A lap nincsen korrektúrázva
4
AZ EMBEREK GYALAZATA
képpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és aképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek... (Rom. 5:12).
10 Miután Lucifer fellázadva szembe helyezkedett Istennel, e törvénytelen egyénnek neve is megváltoztattatott, úgyhogy attól az időtől a mi napjainkig a következő négy néven ismeretes: Sálán, Kígyó, Ördög és Sárkány. (Jelen. 20:1—2). Lucifernek atekintetbeni vágya, hogy önmagát felmagasztalja, az ő bukásához vezetett. Isten megalázta és ledöntötte őt és Sátán azóta, egészen jelenig, a törvénytelenség tökéletes kifejezése volt és a rendelt időben teljesen meg fog semmisittetni. Eme törvénytelenről áll megírva: „Pedig a sírba szállsz alá, sirgödör mélységébe! Akik látnak, rád
tekintenek és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, aki királyságokat renditett meg? Aki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá és foglyait nem bocsátá haza! A népeknek királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában. Te pedig messze vettettél sírodtól, mint valami hitvány galy, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest! Nem egyesülsz velők a sírban, mert elpusztitád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszak magva sem!" (Ézsa. 14:15-20).
11 Az ördög körülirásában a bibliai tudósítás tovább folytassa, mondván: ,Valál felkent oltalmazó Kérub; és ugy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kővek közt jártál. Feddhetetlen voltál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, mig gonoszság nem találtaték benned. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. Szived felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben ; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére. Vétkeid sokaságávál, kereskedésed hamisságával megfertőztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek. Mindnyájan, akik ismertek a népek közűl, elborzadnak miattad; rémségessé lettél s többé örökké nem leszel!’ (Ezek. 28:14—19).
12 Itt meg kell jegyeznünk, mint mellékelt magyarázatként, hogy a múlt időkben az emberek közül azok, akik magas állásokba óhajtottak emelkedni, hogy maguknak nevet szerezzenek és mások által dicsőittessenek, Sátán eljárását gyakorolták, amennyiben szembe helyezkedtek azzal, ami igaz és gonoszra vetemedtek abban a reményben, hogy ezzel önző céljaikat elérhetik. Mindenesetre ahol a Szentirás és a tények bizonyitólag fedik egymást, meglátható, hogy aki megkisérli magát femagasztalni mások hátrányára, bizonnyal meg fog aláztatni a Felséges által, aki megalázza vagy felmagasztalja a teremtményeket. Csak kevesen tanulták meg az emberek közül ezt a változatlan szabályt, ami
a Bibliában megirattatott. Azok, akik megértették e szabály jelentőségét, örvendenek Jehova Istenben és az ő nevének magasztalásában. Ők értékelésüket fejezik ki a Bibliában leirt következő szavak iránt: „Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal; mert nem napkelettől, sem napnyugattól s nem is a puszta felől támad a felmagasztalás; hanem Isten a bíró, aki egyet megaláz, mást felmagasztal!“ (Zsolt. 75:6-6).
13 A próféta továbbá azoknak, akik szeretik az igazságot, a következő szavakat helyezi ajkukra: „Én pedig hirdetem ezt mindörökké és éneket mondok a Jákob Istenének." (Zsolt. 75:10). Jehova tanúinak hűséges maradéka, akik még a földön élnek társaikkal a Jónadábokkal együtt, tudják, hogy minden jó és tökéletes adomány Jehova Istentől származik és részükre örömet jelent az Ő akaratát tenni. Azért ők vígan tekintenek megmentésükre, melyet Ő fog hozni nekik.
14 Visszatérve újra az édeni lázadáshoz, megjegyezzük, hogy az ördögnek sikerült az embernek, Ádámnak halálát okozni, aki Istennek tökéletes teremtménye volt és akkor Sátán büszkeséggel telten, rosszakaratulag tovább folytatta kihívó támadását a Mindenhatóval szemben, amennyiben kijelentette, hogy minden embert arra tud bírni, hogy megátkozza Istent és hogy az emberek közül senki sem fog Istennel szemben igaznak és hűségesnek maradni, következőleg pedig, hogy Isten nem a Legfelségesebb. (Jób 2:5). Ezáltal lett felvetve a vitakérdés, hogy ki a Mindenható, Sátán, az Ördög, vagy Jehova Isten. Az egész teremtés, egyben az angyali seregekkel figyelte és követte a dolgok kialakulását. Azért, hogy az egész teremtés a rendelt időben tapasztalatot szerezzen arra nézve, hogy Jehova Isten a Mindenható és hogy Sátán a törvénytelenek fejedelme, Jehova elfogadta Sátán kihívását és megengedte, hogy minden lehetőt tegyen meg törvénytelen állításának beigazolására. Habár Sátán halálra lett is itélve, Isten elhalasztotta a halálos ítélet végrehajtását addig az ideig, amig Sátánnak elégséges alkalma adatott dicsekedése megvalósítására, vagy hogy feltárja állításának valótlanságát. Visszatérve az ördöghöz, akire nézve Isten, jelképes értelemben egy földi uralkodót használt, mondotta Isten: „Ámde azért tartottalak életben téged, hogy megmutassam néked hatalmamat és hirdessék nevemet az egész földön." (2 Móz. 9:16).
15 A Mindenható Isten e nyilatkozata igazolja, hogy az Isten arra rendelt idejében az Ő neve hirdetve lesz az egész földön, aminek közvetlen azelőtt kell történnie, mielőtt Jehova gyakorolná vagy kifejezné az O határtalan hatalmát Sátán és hordái ellen. Jehovának fenti nyilatkozatából az is kitűnik, hogy mindenki, aki hirdeti a Nagy Teokratának nevét, az Ő Királyát és kormányát hűségesen, támadó célpontjává lesz Sátán ellenkező erőszakosságainak, mely ellenkezésben Sátán segítve van az ő törvénytelen hordái által. A dolgok