók 10:29

¹⁰ Ezzel az „eleven bakkal" később nem történt semmi, ami arra mutatott volna, hogy „általa engesztelés" szereztetett. Ellenkezőleg ez áll megírva felőle: „Állítsák elevenen az Úr elé (tehát nem ölték meg) ..., hogy Azázelnek küldjék ki a pusztába." Mivel hiába vette Isten kegyelmét, nem marad egyéb hátra, hogy Isten szervezetéből a Sátánhoz küldjék, „Sátánnak szolgáltassák ki". (Kor. I. 5:5) Ezzel a bűnbak-osztállyal is úgy van, mint Júdással: „A falat után beleköltözött a Sátán." (János 13:27) Az eleven bakban példázott osztály élni, a szabadságot elvezni óhajtotta s nem akarta magát alávetni a „felső hatalmaknak", t. i. Jehova Istennek és Krisztusnak. Ennek megfelelően cselekvési szabadságot is kapott, de nem az Isten szervezetén belül. Szabadságában áll, hogy a maga útját kövesse és Sátánhoz és szervezetéhez csatlakozzon. Ez az osztály kiabál a szabadság után és azt meg is kapja. A puszta nem jelent szükségképpen oly helyet vagy állapotot, ahol a bűnbak-osztály Sátán és közegei kezétől erőszakos halállal kell kimúljon, hanem oly állapotot jelent, ahol az igazság nem fénylik, a külső sötétség és veszedelem állapotát jelenti. — Máté 13:42; 25:30

160

Engesztelő művelet

¹¹ A cselekmények az engesztelés napján a következőképpen folytak: A két kecskebakot a pitvarba vezették, hogy engesztelőáldozatra készen álljanak. A főpap azután sorsot vetett s az egyik sors arra a kecskére esett, amelyet Jehova elé állították és Azázelnek küldtek. De mielőtt elküldték volna, meg kellett történnie az engesztelés műveletének a tulok és az Úr bakjának vére által. Az előképben először levágták a fiatal bikát s vérét a szentek szentélyébe a szt. helyre vitték és a kegyelem táblájára hintették. Azután az Úr bakját vágták le és a pap a bak vérével is „ugyanúgy cselekedett mint a tulok (bika) vérével.” Így szerzett engesztelési a pap magáért, a házáért és egész házanépéért. Azután ki kellett mennie az oltárhoz a pitvarba és engesztelést szereznie érte azáltal, hogy a tulok és az Úr bakjának véréből az oltár szarvára kent és az oltár körül hintett. — Mózes III. 16:12—19

¹² Miután ezt elvégezte a 12—19. versek értelmében, az eleven- vagy a bűnbakra került a sor, amint írva van: „Miután pedig elvégzi a szent helyért, a gyülekezet sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot.” — Mózes III. 16:20

¹³ A hasonmásban azt jelzi, amidőn az Úr a templomhoz érkezett az ítéletre, s ennek a munkának egy része a szentély megtisztítása és a hű maradéknak a „gonosz szolgától”, akit „bűn emberének” is neveznek, való elválasztása. Az eleven bak előhozatala és Azázelnek való küldése ugyanezt a gonoszszolga-osztályt példázza, az osztályok leggonoszabbikát, a „bűn emberét”. Ez a „gonosz szolga" oly szellemi szülöttekből áll, akik egykor a királyság örökösei voltak. A bűnbak tehát e ponton azokat példázza, akik a hasonmásban a nagy engesztelés napján megigazultak. Lélektől fogamzottak és hűtleneknek bizonyultak, s az Úr ezen osztály felől intézkedik, amidőn ítélkezni fog a templomban. Ami a sátorral kapcsolatban történt, a világ végén történő eseményeknek volt az előképe, (Kor. I. 10:11) ami azt jelenti, hogy abban az időben, amidőn Jézus Krisztus a templomban ítélkezni megjelenik.

¹⁴ Áron főpap azután Izrael gyülekezete előtt nyilvánosan közölte az eleven, bűnbakot illetőleg: „És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére és vallja meg felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét és mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra való emberrel a pusztába.” — Mózes III. 16:21

¹⁵ Áronnak az eleven bakkal való cselekménye semmiképpen sem azt jelenti, hogy a bűnbak a pap és az ő háza helyébe szerez értük engesztelést. Sőt ez inkább arra az időre mutat, amidőn a Szentlélek szószólói és segítői tevékenységé megszűnik és Jézus Krisztus fogja teljesen felkarolni az Istennek szentelteket, intézkedik a szellemi szülöttek felől és a „bűn embere" megismertetik. (Thess. II. 2:1—10) Áronnak a bakra helyezett két keze Jézus Krisztusnak, a nagy főpapnak teljes hatalmára mutatnak a bűnbak osztálya elleni működésében annak leleplezése miatt és a hűtlen osztálynak Isten szervezetéből való eltávolításának okára is rámutatnak. A fej az a rész, amelyen a felelősség nyugszik s azt fejezi

ki, hogy az „eleven bak" nem hivatkozhatik tudatlanságra mint mentő okra. Ésaiás 58:1-ben van megparancsolva, hogy a szellemi-osztály figyelmét fel kell hívni az Úr cselekedetére, hogy tudatlanságra ne hivatkozhasson. Azáltal, hogy a pap minden bűnt az eleven bak fejére olvasott, az van kimutatva, hogy azt nyilvánosan hirdeti vagy fejezi ki, hogy nem lesz kíméletes ennek az osztálynak lázadásával, engedetlenségével és a Sátán szervezetével szemben való kacérkodása iránt és azt nem bocsátja meg. Ez azt jelenti, hogy ennek az osztálynak valódi állapotát ismertetni kell.

