„Szervezet (2. rész)” változatai közötti eltérés
(Új oldal, tartalma: „<div class='publication-firstpage'> <pages index="Szervezet_1-2_huW1938.10.djvu" from=10 to=16 header=1 /> </div>”) |
a (Katomozes átnevezte a(z) Szervezet II. rész - (eredeti magyar nyelvű kiadás) lapot a következő névre: Szervezet (2. rész): Megfelelés a standard elnevezésnek) |
||
| (Egy közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| + | <pages index="Szervezet_1-2_huW1938.10.djvu" from=1 to=1 header=1 /> | ||
<div class='publication-firstpage'> | <div class='publication-firstpage'> | ||
| − | <pages index="Szervezet_1-2_huW1938.10.djvu" from=10 to=16 header= | + | <pages index="Szervezet_1-2_huW1938.10.djvu" from=10 to=16 header=0 /> |
</div> | </div> | ||
A lap jelenlegi, 2022. szeptember 16., 13:11-kori változata
TURNUL DE VEGHE
Și Vestitorul
Prezenței lui Cristos.
Voi sunteți
martorii mei zice Iehova,
că Eu sunt Dumnezeu.
Isaia 43:12
Păzitorule, cât mai este din noapte?
Isaia 21:11
Vol. LIX
BILUNAR
Nr. 11
1938 október 15
CUPRINS
Egység a cselekedetekben (Folytatás)
162
Szervezet, I rész
164
Szervezet, II rész
170
Organizație Vizibilă
169
Întrebări pentru studiu
171
Anunț
171
Reglementare
164
Curți
174
Scrisori
176
„Îndrăzneală”
162
Întrunire pentru NORTHWEST
162
Fonograf Portabil
162
Vígydjó! aj * Éaaiás «-11. < WaMilower ond Héráid oF Chmt's Presence (Hungárián Edition) Vycházi mcsicnö v Pr.vzc IX., Podvini 184. Monthly, October 1938 Havi folyóirat 25. évfolyam 19/20 szám ■, 1938 október 15 sRif tanúi m, nSO f- SZÓI JEHOVA,N^£ twJ&a.w TARTALOM _Egvség és cselekedetben (Folytatása) Szervezet, I. rész • Szervezet, II. rész 102 101 170 % I Snfwvf oi S«ond Cta« Malter April 2418, 1922, at Srooktyn, N.Y., Poilofflc* undor lh» M ef Manh 3rd 1872, VTT. r.í- U Vyplácení novin. zn. povoleno fed. p. a t. 3. list. 1937 6. 281900/IIIa 1937 — Dohlédacf poít. úf. Praha 79. Kó 2.— Made in Czecboslovakia
170
a maradék pedig most ’minden keresményéből értelmet kell szerezzen‘. E tiszta világosságnak és értelemnek, valamint az o jobb állapotra való változásnak az okát a következő tanulmányunkban fogjuk tovább szemlélteni.
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 június 1.)
Szervezet
II. rész
„Bronz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fák helyett bronzot és a kövek helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá." — Ésaiás 60:17; Rotherham.
1 JEHOVA kezdettől fogva ismerte a véget, s az egyházának a Krisztusra, a főszegeletkőre való alapítását előre tudva, kezdte meg annak felépítését a hű apostolokkal. „Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, növekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a szellem által." — Efézus 2:20—22.
2 Isten előre tudta, hogy Krisztus Jézusnak a templomhoz jövetelét a „szakadás" előzi meg, s ezt előre megmondotta szolgája által. (Tessz. II. 2:1—3) Próféciáit jóval előre feljegyeztette, mégpedig teljesen összhangban az ily állapotokkal. Az összes bibliai bizonyságok arra irányulnak, hogy Krisztusnak a templomhoz való jövetelével a felszenteltek számára a javukra szolgáló változás következik be, amennyiben a felszentelteknek kimutattatik, hogy melyik a helyes és méltó út, amelyen járniuk kell. A templom megítélése a felszentelteket próbára teszi, s a kipróbáltak a templomba gyűjtetnek, megvilágíttatnak s világosan a követendő útra irányítatnak. Aztán kezdik felismerni és méltányolni a tényállást, hogy az Isten szervezete egy teokratikus [isteni] kormányzat. Nincsen okunk arra, hogy az Illés-korszakbeli felszentelteket az akkor követett út miatt hibásaknak jelentsük ki. Az Úr ezt egy
jó okból kifolyólag megengedte. Most tehát a kérdés ez: Ki alkalmazkodik örömmel és készségesen az Úrhoz és jár az általa megjelölt úton, amidőn előtte az igazi tényállás ismertetve lett? Isten népe szennyes ruhákkal jött ki Babilonból, s ezek a foltok nem tűnnek el egy pillanat alatt; hanem kicsinyenként, amint az Úr világosságot derít az Igéjére. Most tehát véglegesen kitűnik, hogy Isten a népének részt juttat a jövendölések beteljesedésében, azután pedig később, meghatározott idejében s a maga helyes módján feltárja a bizonyítékokat az ily beteljesedésekre vonatkozólag, s kimutatja azt a szerepet, amelyet ebben a népe játszott. A tisztább világosság a felkenteknek nagyobb örömet hoz, mivel ez világos bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozólag, hogy ők az Úr kezében vannak és általa vezéreltetnek.
