{{raw:data:c|
|
{{raw:data:p|6|5-6.|Eljött a nap, amidőn Jehova választott nem¬ zete síkra kell hogy lépjen és bátran kell harcol¬ nia az igazságért. Neki mondja most Jehova: „Bízzatok az Ürban örökké, mert az Ürban, Jehovában örök kőszálunk van. Mert meg- horgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázó azt a földig és porba dobta azt; láb tappdja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai (t. i. Jézus Krisztus igaz követői)". (Ésai¬ ás 26 : 4— 6; Máté 23 :12) A papságnak, miként egykor Ézsaunak, alkalmában állott magáévá ten¬ ni a születési kiváltságot; de megvetette azt. Nem akarta ismertetni Isten nevét és országát s most minden hatalmával meg akarja akadályozni, hogy valaki meglássa és elfogadja a királyságot. Önmagát magasztalja fel, az Ürral szembeszáll és gyalázza az ö igéit, neki mondja tehát az Ür Jé¬ zus: „Mert aki magát felmagasztalja, megalázta- tik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az em¬ berek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be." — Máté 23 :12,13 ’Ézsau eltávozott áz Ígéret-földjéről és önző vágyának kielégítésére a Seir hegyén rendezke¬ dett be. Amidőn Ézsau odaköltözött, hóreusok laktak ottan. (Mózes V. 2 :12) Ezek sziklai bar¬ langlakok voltak. Ézsau elűzte azokat az őslakó¬ kat. Ézsau utódai, az edomiták befészkelték ma¬ gukat a sziklalakásokba a magas sziklákon. Ugyan¬ úgy a róm. kát. hierarchia önző papjai uralkod¬ ni akartak a világ népein, másokat tehát kitúr¬ tak és rabló módjára elfoglalták birtokaikat s így önzésük kielégítésére örökséget szereztek ma¬ guknak. Magasra fészkelték magukat és azt állították, hogy a pápa, illetve szervezetüknek feje az a szikla-alap, amelyen még a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. Nem építkeztek az igazi sziklára, Jézus Krisztusra, Jehova képmására, a nagy sziklára. (Mózes V. 32 :4) Az edomiták az önmagát felmagasztalt} papságot, főképpen a r. k. hierarchiát példázzák, amely önhatalmúlag ural¬ kodott a népen, az igazságot megvetette és Isten nevét meggyalázta. A róm. kát. klérus vakmerő felfuvalkodással felmagasztalta magát és azt ál¬ lította, hogy szervezetének feje Istenhez hasonló. A klérus a saját beszédéből ítéltetik meg; felfu- valkodása nem ismer határt. Itt idézzük a róm. kát. hierarchia egy tekintélyes tagjának kijelen¬ tését. Ez a kijelentés a Ferrari által írt „Eccle-