¹⁶ Mindkét bakot Izrael fiaitól vették, de az eleven bak jelképileg nem szolgált híven az Úrnak. A hasonmásban a két kecskét az emberek közül vették, akik az Úrhoz tértek s magukat neki szentelték; A „gonosz szolga” azonban hűtlennek bizonyul és hiába részesült Isten kegyelmében; nem szolgálja híven Isten érdekeit a hasonmási izraeliták között s közülök többeket bűnre indított. A gonoszszolga-osztály tagjai tehát törvényszegők vagy igazságtalanok. Az ily igazságtalanságot a Sátán szervezetével való közösségük képezi, amiáltal a világból beszennyeződtek és Sátán szervezetével vagy a világgal való titkos egyetértésükben ellenállnak Isten szervezetének és erőszakosan lépnek fel azzal szemben. Ezek szövetségszegők, s emiatt halálra méltók. — Róma 1:30—32

¹⁷ Mindkét kecskebakot elővezették és az izraelitákért bemutatták; de mivel a bűnbak nem lett a nép bűnének viselőjévé, a bűnöknek reáolvasása, amint a szöveg elmondja, nem is vihette át reá a nép bűneit s nem lehetett a köz jótevőjévé. Az eleven bak következőleg senki részére sem jelentett engesztelést. Azonkívül azok a bűnök, amiket a főpap az eleven bakra olvasott, más fajták kellett hogy legyenek, mint amelyekért az engesztelő vér, amit a kegyelem táblájára hintettek, engesztelést szerzett; mert az Úr nem emlékszik meg többé az eltörölt bűnökről. „Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (103. zsoltár 12) „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsidók 8:12) A bűnök és törvényszegések ellenben a bűnbak-osztály fejére rakattak, mivel ez az osztály elmulasztotta a népnek Isten parancsai szerinti figyelmeztetését. (Ezékiel 3:17—20) Nem tiltakoznak Sátán képviselőinek Jehova bizonyságtevőivel szemben elkövetett igazságtalan cselekedetei ellen. Jézus ugyanezt a szabályt fejezte ki a következő szavakban: „Nagyobb bűne van azért annak, aki a te (az ellenség) kezedbe adott engem (Jehova tanúbizonyságát)." (János 19:11) Erről a hűtlen szövetségszegőről, az „eleven bakról” vagy bűnbak-osztályról áll megírva: „És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak.” (Ésaiás 65:15) Ezzel a legfőbb bűnösöknek vannak jellemezve a földön az eleven kecskebak-osztály tagjai, s ezek képezik a „bűn emberének, a pusztulás fiának” nevezett osztályt. — Thess. II. 2:3

¹⁸ A bűnbak-osztályról áll megírva: „Jaj a világnak a botránkozások miatt, mert azüksége, hogy botránkozások essenek: de jaj annak az embernek, aki állal a botránkozás esik." (Máté 18:7) „Ha tanácsoman állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek és

161

eltérítették volna őket az ő gonosz útaikról és ő cselekedetüknek gonoszságától." (Jeremiás 23 :22) A bűnbak-osztály nem bizonyult a nép jótevőjének, amely a büntetést magára vállalja, hanem a népre káros osztálynak bizonyult, Isten iránti hűtlensége és parancsai iránt tanúsított engedetlensége folytán. Isten szervezetéből ez a bűnbak-osztály el lesz távolítva és örökre elküldve Isten színe elől. A szöveg így szól: „küldje el az arra való emberrel a pusztába", tehát egy tisztátlan ember által. Ezáltal a tisztátlanok azon osztálya van példázva a földön, amelyre Jehova a bűnbak-osztályt ráhagyja, amely aztán azt az ördöghöz vezeti. A bűnbak-osztály kezdetben a közömbössége, később pedig szándékos cselekedete útján lesz a tisztátlan osztály társa és foglal aztán határozottan Isten és az ő szervezete ellen állást. A bűnbak-osztály tehát eltávozik Isten szervezetéből s e világnak vagy Sátán szervezetének lesz részévé és közvetlenül az ördög felé vonszolva. Többen léptek erre az útra az Úr Jézusnak templomához érkezése után. (Zakariás 14:2) A bűnbak-osztály a feljegyzés szerint a „pusztába" vonszoltatott, ami természetesen Isten népének táborán kívül volt, amelyért az engesztelés szereztetett, s távol azoktól, akik Istennel kibékülésre törekedtek. A puszta oly állapotot példáz, ahol az igazságot-szeretők és szomjúhozók részére nincsen éltető eledel, sem az igazság vize, amely szomjukat oltaná. Ez a sötétség , az Istentől való elidegenedés s az ő megválottaitól való elhidegülés állapota; ez a hely ahol az ördög lakik, nagyon távol van a Jézus Krisztus által való bűnengesztelés intézkedésétől. Kint abban az állapotban teljesen szabadok, önző kívánságaikat tetszés szerint követhetik. Ezek zúgolódó, elégedetlenek, s Isten törvénye és Isten szervezetének utasításai ellen lázadozok; ezáltal kerülnek oly helyzetbe, hogy mint ilyenek vezettessenek el. „Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a maguk kívánságai szerint járók; szájuk kevélységet szól: haszonlesésből személy imádók. Ti azonban szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak. Mert azt mondták nektek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak. Ezek azok, akik külön szakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent¬lélek." (Júdás 16—19) Az ilyenek nem állanak Isten vezetése alatt és nem is élvezik az ő védelmét.