3 Az Ésaiás 60:17 jövendölése oly állapotokat ír le, amelyek hosszú időn keresztül fennállottak, mire aztán az Úr látható szervezetében jobb állapotokra való változás következett be, mialatt annak tagjai az Úrhoz való viszonyuk jobb megértéséhez és értékeléséhez vezéreltettek. Ez a jövendölés nem a maradéknak a külvilághoz, illetve a Sátán szervezetéhez való viszonyát vázolja, hanem a felkenteknek Jehovához és Krisztus Jézushoz s így az egymáshoz való viszonyukat tárgyalja. Jól jegyezzük meg a jövendölés szavait, amelyek arra
171
mutatnak, hogy Jehova idézi elő a változást, vagyis: „Én [Jehova] ... hozok ... és én teszem ...“ (Luther) Ez világosan azt mutatja, hogy a különböző csoportok egyes tagjainak semmi közük nincs a változáshoz, csupán alkalmazkodtak hozzá, mihelyst tudomást szereztek róla. Jehova kijelenti, hogy jobb állapotokat vezet be s a tisztviselőket, szolgákat vagy felvigyázókat szűkebb vonatkozásba hozza önmagával. E tanulmány olvasói érdekében itt e jövendölés különböző fordításait kebb vonatkozásba hozza önmagával. Az Őrtorony-olvasók érdekében itt e jövendölés különböző fordításait idézzük: „Az érc helyett aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt hozok, és a fa helyett ércet, és a kő helyett vasat. És teszem a békességet a te felvigyázóddá, és az igazságosságot felügyelőddé.“ (Elberfeldi Biblia) „A réz helyett aranyat akarok előhozni és ezüstöt a vas helyett, a fa helyett azonban rezet s a kő helyett vasat. Elöljáróddá a békességet teszem és felügyelőddé (Hirsch és Leeser: ösztönződdé, művezetőddé) az igazságosságot.“ (Schlachter) „Aranyat hozok érc helyett és ezüstöt a vas helyett hozok, és ércet a fa helyett és vasat a kő helyett; és azt fogom tenni, hogy tanítóid békességet tanítsanak, és gondviselőid igazságosságot prédikáljanak.“ (Luther) „Az érc helyett aranyat akarok hozni, és a vas helyett ezüstöt akarok hozni; fa helyett ércet, és kő helyett vasat. Felsőbbségeddé (elöljáróddá; van Ess) a békességet akarom tenni és vezetőddé az igazságosságot.“ (Zürcher Biblia) „És érc helyett aranyat hozok neked, és a vas helyett ezüstöt hozok neked, és a fa helyett ércet hozok neked, és a kő helyett vasat; és uralkodódat békességben adom és felvigyázódat (episkopous) igazságosságban.“ (Septuaginta) „Az érc helyett aranyat hozok, a vas helyett ezüstöt, a fa helyett ércet és a kő helyett vasat; felvigyázóidat békességessé teszem és az elöljáróidat igazságossá.“ (Allioli) „Bronz helyett aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt hozok és a fa helyett bronzot és a kő helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá.“ (Rotherham)
4 Az Ésaiás 60 :17 fenti jövendölésében a „felvigyázó“ szó (Elberfeldi Biblia) a héber phakad szóból lett fordítva, amely „felügyeletet“ jelent. Ugyanez a héber phakad szó más helyen a görög Septuaginta-kéziratban a görög „episkopos"-szóval van fordítva: Mózes IV. 4:16; 31:14; Bírák 9:28; Királyok II. 11:15, 18; Krónika II. 34 :12, 17. Az Elberfeldi Bibliában előforduló „Vögte" (felügyelő) szó a héber „nahgas" szónak a fordítása, ami „össztönzést, sarkallást, sürgetést“ jelent, miértis Hirsch „ösztönzőnek“, egyes angol fordítások pedig „művezetőnek“ fordították. A görög Septaginta-kéziratban ugyanaz a szó episkopos-nak, illetve felvigyázónak vagy elöljárónak van fordítva. A Szentírás feltárja, hogy az összes apostolok felvigyázók voltak. Az episkopos értelmét a következő szövegek adják meg: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a szent szellem titeket [fel]vigyázókká [görögül: episkopous] tett, Isten gyülekezetének a védelmezésére, melyet a sajátja vérével szerzett.“ (Csel. 20 :28; Elbelferdi Biblia) „Mert olyanok voltatok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához [görögül: episkopos].“ (Péter I. 2 : 25) (Lásdd még Péter I. 5 :1, 2-öt is.) Az Ésaiás jövendölése és más Iráshelyek tehát kimutatják, hogy Isten a maga meghatározott idejében az egyház szolgálatára és szolgáira vonatkozólag oly állapotot teremt, amelyben világosabban feltárja a hűségesek előtt az Úrhoz való viszonyukat és a saját kötelességeiket.
Békesség
5 Isten hitvalló népe között hosszú időn keresztül több kevesebb vita és civakodás létezett, a békesség, az egység pedig hiányzott, egyes csoportokban többé, másokban kevésbbé. De amidőn Krisztus Jézus a templomhoz jött s a hűségesek hozzá gyűjtöttek, mindannyian a Krisztusban való egységre jutottak (Efézus 4 :13, 15), s ezért kell jobb állapotnak bekövetkezni. Ahol egység van, szükségszerűleg békesség is kell legyen. Így mondja Jehova a jövendölésben: „A békességet felvigyázóddá teszem.“ Ez azt kell jelentse, hogy az idő eljön, amidőn az Úr szervezetében az egész főidőn béke uralkodik. Isten megparancsolja, hogy úgy legyen, s ezért az Ő akaratát képezi, hogy békesség álljon fenn. Ez azt jelenti, hogy a templomsereg tagjai között egység és összhang keli uralkodjék. A cselekvésben való egység és egyetértés uralkodik a szervezetben, a szolgálatban, a tanulmányozás módszerében, az összejövetelekben és az egész tevékenységben; s többé nem szabad előforduljon vita, súrlódás és kizárások vagy hasonló dolgok, amint-ezek a múltban előfordultak, amidőn a „választott-vének és diakónusok“ címmel járó hivatalokat viseltek és merészen uralkodtak. Akik a templomban vannak, megértik ezt a helyzetet és a rajtuk nyugvó felelősség tudatában szorgalmasan és legjobb tehetségük szerint arra törekszenek, hogy alázatosan járjanak Isten előtt.
6 A jövendölés világosan egy változásra mutat, vagyis annyiben jobbra való változásra, amennyiben az arany jobb a bronznál, az esüst jobb a vasnál, a bronz jobb a fánál s a vas jobb kőnél; éppen így lehet megállapítani összehasonlítás által, hogy egy jobb állapot lett szerezve; hiszen Jehova megmondja e jövendölés által: „A felügyeletet feletted jólétté, a megbizásod meghalározását igazságossággá nevezem ki“, „az igazságosságot felügyelőddé [művezetőddé; Leeser] teszem“. Ezzel összhangban helyez az Úr a felszenteltek szájába egy imát, amely különösen Jehova napjára“ vonatkozik, amidőn az Úr a templomhoz jön; s így imádkozik most a templomsereg: „Oh Jehova, adj most jó előmenetelt [jólétet]!“ (118. zsoltár 24—26) A jólétet a béke és egyetértés kell kísérje. Azért a jövendölés szükségszerűen azt kell jelentse, hogy akik a csoportokban vagy szervezetben a szogálatra vannak kijelölve, a békéhez ragaszkodnak, azért imádkoznak, arra törekszenek és azt fenntartják. (122. zsoltár) Annyi bizonyos, hogy a királyságnak azok a várományosai, akik nem törekszenek a béke fenntartására és a királyság érdekeinek az egységes előmozdtásában való közreműködésre, az Úr angyalai által összegyűjtőinek és a külső sötétségre vettetnek. (Máté 13:41) Ma nincs idő többé szócsatákra és civakodásokra Isten szervezetében, hanem mindenki teljes egységben kell legyen.
Igazságosság
7 Az Úr továbbá így szól a jövendölésben: „Az igazságosságot felügyelőddé teszem.“ A „felügyelőddé“ megjelölés (lásdd a fentidézett különböző fordításokat) görögül episkopous és a jelentése felvigyázó, művezető, ösztönző vagy előretörő, akik az elelnség elleni háborút határozottan végzik, s azt is jelenti, hogy ezek mindannyian az igazságosság szolgái kell legyenek. Ez nyilván azt akaraja mondani, hogy most az Isten szervezetében a földön az igazságosság kell a hajtó, ösztönző, szükséges erő legyen s ez különösen a szentélynek 1932-ben történt megtisztítása óta. Az „igazságosság" következetesen azt kell jelentse, hogy többé nem lehet elnyomás, amint az a választottvének között előfordult, akik az urat és mestert játszották, magukat fontosaknak tüntették fel és másokat megfélemlítettek. Többé nem szabad előforduljanak félrevezető, hamis vágányra terelő törekvések, mint a jellemfejlesztés, a magukat a világ felső hatalmasságainak feljátszók előtt való megalázkodás, egyes személyek vagy teremtmények tisztelete vagy dicsőítése; s azért többé ’nem pihen a gonoszság pálcája az igazak részén [s nem uralkodik rajta], hogy rosszra ne nyújtsák ki kezeiket az igazak‘. — 125. zsoltár 3.
