Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/8

192

országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." - Máté 7:18—22.

¹⁸ Jehova Isten szövetséget kötött Jézus Krisztussal és hűséges követőivel s egyházának tagjaivá tette, királysága áldásainak kiosztására, amely ország a maga idejében igazságos uralmat fog gyakorolni az emberek felett. (Lukács 22:28—30) Isten királysága minden üzletiességtől mentes és semmi közösségben nincsen azon szigorú, kegyetlen és gonosz rendszerrel, amely most uralkodik a világ felett s amelynek jelen uralkodói az ördög és helytartói befolyása alatt állanak. Erről a világról mondotta Jézus: „Az én országom nem e világból való.“ (János 18:36) „A világ fejedelmének (a Sátánnak) semmije nincsen bennem." (János 14:30) A Szentírás bizonyítja, hogy Jézus Krisztus az ő eljövetelekor felépíti királyságát, megkezdi uralmát és magához gyűjti egyházát. (Tim II. 4:1) Ama idők és a mostani felekezetieskedőkhöz fordulva mondotta Jézus: „Elvétetik tőletek az Istennek országa és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét." (Máté 21:43) A római katolikus egyházszervezet sohasem juttata el az emberekhez Isten országának gyümölcseit vagy üzenetét; ellenkezőleg, ez a szervezet mindenkor a politikusokkal, militaristákkal, a kereskedelem óriásaival és más banditákkal közreműködött, hogy a nemzetek feletti uralmat és vezetést magához kaparintsa. Ahelyett, hogy Isten igéjének, azaz Isten országának gyümölcseit juttatta volna el a néphez, annak életbentartására, a római katolikus szervezet könyörtelenül támadta Istennek, Jézus Krisztus vezetése alatt álló királyságát. Az összes vallásszervezet ellenkezik Isten akaratával, többé-kevésbbé politikával és kereskedelemmel foglalkozik, Isten királyságának evangéliumát vagy gyümölcseit hordozó férfiakkal és nőkkel rosszúl bánik és üldözi őket.

Következetlenül

¹⁹ Az írás egy megmásíthatatlan szabályt állít fel, miszerint azok, akik Isten egyházának tagjaivá lettek, hűségesen kell hogy kövessék Jézust nyomdokain és akképpen cselekedjenek, amint ő maga cselekedett. „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, nektek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek; aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott". (Péter I. 2:21, 22) Jézus ismételten megmondotta: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra." (János 18:37) Mindnyájuknak engedelmeskedniük kell, ellenben pusztulás vár reájuk. (János 14:15; Apcsel. 3:23) Igényt tartani Jézus Krisztus által betöltött magas tisztség képviseletére és amellett Jézus pályafutásával homlokegyenest ellenkező úton haladni, következetlenséget jelent és arra vall, hogy a katolikus szervezet állításai vagy igényei tévesek. Vizsgáljuk meg most a jólismert tényeket a fenti megvilágítás és az ezeket támogató társszövegek által és állapítsuk meg a Szentírás alapján, hogy a katolikus szervezet állításai igazak mennyiben vagy tévesek.

²⁰ Sem Jézusnak, sem tanítványainak nem volt földbirtokuk, házuk vagy más vagyonuk. Jézusról áll megírva: „Nincsen fejét hová lehajtania." (Luk. 9:58) Jézus és apostolai nem építettek székesegyházakat s az ilyenekbe a népet nem is csalogatták, hogy nekik szolgáljanak, hanem az Úr és tanítványai „házról-házra" járva prédikálták az igazságot és a népet Isten útjára tanították. (Máté 10:5—15) Jézus Krisztus igazi követői mindenkor ezen az úton haladtak. Konstantin, római császár és politikus, pogány létére kijelentette, hogy „kereszténnyé" szeretné lenni. „Katolikus" lett. Kon¬

