Oldal:A bűnbak & Papok és léviták 1936.djvu/14

170

az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr és lőn nékem szabadítóm. S örömmel meritek vizet a szabadító kútfejéből." — Ésaiás 12:2, 3

Angyal-szolgák

²⁷ Azon következtetés is alaptalan, miszerint az Úr a szellemtől-szülöttek egy részéből a mennyekben a „kicsiny seregnek" személyzetet fog rendelni, amely a kevésbé hű osztályhoz tartozott. Az Úr szent angyalok kíséretével mint személyzetével jelent meg a templomban. (Máté 25:31) Tehát semmi szükségét sem látjuk fennforogni annak, hogy oly szellemtől-szülöttek tömege kerüljön a mennyekbe, amely csak részben volt hűséges s Krisztus ezeréves uralkodása alatt angyalokhoz hasonló alárendelt szolgálatokat végezzen a mennyekben. Ha Isten ilyesmit tenne, ezzel a földön csak részben hű teremtményeket ugyanoly tisztségre emelne, amilyent a teljesen hű angyali seregek töltenek be, ez pedig ellentétes, észszerűtlen és bibliátlan lenne. Nem mondható, hogy Jehova valamily foglalkozást kell hogy találjon a teremtmények ily osztálya számára is, mivel munkájának melléktermékei. Amidőn Krisztus a földön volt, kijelentette, hogy eltávozik és helyet készít követői számára, akik híveknek fognak bizonyulni; de ezt nem értelmezte olyanokra, akik csak félig lesznek hűségesek. (János 14:3) Az Írás nem tartalmaz ígéreteket a szellemtől-szülöttek kétféle osztálya számára. Sohasem létezett oly szt. irati ok, mely alacsonyabbrendű tisztséggel kecsegtette volna az embereket, amit „hátsó ajtón" keresztül is el lehet érni. Az írás világos kijelentése sokkal inkább így szól, hogy mindnyájan „azonos reménységre hívattunk meg", tehát nem kétféle reménységre. (Efézus 4:4) Az Úrnak egyazon mennyei tisztségre meghívott gyermekeinek elismerése vagy születése egyazon reménységben történik, mégpedig abban, hogy Jézus Krisztus feltámadásában hervadhatatlan örökséget fognak nyerni. (Péter I. 1:3, 4; Filippi 3:10) Ahelyett, hogy azok, akik „kevésbé hívek", visszahúzódván Sátán szervezetébe keveredve bele, mennyei örökséget nyernének, az Írás világosan kimutatja, hogy az ilyenek hűtlenek lesznek és pusztulásra szánattak. — Zsidók 10: 38, 39

²⁸ Azok számára, akik Jézus Krisztus követőivé lesznek, elsősorban nem az a fontos, hogy az emberiségért való engesztelési áldozatban részt-vegyenek, a legfontosabb az, hogy Isten szervezetének szolgáljanak és Jézus Krisztussal részt¬vegyenek Jehova nevének igazolásában. A megigazulás és szellemtől való születés célja elsősorban nem a bűnért való engesztelésben és a világ felemelésében való részesülés, hanem mindeneknél sokkal fontosabb azon hamis vád megcáfolása, amelyet Sátán emelt Isten ellen, bebizonyítván, hogy a Jézus nyomdokain járó teremtmény ellene tud állani Sátán támadásainak és megőrizheti feddhetetlenségét Isten előtt, mégha áldozati halált is jelent az számára. Eképpen kapcsolódunk össze a nagy igazolóval. Nem az a legfontosabb, hogy emberek kerüljenek a mennyekbe. Krisztus követőinek áldozata semmivel sem járul hozzá a nagy váltságdíjhoz, s nem is szaporítja meg annak hatását a bűnök eltisztítása tekintetében. Emiatt tehát nem lehet a bűnökért való áldozás a legelőkelőbb oka annak, hogy Isten em-

bereket megigazít és szellemi fiaivá szül. Még Jézus Krisztus nagy áldozata is, amely a váltságdíjat megszerezte, csak alárendelt fontossággal bír. A legfontosabb, ami egyebet mindent felülmúl, Jehova nevének az igazolása. Ennek az érvnek a meggyőző ereje egyúttal annak is erős bizonyítéka, hogy Isten nem fog valamily alárendelt tisztséget berendezni a mennyben csupán azért, hogy egy nagy tömeget a pusztulástól megmentsen. Az írásban semmi sem szól oly ok mellett, mely arra indította volna Istent, hogy vigaszt jelentő jutalmat tartson függőben a mennyben s az ilyenek részére szolgálati alkalmat nyújtson. Ha meggondoljuk, hogy az eldöntendő nagy kérdés Jehova nevének az igazolása, akkor elménkben minden az írásnak megfelelő helyére kerül. Ha várni fogunk az Úrra, hogy ő tárja fel a próféciákat, a megértés birtokába is fogunk jutni és felismerjük a valóságot.

A pitvar

²⁹ Az írásból világosan kitűnik, hogy a mennyekben nincsenek alacsonyabb rendű helyek Jézus követői részére, akik az emberek közül választattak ki és lettek szellemi teremtményekké. Ezáltal tisztázódik, hogy a templom külső udvara nem is példázhat oly állapotot vagy helyet. A Sínai sivatagban épült sátorban csak egy pitvar (udvar) volt s abba mindenki bemehetett, a léviták, a papok és a nem-papok is. (Mózes III. 1:1—9) Ez tehát ugyanazt példázhatja, amit az Ezékiel látomásában látott külső udvar. (Ezékiel 40:17; 46:21—24) t. i. a megigazult állapotot vagy a Krisztusban levő új teremtmény helyzetét Isten előtt, s mindazon emberek helyzetét is, akik Krisztuson keresztül Istennel összhangba jutnak. A nagysokaság a trón előtt áll fehér ruhában, illetve Isten előtt kedves. Ezékiel templom-látomásában a külső udvaron a fejedelmek és a nép fordultak meg, (Ezékiel 46:3—10) ami azt bizonyíthatja, hogy a külső udvar nem példáz szellemi állapotot a láthatatlan mennyben, hanem azon Isten-hívők megigazult állapotát és helyzetét az Úr előtt, akik a földön vannak. Ezek jóindulatú emberek, a „más juhok" Jézus nyájából, a „nagysokaság", s ezek mindenkor a külső udvarban fognak imádkozni. Jehova Istenben és Jézus Krisztusban való hitükért s mivel Isten szervezetébe, a menedékvárosba menekültek, Isten előtt állanak; ha megőrzik hűségüket, az ígéret szerint Armageddonkor megoltalmaztatnak. A nép a sátor szentélyéből ki volt rekesztve; oda csak a papnak volt szabad belépnie. Ami azt bizonyíthatja, hogy a szentély Isten népének földönléte alatti szellemi helyzetét példázza. A szentek-szentélye a mennyországot példázza. — Zsidók 9:23, 24

Lengő áldozat

³⁰ A húsvéti bárányt az első hó 14-ik napján áldozták. Ennek a hónak 15-ik napját mint szombatot vagy nyugalmi napot ünnepelték meg. A pászka után való első naptól, tehát a 16-ik naptól kezdve kezdték számítani a napokat s az ötvenedik nap pünkösd volt. „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálnivaló kévét, hét hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz." (Mózes III. 23:15, 16) Az „aratás zsengéjének első kévéjét",