8 Az igazságosság az Isten akarata szerint való örömteljes cselekedetet jelenti s annak a megbízásnak a követését és végzését, amelyet Isten a felkent népének adott. Ez nem azt akarja mondani, hogy a kedvetleneket hajtani kellene, hanem azt jelenti, hogy az igaz-
172
ságosság szeretete képezi a hajtó vagy ösztönző erőt, illetve az indító okot. Az Isten iránti szeretet és a neve igazolása iránti vágy készteti az ilyeneket a nekik kölcsönzött isteni megbízatás teljesítésének a munkájára. Azért mindannyian egységesen kell előhaladjanak és Istennek egyetértéssel, készségesen és kimondhatatlan örömmel ’éjjel és nappal a templomában szolgálni‘. Ez tehát a helyes indítónk, amely Isten népét az egységes tevékenységre buzdítja vagy ösztönzi. Az igazságosság ily munkái és munkásai nyerik el az Úr tetszését. Az Úr tetszését élvező személyekről a következő példákat idézzük: Zorobábel, a helytartó; Józsua, a főpap; Zakariás és Aggeus próféták, Ezsdrás, az írástudó; és Néhémiás, a helytartó, akik mindannyian öszszeköttetésben állottak a zsidó maradékkal, amely hazatért Babilonból, hogy újra felépítse először a jeruzsálemi templomot s azután Jeruzsálem falait. (Ezsdrás 5 :1, 2: 7 :1—10; Néhémiás 5 :6—19) Más elismert példákat képeznek az apostolok is, akik közreműködtek a békességért és igazságosságért az Úr szervezetében. Mindazok, akik most a templomban vannak és ott maradnak, szintén az igazságosság cselekvői kell legyenek.
9 A Watch Tower-Társulat által való kinevezések nem „ordinációk“, amint azt a vallásoskodók szokták nevezni. Bibliafordítók és mások is az „ordinálás“ vagy „rendel“ szavakat helytelenül magyarázták s így ellentétben alkalmazták annak tulajdonképpeni értelmével. Az a módszer, ahogyan a vallásoskodók a „rendelt“ szót alkalmazzák, már önmagában azt magyarázza vagy állítja, hogy Isten szervezetében egy úgynevezett „rend“ berendezés létezik s hogy az ily „rendekbe“ kijelölt személyek egy az egyház többi tagjaitól különböző osztályt alkotnak és azoknak felettük állanak, s ez képezi az alapját a címek és hivatalok alkalmazásának a papok és más „fennségek“ által a vallásszervezetekben. A vallásoskodók ezt „papi rendeknek“ nevezik. Az ily „érdemrend“-nek vagy hivatalnak az adományozását szentségként tekintik, amit az így kitüntetettnek egy püspök által végzett cselekmény által adományoznak. Ez teljesen ellentétben van Isten Igéjével, s az Ördög ravasz, csábító befolyásának tudható be, hogy az emberek ily intézmények létesítésére lettek csábítva, mint a „ordinációk“ és a „rendek“, s amellett azt állítsák és tanítsák, hogy bizonyos emberek másokat animálhatnak címek, tiszteletek és méltóságokkal való kitüntetéssel.
10 A Szentírás értelmében az ott használt „rendelt“ szónak a jelentése „kinevez, megjelöl, beiktat és rendbe hoz“, de az sohase jelent rangot vagy osztálymegjelölést. Amint az apostol mondja: „Ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.“ (Gál. 3 :28) Isten helyezte el a tagokat a testben, amint neki tetszett. (Kor. I. 12:18) A Krisztus testében nincsenek ily rendek, amint ezt a kifejezést a vallásoskodók használják. A csoport különböző tagjai különböző szolgálatot végeznek Krisztus testében. Sok tag van, de csak egy test. (Kor. I. 12 : 20) Miképpen a kéz nem végezheti el a szem teendőit, úgy nem teljesítheti a test egyetlen tagja Krisztus teste összes feladatait, de mindannyian ugyanazon a fokon állanak. Ma nincs sem felhatalmazás, sem pedig szükség arra, hogy „a Társulat“ a „kézrávetés“ ceremóniáját a szolgálati teendőkre kinevezettekkel szemben alkalmazza. A tiszta kijelölés, kinevezés és jóváhagyás a Társulat részéről -történjen az postán, sürgöny vagy telefon által — teljeset elegendő és a követelményeknek megfelelő. Még az se szükséges, hogy az ily kinevezésnél a Társulat képviselője jelen legyen s ott valamilyen kézmozgást vagy más ceremóniát végezzen. Az ilyen személyes jelenlét nem kölcsönözne nagyobb erőt az ily kinevező meghatalmazásnak vagy hatásnak az Úr előtt. Az apostoloknak a „felső hatalmasságoktól“ bizonyos rendkívüli meghatalmazás adatott, azonban most nincs senki a földön, aki ily rendkívüli felhatalmazással volna felruházva, mint az az apostoloknál volt.
11 Az egyház kezdetén a vének a kézrátevés vagy kézrátevés által csupán az érett ítéletüket juttatták kifejezésre, azok jóváhagyására, akik a szolgálatra előállíttattak. A templomban való összegyűjtés és felkenetés óta azonban a templomsereg összes tagjai a Krisztusban való vénségre vagy érettkorúságra jutott. Az apostolok és más ily felhatalmazással felruházottak helyett, akik Krisztus Jézus távollétében cselekedtek, most maga Krisztus Jézus, Jehova nagy apostola van jelen a
templomban és a teljes hatalom az ő kézében van. (Zsidók 3 : 1) Krisztus Jézus feltétlen meghatalmazással van felruházva, s mivel Sion szervezete teljesen az ő hatalma alatt áll, ő vezeti annak tevékenységét. Így Krisztus Jézus, a templomban lévő Sion feje tölt be most minden tisztséget; ő működik mint: nagy vén és legidősebb testvér az egyházban (Zsidók 2:11—13; János 21 :5); mint nagy diakonusz [diaconos], szolga (Máté 20 :28; Róma 13 : 4); mint nagy pásztor (János 10:11; Péter I. 5:1 —4); mint nagy felvigyázó (püspök; Allioli] vagy episkopos (Péter I. 2 :25); mint nagy evangélista vagy az örömüzenet hírnöke (Máté 4:23; Lukács 4:18, 43); mint nagy tanító (Ésaiás 30:20; János 13: 13, 14); mint nagy próféta (Máté 21:11; János 4:19; Csel. 3 :22, 23; Jelenések 19 :10); mint nagy bíró (János 5:22, 26—30; Csel. 10:42; 17 :31); és mint nagy tanácsadó. (Jel. 3:18; Ésaiás 9 :6) Amennyiben Jehova Krisztus Jézust a templomhoz küldötte, ezáltal beteljesítette az Ésaiás 1 :26-ban feljegyzett jövendölést: „És adok néked oly bírákat, mint régen, és oly tanácsosokat, mint kezdetben. Akkor neveznek téged: az igazságosság városa, a hűség városa.“ Így építi fel Jehova Siont, hű városát vagy szervezetét Krisztus Jézussal, a korlátlan uralkodóval, mint Jehova Isten akaratának a végrehajtójával. Ezért ’az uralom a Krisztus Jézus vállán‘ nyugszik, (Ésaiás 9 :6) ö a felső hatalom, aki Jehovához, a legfelsőbb hatalomhoz a legközelebb áll. (Róma 13:1, 4) Ö az uralkodó a szellemi Izráelben. (Máté 2:5, 6) Az Úr szervezetének ez a része a földön tehát közvetlenül az Úr Jézus Krisztus hatalma és felügyelete alatt cselekszik, aki most a templomban tartózkodik és a Sion fejét képezi.
