A lap nincsen korrektúrázva
„Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azokat, akik téged átkoznak.” (Mózes I. 12:3) Más szövegekből világosan kitűnik, hogy Jehovának e szándéka akkor fog teljesen megvalósulni, amidőn Jézus Krisztus templomában ítéletre ül, mégpedig Jehova napján, s nem az ezeréves uralkodás végén. (Máté 25:31-46) Az ítéletre vonatkozó prófécia nyilván beteljesült s azon időre vonatkozik, amidőn Jehova felkel, hogy nevét világszerte megismertesse és Jézus Krisztus, az ő jobb karja és elégtételszerzője által igazolja.
11 A Szentírás nem íratott pusztán annak kimutatására, hogyan örökölheti néhány ember a mennyek országát. Igaz, hogy beszél e reménységről Jézus Krisztus útján azokat illetőleg, akik hivatalosak, választottak és hívek; a legfőbb célja mindazáltal, hogy népet gyűjtsön Jehova neve számára; s ez az ő nevének igazolásával függ össze, s miután ezek a választottak hűségüket beigazolták, Isten egy helyet ajándékoz nekik a mennyekben. A világból a Jehova neve számára kigyűjtötteknek először meg kell próbáltatniok és Isten elismerésében részesülniök, mielőtt mennyei örökségben részesülhetnének. Bizonyosnak
tetszik, hogy a próféciák teljesülése a sátoros ünnepre vonatkozóval együtt Isten gyülekezetével, főképpen a maradékkal és a maradékkal közvetlenül összeköttetésben állókkal függ össze, mégpedig azon idő alatt, amely alatt az Úr Jézus az ő templomában egy rendkívüli munkát fog végezni.
Ismertető jelek
12 A jelkép bizonyos ismertető jeleinek megtekintéséből leszünk képesek megállapítani, hogy a maradék élményeiből lehet-e, vagy sem, látni most a sátoros ünnep teljesülését. A sátoros ünnep az írás kijelentése szerint „Jehova ünnepe” volt, s ez mutatja, hogy az az ünnep Jehova igazolását mutatta. Isten törvényének feljegyzése szerint a vonatkozó parancs így szól: „...A hetedik hónapnak 15. napján, amikor a földnek termését betakarjátok, az Úrnak ünnepét ünnepeljétek hét napig; az első napon nyugodalom napja (szombat) és a nyolcadik napon is nyugodalom napja legyen.” (Mózes III. 23:39) Ezzel ki van
mutatva, hogy az első és az utolsó nap is szombat nap volt. Az ünnepet a hetedik hó közepén azon időben tartották, amidőn a termés betakarítása folyt, s ezért nevezte ezt az ünnepet a „termés betakarítás (szüret) ünnepének” is. (Mózes II. 23:16) Ez az öröm ünnepe volt az Úr előtt, s a nép megemlékezett róla, hogy Jehova, minden élet és öröm kútforrása. Ezen az ünnepen ehettek-ihattak és vigadhattak az Úr előtt.
13 A vigadozás főképpen akkor lett hangsúlyozva, amidőn Babilonból a foglyok egy része visszatért. Fogságra vitelük idejében nem tartották meg a sátoros ünnepet. Amidőn Nehemiás és mások hazatértek, a népet siralmas helyzetben találták, mivel megtudta, hogy Isten a sátoros ünnep megtartását is megparancsolta, amit azonban ők elmulasztottak. Ekkor intézkedtek az ünnepre nézve és Nehemiás így szólt a néphez: „Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest:... mert szent e nap a mi Urunknak és ne bánkódjatok,
mert az Úrnak öröme a ti erősségtek” - Nehemiás 8:9, 10
14 A sátoros ünnepnek főképpen két vonása tűnik ki, nevezetesen 1.) a népnek meg volt parancsolva, hogy az ünnep hét napján sátorokban lakjon, s 2.) , hogy az első naptól kezdve tizenhárom fiatal bikát áldozzon, s utána az ünnep következő napjain mindig eggyel kevesebbet, a hetedik napon pedig hét bika (tulok) feláldozásával fejeződjön be az ünnep. Ezen ünnep alatt tehát összesen hetven bikát (tulkot) áldoztak. A nyolcadik nap nyugalom és ünnepi nap volt az Úr elölt. (Mózes IV. 29:12—35) Izraelnek ez az egész összehívása azt célozta, hogy áldásaik onnan származnak, hogy őket Jehova szándéka és tisztelete érdekében választotta nevének népéül.
15 Úgy látszik, hogy a sátorban való lakás fontos. A sátor ideiglenes tartózkodási hely, s akik abban laknak, állandó jellegű lakás után vágyódnak. Isten egész népe, úgy a szellemi, mint az emberi osztályok, azon idő alatt gyűjtöttek Jehova mellé, amely alatt Sátán elvetemülten uralkodott. A sátorban való lakás tehát nyilván arra mutat,
hogy Isten népe nem képezi Sátán szervezetének részét, hanem attól különvált és távol tartja magát; habár ideiglenesen Sátán világában is lakik, mindazáltal annak nem része s maradandó, igazságos királyságban reménykedik, amelyben igazság fog lakozni. Ábrahám és a többi régi hűséges is ily helyzetben volt, aki az Úr mellett állott. Ábrahám felől áll megírva, hogy Izsákkal és Jákobbal, az ígéret örököseivel sátorokban lakott; mert ezek fundamentumokkal rendelkező oly városban reménykedtek, amelynek a teremtő Isten lesz az alkotója. A többiekről pedig, akiket az apostol felsorol, az áll megírva, hogy bujdosók és idegenek voltak a földön és mennyei hazát kerestek. — Zsidók 11:8-16
16 Miképpen Jézus kijelentette, hogy „az én országom nem e világból való”, ugyanúgy a többiek sem tartoznak Sátán világához, akik Isten mellett állanak, hanem csak átmenetileg laknak itt (sátoroznak) és Isten uralkodásának teljes felépülésére várnak Krisztus alatt. Ez szó szerint vonatkozik a „nagysokaságra” is, mert elkülönül az ördög szervezetétől és az Úr szervezete mellett foglal helyet. Amidőn az izraeliták a fogságból visszatértek, viskókat építettek maguknak és boldogok voltak. A jóindulatú emberek sokáig
Sátán szervezetének fogságában voltak, de most, amidőn az igazság fénye hozzájuk jut, Jehova mellé állanak. A hasonmás szerint jövevények egy idegen országban, Isten országának teljes felépülésére várakozva.
17 A hetven bika (tulok) áldozásának fontos jelentőséggel kell bírnia. Jegyezzük meg, hogy Mózes I. 10. fejezetében Noé fiainak hetven családja van említve. „Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségük szerint, az ő népeik között és ezektől szaporodának el a népek a földön a vízözön után.” (Mózes I. 10:32) A hajdani zsidók között fennmaradt szájhagyomány szerint a sátoros ünnepeken áldozott hetven bika, amit a fenti idézet említ, a föld hetven családját jelképezi vagy példázza. A zsidók történelme bizonyos egyéb dolgokról is értesít, amelyek az ünneppel kapcsolatban történtek. A templomot ünnepélyesen ki-