stantin gazdag ember létére kétségnélkül azt hihette, hogy boldogságát pénzen megvásárolhatja. A következő sorok Gibbons kardinális „The Faith of Our Fathers" c. művének 134. oldalán találhatók: „Konstantin a római egyháznak töméntelen pénzbeli adományt és földbirtokot ajándékozott, ami a későbbi császárok adományai által még jobban megnövekedett. A római pápák egyházi vagyona ezáltal jelentékenyen szaporodott." A római katolikus egyházszervezet mindenkor anyagi jólétnek örvendett. Ebből látható, hogy pályafutása a Jézus Krisztus által követett úttal teljesen ellenkezett. A 4. évszázadban a vallásszervezet sok püspököt és uralkodót számlált és a pápai tisztség betöltésére később a római püspök lett megválasztva. Ez volt tulajdonképpen a papság kezdete az apostolok idejétől számított több mint háromszáz év után. (Lásd a „The Encyclopedia Britannica" II. köt. 81. old.) Röviden ezután kezdett a pápa, mint a római egyházberendezés feje, politikai vagy világi hatalmat gyakorolni. Pipin, Franciaország királya, a lombardok feletti győzelme után a pápát tette meg a meghódított tartományok világi uralkodójául. Így vált a papság egy hódító hadjárat által világhatalommá, ami ellenkezik Isten igéjével. Gibbons kardinális mondotta: „Nagy Károly, Pipin utóda, nemcsak igazolta apja ajándékait, hanem a pápa világi hatalmának területét is növelte azáltal, hogy néhány további tartománnyal ajándékozta meg. Ezt a kis területet 1870-ig, a rövid ideig tartó idegen hatalmak rablóhadjáratai kivételével, mindenkor a római pápák uralták." („The Faith of Our Fathers" [Atyáink hite], 137. old.)

²¹ A pápának politikai hatalma gyakorlása végett a „kereszténység" csaknem összes nemzeteinél voltak követei. Az ilyen eljárás egyáltalán nem egyeztethető össze Jézus Krisztussal, Isten egyházának fejével, aki azt hangoztatta, hogy semmi közösségben nincsen e világ politikai ügyeivel, amely Sátán uralma alatt áll.

²² Amint a történelmi események mutatják a pápa 1870-től 1919-ig csaknem teljesen meg volt fosztva világhatalmától. (Lásd a folyóirat 1937 augusztus példányának 32—44 fejezeteit a 135 és 136 oldalon, és szeptember példányának 45—48 fejezeteit a 139 oldalon.) A római katolikus egyházszervezet azonban 1848-tól 1919-ig terjedő időközben is a világ ügyeibe való beavatkzásra törekedett, politikai elismerést és hatalmat akart magának kivívni a föld nemzetei között. A pápa közvetlenül a világháború után arra törekedett, hogy magának a népszövetségi ülésen helyet biztosítson és a Népszövetség megalakulása után Európa felosztásánál jelen lehessen. A pápa azonban meg lett akadályozva és az üléseken nem vehetett részt. Miután a Népszövetség megalakult és tevékenységét megkezdte, az ördög a népszövetség nyergébe segítette a pápai szervezetet, amely azóta ül benne. Mussolini a pápa barátja lett s azóta mindketten karöltve tevékenykednek. „1929-ben a lateráni szerződés által szabályozva lett az egyház és az állam közti kapcsolat Olaszországban. Rövidesen ezután Mussolini és a pápa megvitatták egymásközt a fasiszta ifjúság nevelésének kérdését; 1932-ben a Duce felment a Vatikánba, ott imádkozva leborult és úgylátszik a szent közösség áldásában részesült. Ifjú korában, éppen oly kimondott istentagadó volt mint atyja; de később nagyon vallásos lett." („Inside Europe" [Európán belül] 195. oldal).

²³ Mussolini nagyravágyása oda irányult, hogy nagy hadvezér lehessen és az egész világ felett erőszakos uralmat gyakoroljon. A vele együtt működő római katolikus szervezet ebben a nagyravágyó törekvéseiben teljesen támogatta. Amidőn Mussolini véres hóditó hadjáratot indított a szegény fekete Abesszinek ellen és