12 Jehova Isten a nagy isteni uralkodó vagy teokrata, és Krisztus Jézus végzi Jehova minden hivatali teendőit, a szolgák kinevezését és elbocsájtását is beleértve. Ez Isten szervezete, nem valamely emberé; s mivel a Társulat az Úr képviselője a földön, Krisztus felhasználja azt a maga céljára. Amiképpen Salamon király az előképben hasonló hatalmat gyakorolt, úgy gyakorol a Salamonnál nagyobb Krisztus Jézus korlátlan hatalmat, kizárja a „gonosz szolgát“, feltámasztja a „hű és bölcs szolgát“, beiktatja azt a hivatalba és tevékenységbe és felhasználja feltett szándékának a keresztülvitelére.- Kir. I. 2 :1—6, 26 : 35; Máté. 24 : 45—51.
13 A királyság valóban itt van, s a Király gyakorolja a hatalmát, s mivel ez így van, semmi ok nem forog fenn, hogy az Illés korszak módszerét vagy a demokratikus kormányformát használjuk az Isten népe csoportjaiban vagy gyülkezeteiben, a szolgálatra ajánlottak mellett vagy ellen szavazván. „Isten uralkodik Jákob [felkentje] fölött, mind a földnek határáig.“ (59. zsoltár 14) Az Úr Jézusnak 1918-ban történt eljövetele óta tehát az Úr szolgái újjászerveztettek, mégha ezt a felszenteltek csak e változás megtörténte után bizonyos idővel is ismerték fel. Kizárólag a nagy teokrata [Jehova] előjogát képezi a tagok kijelölése s azoknak a Krisztus testében való helyükre való tetszése szerinti elhelyezése. (Kor. I. 12 :18. 28) Isten a főtisztviselője, Krisztus Jézus, korunk nagy Bírája által cselekszik (Csel. 17:31) Kr. u. 1922-től a szent szellemét kitöltötte „minden testre", illetve a templomsereg testben lévő összes tagjaira, s azért Isten nem alapított külön és magasabbrendű lelkész-osztályt vagy úgynevezett „papi-rendet“, hanem mint a Sion tagjai egyformává tétettek, s „egy a ti Mesteretek [görögül: kathegetes, illetve vezér, vezető, elöljáró, parancsoló és tanító], Krisztus". — Máté 23 : 8.
14 Mindannyian részt vesznek az Istentől a maradéknak adott megbízatás általános teljesítésében, mindazáltal szükségképpen különböző szolgálati helyek vannak a teokratikus [isteni] kormányzatban vagy szervezetben, amiképpen ez a sátorszolgálatnál is volt. A
173
tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szolgálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is el lehet végezni. A fő, Krisztus Jézus hordja joggal az öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel hordja a „választott“, „szoga“ és „az én szolgám“ neveket. A maradék alkotja az ö „lábait“, s azért találóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel összhangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szolgának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az általa betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy meghatározott munkakörre való kijelölése és kinevezése azt jelenti, hogy a szolgára meghátározott kötelességek bízattak, s az összes szolgák egységesen és egy céllal működnek.
15 Rendre az Úr feltárta népe előtt a „szervezete“ igazi jelentőségét, most pedig a Szentírásból világosan ki tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogosan a Társulat nevezi ki mint az Úr látható képviselője a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokratikus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Isten népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ezt a helyzetet s egy rezolució által felkérte a Társulatot a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek következtében a Szentírás alapján és e kérelemmel összhangban a londoni gyülekezet mint csoport lett megszervezve, amely több rész-csoportból áll, s az összes rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve s egy-egy vezetőt vagy rész csoportszolgat minden részcsoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy new yorki, csikágói, és los angelesi csoportok s a többiek is így lettek megszervezve és így van irányítva a munkájuk. Minden egyes csoport kérésére a Társulat újonnan alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevezte ki a szolgákat. Ezért tevésen Írásszerintinek és rendben levőnek látszik, hogy Isten népének a csoportjai; a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére, s ezt meg lehet tenni az Úr népe minden egyes csoportja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll ajánlani azokat a neveket, amelyek a különböző szolgálati helyek betöltésére a legalkalmasabbaknak látszanak, s aztán a Társulat brooklyni főhivatala vagy a különböző országok hivatalai elé terjeszthetik vagy beküldhetik, s az esedékes kinevezéseknél az ily nevek figyelembe lesznek véve. A felkentek teljesen hisznek abban, hogy az Úr maga irányítja ezt az ügyet s így a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy hibák nem fordulhatnak elő; hiszen egyesek a kinevezés után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Úr teljes intézkedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid határozatot s azt küldjék be a fentemlített hivatalukhoz. Határozatot a következőképpen lehet megformálni:
„Mi, Isten népének a csoportja, amely az ő neve számára kiválasztatott és ........... helységben székel, elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova látható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is, s hogy „A Társulat“ az Úr láthatatlan képviselője a a földön. Azért felkérjük „A Társulatot“, hogy a csoportunkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben, igazságosságban, egyetértesben és teljes egységben együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk érettkorúaknak s azért a legalkalmasabbaknak tünnek a különböző szolgálati teendők elvégzésére.
16 Isten népe között mindenki meg kell értse most, hogy az idő elérkezett az Úr szolgálatának még jobb és teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor a békesség és igazságosság ideje Isten látható szervezetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálatban az Úr szervezete királyságérdekeinek békességben és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Úr egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet kell fenntartani a cselekedetben. Ez az Úr parancsa, s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23) Nem tűnik ki tehát a felkentek előtt világosan, hogy Jehova Isten most az Ésaiás 60 : 17 jövendölését beteljesítette, hogy— amint az arany jobb a bronznál s az ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb állapotokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s mindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cselekedetben való egységet követel? A múltban sokan, akik Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az ily állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. — így szól Jehova Isten: Imé, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül“ — Ezékiel 34 :4, 10.