¹⁹ Ezt a következtetést támogatják a következő szavak is: „Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat a kietlen földre (más ford. szerint „elkülönített földre") és hogy bocsássa el a bakot a pusztában." (Mózes III. 16:22) A bűnbak-osztályhoz tartozók oly állapotba vezéreltetnek, amely Isten népének táborától vagy szervezetétől el van különítve. A bűnbak-osztály kietlen földre való elvezetése nem mutat arra, hogy új lehetőség állna fenn ennek az osztálynak Isten szervezetébe való visszatérésére, s hogy Isten újból vissza fogadja azt. „Rettenetes dolog az élő Isten kezébe kerülni." (Zsidók 10:31) E prófétai képnek valódi jelentőségét a beteljesítő tények mutatják. Az írás és a tények nem jogosítanak fel oly következtetésre, hogy Isten az emberiség bűneit a feledés kietlenségébe engedi elmerülni, amire a bűnbak-osztályt használja. Észszerűtlen és bibliaszerűtlen feltevés lenne, hogy Isten a szö-

vetségszegőket, a hűtleneket használja, mások szándékos igazságtalanságainak hordozására s azáltal készít helyet az eleven bakban példázott osztály számára a mennyben a választott osztály szolgálatára. A „nagysokaság" az engesztelési nap e képletében és a két kecskebakban egyáltalán nincsen példázva. A nagysokaság nem, szellemi szülött és nincs is Jézus Krisztussal társáldozatra rendelve. A bűnbak semmiképpen sem példázza a nagysokaságot.

²⁰ Amidőn az Úr Jézus a templomban megjelenik. hozzá fog a tisztító művelethez s ennek a munkának egy része a törvényszegők eltávolításából, illetve azoknak eltávolításából áll, akik nem tiszta szívűek. A lázadók eltávolítása tovább tart, s mindenki, aki zúgolódó, botránykozó és elégedetlen Istennel és szervezetével szemben, ki lesz taszítva. Ez a templomban őrködő angyalokban is példázva van, akik a gonoszakat megakadályozzák a belépésben s kivetik azokat, akik az önzés és az önös cselekedet által megrontották magukat. Bárki is, aki a templomban óhajt maradni, kell hogy kövesse Jehova parancsait, nem feledkezvén meg az ő szervezetének törvényéről, mert ez az Úr szabálya: „Őrizd meg fiam atyád parancsolatját és anyád tanítását el ne hagyd!" — Példb. 6:20

²¹ Isten rendelkezik egyes személyekkel a testűletbén, akiknek az a feladatuk, hogy az utasításokat a szervezethez továbbítsák. Aki a szervezet utasításaival elégedetlen, az ellen zúgolódik vagy fellázad, tényleg az Úrral szemben elégedetlen és ellene lázad fel. Az Úr minden szolgája a saját mesterének áll vagy esik, s nem másoknak. „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon." — Róma 14:4

²² Valaki fellázad Isten szervezetében a szervezet utasításaival szemben dacol és szembe helyezkedik azzal. Ez lázadás az Úr ellen, mert a szervezet az övé, s ha az ö szolgái tényleg tévesen cselekszenek, az Úr a maga idejében helyre fogja azt igazítani. Még most ebben az előrehaladott időben is vannak egyesek, akik fellázadnak és összeesküvést szőnek az Úr szervezete ellen s valamily önzéstől indíttatva az emberektől való megtiszteltetést óhajtva, magukat akarják igazolni és hangulatot akarnak kelteni maguk mellett. Néha valamely önző, összeesküvésbe von bele egyeseket, azt remélve, hogy követőket fog szerezni magának. Nem régen azt írta egy ilyen, aki nyíltan szembeszállott a Társulattal, egy vélt barátjának: „A vita tárgya ugyanaz most is, mint két év előtt, amidőn együtt arról beszélgettünk, hogy egy embertől féljünk-e és meghódoljunk neki, vagypedig csak Jehova Istent féljük és tiszteljük egyedül... Legalább is heten elismerték, hogy ez a döntő kérdés, megegyeztek és szövetséget kötöttek, hogy lojálisak lesznek Jehova iránt és nem fognak embertől rettegni; de amidőn a megpróbáltatások elkövetkeztek, mégis úgylátszik — félelem támadt bennük". Ezeknek a szavaknak írója gyakran panaszt emelt a szervezetben tevékenykedő különböző személyek ellen, amidőn maga is a Társulat szolgálatában állott, csupán amiatt, mivel azok végrehajtották az utasításokat és a részükre kijelölt munkát híven elvégezték. Ez a panaszkodó nem szégyelte többször megdorgálni a testvéreket és megfélemlíteni és saját

