Oldal:W1929.07.15-hu.djvu/11

1929 julius 15.

219

mondó hitvallásokkal bíró, számtalan pénzkoldulási módszerekkel dolgozó felekezetei modernista hajlamaikkal, amelyek a bibliának Istentől való ihletettségét tagadják és azt tanítják, hogy az ember nem egy bölcs Istennek, hanem egy vak természeti erőnek, amelyet evoluciónak neveznek, teremtménye, a keresztyénséget képezik, az Ördög, nem pedig az Úr asztalán találhatók.

Jehova Isten Izráel nemzetét választotta ki, amelynek egy különös asztalt terített. Egy különös szövetséget kötött velük, amit nem tett meg semmi más nemzettel. Ennek a népnek különös ígéreteket tett, egy különös reményt tárt eléjük és különös jutalmat ígért nekik, hogyba szövetségüket hűen megtartják. Izráel egy kiválasztott nép volt. Isten ennek a népnek ezt mondotta: „Ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lésztek nékem valamennyi nép közt az enyéim, mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép." — 2. Mózes 19:5, 6.

Mindazok a remények, ígéretek és áldások, amelyek ezzel a szövetséggel kapcsolatban megneveztettek, voltak asztaluknak eledelei. Nem volt más nemzetnek joga a földön, hogy arról egyen. Jehova ezen különös kegye azonban felfuvalkodottá tette a zsidó nemzetet, úgyhogy magukat többnek érezték a többi népeknél és büszkék lettek. Ezen büszkeségük és önhíttségük folytán szakadt meg az ő szövetségük. Amint a próféta kijelenti, Izráel gyermekei „más istenekkel paráználkodtak" és „minden zöld fa alatt oltárt emeltek Baálnak." Jehova Istent elhagyták és az Ördög asztalához ültek. Baált imádták és Belzebub, az ördögök fejedelme vagyis maga az Ördög szolgálta ki az ő asztalukat. Dávid ama zsidók gőgjéről és bukásáról szólva ezt mondja: „Legyen az ő asztaluk elöttük tőrré és a bátorságosoknak hálóvál (69. zsoltár 23) Pál ezt az íráshelyet idézve, azt Izráelre alkalmazza. Lásd Róma 11:9-et!

A gazdag ember, aki bíborba és patyolatba volt öltözve és minden napon bőségben élt (az Úrnak a Lukács 16:19-31-ben feljegyzett példázatra gondolunk), a zsidó nemzetet ábrázolja, amint az az Úr által számára különösen megkészített asztalnál ült. A koldus, aki tele volt kelevényekkel és a gazdag kapujában feküdt, a hívő nem-zsidókat ábrázolja, mint amilyen a szíriai Námán, a zarpáti özvegy és a szír-főniciai asszony volt, akik azon kegy (étel, áldások) morzsáiért rimánkodtak, amelyek a gazdag asztalán voltak. Amikor a kananeus asszony arra kérte az Úr Jézust, hogy leányát gyógyítsa meg, ő ezt felelte neki: „Én nem küldettem; csak Izráel házának eltévedt juhaihoz." Ez világosan azt mutatja, hogy a gyógyítás áldása különösen csak a zsidókat illette. Ez meg volt ígérve nekik az ő szövetségükben, de az ő gögjük és hitetlenségük ennek az áldásnak élvezésétől távoltartotta őket. Annak az asszonynak ezt mondotta Jézus: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek vetni." (Máté 15:26) Most meg figyeljük meg csak, hogy mit felelt az asszony: „Úgy van, Uram, de hiszen az ebek is esznek a morzsalékból, amik az ő uroknak asztaláról aláhullank." Itt volt egy ebhez hasonlított nem-zsidó nő, aki Izráel asztaláról lehulló morzsalékokért esedezett. Ez a magyarázat teljesen szétrobbantja az örökgyötrelemnek az ezen példázatra felépített rögeszméjét.

Az Úr az ő első eljövetelekor a nagy vallásvezetőket, akik magukat Jehova imádóinak vallották, valójában az ördögök asztalánál találta. Lángoló szavakban és maró gúnnyal ostorozta azokat a képmutatókat, mondván: „Ti az Ördög-atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni." — János 8:44.

Egy igen szép példázatban, amely Máté 22-ben van megörökítve, Jehova egy királynak van ábrázolva, „aki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának, de nem akarnak vala eljöni. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Imé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre! „Mit jelent ez a példázat? Azt jeleníti, hogy Jehova Isten a keresztyén korszak alatt, a Megváltó halála óta 144000 személyt meghívott, hogy a Bárány menyasszonyává legyenek. Egy különös szövetséget kötött velük, különös ígéreteket tett nekik, különös reményt adott nekik, különös gondoskodásról és érdekeik gondviseléséről biztosította őket, úgyhogy minden javukra fog válni. A „dicsőség, tisztesség és halhatatlanság" különös jutalmát ígérte meg nekik, hogyha mindhalálig hűeknek bizonyulnak. Az első feltámadásban való részességet ígérte meg nekik, azt, hogy az Úrhoz lesznek hasonlóak, hogy meg fogják Öt látni, amint van, vele fognak élni és vele fognak uralkodni a föld felett ezer esztendeig. Ezek az igéretek és reménységek képezik az ő „asztalukat". Ezen asztal eledelei számukra és senki más számára nincsenek rendelve. Ezek az ígéreték egy kiválasztott, kicsiny nyájnak adattak; kizárólag a győzedelmeseket, a mindhalálig hűeket illetik.

Dávid erről a kiválasztott osztályról beszél, amikor ezt mondotta: „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt." (28. zsoltár 5) A hűek ezen különös osztályának Jézus ezt az ígéretet adta: „Adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban és üljetek királyi székekben, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét." (Lukács 22:29, 30) Milyen csodálatos egy ígéret ez! Ebből láthatjuk, hogy az Úr asztalánál való hű részvétel arra fog minket jogosítani, hogy vele az ő királyságában ünnepeljünk, vagyis áldásaiban és királyságbeli munkájában résztvehetünk. Minden más asztalt Ésaiás próféta a 28. fejezet nyolcadik versében így ír le: „Minden asztal telve van undok okádással, úgyhogy hely sincs anélkül."

Az Ördög asztalán az undok okádás és mocsok nem más, mint a hamis, istentgyalázó tanok, Jehova Istennek és igéje ihlettségének és igazságának megrágalmazásai.

W. T. 1929 junius 1.