17 Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik helytelen szellemről tanúskodtak Isten népe között, de különösen magában foglalja, a papságot, a „választottvén“-elemet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Isten öröksége fölött uralkodni‘ és a mestert játszani. Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bizonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek állítók közül „választott vén“- vagy uralkodó szellemet tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki világosan, hogy a szolgák kötelessége az egyházban, sőt a templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egymást és „a más juhokat“ is vigasztalják. A felkent templomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv. szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása napját és megvigasztaljak minden gyászolót.“ Ezért a maradék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hirdetni s abban teljes egyetértésben közreműködni. Hasonlóképpen kötelessége a maradéknak az „összes gyászolók“ megvigasztalása, ami különösképpen a jóakaratú emberekre vonatkozik akik a körülöttük uralkodó állapotok miatt szorongattatásban vannak. (Ezékiel 9:4) Az Úr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót, zavarcsinálót, zugolódót, durvát vagy keményen uralkodót sem a szervezetében vagy annak valamely részében, legyen az a nyomdában, a farmon vagy a külső szolgálatban. Az Úr most világosan kinyilatkoztatja feltett szándékát miszerint a szervezetében békesség és igazságosság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok, akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelenkor az ellenség elleni háború ideje s azért mindazok egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezetében vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egység ideje s így a harmonikus tevékenység a szolgálatban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához. Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el istenével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős Istennel“ és Jehovával, a Legfelségesebbel.
Az esedékes idő
18 Esedékes idejében Jehova kinyilatkoztatja hű népe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell keljen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezért az Isten szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon. Hagyjatok fel minden szörszálhasogatással minden vitatkozással és víszálykodással; Sion most felépült, s a Sionhoz tartozók most mindannyian kell ismerjék és cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe
174
volt Krisztus Jézusnak, isten valódi temploma felépítőjének, s ami többek között az előképes templom építésére vonatkozólag fel jegyeztetett, „példaképpen estek meg rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra“ ..., és a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességestűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.‘ (Kor. I. 10:11; Róma 15:4) Ezzel a világos, határozott kijelentéssel a szemünk előtt a következő összehasonlítás a Salamonnal kapcsolatos és az előképes templommal történt dolgok és a között, amit Krisztus Jézus, a nagyobb Salamon a valóságos templomban cselekedett, hasznos lesz itt megvizsgálni.
19 „És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Egyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif [virágzás] hónapban, mely a második hónap." (Kir. I. 6:1) Az itt említett év a Kr. előtti 1035. év volt, és annak a második napja (Krón. II. 3:1, 2) körül-belül a Kr. utánni 1918. év április 15-nek felel meg, körül-belül annak az időnek, amidőn az Úr Jézus Krisztus megjelent a templomban. 1918-ban az emlékvacsora az első hónap 14. napján lett megtartva, illetve a mi számításunk szerint 1918 március 26-án. A zsidó királyok minden formában tavasszal lettek trónra ültetve és megkoronázva. Noha a „hét idők“ vagy a nemzetek [pogányok] ideje 1914 őszén, október 1 körül végződött, mindazáltal Jehova megtehette, hogy az uralkodó Királyát— a zsidó élőképnek megfelelően — az azt követő év tavaszán, vagyis Kr. u. 1915-ben iktatta be hivatalába. Igy a Krisztus uralkodásának „negyedik éve“, amely a Salamon temploma építése kezdetének felel meg, 1918 tavaszán kezdődne s annak „második hónapja“ röviddel az emlékünnep után vagy körül-belül egy fél hónappal később kelett kezdődjön, illetve 1918 április közepe körül, ami az ellen jelképes templomnak az Úr által való felépítése kezdetét jelöli meg. Figyeljük meg tehát az
előképes templom építését: „Az ő uralkodásának negyedik esztendejében lett lerakva Jehova házának az alapja Zif hónapban; és a tizenegyedik esztendőben, Búl [eső] havában, amely a nyolcadik hónap, végeztetett el a ház, minden dolga és rendje szerint. S így építette azt hét esztendeig.“ — Királyok I. 6 : 37, 38.
20 Ezt követték a sátoros ünnepek és a templom felszentelése. „És felgyűltek Salamon királyhoz Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap.“ (Kir. I. 8:2) (Lásdd Krón. II. 5 :3-at is.) És Salamon ünnepet szerzett ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, amely összegyülekezett Hámáttól fogva az Egyiptom patakáig. A nyolcadik napon pedig [a hét napig tartó sátoros ünnepek után való, napon] [ünnepi]gyűlést tartottak; mert az oltár felszentelését hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon [összesen tehát tizennégy napon]. A hetedik hónapnak huszonharmadik napján elbocsátotta a népet sátoraikba, vígan és megelégedve mindama jók felett, amelyeket cselekedett Jehova Dáviddal, Salamonnal és az ő népével, Izráellel. És Salamon bevégezte Jehova házát és a királyi palotát, s mindazt, amit magában elhatározott Salamon, hogy megcsinál Jehova házában és a maga házában; szerencsésen bevégezte.“ (Krón. II. 7 :8-11) (Lásdd Kir. I. 8 :62-66-ot is.) A Királyok I. 6:38-ban említett „tizenegyedik hónap“ a Kr. előtti 1028. évre esett — vagyis 7 évvel a Kr. előtti 1035 év utánra, amidőn Salamon
megkezdte a templom építését — és a templom felszentelése ennek az évnek a 7. hónapjában a Kr. utánni 1925. évoktóber havának felel meg. A templom felszentelesé mintegy hét év és öt és fél hónappal a templom építése kezdete után történt meg. 1925-ben az Úrvacsora április 8-án lett megünnepelve. Azért a zsidó hetedik hónap körül-belül 1925 október havával esett össze. A templom bevégezése ugyanez év „nyolcadik havában“ körül-belül a templom építésének a kezdete után 7 évvel és hat hónappal következett be. Tehát a templom befejezésének az ideje 1925 novemberének felelne meg.
21 A templom felszentelésénél Salamon egy imát mondott, amelyben említést tett az „idegenről“ vagy külföldiről, aki Jehova nagy nevéért illedelmesen Jehova templomához kellett jöjjön, hogy ott kegyelmet találjon. (Lásdd Krónika II. 6:32, 33; Kir. I. 8:41-43.) Ezek az „idegenek“ találóan példázhatják az Úr „más juhait“ vagy a Jonadábokat, illetve a jóakaratú embereket, akik a „nagy sokaságot“ alkotják. Figyeljük meg tehát a tényeket, amelyekből kitűnik, hogy Isten hogyan kezdte népe előtt kinyilvánítani a nagy sokaságot.
22 A „tizenegyedik évben“ 1911 után [illetve 1915 tavasza után, amidőn Jehova — a fentiek szerint — az ő uralkodó Királyát a hivatalába iktatta] vagy hét évvel azután, hogy az Úr a templomhoz jött és a templom felállításához kezdett, Isten felszentelt népe összegyűlt egy nagygyűlésen Indianapolisban, Indiana (U. S. A.). 1925 augusztus 29-én Isten ott összegyűlt népe egy rezoluciót fogadott el a „Reménység üzenete“ címmel, amely az első volt hét elfogadott rezolució között, s ez egyedül lett „Az összes jóakaratú emberekhez“ intézve. Figyeljük meg ebben az összefüggésben, hogy a jóakaratú emberekből álló „nagy sokaság“ (Jel. 7:9, 10) a nagy ellen jelképes sátoros ünnep ünneplésénél a templomsereghez, Isten felkent maradékához csatlakozott. Azért érdekes megfigyelni, hogy az ünnep tizennégynapos ünneplése és az épület felszentelése a Kr. előtti 1928. év hetedik zsidó hónapjában nemcsupán a zsidó kiengesztelésnapot [a tizedik nap] foglalta magába, hanem hozzá az egész hétnapos sátoros ünnepet [15-től 21-ig] is a sátorokkal és templomi gyülekezetekkel és a nép által lengetett pálmaágakkal.