162

önző vágyainak kielégítésére használta fel a Társulatnál betöltött hivatalát. Ámde az Úr a kellő időben megállást parancsolt neki. Fent idézett szavaiból kitűnik, hogy mások is csatlakoztak lázadásához s az Úr velük a maga idejében kétségtelenül tetszése szerint fog elbánni, ha úgy fogja jónak látni. Az Úr látható szervezetében nincsenek urak, sem mesterek, s emiatt nincs is oka félnie senkinek sem valamely embertől, aki önzetlenül szolgál Istennek. Még alkalom sincsen arra gondolni, hogy embertől félni kellene. Éppen így az is bizonyos, hogy aki teljesen az Úrnak szentelte magát, nem fog cselvetést szőni egy másik ellen az Úr szervezetében. Akik azonban nem tiszta szívűek, illetve akik önzéstől vannak indíttatva, szoktak cselvetéseket szőni. Ezek magukat és másokat is megcsalják; az Úr azonban ismeri a szív titkait s aszerint ítélkezik. Senki sem maradhat meg Isten szervezetében, aki tisztátlan szívvel bír; azért áll megírva: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet." — Példb. 4:23

A Sátánnak kiszolgáltatva

²³ Amiképpen a bűnbak Azázelnek küldetett, úgylátszik hasonlóképpen voltak emberek az egész áldozati kor alatt, akik a bűnbak-osztályhoz tartoztak s az ördögnek voltak kiszolgáltatva, jóllehet a képlet főképpen akkor teljesül, amidőn az Úr templomához jön. Pál apostolt az Úr rendkívül felhatalmazta azon hatalommal is, hogy a lázadókat a Sátánnak kiszolgáltassa. Amidőn Pál figyelmeztetéseket és tanácsokat osztogatott Timótheusnak, írta: „Megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek; kik közül való Himénéus és Alexander, kiket átadtam a Sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak." (Tim. I. 1:19, 20) Annyi bizonyos, hogy az Úr nem tűri meg szervezetében a szándékos ellenkezőket: „A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. És az ő beszédük mint a rákfene terjed; közülök, való Himenéus és Filétus. Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént és feldúlják némelyeknek a hitét. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit; és: álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja." — Tim. II. 2:16—19

²⁴ Az apostol Isten népéhez, a keresztények testületéhez fordulva, figyelmüket a gonosztevőkre hívja fel közöttük, és többek között a paráznaságot, bálványimádást, haragot, irigységet, részegeskedést és a hasonlókat említi. (Korinthus I. 5:1, 2; Galata 5:19—21) Az ilyeneket cselekvők tisztátlanoknak vannak bemutatva, s mint olyanok, akik másokat is beszennyezhetnek és megfertőzhetnek a keresztény közösségben a becstelenség, gonoszság és törvénytelenség bűneivel. (Kor. I. 5:6—10; Péter II. 12:18, 19) Az ily gonosztevőkről s a hű keresztényeknek az ilyenekkel szemben tanúsítandó magatartásáról írja az apostol: „Azt írtam nektek ama levelemben, hogy a paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. Most azért azt írom nektek: hogy ne társalkodjatok (barátságot ne tartsatok) azzal, aki atyafi létére

parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó vagy részeges vagy ragadozó (tolvaj). — Az ilyennel még együtt se egyetek." — Kor. I. 5:9—11

²⁵ Ugyanezekre a gonosztevőkre hivatkozva, mondja az apostol: „Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte, ti és az én lelkem, ami Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával, átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassák az Úr Jézusnak ama napján." — Kor. I. 5:3—5

²⁶ A hívekhez szóló figyelmeztetés, odairányul, hogy a gonosztevőket eltávolítsák s odaküldjék, ahová valók, s velük közösségét ne ápoljanak. Ugyanez a szabály szól minden ellenkezésre amelyet Isten népével szemben tanúsítanak, s köztük szakadást előidézni akarnak. (Róma 16:17, 18) Az apostol arra utasítja a hiveket, hogy a gonosztevőket távolítsák el maguk közül, hogy a „lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján". Ezek a szavak nem jelentik a gonosztevő lelkének (szellemének) megszabadítását, az ő testi szervezetével szemben, hanem az Isten gyülekezetének szellemét jelentik, az Úr Jézus Krisztus szellemét amelynek be kell töltenie az Ú hű követőit is. Ezt a szellemet kell tehát az Úrnak tetsző állapotban megtartani és megőrizni hogy a keresztények testűlele az Úr Jézus napján, amidőn ő a templomban megjelenik, elismerésre méltónak ismertessék el általa

²⁷ Ha a gonoszteők cselekedeteivel szemben szemet hunyunk, a keresztények egész testülete beszennyeződik. „Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örökéletet." (Galata 6:8) „Mert a testnek gondolata (érzülete) halál; a lélek gondolata (érzülete) pedig élet és békesség." (Róma 8:6) A figyelmeztetés tehát arra irányul hogy a gonosztevőket kerülni kell, hogy Krisztus szellemét megőrizzük a gyülekezetben a Úr Jézus Krisztusnak ítéletre való eljöveteléig. A korinthusi gyülekezetben uralkodó állapot életveszélyes volt s az apostol emiatt sürgette azt a testületet a szükséges intézkedések megtevésére a gonosztevőknek maguk közül való eltávolítására. "Nem jó a ti dicsekedésetek, avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsi kovász az egész tésztát megposhasztja? Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus megáldoztatott mi érettünk." (Kor. I, 5:6, 7).Az apostolnak későbben írt szavai mutatják, hogy a keresztények korinthusi gyülekezete megfogadta az ő tanácsát s az említett gonosztevő megbánta bűneit és visszatért az Úrhoz. (Kor. II. 2:5—11) Így őriztetett meg a gyülekezet szelleme s ez mutatja, hogy hasonlóképpen kell tenniök mindazoknak, akik az Úr elismerését bírták, amidőn ő templomához 1918-ban megjött az ítélkezésre és az Istennek szenteltek megtisztítására. A nagy olvasztó, Jézus Krisztus a szentély megtisztításakor nem rontja szét a szentély-osztály feddhetetlen szellemét, hanem megőrzi és megmenti a felkentek munkájának teljes befejezéséig. A félrevezetőket

