Oldal:Harc-az-Isten-ellen-1-2-rész-1937.djvu/5

173

{{raw:data:c|

világbírói ellen, a gonoszság lelkei (szellemei) ellen, melyek a magasságban vannak." (Efézus 6:12) Láthatjuk tehát, hogy Sátán és elvetemült szövetségesei, akik eredetileg lázadásakor csatlakoztak hozzá, a gonosz világ hatalmai, fejedelemségei és láthatatlan uralkodói, akik a sötétségben (láthatatlanságban) működnek mint az ember ellenségei. Azok, akik a Mindenható Isten szervezetében vannak, az ördögi hatalom és uralom ellen küzdenek s emiatt tartoznak megmondani a valláshagyományok felől a tényállást, — s ez harcot jelent —; mert a valláshagyomány volt a főeszköz, amivel a népet tévútra vezették. Isten hű szolgái ebben a harcban azonban nem használnak testi fegyvereket, s testi kárt senkinek sem okoznak. Nekik csak egy fegyverük van, s ez a „Lélek kardja, azaz, Isten igéje." (Efézus 6:13, 17) Jehova a mellette állóknak mondja, akik ebben a hadjáratban az ő szolgái: „Ti vagytok az én tanúbizonyságaim, ti tartoztok oktatni a népet az én nevem, az én országom és végzéseim felől!" (Ésaiás 43 :10, 12) Isten ezen tanúbizonyságai emberek, akik testben élnek, de csak az igazság fegyverét használják, amivel Jehova szerelte fel őket. „Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk (harcolunk). Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istenben, erősségek lerontására." — Korinthus II. 10:3, 4.

¹⁵ Jól értsék meg tehát, a Mindenható Isten valódi szolgái és Jézus Krisztus követői nem folytatnak harcot egyetlen ember ellen sem, sem zsidó, sem pogány, sem katolikus, sem protestáns, sem hitetlen ellen. Egyetlen embernek sem akarnak kárt okozni, hanem csupán az igazságot kívánják hirdetni azok érdekében, akik megismerni szeretnék a helyes utat. Mindenféle nemzetiségű emberek kerültek Sátán és szövetséges gonosz angyalainak ravasz befolyása alá; de az ilyen embereket csak sajnálni lehet. Jehova tanúinak a kiváltsága és kötelessége, hogy önökkel az igazságot közöljék, úgy, ahogyan Isten parancsolta, hogy az istenfélő emberek megtalálhassák azt a helyet, ahol védve lehetnek ellenségeikkel szemben. Isten beszédének az igazsága tehát figyelmeztetésül hangzik el a jóindulatú emberekhez, hogy arra hallgatva, a biztonság helyére menekülhessenek.

Jehova tanúi

¹⁶ Ábel, Énok, Noé hívek voltak Jehovához és tisztaságukat megőrizték Isten előtt. A Mindenható nevének tanúi voltak. Noé a vízözön után 350 évvel halt meg, (Mózes I. 9:28, 29) s ezen idő alatt Noé leszármazottai gyorsan szaporodtak. Abban az időben majdnem mindenki Sátánnak és más ördögöknek a befolyása alá került. Noé elhunyta után két évvel született Ábrahám. Ábrahám Káldeában, Ur városában lakott. Szerette a Mindenható Istent és neki szolgált. 75 éves korában Isten parancsára Kanaánba költözött: „És monda az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából, arra a földre, amelyet én mutatok neked. És nagy nemzetté teszlek és megáldalak téged és felmagasztalom a te nevedet és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak és aki téged átkoz, megátkozom azt; és megáldatnak te benned a föld minden nemzétsegei. És kiméne Ábrahám, amint az Úr mondotta vala neki és Lót is kiméne ővele; Ábrahám pedig 75 esztendős vala, mikor kiméne Háránból." — Mózes I. 12:1—4.

¹⁷ Azért költözött oda, hogy Jehova nevének bizonyságtevője legyen. Jehovának voltak néhány hű tanúi az édeni lázadás óta, habár csak kevesen is voltak a többiekhez képest. Isten közölni kezdte, hogy senki sem részesülhet az ő áldásában, aki nem hiszen benne

|

és nem engedelmeskedik az ő parancsainak; így kezdte hirdetni az evangéliumot Ábraháimak. „Eleve látván pedig az írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábraháinnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek! Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal." — Galata 3:8, 9.