23 Az ünnepség és a felszentelési ünnepség után Salamon király befejezte a templomot a nyolcadik zsidó hónapban, s ez megfelel 1925 novemberének. A már említett, „Az összes jóakaratú emberekhez“ intézett rezoluciót. „Reménység üzenete“ címmel 1925 október 31-én kezdték sok millió példányban az egész világon szétosztani, s ez a szétosztás még sokáig tartott. Igy a „Reménység üzenete“ a „Jóakaratú emberekhez“ lett juttatva. Az Úr irányította ezt az ügyet? Bizonyára így kellett legyen!
24 A jeruzsálemi templom előképe volt Jehova „felkent“ seregének, amely az ö neve számára választatott ki s amelynek Krisztus Jézus a feje. (Máté 3 :16, 17; Kor. I. 3:16) A templom salamoni felszentelésének ellenjelképes beteljesedésénél illő és alkalmas volt a figyelmet Isten felkent népéről az Isten szent szellemének az összes kipróbáltakra való kitöltésére vagy azoknak Isten szent szelleme által való felkenésére terelni. Az Úr kegyelme és vezetése által az előbb említett 1925-ben Indianapolisban megtartott nagygyűlésen összegyűltek figyelme akkor és ott lett felhiva egy nyilvános gyűlésen a Jóel 2 :28, 29 jövendölésének a beteljesedésére a szent szellemnek „minden testre“ való kitöltésére vonatkozólag, akikhez azok is tartoznak, akik a Kr. utáni 1922 után jöttek az igazság megismerésére és gyűjtettek a templomba. Természetesen ezt a próklamációt vagy nyilvános előadást csak néhány ezeren halották, de esedékes időben — amely a salamoni templom befejezésének felel meg — Az őrtorony 1925 november 15-i száma közzétette a már szóbelileg előadott cikket „A szent szellem kitöltve“ címmel. Senki ember fia nem rendezte így előre a dolgokat, mindazáltal kétségtelenül az Úr irányította.
25 A salamoni templom felszentelésénél megnyilatkozott az Úr dicsősége. Ez a templom felszentelésének első napján történt, illetve a Kr. előtti 1028. év hetedik hónap nyolcadik napján, amidőn a szövetség ládája a szentek szentébe vagy a templom „szóhelyére“ vitetett, amely alkalommal a papok templomi énekeket énekeltek, mások pedig hangszereken játszottak, és „a ház, Jehova háza megtelt köddel, annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ö szolgálatukban a köd miatt, mert Jehova dicsőssége töltötte be Isten házát.“ (Krón. 5 :13, 14) Akkor imádkozott Salamon és említette imájában „az idegent“. „És mikor Salamon elvégezte a
175
könyörgést, tűz szállt le az égből, és megemésztette az egészen égő áldozatot és a véres áldozatot, és Jehova dicsősége betöltötte a házat, annyira, hogy még a papok sem mehettek be Jehova házába; mert Jehova dicsősége betöltötte Jehova házát. S az Izráel fiai mindannyian látták, amikor alászállott a tűz és Jehova dicsősége a házra, és arccal leborultak a föld felé a padlózatra, s imádták és tisztelték Jehovát, hogy jó és kegyelme mindörökké való.“ — Krón. II. 7 :1—3.
26 Amit az Úr 1925-ben valóban megtörténni engedett, az mutatja e prófétai ünnepség beteljesedését. Ebben az évben kezdett Jehova neve előtérbe kerülni, s akkor kezdtük megérteni, hogy Jehova most nevet fog szerezni magának. A héber első hónap kezdetén közölt Az Őrtorony az 1925 március 1-i kiadásában egy ,,A nemze születése“ című cikket, ami azt jelentette, hogy a királyság tevékenységhez látott. Akkor azt gondolták, hogy egy emberekből összeállított kiadó-bizottság ellen kellett őrizze, ami Az őrtoronyban megjelent; s a bizottság többsége erőssen tiltakozott „A nemzet születése“ című cikk kiadása ellen. Az Úr kegyelme folytán azonban mégis ki lett adva, s az jelezte a valóságban a kiadóbizottság végének a kezdetét, amennyiben kimutatta, hogy az Úr maga vezeti a szervezetét. Azután az indianapolisi nagygyűlésen 1925-ben ki lett adva a „Reménység üzenete“ című rezolució, amely többek között a kővetkező szavakat tartalmazza: „Isten ideje elérkezett, hogy magának nevet szerezzen a földön és a népeket kioktassa az isteni elhatározás igazságáról, amely az egyedüli eszköz az emberiség megmentésére. Ezért itt az Úr nevében és szellemében magasra emeljük Isten igazságának és igazságosságának zászlaját az ellenség ellen és a népek javára, s ezt a zászlót a következő igazságok képezik: Jehova az egyedüli igaz Isten, a Mindenható, Legfelségesebb, az emberek megmentésére vonatkozó feltett szándékának a szerzője és bevégzője. Ő a megjutalmazója mindazoknak, akik öt szorgalmasan keresik s néki engedelmeskednek.“ Ez volt az első nyilvános alkalom, amidőn be lett jelentve Jehova azon feltett szándéka, hogy nevet szerez magának. Ez idő körül kezdtük meg Jehova dicsőségét — a népéhez való új viszonyában — a valódi templomban szemlélni, s az Isten dicsőségének ez a látomása mind világosabb lett, míg felismertük, hogy Isten legfőbb szándéka a nevének az igazolása. Röviddel azután, vagyis 1926 január 1-én hozta Az Őrtorony a „Ki tiszteli Jehovát?“ című cikket s ezáltal a figyelmet Jehova nevének a dicsőségére terelte és kihangsullyozta a módot, amint magának nevet szerez. (Sámuel II. 7: 23) Jehova e dicső határozatára lett azért a „kereszténység" kellő időben a „Reménység üzenete“ szétosztásával figyelmeztetve. A jelenések 16:8, 9-ben vázolt negyedik csapáshoz és a negyedik trómbitaszóhoz (Jel. 8 :12) hasonlóan kezdte meg a „Reménység üzenete“ a Sátán földi hordája dicsőségének az elhomályosítását és az Úr dicsőségének az ismertetését, s Isten népe felállott és örvendezett.
27 Az előképes templom felszentelésénél imádkozott Salamon, s többek között a következőket mondotta: „Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; (mert meghallják a te nagyságos nevedet és hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), eljön és imádkozik e házban: Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög
néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem. Ha néped hadba vonul az ellensége ellen, az úton, amelyen te küldöd el, és Jehovához imádkozik a város felé fordulván, amelyet te magadnak választottál és e ház felé, amelyet építettem a nevednek." — Kir. I. 8:41—44.
