Oldal:Malakiás-2-3-rész-1937.djvu/9

49

angyala útján, akik az ő akaratának cselekvésére szentelték magukat s így a királyság örököseivé lettek: „És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat és ki- s bejárást engedek neked ez itt állók között." — Zakariás 3:6, 7

³⁴ Ezek az ellenfelek jámbor és ünnepélyes arccal jelennek meg az emberek előtt, magukhoz és másokhoz is így szólva: „mi haszna, hogy alázatosan (fekete ruhában) járunk a Seregeknek Ura előtt" (illetve, hogy porig alázkodunk, mint a Zakariás 7:1—7-ben ecsetelt kétszínű társaság). Úgy néznek ki, mint azok a képmutatók, akikről az Úr beszélt, akik kiforgatták szemeiket és jámbor arcot vágtak, hogy az emberek rájuk nézzenek; „de a jutalmukat is megkapták", mond az Úr. (Máté 6:16) Ezek sohasem jutottak be az Úr örömébe, mert még csak soha meg sem értették Jehova nevének tisztázását. „Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén." (Mózes V. 28:47) Nem látják, hogy most volna az ideje örömteli szívvel szolgálni az Úrnak parancsa szerint. „Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást-tevő ajkaknak gyümölcsét." — Zsidók 13:15.

³⁵ Malakiás napjaiban bizonyos izraeliták megszabadultak, akik Babilon fogságába voltak hurcolva. Akik visszatértek és az Isten szellemével bírtak és Istenhez ragaszkodtak, újonnan építették a templomot. De voltak köztük, akik a munkából nem vették ki részüket és irigykedtek azon rokonaikra, akik a maguk részéről az építkezés alkalmait felhasználva, abban örömüket találták. Ezek a zúgolódók mondták a maguk részéről: „Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek és megszabadulnak, noha kísértik az Istent." — Malakiás 3:15

³⁶ Most pedig vegyük figyelembe hogyan mutatják a prófécia e részének teljesülését az események, melyek az úr templomához jövetele után következtek be. Amidőn az Úr Jehova előtt az utat elkészítette, nagyon sokan vallották magukat a „jelen igazságban levőknek", főképpen 1914-ben volt ez az eset. Sokan, akik akkor az igazságban-levőknek nevezték magukat, amint mondani szokták „készen voltak, hogy elragadtassanak" és haladéktalanul várták a mennybevitelüket, hogy a világ kormányzásában segítséget nyújtsanak. 1914 eljött és el is múlt, de ők még mindig a földön voltak. Újbó felülvizsgálták a piramis méréseit Egyiptomban és egy későbbi dátumot állapítottak meg a mennybemenetelre nézve. S amidőn az a dátum is eltelt, még akkor is a földön voltak. Tanítóiktól azt tanulták, hogy a nemzetek ideje 1914-ben letelt; de azt láták, hogy a törvényszegők még mindig felül vannak kereszténységszerte és nagyon is jól megy nekik, holott azzal szemben ők, akik már 1914-ben el voltak készülve a mennyország számára, még mindig nem dicsőíttettek meg. Így megcsalódva érezték magukat. 1918-ban az Úr a templom megítéléséhez kezdett és az őszintéket a nemőszintéktől elválasztotta. Egy részük felismerte

az Úr szolgálatának kiváltságát, örvendett ennek a kiváltságnak és erősen dicsekedett az Úrral, nem azonban valamely teremtménnyel. Mások ellenben a szolgálat semilyen kiváltságát sem látták meg, s nem is akartak abban résztvenni, s amidőn arra ráeszméltek, hogy az Úr őket félreállította, így kezdtek beszélni tévesen a hű szolga osztályról: „boldogoknak hirdetjük a kevélyeket". De a valóságban nem hitték el, hogy, akiket irigyelnek, azok tényleg boldogok lennének. Mert ezek a zúgolódók és elégedetlenek, akik egy bizonyos módszert fektettek fel, mely szerint az Úr munkáját végezni kellene és azt azon „szabadságnak nevezték, mellyel Krisztus megszabadította" őket s azt beszélték, hogy boldogak, holott tényleg nem voltak boldogak. Aztán a hű osztályhoz tartozók közül elégedetlenségre igyekeztek bírni másokat s felszólították, csatlakozzanak hozzájuk és legyenek „függetlenek". A hűségesek körülbelül 1922-ben kezdték felismerni, hogy az Úr templomához jött, s nem csupán boldogok voltak, de örvendtek is annak. (118. zsoltár 21—25) Kevés idő múlva az Úr feltárta a hívek, előtt, hogy Sátán kivettetett a mennyekből és az ő szervezete, Babilon, a mennyből lehullott s most az egész a földre került. Ez az igazság fokozott örömmel töltötte el a hűségesek szívét. Bementek az Úr Jézus örömébe és örvendtek, hogy Jehova nevének tisztázásában közreműködhetnek. (Jelenések 12:12; Máté 25:21) Mivel ezen igazságokkal szemben a templomon nem dolgozók (következőleg nem is lehetnek a templom részei) vakok voltak, ez csak fokozta szívükben az irigységet és verni kezdték testvéreiket és a világgal kezdtek összevegyülni. Ezek alkotják a „gonosz szolgának" nevezett osztályt (Máté 24:49) és teljesen vakok lettek.

³⁷ Az Isten ellen zúgolódók ezen osztálya, amely a mennybevitelét várta, ámde a földön maradt, mondotta: „hiszen gyarapodnak, noha gonoszságot űznek". Irigykedve a hű és bölcs szolga örömben való gyarapodását látva, amely Istenünk bosszúállása napját, a király jelenlétét és országát hirdeti, azt mondták és mondják még mindig: megszabadulnak, noha kísértik az Istent". Nem tudják megérteni — s ezért nem is tudnak örvendeni neki —, hogy a hívek „megpróbálták Istent (de nem kísértették), amint arra őket felszólította, hogy az egész tizedet beszolgáltassák az ő tárházába. Az elégedetlenek emiatt nem részesültek az áldásokban, amelyek a hűségesekre következtek. A zúgolódók tulajdonképpen mindig úgy nyilatkoztak, hogy a keresztény helyes viselkedése, hogy semmi olyasmit se mondjon, ami e világ tényezőit, — kik tényleg az ördög helytartói — bánthatná. Ezek a zúgolódók nem veszik eszükbe, amit Isten Faraónak, az ördög helytartójának, következőleg magának az ördögnek mondott, nevezetesen: „Hogy a kitűzött ideig meghagyta, amely időben azonban kifejezésre juttatja hatalmát és bizonyságtevőit a földre küldi és hirdettetni fogja nevét Sátán szervezetének Armageddonban való megsemmisítése előtt." (Mózes II. 9:16) A zúgolódók nem vették észre, hogy Jehova a hű maradékot Babilonból, Sátán szervezetéből kiszabadította és Sionba, Jehova szervezetébe vitte és Krisztusban függetlenítette, a Felséges rejtekébe, nevezetesen Isten templomába hozván őket; s hogy a hívek a templomban az Úr