A lap korrektúrázva van
13
MOZDITHATATLANUL AZ IGAZ ISTENTISZTELETÉRT
nincsenek a Mózesi törvényekkel szerződésben, még ezt a szervezési utasítást adták nekik; „Mert tetszék a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól (amelynek nem bocsájtották vérét) és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok". (Ap. csel. 15:22—29). Ezeket az intézkedéseket nem azért írták a vérről és vérét nem eresztett állatokról, mert a Keresztyének a Mózesi szerződés alatt voltak, hanem a Nóéval kötött, a vízözön utáni szerződés értelmében, amely az egész emberiségre vonatkozik, magába foglalva Keresztyént és Zsidót egyaránt; mert egyformán Noé leszármazottai és ezért Jehova örökkévaló szerződése alatt vannak, ami a vér szentségét illeti.
20 Hogy a Keresztyének ragaszkodtak ehhez az elhatározáshoz, az kiviláglik a Bibliából. Majdnem tíz évvel később Pál apostol visszatért Jeruzsálembe és beszélt Jakabbal és más idős testvérekkel a jeruzsálemiek közül. Többek között ezt is mondták Pálnak: „A pogányokból lett hívők felől pedig mi is írtunk, azt végezvén, hogy ők semmi ilyesfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak
áldozott hústól, mind a vértől, mind a fulvaholt állattól, mind a paráznaságtól", (Ap. csel. 21:25).
21 A zsoltáros Dávid is visszautasította, hogy megszegje vagy veszélybe vigye Isten örökkévaló szövetségét. Egy példa mutatja ezt: „Kívána Dávid vizet és mondta: Óh, ki adhatna nékem innom a Betlehem kapuja előtt való, forrásnak vizéből! Akkor keresztülvágták magokat hárman a Filiszteusok táborán és vizet meritének a Betlehem forrásából, mely a kapu előtt vala és felvivék és menének Dávidhoz; de Dávid nem akart inni, hanem kitölté azt (mint a vért, melyet ki kell önteni) az Urnak. És mondta: Távoztassa el tőlem az én Istenem, hogv ezt cselekedném. Avagy e férfiaknak a vérét igyam-é meg, akik életüket halálra vetették? Mert ők ezt életök veszedelmével hozták. És semmiképen nem akara inni". (1 Krón. 11:17—19). Dávid nem vitatkozott és nem igyekezett magát meggyőzni, hogy ez a három hős férfi így életüket ajánlották fel egy barátjukért, hogy elláthassák frissítő és felélénkítő itallal.
22 Mikor Jonatán, Dávid barátja csodálatos győzelmét aratta a Filiszteusok fölött, az Izraeliták, akik szenvedtek az éhségtől, állatokat öltek meg „a földön”; „és megevé a nép vérestől". Megjelenték azért Saulnak és mondanák; Imé a nép vétkezik az Ur ellen, mert vérrel elegy eszik ... Mondta továbbá Saul: Menjetek el mindenfelé a nép között és mondjátok meg nékik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám és itt öljétek és egyétek meg és nem fogtok vétkezni az Ur ellen, vérrel elegy
évén". (I. Sám. 14:32—34). Ez is összhangban volt
Isten szövetségével: „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek". (Móz. I, 9:4). Természetesen meg lehet enni állatoknak húsát, hogy az életet fenntartsuk, anélkül, hogy megsértsük a vérben levő szentséget. De ha a húst a vérrel együtt esszük vagy isszuk meg, akkor az aki élvezni fogja a vért, bűnös lesz Isten előtt, mint akaratos gyilkos és szövetségszegő. Isten szövetsége világosan megmutatja, hogy a vér nem szükséges az ember élete fenntartásához és nem, esik ugyanabba az osztályba mint a hús élvezése étel gyanánt.
23 Nem lehet azt sem mondani, hogy ez csak embernél alsóbbrendű állatok vérére vonatkozik, de nem emberi vérre. Ha az a l s ó b b r e n d ű állat vérét olyan értékesnek tartjuk, miután a Teremtőtől kapott életet jelképezi, akkor a magasabb élőlény az ember vére nem lehet kevésbé drága. Ezért, ha egy állat megölt egy embert, az ilyen kiontott emberi vért a gyilkos állaton kell követelni; meg kell tehát ölni, mint az Ur mondta Nóének: „De a ti véretek, amelyben van a ti éltelek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyja fiától számonkérem az ember életét”, (Móz. I. 9:5). Ez a rendelet tehát bűnösnek bélyegzi azt a pogány szokást, amely szerint vérszomjas harcosok, miután megöltek egy hatalmas embert ellenfeleik közül, megisszák vérét abban a hitben, hogy az ilyen emberi vér élvezése ugyanakkor eltulajdonítja nekik az ellenfél nagy tehetségét is. A barbárok között és erőszakos vad népek között, mint például Szkithák, Tatárok, pusztai Arabok, Skandinávok, stb. között, akik többnyire állati véren éltek, voltak olyanok is, akik megitták ellenségeik vérét koponyáikból készített kupákból. És érdekes, hogy a vérkérdés tanulmányozása közben, ezt olvashattuk az Encyclopedia Americana 113 old. 4. köt 1229 kiadásában:
„A vérátömlesztés egész az egyiptomi időkig nyúlik vissza. A legrégibb feljegyzett esetet VIII. Innocent pápán, 1492-ben kisérelték meg. Ez a kísérlet három ifjú életébe került és a Pápa életét sem sikerült megmenteni. Nagy lépésekkel haladt előre ez a tudomány, miután Harvey felfedezte a vér körforgásának törvényét a 17-ik században. Ezután a felfedezés után igen sok orvos, különösen Németországban, Angliában és Franciaországban, buzgólkodott a vérátömlesztési kísérletekben. Úgy gondolkoztak, hogy miután a vér a fő anyag, amely a testet táplálja, a vérátömlesztés tehát a legegyszerűbb és legrövidebb út egy legyengült szervezet újra feltáplálására, miután a rendes táplálék hosszú úton kerül csak be a vérbe. Így azt hitték, hogy a vérátömlesztés nem csak gyógyít, hanem fiatalít is. Megkísérelték, hogy egyes betegségeket, mint pl. lázakat, leprát, elmebajt és veszettséget gyógyítsanak vele. Juhvérrel is próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. Érdekes, hogy a párisi Orvosi Fakultás nem volt hajlandó elismerni Harvey felfedezését és semmi előrehaladást a vérátömlesztés terén. Üldözték azokat, akik a tudománynak ezen a terén müköd