28 Ezzel párhuzamban tartalmazza a „Reménység üzenete“ (a 12. és 13. bekezdésében) a következő szavakat: „Bizalommal fordulunk a népekhez azzal a felhívással, hogy gyülekezzenek az isteni igazság zászlaja alá, amely ily módon magasra lesz emelve, hogy megismerjék az élet és boldogság útját. Figyelmeztetjük a minden nemzet, törzs és nyelv összes jóakaratú embereit, hogy hagyjanak fel a Sátán által kitalált és hosszú időn keresztül az embereknek tanított tévtanokkal és forduljanak a Szentírásban feltárt isteni menekülés útjához és higyjenek abban. Az Isten királysága, amelyért a népek hosszú időn keresztül imádkoztak, elérkezett. Egyedül ez képes és fogja megerősíteni a világot és rendet teremteni azon, hogy az többé ne rendülhessen meg. E királyság igazságosság zászlaja az, amely most a nép előtt magasra tartatik. Krisztus Jézus, Jehova megdicsőült Királya és Isten határozatainak nagy végrehajtója lett a világ jogos uralkodójává. Fogadják el őt a népek, higyjenek neki és engedelmeskedjenek neki és igazságos törvényeinek! Mindazok számára, akik így
cselekszenek, biztosítva vannak áldásai: a béke, jólét, egészség, élet, szabadság és örök boldogság.“ Ebből most felismerhetjük, hogyan vezette az Úr keze a szövetséges népét azon az úton, amelyen járnia kellett, amint ezt megígérte. (Példab 3:5, 6) Már ezt megelőzőleg be lett jelentve, hogy az 1925. év egy nagyon fontos évnek látszik, de annak valódi jelentősége a jelenig nem lett felismerve.
29 További érdekes tények a következők: „S a maga házát Salamon tizenhárom esztendeig építette, és befejezte egész házát. Mégpedig megépítette a Libánon erdő házát, száz sing annak hossza, és ötven sing a szélessége, és harminc sing a magassága, négy rend cédrusoszlopon [a Libánon egy cédrus erdejéhez hasonlóan] és cédrus gerendákkal az oszlopokon. És megépítette a trón-termet, ahol ítélt, a törvény termét; és cédrusfával bélelte a padlótól a padlásig. És a saját házát, amelyben maga lakott, a másik udvarban befelé a teremtől, hasonlóan e munkához. És Salamon a Fáraó lányának is épített egy házat, akit feleségül vett, e teremhez hasonlót. (Kir. I. 7 :1, 2, 7, 8; Elberfeldi B.) „És lön a húsz esztendő végén, a mialatt Salamon a két kázat, Jehova házát és a király házá megépítette —.“ (Kir. I. 9:10; Krón. II. 8:1) Salamon e külön építési programjának a befejezése magábanfoglalta a templomot, a királyi palotát és a Libánon erdő házát a törvény számára (s egy fegyverterem számára is; Krón. II. 9 :15, 16), s ez a befejezés a templom építése kezdete utánni huszadik évben következett be, tehát Kr. elölt 1016-ban, amely „huszadik esztendő“ 1938 tavaszának a kezdetével végződik s azért az 1937. évnek felel meg, amely 1938 tavaszán végződik s amelyre itt a figyelmet felhívjuk.
30 Az 1937. év az Isten népére nézve, amelyhez úgy a maradék, mint a „társaik", a jóakaratú emberek tartoznak, egy fontos, jellegzetes évnek látszik, mintha ez az év még fontosabbhoz vezetne. 1937-ben, tehát ebben a „huszadik esztendőben“ lett tartva Párizsban augusztusban és Columbus, Ohioban szeptemberben Jehova tanúi eddig megtartott legépületesebb és legfontosabb nagygyűlései. A rádió közvetítése folytán a világ más tájain lakó tanuk is részt vettek ezen a nagygyűlésen, vagyis az Európában, Afrikában, Ausztráliában és a Tenger szigetein lakók. A nyilvános előadás, amely az Istentől jövő „Biztonság“ útjára mutatott, egy 30 000 személyből álló látható hallgatóság előtt lett megtartva és ugyanakkor (szeptember 18 és 19-én) sok rádióállomás által ki lett sugározva. Azután pedig szeptember 26-án kisugározott 125 rádióállomás egy nyilvános előadást „Istentisztelet“-címmel, amelyben a kereskedelmi
rádióállomások eljárása és azok üzemvezetői ennek az Istentől ajándékozott eszköznek a helytelen használatáért- elítéltettek; s erre á rádióállomások üzletcsináló tulajdonosai-, üzemvezetői- és uralkodói feletti ítélet október 31-én azzal lett kifejezésre juttatva, hogy az Isten országára vonatkozó s üzleti alapon megfizetett
rádióprogramok be lettek szüntetve. Vajjon ez a Krisztus Jézus, a Király utasítására történt a „törvény termében“? — Mindenesetre ezt nem egy ember intézte úgy, hogy teljesen megfeleljen a jövendölés beteljesedésének.
31 Annak is bizonyos jelentősége van, hogy éppen ennek a „huszadik esztendőnek" a végén a Jehova templomáról és királyi házáról szóló kérdés, valamint, hogy ki tartozik ahhoz, s mi ezek kötelessége és felelőssége lett megtárgyalva erről egy közleménybe Az Őrtorony számára előkészítve. Az is bizonyosnak látszik, hogy amiképpen Salamon „tizenhárom esztendő" folyamán a királyi palotáját és a törvényszéki épületet a Libanon erdőhöz hasonlóan felépítette, úgy ismerteti Jehova a nagy királyi bírája Krisztus Jézus az 1925-től számított 13. esztendő folyamán az ítéletet beleértve a szentély megtisztítását és ezt a szolgálatok és munka megszerzésével. Az egyes csoportok egyénisége megszűnt, s Jehova akarata és kegyelme folyamán a társulat elfoglalta az őt megillető helyet Jehova Teokratikus kormányzatában. A felkentek egysége s a társaikkal való harmonikus együttműködés most létrejön, mint soha azelőtt. Ebben a „huszadik esztendőben" tárta fel Az Őrtorony az Írás bizonyítékokat, hogy kik tartoznak a királyi házhoz és kik a „nagy sokasághoz" s hogy milyen viszonyban állanak egymással és az Úrral. A Watchtower 1937. májusi számában be lett jelentve, hogy a képességgel megáldott jónadábok a csoportok szolgálati szervezete számára megválaszthatók. Az Őrtorony 1937. augusztusi 15-i (angol)kiadása (magyarban 1938. januári kiadás) egy cikket közöl „Társak" címen amelyben a „kicsiny nyájnak" és a nagysokaságnak egymáshoz való viszonya fel lett tárva. A „huszadik esztendő" vége Kr. e. 1015. (amely huszadik év 1938. április 2.-ra esik. Az emlékvacsora 1938-ban április 15-én lett megünnepelve. Az Őrtorony 1938 március 1. és 15 (angol) - kiadása (magyarban szintén a márciusi szám), egy cikket közölt az emlékünnepről, amelyben világosan ki lett mutatva, hogy ki vegyen részt , valamint az azt a cikket is és (magyarban ez a szeptemberi számban jelent meg), amelyben világosan ki lett mutatva a felkentek és a nagysokaság közötti külömbség. Így a „húsz esztendős" párhuzamvéget ér, amit először akkor ismertünk fel amidőn ezt a cikket előkészítettük a kiadásra.