163

és gonosztevőket összeszedi és eltávolítja, hogy az egész test tiszta és szép legyen.

²⁸ Amidőn az Úr Jézus, a nagy főpap megjelenik, tiszta, hibátlan, szent és Jehova helytartói dicsőségében jelenik meg. A képlet szerint Jézus Krisztus az ő nevére szórt és az ő nyomdokain járó követőire zúdított gyalázkodások megszűnése előtt jelenik meg hatalomban és dicsőségben. Ez a feljegyzés szerint Áron előképi cselekedetéből tűnik ki: „Azután menjen be Áron a gyülekezet sátorába és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szenthelybe és hagyja ott azokat. És mossa meg a testét vízben a szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki és készítse el a maga egészen égő áldozatát és végezzen engesztelést magáért és a népért." — Mózes III. 16:23, 24

²⁹ Amidőn Áron gyönyörű, szép öltözetében jött, ki Jézus Krisztust a templomban szépségében és dicsőségében, Jehova szövetségének, követeképpen való megjelenésében példázza, amidőn őt Isten, szövetséges népéhez küldte. Azután „Áron égőáldozatot mutatott be magáért és házanépéért és égőáldozatot a népért". A népért bemutatott égőáldozat prófétailag azt példázza, hogy Isten a bünök engeszteléséül bemutatott áldozatát elfogadta. Most ezt az elfogadást az mutatja, hogy a maradék, Krisztus testének földön levő tagjai, teljességre jutottak, hogy „új nevet" kaptak és az áldozati kor zárómunkájára használtatnak fel az igazság üzenetének az Úr nyájához tartózó „más juhok" előtt.

³⁰ Azután a főpap elégette az engesztelő áldozat kövérét: „A bűnért való áldozat kövérjét pedig füstölögtesse el az oltáron." (Mózes III. 16:25) Illetve, a tuloknak és az Úr bakjának kövérségét elégette; mert megvan írva: „Minden kövérség az Úré." (Mózes III. 3:16) Világosan kitűnik tehát, hogy a képlet a következőket jelenti: Mialatt a bűnbak-osztály a pusztában kóborog, élvezi, amit szabadságnak nevez, mindig a saját kedve szerint cselekedve, Jehova felkentjeinek maradéka a szolgálatban emésztődik meg, örömmel téve bizonyságot az ő nevéről és országáról. Az Úr házához való buzgó szerelem emészt meg engem s a te gyalázóidnak gyalázkodásai reám hullottak." (69. zsoltár 10) Ebből látható, hogy az Úr nem kényszerít senkit sem egy bizonyos út követésére, hanem mindenkinek alkalmat nyújt, cselekedjen a kedve szerint s annak megfelelően viselje is a következményeket.

³¹ Ama tisztátlan osztály, amelyet a „kéznél levő ember" példáz, (21. vers) aki a bűnbakot elvezette az ördöghöz, Isten kegyébe fog jutni valaha? Lehetséges, ha az ezen osztályhoz tartozók megtisztulnak és őszintén s becsületesen az Úr pártján foglalnak állást; az előképben ez a következőképpen van megmutatva: „Az pedig, aki elvitte az Azázelnek való bakot, mossa meg ruháit, s a testét is mossa le vízben és azután menjen be a táborba." (Mózes III. 16:26) Isten bűnengesztelő áldozatának érdeme alá kell kerülniök és teljesen engedelmeseknek és hívőknek bizonyulniok, mielőtt a Sionba vezető töltött útra léphetnek. — Ésaiás 35:8

³² A tulkot, valamint az Úr bakját is, amelyeknek vérét a szentek-szentélyébe vitték engesztelő áldozatul, a táboron kívül égették el. „A bűnért való áldozati tulkot pedig és a bűnért váló áldozati bakot, amelyeknek vére engesztelés végett

bevitetett a szenthelyre, vigye ki a táboron kívül és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel." (Mózes III. 16:27; Zsidók 13:11—13) Ez mutatja meg a helyes utat, amelyen Jézus Krisztus követőinek járniok kell s amelyen járnak is, amiért Isten elismerésében is fognak részesülni.

Fundamentumon építve

³³ Az apostol isteni sugallat alatt és tekintély alapján utasítja a felszentelt építőket arra, hogyan kell épiteniök, hogyha tetszeni akarnak Istennek. „Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus." (Kor. I. 3:10, 11) A valódi fundamentom Jézus Krisztus s az építőknek követniük kell a lefektetett szabályt, hogy munkájuk a tüzes megpróbáltatások napján megálljon. Mert amint az apostol Kor. I. 3:15-ben mondja, „ha valakinek a munkája megég, kárt vall, ő maga azonban megmenekül, de úgy mintha tűzön keresztül." Ez a szöveg, amely azokról szól, akik kárt szenvednek, tényleg a nagysokaságra vonatkozik-e, amely a régi feltevés szerint a nagy nyomorból jön?

