„Oldal:W1936.05-hu.djvu/12” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „92 a kijelentését azonban nem lehet így magyarázni a a katolikus felfogás e tekintetben teljesen téves és nem bizonyítható. • Jól tudjuk, hogy Jézusfentid…”)
 
 
(4 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
92
+
{{raw:data:ai|2|92|}}
a kijelentését azonban nem lehet így magyarázni
+
{{raw:data:c|
a a katolikus felfogás e tekintetben teljesen téves
+
{{raw:data:p|c|a kijelentését azonban nem lehet így magyarázni s a katolikus felfogás e tekintetben teljesen téves és nem bizonyítható.}}
és nem bizonyítható.
+
{{raw:data:p|4|4-6|Jól tudjuk, hogy Jézus fentidézett szavainak a következő a helyes értelme: Itt magáról Jézus Krisztusról és nem Péter apostolról van szó és Isten egyházának vagy gyülekezetének fejére, Krisztusra utal nempedig a kat. „egyházra". Jézus Péterhez intézte ezt a kérdést: „És ti kinek tartotok engem?" Simon Péter pedig monda: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Akkor mondotta Jézus Péternek: „Ezt nem test és vér jelentette meg neked, hanem az én Atyám, aki a mennyben van.". Mit jelentett meg? Péternek meg lett jelentve, hogy Jézus Krisztus a felkent király. Ezután mondotta az Úr Jézus: „Én is mondom neked, hogy te Péter vagy (egy ember, akit Péternek hívnak), s ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat és a pokol (hades) kapui sem vesznek diadalmat rajta." — Máté 16:15—18}}
Jól tudjuk, hogy Jézusfentidézett szavainak a
+
{{raw:data:p|5|4-6|Jehova Isten a „nagy kősziklának" van nevezve. (Mózes V. 32:4) Dániel 2:44, 45-ben kimutatja az írás, hogy Jehova egy követ, sziklát vesz ki az ő szervezetéből, aki a Jézus Krisztus, s az a kő addig fog nevekedni, amíg az egész földet betölti és a világot kormányozni fogja. A Jézus által említett szikla Krisztus, akit Jehova választott s kent fel s akire rábízta a gyülekezetnek, Isten királyi házának felépítését. Meg van írva, hogy Jehova Isten az Úr Jézus Krisztus Atyja. Őt mindeneknél feljebb emelte s „mindent az Ő (Krisztus) lábai alá vetett s mindeneknek (a gyülekezetnek is) fejévé őt rendelte, amely az ő teste és teljessége őneki." (Eefezus 1:22, 23) Az igaz egyházat Ő, Jézus Krisztus építi fel s annak ő maga az alapja. A gyülekezetről és Jézus Krisztusról áll megírva: „Akiben az egész test (Krisztus) összerakatván, nevekedik szent templommá az Úrban akiben ti is felépültök Isten szellemének lakhelyévé". — Efezus 2:21, 22.}}
következő a helyes értelme: Itt magáról Jézus
+
 