¹⁸ Ábrahám az igazság prédikátora volt, tehát Jehova Isten tanúja. Ábrahámnak és Sárának abban az időben született egy fiúgyermeke, Izsák. Isten Ábrahám és Izsák útján kezdett prófétai képeket alakítani, a saját szeretett fiát, Jézus, az ígéret igazi örökösét példázva, akit erre a földre fog küldeni, s aki Jehova hív és igaz tanúja lesz, áldozati halált fog elszenvedni, így az ember váltságdíját megszerezvén, hogy aki hiszen Istenben és Jézus Krisztusban, kimenekülhessen az ördög kelepcéjéből és megtalálja az örökéletet. (Mózes I. 22:1—18) Isten korlátlan akarata szerint tárta fel szándékát és aszerint is hajtotta végre, s az ő elhatározása biztosan teljesülni fog, úgy ahogyan kijelentette. (Ésaiás 46:11) Ettől a ponttól kezdve fogjuk látni, hogy az ördög a valláskultuszt az emberiség történetének minden fejezetében Isten elleni harcra használta és az emberek megtévesztésére.

¹⁹ Ábrahám napjaiban az egyiptomi nemzet nagy volt, ördögi vallása volt, akárcsak Babilon népeinek. Egyiptom hatalmas kereskedelmi és katonai nemzet volt, egy király uralkodott felette, akit „Faraónak" címeztek, ami „nagy házat" jelent.

²⁰ Jákób Ábrahám unokája volt, és Istennek igazi szolgája s hűséges pátriárkák egyike volt. A Mindenható Isten utasítására és parancsára családostól Egyiptomba költözött s több évig ott lakott. Isten Jákobnak a nevét Izraelre változtatta át, attól kezdve Jákób ivadékait izraelitáknak vagy hébereknek nevezték. (Mózes I. 32:28; 40:15) Az ördögimádó egyiptomiak a héberekből rabszolganépet csináltak maguknak egy zsarnok Faraó uralkodása alatt és erősen elnyomták. (Mózes II. 1:11—14) Faraó, az uralkodó és az ördög hivatalos képviselője a földön minden zsidó fiúgyermek megölésére vonatkozó rendeletet adott ki. Mózest elrejtették; szülei dugták el, — a gyermeket Faraó leánya, találta meg és a királyi házban neveltette fel. — Mózes II. 2:6—10; Zsidók 11:23—28; Apcsel. 7:22.

“Amidőn Mózes férfiúvá serdült, Jehova Isten és népe iránt való buzgósága miatt menekülni volt kény- ten Egyiptomból és Midián országába költözött. Miköz¬ ben Mózes Midiánban lakott, Isten kiválasztotta és a nép szabadítására küldte Egyiptomba. A héberek nem akarták gyakorolni az ördög vallását Egyiptomban és ragaszkodtak az ősüknek, Ábrahámnak tett ígérethez s az ördög emiatt igyekezett angyalaival együtt nehéz terheket róni az izraelitákra. Terheik egyre jobban el¬ nyomták. Isten meghallgatta kiáltásukat és Mózest Egyiptomba küldte, hogy vezetőjük legyen és az el¬ nyomók kezéből kimentse. Isten akkor mutatkozott be Mózesnek mint a „Vagyok" vagy önmagábanlétezö, akinek sem kezdete sem vége nincsen, amidőn Mózes még Midiánban tartózkodott, ahol kiválasztotta bt. Magát mint „Jehova" kinyilatkoztatta előtte, ami azok¬ kal való szándékára mutat, akik őt szeretik és neki szol¬ gálnak. (Mózes II. 6:3) Amidőn Mózes Faraó előtt megjelent, közölte, hogy Jehova Isten azt parancsolja, bocsássa el a zsidókat Egyiptomból s akkor mondotta a Faraó: „Kicsoda a Jehova, hogy szót fogadjak neki!" (Mózes II. 5:2) Ez annak a bizonyítéka, hogy Faraó az ördög hivatalos képviselője és Jehova ellensége volt. Azután kezdődtek meg Egyiptom csapásai, melyeket Isten bocsátott reá, hogy az egyiptomiak kellő figyel-