³⁴ Erre a kérdésre tagadólag kell felelnünk, legalább is két okból, mivel a nagysokaság az Írás szerint nincsen belefoglalva a szellemi osztályba. A feljegyzés így szól: „Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; kinek-kinek munkája nyilván lészen; mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minemű legyen, azt a tűz próbálja meg." — Kor. I. 3:12, 13.

³⁵ Az itt említett építés nyilván az Úr Jézus templomához jövetele előtt történt, mert először a templomhoz érkezése után ül le ítélkezni mint bíró és hasonlítható, az „olvasztókemence tűzéhez" s ül le mint ötvös és tisztogató. (Malakias 3:1—3) Az építők olyanokból állnak, akik magukat Isten akaratának cselekvésére szentelték s valódi alapokon építenek; de az építéshez fát, szénát és pozdorját használnak, amelyek eléghető dolgokat példáznak, s amelyek a szemle alkalmával a tüzes megpróbáltatásokban nem tudnak kitartani. Az ily anyagokkal való építést a „jellemfejlesztéssel" is lehet jellemezni, külső dolgokkal kapcsolatban, mint amilyenek például bizonyos ruhaviseletek, ájtatoskodó külső az emberek előtt való tetszés érdekében; az emberi bölcselkedések. is ehhez tartoznak, amilyen volt pld. az egyiptomi piramis, amit illetéktelenül tekintettek Isten tanúbizonyságának; tervezetek, időszámítások s azokkal kapcsolatos következtetések; emberek tisztelete s nagy és kiváló tanítóknak és vezetőknek való titulálása; a politikai és világi tényezőknek való alárendeltség és azoknak „felső hatalmakként" való elismerése; s végül bizonyos fogadalmak és elhatározások, amelyeket naponként mások előtt és füle hallatára elismételgettek. Az ily dolgok, miket Isten igéje nem támogatott, az Úrnak templomában való megjelenésekor, fénylő villámainak megvilágításában és ítélkezéseinek tüzes megpróbáltatásaiban nem állhattak meg, amidőn az igazság fényszóróját reájuk irányították.

³⁶ Amidőn az Úr Jézus a templomhoz jött és ítélkezni kezdett, akkor mint Jehova nagy zsolgája egyúttal sok prófécia valódi jelentőségének

164

feltárásához is hozzáfogott, amelyeket azelőtt nem tudtunk megérteni. Az Úr tüzes megpróbáltatásai feltárták, amit építettek és alapos vizsgálat alá vetették mindenkinek a munkáját. Minden nem megfelelő épület leég, mint a fa, széna és pozdorja s egyéb gyúlékony építőanyag. A meg nem felelő építőanyag haszontalan és fel lesz égetve Isten szervezetében, mivel értéktelen és tényleg a munka akadálya, amire az ő népe rendeltetett. Az Úr minden felszenteltnek megparancsolta az építést; a dőrék azonban félre voltak vezetve, s oly dolgokat építettek, miket az emberek lássanak; mert bebeszélték maguknak, hogy az az, amit tenniök kell, hogy másokat az Úrhoz vonhassanak s azok üdvözölhessenek. Amiről tulajdonképpen szó volt, nem értették meg s Jehova nevének az igazolása egyáltalán szóba sem került. Egyesek azon a nézeten voltak, hogy saját magukat kell elkésziteniök, hogy segíteni tudjanak az Úrnak az uralkodásban. Nagyobbra tartották magukat a kelleténél; ily módon építettek s munkájukat az apostoltól említett gyúlékony anyagok példázzák.

³⁷ Eljött a nap, amidőn az Úr szolgáival leszámolást tartott s megszemlélte az épületanyagot s akkor veszteség érte azokat, akik meg nem felelő épületanyagot használtak. Mily kárt szenvedtek? A szolgálati alkalmak kiváltságát veszítették el Isten, illetve Krisztus királysága érdekeinek előmozdítása tekintetében. A hívek ellenben elpusztíthatatlan épületanyagot használtak, amit az értékes ércek példáznak; munkájuk kibírja a tüzet és jutalmat nyernek, jutalmuk pedig a királyság érdekeiből és a templomi szolgálatból áll, immár földönlétük alatt. Ezek a hívek vannak „a hű és a bölcs szolgának" nevezve, akire az Úr minden javait, illetve a királyság összes érdekeit rábízta. Ezek részesültek az „új név" jutalmában is, amelyet az Úr szája határozott meg. Hogyan fog megmenekülni tehát az, aki kárt vallt? „Kárt vall, de ő maga megtartatik, úgymint tűz által." (15. vers) Attól függ, hogyan viseli el a kárt s hogyan viselkedik azután.