Krisztusról és nem Péter apostolról van szó és
+
{{raw:data:s|Valótlanságok}}
Isten egyházának vagy gyülekezetének fejére,
+
{{raw:data:p|6|4-6|A r. kat. intézmény azt állítja, hogy csupán őmaga jogosult a Biblia magyarázására s mivel teljesen hozzáférhetett a Szentírás textusaihoz, értenie kellene Jézusnak Péterhez intézett szavait is s kétségtelenül érti is; de azokat a szavakat számítással elferdítette, azt állítván, hogy Péter az „egyház" alapja s azon az alapon épül fel az egyház. E szöveg téves alkalmazása alapján a r. kat. szervezet nagy hazugságot állított fel Isten nevének gyalázására s így akarta eltulajdonítani azt, ami az Istent és Krisztust illeti meg. A legcsekélyebb utalás sem mutatja, hogy Isten egyháza valaha is Péteren lesz felépítve. Sem arra nézve, hogy Péter volt az első pápa. Péternek sohasem voltak utódai; következőleg minden oly igény, amely szerint valaki magát „pápának" akarja titulálni, s minden oly állítás, hogy a pápa Péternek az utóda, további nagy valótlanság Isten nevének gyalázására. Ugyancsak hasonló valótlanság az is, mintha az elhunytak tisztítótűzben lennének s a papok meg tudják szabadítani az elhunytakat szenvedéseiktől; ez a hazugság nagy jövedelmi forrás volt e rendszer számára. A r. kat. hierarchia az ördög létesítménye, ő létesítette}}|
Krisztusra utal .nempedig a kát. „egyházra". Jé¬
+
{{raw:data:p|c| ezt az istentelen intézményt és szervezte Jehova nevének gyalázására; s mivel ez a szervezet az ősi csaló által lett létesítve (János 8:44), tehát csakis hazugságokon épülhetett fel. Amidőn a nép értesítést nyer Jehova Isten azon szándékáról, hogy ő a sátáni szervezet látható és láthatatlan részét is el fogja pusztítani, a római katolikus hierarchia így szól: „Ezek a Bibliaversek nem vonatkoznak reánk, mivel mi (a hierarchia) szövetséget kötöttünk a halállal és a pokollal. A pokol nem diadalmaskodhatik felettünk." Most az elvitathatatlan tényekre való tekintettel láthatjuk, miért íratta prófétái útján Jehova a modern filiszteusokról, illetve a római katolikus szervezetről, amelyben gúnyolódók kormányoznak, a következő prófétai szavakat: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben (a kereszténység közt) lakik! Mert így szóltok: frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jön, nem ér el minket; mert a hazugságot választottuk oltalmunkkul és csalásban rejtőztünk el". (Ézsaiás 28:14,15) Így magyarázza meg az Úr, hogy a modern filiszteusok szervezete Sátánnak a létesítménye. Ezen említett prófécia 15. verse határozottan megerősíti, amit a római katolikus hierarchia állít magáról. A római katolikus állítások menedékhelye Isten szerint a hazugságok tömkelege. Jehova Isten el akarja pusztítani a hazugságok menedékhelyét, ha igen, mikor fogja elpusztítani?}}
zus Péterhez intézte ezt a kérdést: „És ti kinek
+
{{raw:data:p|7|Erre a kérdése Jehova Isten prófétája útján nyomban az utána következő versben válaszol: „Ezért így szól az Úr Isten: ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, ki benne hisz, az nem fut." (Ézsaiás 28:16) Ez a kijelentés Jehova hű fölkentjeihez szól, akik benne bíznak és neki szolgálnak. Ezeknek mondja, nem kell félénken futniok, ha hívek Istenhez, s nem kell felizgulniok és az Úr elé vágniok, hanem várjanak nyugodtan az Úrra, mert ő a kitűzött időben cselekedni fog; e tekintetben akkor fog cselekedni, amidőn a szegletkövet Sionban elhelyezte, illetve amidőn Jézus Krisztust trónjára helyezi, akkor fog határozottabban és visszavonhatatlanul támadást intézni a hazugságok ellen. 1918-ban történt, amidőn Jehova királyi szervezetében (házában) a szegletkövet és az alapkövet, Jézus Krisztust elhelyezte. Akkor kezdett Sion megépítéséhez, amennyiben az értékes követ, Jézus Krisztust, a megkoronázott királyt az élre helyezte; ez az értékes szegletkő, a király „botránkozás köve" lesz a képmutató vallás képviselői számára. (Ézsaiás 8:14, 15) Ezeknek a képmutatóknak, akik Jehova Isten szolgáinak nevezik magukat, holott valóban az ördögnek szolgálnak, a római katolikus hierarchia a feje. A szegletkő elhelyezése állapítja meg az időt, amidőn az Úr hozzá fog kezdeni ezen istentelen szervezettel való leszámolásához.}}
tartotok engem7" Simon Péter pedig monda: Te
+
{{raw:data:p|8|Jehova előre megmondotta, hogy a kétszínű felekezeti intézmények meg fogják vetni Krisztust, a királyt és ez a megvetés főképpen abban az időben fog láthatóvá válni, amidőn a „szegletkő" Sionban elhelyezést nyer. „A kő, amelyet az építők elvetettek, a szeglet feje lett." (118. zsoltár}}}}
vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Akkor mondotta
 