32 Amint az Úr kegyelme és vezetése alatt már előtte elő lett készítve 1938. április 9-én megkezdődött a nagy nemzetközi bizonyságtevő időszak „Társak" címmel s ez idő alatt különösen a Gazdagság és Ellenségek című könyvek, s velük a Gyógyulás fűzet lett széles körben elterjesztve. Szintén a Vigasz című folyóirat előtérbe lépett ez időszak folyamán. Teljesen nyilvánvaló, hogy az Úr vezeti a népét s, hogy a teokratikus kormányzata tevékenykedik és a teljes hatalom, az ő kezében van a látható szervezetét illetőleg. Az Urat szeretők mindenike alkalmazkodni fog, és elfogadja az őt megillető helyet?
Munkások
33 Salamon a „húsz esztendős" építkezés alatt alkalmazott munkásokat akik nem voltak zsidók vagyis idegen munkásokat vagy külföldi munkásokat alkalmazott. Ezek világosan a jónadáboknak vagy nem felkenteknek látszanak megfelelni, akik, most a szolgálati munkában részt vesznek. E helyen hasznos és érdekes lesz megvizsgálnunk a Szentírás erre vonatkozó bizonyságát: „És elküldött Salamon király és elhozatta Hirámot, Tiruszból (ez nem Hirám király volt, hanem egy özvegyasszony fia). Ez egy özvegyasszonynak volt a fia Naftali nemzetségéből az atyja pedig Tiruszbeli (külföldi) rézmíves ember volt, és ez teljes volt bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal, hogy tudna készíteni mindenféle mivet rézről, ki mikor Salamon királyhoz jött minden mivet megcsinált neki" — I. Kir.7:13, 14; II. Krón. 2:13, 14.
Tanulmánykérdések
Szervezet
(Folytatás)
34 Hirám király elküldötte szolgáit, hogy Salamon számára dolgozzanak. „És Hírám, Tirus királya elküldötte szolgáit Salamonhoz, mikor meghallotta, hogy őt kenték királlyá atyja helyett; mert Hírám szerette Dávidot teljes életében.“ „Jehova azért bölcseséget adott Salamonnak, amint megmondotta neki; és békesség volt Hírám és Salamon között, és szövetséget kötöttek egymással.“ „Melyeket kifaragtak a Salamon kömívesei és a Hirám ácsai és a Gibleusok; és elkészítették a fákat és a köveket a ház építéséhez.“ (Kir. I. 5:1, 12, 18; Krón. II. 2 :8—10) Izráel más idegenei vagy prozelitái szintén munkába lettek állítva: „Megszámláltatok azért Salamon minden idegen férfit az Izrael földjén, az ő atyjának? Dávidnak megszámláltatása után [ami azt mutatja, hogy ezek Izrael országán kívűll nem számláltattak), és találtattak százötvenháromezer-hatszázan. És választott azok [az idegenek vagy prozeliták] közöl hetvenezer teherhordót, favágásra pedig a [Libánon] hegyen nyolcvanezeret; pallérokat [felvigyázókat], akik a népet szorgalmazzák a munkára, háromezerhatszázat.“ (Krón. II. 2 :17, 18) Ez megfelel a ténynek, hogy a „nagy sokaságnak“ vagy a Jonadáboknak rész van juttatva a jelen bizonyságtevő munkában. — Jel. 22 :17.
35 Néhány további érdekes tényt a következők képeznek: Salamon a templom építését 480 évvel az Egyiptomból való kivonulás után kezdte meg. (Kir. I. 6: 1) Tehát a Salamon húsz-esztendős építési programja a kivonulás utánni 500. évben fejeződött be. Ötszáz évvel 1938 előtt tehát 1438-ban mozgalmak voltak folyamatban a népnek a pápaság vallásos szolgaságából való megszabadítására. A zsinat harmincegyedik ülésen Bázelben [Svájc] a zsinat ebben az évben IV. Eugen pápát nyakasnak jelentette ki, megvont tőle mindennemű joggyakorlatot úgy világi, mint szellemi dolgokban s minden munkáját nullának és semmisnek jelentette ki. (MeClintock and Strong Cyclopaedia, első kötet 689. oldal.) The Encyclopaedia Britannica, kilencedik kiadása ötödik kötetéhen mondja a 731. oldalon: '1438-ban a IV. Eugen által Ferrara-ban [egy város Olaszországban] összehívott zsinat elleneszegüllt a bázeli zsinatnak; Palaologus János [a Keleti- vagy Görög-birodalom] császára és a görög pátriárka jelen voltak. A pápát a bázeli atyák letették hivatalából, az utóbbiak pedig Ferrará-ban visszahelyezték.‘ A The Encyclopaedia Americana a 10. kötet 572. oldalán a pápa és a bázeli zsinat közötti állandó harcról számol be.
36 A Szentírás kimutatja, hogy a Salamonnak fentebb vázolt, húszesztendős építési programja után Salamon egy általános nemzeti építési program megvalósításához látott. (Kir. I. 9:10, 17-23; Krón. II. 8:1-10) Azután jött el Séba királyné „a földnek széléről, hogy
hallhassa a Salamon bölcsességét.“ (Máté 12 :42; Kir. I. 10 :1 -10; Krón. II. 9 :1—9, 12) Ez felveti előttünk a kérdést: Mit hoz a közvetlen közeli jövő Jehova népe számára a földön? Bizalomteljesen kivárjuk, és meg fogjuk látni.
37 Összehasonlítás által most azt látjuk, hogy Jehova a népe között jobb állapotokat teremtett, mint amilyenek idáig voltak. A népe kormányzatára vonatkozó jövendölésekre világosságot derített. Amiképpen az arany jobb a bronznál vagy a réznél, az ezüst jobb á vasnál, a bronz jobb a fánál, a vas a kőnél, úgy van ez e kép beteljesedésével is: A civakodások, szócsaták és viszálykodások helyett, amelyek rendszerint uralkodtak, amikor még a szolgák megválasztásánál a demokratikus módszereket alkalmaztuk, most Jehova Krisztus Jézus útján határozza meg a szervezetében való szolgálatra a „művezetőt“, illetve felvigyázót, tisztviselőt vagy szolgát a békesség, jólét és igazságosság számára, s mindannyian békességben és egyetértésben kell együtt lakozzanak és együtt működjenek. A szolgák választásánál való vetélkedés helyett s a mestert játszó vagy a magukat magasztaló emberek uralma helyett most Krisztus Jézus uralkodik mint Jehova nagy képviselője, s a szolgái mindannyian teljes összhangban kell legyenek vele. Vigyázzanak magukra az összes viszálykodók és zavarcsinálók! Az ilyenek számára most, nincs hely az Úr szervezetében. Jehova teokratikus kormánya most teljes hatalommal rendelkezik Isten népe fölött, s minden térd hajoljon meg Jehova nagy Prófétája, Királya és Bírája előtt, s minden nyelv örömmel vallja, hogy
Krisztus Jézus Úr, Király és Uralkodó — Isten, az Atyja dicsőségére! (Filippi 2 :10, 11) A templomsereg összes tagjai egyek Krisztus Jézusban, és ’az ő templomában mindenki az ő dicsőségéről beszél‘. Jehova hű szolgái biztosan nyugszanak a mindenható Isten kezében, és meg van írva felőlük: „Vígadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön! Isten dicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben!“ — 149. zsoltár 5, 6.
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 június 15.)
„Mily szépek a hegyeken az örömmondó lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást
hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! felemelik szavakat,
ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Jehova Siont!“