³⁸ Amíg gyúlékony cókmókjához ragaszkodik, jellemfejlesztéshez vagy hasonló, említett dolgokhoz, bajban van s abban a veszélyben forog, hogy a gyúlékony építőanyaggal együtt fog elpusztulni; de ha nem fog fáradozni a fa, széna és pozdorja megmentésén, hanem hagyja hadd égjenek el azok, és az igazi alapon szilárdan áll, megtartatik és túl fogja élni a tüzet. Szilárdan megalapozva kell lennie az igazi és egyetlen fundamentomban, Jézus Krisztusban, a nagy igazolóban és királyban, szívesen kell vennie, ha gyúlékony építőanyagai elégnek s örvendeznie kell, hogy tiszta betekintést nyert az eldöntendő tulajdonképpeni kérdésbe és ujjongással kell az Úr mellé állania. Akkor meg van mentve és Isten kipróbált maradékának a tagja. Meg van írva: „Megőrzi az Úr a híveket." (Róma 9:27) [31 zsoltár 24] „ ... A maradék tartatik meg". (Róma 9.27) ..... A mi megtartó Istenünk, aki azt akarja, hogy minden ember (aki az újszövetségben a helyes alapon épített) idvezüljön és az igazság (pontos) ismeretére eljusson. (Tim. I. 2:3, 4) Kor. I. 3:15-ben a hangsúly a „de úgy“-an van. Itt ki van mutatva, mily intézkedés által idvezülhet valaki, ha gyúlékony építőanyaga elég. Az ily dőre jellemfejlesztő vagy építő, aki később örömmel látja elégni épületét mint áldozatot, örömmel megy keresztül a tűzön. Ör-

vend, hogy dőre építménye elhamvadt s a tűz eszköz volt az ő üdvözülésére. A nagy ötvös, aki a templomban ítélkezik, tűzpróbát alkalmaz, azért, hogy akik ezt a próbát kibírják, kipróbáltaknak elismertessenek és az igazság áldozatát vigyék az Úr elé, illetve a királyság gyümölcseit teremhessék, mégpedig az Úr által mutatott módon. — Malakiás 3:1—3

³⁹ Jehova ezt a következtetést a próféta köv. szavaival is megerősíti: „És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta. És beviszem a harmad részt a tűzbe és megtisztítom őket, „amint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, amint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok neki; ezt mondom: Népem ő! ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!" — Zakariás 13:8, 9

⁴⁰ Az Úr azt a „harmadrészt", amely ebben a szövegben említve van, más helyen „tűzböl kikadott üszöghöz hasonlítja". (Zakariás 3:2) A tűz a királyság minden örökösét kipróbálja, ami azáltal történik, hogy a nagy ötvös a templomban tűzpróbát alkalmaz, amint az apostol említi: „Kinek-kinek munkája nyilván lészen, mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minemű legyen, azt a tűz próbálja meg". (Kor. I. 3:13) Akik tehát önfejűen és nyakasan gyúlékony anyagjukhoz ragaszkodnak, amint fentebb ki van mutatva, építőanyagukkal együtt pusztulnak el; viszont azok, akik szívesen elégni engedik a gyúlékony anyagot és az Úrhoz s az ő igazságához ragaszkodnak s mindenkor csak az Úr dicsőségét és tiszteletét tartják szemük előtt s csupán a neki való hűséges szolgálatra törekszenek, idvezülni fognak és a tűzön keresztül lesznek segítve. Az Úr tehát azokat jutalmazza, akik a tűzön keresztül mennek s fogja országa érdekeinek kezelésére felhasználni s nekik adja Jehova az új nevet. — Ésaiás 43:1, 2, 10

⁴¹ A tűzből kimentett a gyúlékony anyag elégése után tűzbiztos alapon tartozik állani és oly tűzbiztos anyagokból építeni épületét, amilyen az „arany", illetve oly cselekedetekkel, amelyeket Isten jóváhagy; és „ezüsttel", azaz igazságokkal, amelyeket az igazi tanítók, Jehova és Jézus Krisztus tárnak fel; és a templom „köveivel", amelyek értékesek Isten szemében, maga az idvezülő is egy ily élő kő lévén. (Péter I. 2:1—5) Így lesz része a „fehér kövecskében", amelyen az új név, Jehova tanúbizonyságainak neve áll. (Jelenések 3:18; 2:17) „Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint a földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva." (12. zsoltár 7) „Te, Uram, tartsd meg őket; őrizd meg őket e nemzetségtől örökké." (8. vers) A tűz mindvégig égni fog s az összes hívek örömmel kerülnek ki a tűzből.

⁴² Most alkalmazzunk néhány, a felszenteltek előtt jól ismert tényt és figyeljük meg mily nagyszerűen ráillenek azon állapotokra, amelyek az Úr Jézusnak templomához jövetele előtt uralkodtak. Az Istennek-szenteltek az ő megjelenésekor tényleg az igazi alapra építettek; de nem mindnyájan használtak azonos építőanyagokat. Majdnem mindenki olyasmit ápolt akkor, amit jellemfejlesztésnek neveztek. Majdnem mindenki hosszú fekete Ferencz-József-kabátot viselt fehér nyakkendővel és nagyon ünnepélyesen bámult maga elé. Minden reggel egy fogadalmat olvasott el, egy reggeli elhatározást és oly énekeket énekelt,