Jézus Péternek: „Ezt nem test és vér jelentette
 
meg neked, hanem az én Atyám, aki a mennyben
 
van.". Mit jelentett meg? Péternek meg lett jelent¬
 
ve, hogy Jézus Krisztus a felkent király. Ezután
 
mondotta az Úr Jézus: „Én is mondom neked,
 
hogy te Péter vagy (egy ember, akit Péternek
 
hívnak), s ezen a kősziklán építem fel az én egy¬
 
házamat és a pokol (hades) kapui sem vesznek
 
diadalmat rajta." — Máté 16 :15—18
 
Jehova Isten a „nagy kősziklának" van nevez¬
 
ve. (Mózes V. 32 : 4) Dániel 2 : 44, 45-ben kimu¬
 
tatja az írás, hogy Jehova egy követ, sziklát vesz
 
ki az ő szervezetéből, aki a Jézus Krisztus, s az
 
a kő addig fog nevekedni, amíg az egész földet
 
betölti és a világot kormányozni fogja. A Jézus
 
által említeti szikla Krisztus, akit Jehova válasz¬
 
tott s kent fel s akire rábízta a gyülekezetnek, Is¬
 
ten királyi házának felépítését. Meg van írva,
 
hogy Jehova Isten az Ür Jézus Krisztus Atyja
 
Öt mindeneknél feljebb emelte-s „mindent az Ö
 
(Krisztus) lábai alá vetett s mindeneknek (a gyü¬
 
lekezetnek is) fejévé öt rendelte, amely az ö tes¬
 
te és teljessége őneki." (Eefezus 1 : 22, 23) Az
 
igaz egyházat ö, Jézus Krisztus építi fel s annak
 
ö maga az alapja. A gyülekezetről és Jézus Krisz¬
 
tusról áll megírva: „Akiben az egész test (Krisz¬
 
tus) összerakatván, nevekedik szent templommá
 
az Úrban akiben ti is felépültök Isten szellemének
 
lakhelyévé". — Efezus 2 : 21, 22
 
Valótlanságok
 
A r. kát. intézmény azt állítja, hogy csupán
 
őmaga jogosult a Biblia magyarázására s mivel
 
teljesen hozzáférhetett a Szentírás textusaihoz,
 
értenie kellene Jézusnak Péterhez intézett szavait
 
is s kétségtelenül érti is; de azokat a szavakat szá¬
 
mítással elferdítette, azt állítván, hogy Péter az
 
„egyház" alapja s azon az alapon épül fel az egy¬
 
ház. E szöveg téves alkalmazása alapján a r. kát.
 
szervezet nagy hazugságot állított fel Isten nevé¬
 
nek gyalázására s így akarta eltulajdonítani azt,
 
ami az Istent és Krisztust illeti meg. A legcseké¬
 
lyebb utalás sem mutatja, hogy Isten egyháza va¬
 
laha is Péteren lesz felépítve. Sem arra nézve,
 
hogy Péter volt az első pápa. Péternek sohasem
 
voltak utódai; következőleg minden oly igény,
 
amely szerint valaki magát „pápának" akarja ti¬
 
tulálni, s minden oly állítás, hogy a pápa Péter¬
 
nek az utóda, további nagy valótlanság Isten ne¬
 
vének gyalázására. Ugyancsak hasonló valótlan¬
 
ság az is, mintha az elhunytak tisztítótűzben len¬
 
nének s a papok meg tudják szabadítani az elhuny¬
 
takat szenvedéseiktől; ez a hazugság nagy jöve¬
 
delmi forrás volt e rendszer számára. A r. kát.
 
hierarchia az ördög létesítménye, ő létesítette
 
ezt az istentelen intézményt és szervezte Jehova
 
■nevének gyalázására; 3 mivel ez a szervezet az ősi
 
csaló által lett létesítve (János 8 : 44), tehát csa¬
 
kis hazugságokon épülhetett fel. Amidőn a nép ér¬
 
tesítést nyer Jehova Isten azon szándékáról, hogy
 
ö a sátáni szervezet látható és láthatatlan részét
 
is el fogja pusztítani, a római katolikus hierarchia
 
így szól: „Ezek a Biblia-versek nem vonatkoznak
 
reánk, mivel mi (a hierarchia) szövetséget kötöt¬
 
tünk a halállal és a pokollal. A pokol nem diadal-
 
maskodhatik felettünk." Most az elvitathatatlan
 
tényekre való tekintettel láthatjuk, miért íratta
 
prófétái útján Jehova a modem filiszteusokról,
 
illetve a római katolikus szervezetről, amelyben
 
gúnyolódok kormányoznak, a következő prófétai
 
szavakat: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét csú¬
 
foló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Je¬
 
ruzsálemben (a kereszténység közt) lakik! Mert
 
így szóltok: frigyet kötöttünk a halállal, a sírral
 
meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat
 
ha jön, nem ér el minket; mert a hazugságot vá¬
 
lasztottuk oltalmunkkul és csalásban rejtőztünk
 
el". (Ézsaiás 28 :14,15) így magyarázza meg az
 
Úr, hogy a modem filiszteusok szervezete Sátán¬
 
nak a létesítménye. Ezen említett prófécia 15. ver¬
 
se határozottan megerősíti, amit a római katoli¬
 
kus hierarchia állít magáról. A római katolikus
 
állítások menedékhelye Isten szerint a hazugsá¬
 
gok tömkelegé. Jehova Isten el akarja pusztítani
 
a hazugságok menedékhelyét, ha igen, mikor fog¬
 
ja elpusztítani7
 
’Erre a kérdése Jehova Isten prófétája útján
 
nyomban az utána következő versben válaszol:
 
„Ezért így szól az ür Isten: ímé, Sionban egy
 
követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkö¬
 
vet, erős alappal, ki benne hisz, az nem fut." (É-
 
zsaiás 28 :16) Ez a kijelentés Jehova hű fölkent¬
 
jeihez szól, akik benne bíznak és neki szolgálnak.
 
Ezeknek mondja, nem kell félénken futniok, ha
 
hívek Istenhez, s nem kell felizgulniok és az Úr
 
elé vágniok, hanem várjanak nyugodtan az Úrra,
 
mert ő a kitűzött időben cselekedni fog; e tekin¬
 
tetben akkor fog cselekedni, amidőn a szegletkö¬
 
vet Sionban elhelyezte, illetve amidőn Jézus Krisz¬
 
tust trónjára helyezi, akkor fog határozottabban
 
és visszavonhatatlanul támadást intézni a hazug¬
 
ságok ellen. 1918-ban történt, amidőn Jehova ki¬
 
rályi szervezetében (házában) a szegletkövet és
 
az alapkövet. Jézus Krisztust elhelyezte. Akkor
 
kezdett Sión megépítéséhez, amennyiben az érté¬
 
kes követ, Jézus Krisztust, a megkoronázott ki¬
 
rályt az élre helyezte; ez az értékes szegletkő, a
 
király „botránkozás köve" lesz a képmutató val¬
 
lás képviselői számára. (Ézsaiás 8 :14,15) Ezek¬
 
nek a képmutatóknak, akik Jehova Isten szolgái¬
 
nak nevezik magukat, holott valóban az ördög¬
 
nek szolgálnak, a római katolikus hierarchia a fe¬
 
je. A szegletkő elhelyezése állapítja meg az időt,
 
amidőn az Úr hozzá fog kezdeni ezen istentelen
 
szervezettel való leszámolásához.
 