165

mint „Nem lenni semmi, semmi", holott ugyanakkor azt gondolta maga felől, hogy ő a legfontosabb személyiség; de a maga fontosságát le akarta rázni magáról, hogy semmi, semmi legyen! Közben egyes emberek iránt nagyon nagy tiszteletet és sok hízelgést mutattunk, egyesek iránt többet, mások iránt kezesebbet, s így követték el többen többé-kevésbbé „Samária bűnét". Ily lelkiállapotban volt az Istennek szentelt csoport, amidőn az Úr Jézus templomában megjelent. Egyesek gyorsan felfogták azon igazságokat, melyeket a templomból származó villámlások feltártak és a gyúlékony építőanyagot felgyújtották; voltak azután olyanok is, akik nagyon örvendtek a gyúlékony anyag elpusztulását látva, s mintegy „tűz által megszabadultak" s azonnal hozzákezdtek az „arany, ezüst és értékes kövek“-kel való építéshez. Ennek eredménye az lett, hogy többen megszabadultak és az Úr ezt a maradékot jutalmazta meg az ő országának érdekeivel, s ezek a hívek emiatt mindenkor örvendenek és ujjonganak. A következő szavak azokhoz szólnak, akik szilárdan ragaszkodnak az igazsághoz és Istenhez s örömmel szolgálnak az ő igazolójának; „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja, azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti." — Kor. I. 3:16,17

⁴³ Ebből a szövegből adódik azon világos következtetés, hogy a templom beszennyeződésének veszélye fennforog, s akik olyasmit tesznek, a bűnbakkal hasonló sorsban fognak részesülni. A hű maradék a világosság fiaiból áll és soha sem volt fontosabb, mint most, a világosságban járni, illetve az Isten útján, úgy ahogyan ő parancsolta, szorgalmasan és örömmel teljesítvén az ő parancsát. „Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak; és akik részegek, éjjel részegednek meg." (Thess. I. 5:6, 7) „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással és Jézus Krisztusnak, az ő fiának vére, megtisztít minket minden bűntől." — János I. 1:7

⁴⁴ Az egész végeredménye a következő: A bűnbak, melyet az engesztelés napján állítottak az Úr elé, amaz osztályt példázza, amely az örökveszedelemre megy, mivel az Úr akaratának teljesítésére vonatkozó szövetségkötése után hűtlen lett hozzá. Viszont az Úr bakjában példázott osztály olyanokból alakul, akik híven teljesítik áldozati szövetségüket. Jézus Krisztus áldozótársaivá tétettek s a valódi fundamentomon építkeztek. Amidőn az Úr templomában megjelent, ezeket részesítette elismerésében s ezekre bízta a királyság érdekeit; híven tovább örvendenek annak, amit az Úr megtörténni enged részükre s mindenkor ajkukon van Jehova dicsőítése. A nagysokaság nincsen belefoglalva ebbe az engesztelési képletbe. Azt a „más juhok" példázzák, akik az Úrhoz fog¬

csatlakozni s a maradékkal együtt éjjel-nappal vidáman zengik az ő dicséretét, azaz, mindenkor Jehovának, az Úrnak és az ő nagy igazolójának tulajdonítják az üdvösséget.

Tanulmánykérdések

1 Ki volt Mózes és Áron Jehovának az izraelitákkal való bánásmódját illetőleg? Miért választottak két kecskebakot a jelképi sátor-szolgálatkor és állították azokat az Úr elé? Miért nem példázhatja a „nagysokaságot" a bűnbak?

2 Mit mond az írás a két bak felhasználásáról?

3-6 Mit példáznak a köv. körülmények: a) hogy a két bakot Áron vezette az Úr elé; b) hogy kettő volt; c) hogy „Izrael fialnak községétől vették”; d) hogy a pitvar nyílása előtt állították azokat az Úr elé; e) mégpedig mindkettőt együtt; f) hogy a választást a sors döntötte el? Mikor teljesültek ezek az említett lépések?

7 Hogyan lehetséges az, hagy a) az egyik bakot a sorsvetés bűnbaknak jelölte ki? b) Ml volt ezen áldozás célja és eredménye?

8-10 Hogyan történik, hogy a teljesülésben Azázel sorsvetése az egyik bakra esik? Mit értsünk azalatt, hogy a) elevenen állították az Úr elé; b) engesztelést szereznek érte; c) hogy Azázelnek küldik a pusztába?

11-13 Egyszóval mi tartozik hozzá a „szentélyért, a sátorért és az oltárért bemutatott áldozathoz", mégpedig a) a jelképes áldozatban, és b) a teljesülésben? Mikor és hogyan állították az Úr elé a teljesülésben az „eleven bakot"?

14-15 Mire mutatott előre az, hogy Áron az eleven bakot véve, a 21. versben megörökített feljegyzés szerint cselekedett ?

16-17 Mit jelent a jelkép teljesülésében, hogy mindkét bakot Izrael fiainak nyájából vették és használták s mindkettőt az izraelitákért áldozták fel volna, ha az egyik nem fosztatott volna meg a bűnért való feláldozás kiváltságától? Mily bűnöket és kihágásokat olvastak az írás és a tények szerint az eleven kecskebak fejére?

18-19 Hogyan kerül a teljesülésben ez a bak Azázel sorsvetése alá? Mit jelent az, hogy azt egy arra kiszemelt ember útján küldték ki a pusztába?

20-22 Mutasd ki, hogy Izrael fialnak bűneit és kihágásait az eleven bak fejére rakták-e!

23-27 Alkalmazd szövegek idézése alapján a prófétai képet a bűnbaknak Azázelnek való küldése tekintetében! Magyarázd meg szövegek alapján Kor. I. 5:5-öt!