8 Jehova előre megmondotta, hogy a kétszínű
 
felekezeti intézmények meg fogják vetni Krisz¬
 
tust, a királyt és ez a megvetés főképpen abban az
 
időben fog láthatóvá válni, amidőn a „szegletkő"
 
Sionban elhelyezést nyer. „A kő, amelyet az épí¬
 
tők elvetettek, a szeglet feje lett." (118. zsoltár
 

A lap jelenlegi, 2024. június 29., 11:52-kori változata

A lap korrektúrázva van


92
a kijelentését azonban nem lehet így magyarázni s a katolikus felfogás e tekintetben teljesen téves és nem bizonyítható.
4 Jól tudjuk, hogy Jézus fentidézett szavainak a következő a helyes értelme: Itt magáról Jézus Krisztusról és nem Péter apostolról van szó és Isten egyházának vagy gyülekezetének fejére, Krisztusra utal nempedig a kat. „egyházra". Jézus Péterhez intézte ezt a kérdést: „És ti kinek tartotok engem?" Simon Péter pedig monda: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Akkor mondotta Jézus Péternek: „Ezt nem test és vér jelentette meg neked, hanem az én Atyám, aki a mennyben van.". Mit jelentett meg? Péternek meg lett jelentve, hogy Jézus Krisztus a felkent király. Ezután mondotta az Úr Jézus: „Én is mondom neked, hogy te Péter vagy (egy ember, akit Péternek hívnak), s ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat és a pokol (hades) kapui sem vesznek diadalmat rajta." — Máté 16:15—18
5 Jehova Isten a „nagy kősziklának" van nevezve. (Mózes V. 32:4) Dániel 2:44, 45-ben kimutatja az írás, hogy Jehova egy követ, sziklát vesz ki az ő szervezetéből, aki a Jézus Krisztus, s az a kő addig fog nevekedni, amíg az egész földet betölti és a világot kormányozni fogja. A Jézus által említett szikla Krisztus, akit Jehova választott s kent fel s akire rábízta a gyülekezetnek, Isten királyi házának felépítését. Meg van írva, hogy Jehova Isten az Úr Jézus Krisztus Atyja. Őt mindeneknél feljebb emelte s „mindent az Ő (Krisztus) lábai alá vetett s mindeneknek (a gyülekezetnek is) fejévé őt rendelte, amely az ő teste és teljessége őneki." (Eefezus 1:22, 23) Az igaz egyházat Ő, Jézus Krisztus építi fel s annak ő maga az alapja. A gyülekezetről és Jézus Krisztusról áll megírva: „Akiben az egész test (Krisztus) összerakatván, nevekedik szent templommá az Úrban akiben ti is felépültök Isten szellemének lakhelyévé". — Efezus 2:21, 22.


Valótlanságok
6 A r. kat. intézmény azt állítja, hogy csupán őmaga jogosult a Biblia magyarázására s mivel teljesen hozzáférhetett a Szentírás textusaihoz, értenie kellene Jézusnak Péterhez intézett szavait is s kétségtelenül érti is; de azokat a szavakat számítással elferdítette, azt állítván, hogy Péter az „egyház" alapja s azon az alapon épül fel az egyház. E szöveg téves alkalmazása alapján a r. kat. szervezet nagy hazugságot állított fel Isten nevének gyalázására s így akarta eltulajdonítani azt, ami az Istent és Krisztust illeti meg. A legcsekélyebb utalás sem mutatja, hogy Isten egyháza valaha is Péteren lesz felépítve. Sem arra nézve, hogy Péter volt az első pápa. Péternek sohasem voltak utódai; következőleg minden oly igény, amely szerint valaki magát „pápának" akarja titulálni, s minden oly állítás, hogy a pápa Péternek az utóda, további nagy valótlanság Isten nevének gyalázására. Ugyancsak hasonló valótlanság az is, mintha az elhunytak tisztítótűzben lennének s a papok meg tudják szabadítani az elhunytakat szenvedéseiktől; ez a hazugság nagy jövedelmi forrás volt e rendszer számára. A r. kat. hierarchia az ördög létesítménye, ő létesítette
ezt az istentelen intézményt és szervezte Jehova nevének gyalázására; s mivel ez a szervezet az ősi csaló által lett létesítve (János 8:44), tehát csakis hazugságokon épülhetett fel. Amidőn a nép értesítést nyer Jehova Isten azon szándékáról, hogy ő a sátáni szervezet látható és láthatatlan részét is el fogja pusztítani, a római katolikus hierarchia így szól: „Ezek a Bibliaversek nem vonatkoznak reánk, mivel mi (a hierarchia) szövetséget kötöttünk a halállal és a pokollal. A pokol nem diadalmaskodhatik felettünk." Most az elvitathatatlan tényekre való tekintettel láthatjuk, miért íratta prófétái útján Jehova a modern filiszteusokról, illetve a római katolikus szervezetről, amelyben gúnyolódók kormányoznak, a következő prófétai szavakat: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben (a kereszténység közt) lakik! Mert így szóltok: frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jön, nem ér el minket; mert a hazugságot választottuk oltalmunkkul és csalásban rejtőztünk el". (Ézsaiás 28:14,15) Így magyarázza meg az Úr, hogy a modern filiszteusok szervezete Sátánnak a létesítménye. Ezen említett prófécia 15. verse határozottan megerősíti, amit a római katolikus hierarchia állít magáról. A római katolikus állítások menedékhelye Isten szerint a hazugságok tömkelege. Jehova Isten el akarja pusztítani a hazugságok menedékhelyét, ha igen, mikor fogja elpusztítani?
7 Erre a kérdése Jehova Isten prófétája útján nyomban az utána következő versben válaszol: „Ezért így szól az Úr Isten: ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, ki benne hisz, az nem fut." (Ézsaiás 28:16) Ez a kijelentés Jehova hű fölkentjeihez szól, akik benne bíznak és neki szolgálnak. Ezeknek mondja, nem kell félénken futniok, ha hívek Istenhez, s nem kell felizgulniok és az Úr elé vágniok, hanem várjanak nyugodtan az Úrra, mert ő a kitűzött időben cselekedni fog; e tekintetben akkor fog cselekedni, amidőn a szegletkövet Sionban elhelyezte, illetve amidőn Jézus Krisztust trónjára helyezi, akkor fog határozottabban és visszavonhatatlanul támadást intézni a hazugságok ellen. 1918-ban történt, amidőn Jehova királyi szervezetében (házában) a szegletkövet és az alapkövet, Jézus Krisztust elhelyezte. Akkor kezdett Sion megépítéséhez, amennyiben az értékes követ, Jézus Krisztust, a megkoronázott királyt az élre helyezte; ez az értékes szegletkő, a király „botránkozás köve" lesz a képmutató vallás képviselői számára. (Ézsaiás 8:14, 15) Ezeknek a képmutatóknak, akik Jehova Isten szolgáinak nevezik magukat, holott valóban az ördögnek szolgálnak, a római katolikus hierarchia a feje. A szegletkő elhelyezése állapítja meg az időt, amidőn az Úr hozzá fog kezdeni ezen istentelen szervezettel való leszámolásához.
8 Jehova előre megmondotta, hogy a kétszínű felekezeti intézmények meg fogják vetni Krisztust, a királyt és ez a megvetés főképpen abban az időben fog láthatóvá válni, amidőn a „szegletkő" Sionban elhelyezést nyer. „A kő, amelyet az építők elvetettek, a szeglet feje lett." (118. zsoltár