„Oldal:HU W1936.06.djvu/18” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Korrektúrázva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
méltó a világ”; ugyanígy mondható most is azokról, akik a mostani időben az üldöztetések közt Istenhez híven, szilárdan és állhatatosan állanak, hogy nem volt méltó reájuk a világ.}}
 
méltó a világ”; ugyanígy mondható most is azokról, akik a mostani időben az üldöztetések közt Istenhez híven, szilárdan és állhatatosan állanak, hogy nem volt méltó reájuk a világ.}}
 
{{raw:data:p|42|41-42|Az ördög az összes elvetemült és kegyetlen képviselőket Jézus ellen csődítette, arra akarván kényszeríteni, hogy Atyjának üzenetét ne tudassa az emberekkel. Jézus azonban állhatatos volt és mindenkor hűségesnek bizonyult. Lázítással s árulással vádolták, bizonyítékok híján is elítélték és a politikai uralkodók gyalázatos halálba küldték a vérszomjas papság, az ördög szemmellátható képviselőinek kívánságára. Jézus megőrizte hűségét és állhatatosságát s ezért adományozta neki Isten a „Hű és Igazságos” címet. Jézus arra figyelmeztette követőit, hogy hasonló üldözések fognak reájuk következni. (János 15:19, 20) Isten engedi az ördögnek ezen kegyetlen üldözések folytatását, amíg letelik az ideje, s így nyílik alkalma az embernek ártatlanságának kimutatására és bizonyítására, hogy az ördög hazug volt, s így vehet részt az ember Isten nevének tisztázásában. Miközben Isten szövetséges népe átmegy ezen borzasztó megpróbáltatásokon, Isten nem szűnik meg ígéretével, hogy „megőrzi, a híveket az Úr (31. zsoltár 23).” A hűtleneknek azonban el kell pusztulniok.}}
 
{{raw:data:p|43|43-44|Most elérkezett a döntő próba Isten népe számára; mert az ördög tudja, hogy kevés az ideje a peres ügy végleges eldőltéig. A hűtlenek meg fognak alkudni és kikerülik a szóbanforgó ügyet. A hívek és igazak ellenben változatlanul, rendületlenül és szilárdan fognak állani, arra való tekintet nélkül, hogy mit cselekesznek velük az emberek. Nem fognak embertől félni, aki csak megölni tudja őket; hanem Istent fogják félni, aki az ő létezésüket is meg tudja szüntetni. Nem fogják megtagadni az Urat, s nem fognak eltávozni az ő szervezetétől, hanem híven és igazságosan megállanak s részesülni fognak az ő elismerésében. (Máté 10:26—35) Azoknak, akik az Úr mellett állanak s vele ennek következtében szövetségben vannak, mondja Jézus: „Ne félj semmit azoktól, amiket szenvedni fogsz; ímé az ördög közületek némelyeket börtönre fog vetni, hogy próbára tétessetek, és szorongatástok leszen tíz napig. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” — Jelenések 2:10}}
+
{{raw:data:p|43|43-44|Most elérkezett a döntő próba Isten népe számára; mert az ördög tudja, hogy kevés az ideje a peres ügy végleges eldőltéig. A hűtlenek meg fognak alkudni és kikerülik a szóbanforgó ügyet. A hívek és igazak ellenben változatlanul, rendületlenül és szilárdan fognak állani, arra való tekintet nélkül, hogy mit cselekesznek velük az emberek. Nem fognak embertől félni, aki csak megölni tudja őket; hanem Istent fognak félni, aki az ő létezésüket is meg tudja szüntetni. Nem fogják megtagadni az Urat, s nem fognak eltávozni az ő szervezetétől, hanem híven és igazságosan megállanak s részesülni fognak az ő elismerésében. (Máté 10:26—35) Azoknak, akik az Úr mellett állanak s vele ennek következtében szövetségben vannak, mondja Jézus: „Ne félj semmit azoktól, amiket szenvedni fogsz; ímé az ördög közületek némelyeket börtönre fog vetni, hogy próbára tétessetek, és szorongatástok leszen tíz napig. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” — Jelenések 2:10}}
 
{{raw:data:p|44|43-44|Ez nem azt jelenti, hogy csupán hinni kell Istenben és Jézus Krisztusban s ragaszkodni kell ezen hithez mindhalálig. Ez sokkal többet jelent, azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fognak ragaszkodni Istenhez és az Úr Jézus Krisztushoz s emellett ki fognak tartani, mégha a halálba is kellene menniök. Hívek lesznek Istenhez és az ő országához, ha semmi zavar sincs, s akkor is, ha sokan reájuk is támadnának szolgálatukban és mindvégig így fognak viselkedni. Hívek maradnak s az üldözések és nyomor közt sem fognak engedni az ördögi befolyásnak s nem fognak megalkudni az ördög szervezetének semmilyen ágával sem. Ártatlanságukat utolsó lélegzetükig meg fogják tartani. Emberek igazságtalan ügyekért is meghaltak már egymás iránt való hűségben. Mennyivel nagyobb kiváltság Istenhez és az ő ügyéhez való hűségben meghalni!}}
 
{{raw:data:p|45|45-47|Jézus Krisztus hű és igaz követője, aki végül Isten országában fog maradni, teljesen szorgalmasan fogja követni Atyjának parancsait és őrizkedni fog s nem fog eltávozni Isten szervezetének törvényeitől. Mivel az ily hűségesek szeretik Istent és az ő törvényét, semmiben sem fognak megbotránkozni s nem fognak elfordulni Istentől és az ő szolgálatától. Gondosan fogják ápolni az ország érdekeinek reájuk bízott részét, még ha oly kicsi is az, megvédik azt s becsületesen végrehajtják az azzal összefüggő kötelességüket. A
 
hű kötelességteljesítéstől való eltérés nincs megtűrve s az emberek előtt való tetszés végett nincs megengedve az alakoskodás, sem a megalkuvás az ördöggel, vagy szervezetének valamely ágával. Minden kötelesség teljesítésében hűség, állhatatosság, változatlanság, rendíthetetlen hűség, igen, így fognak viselkedni.}}
 
{{raw:data:p|46|45-47|Isten kijelentése szerint gyűlöli, aki „a testvérek közt viszályt kelt”. Aki állandóan zúgolódik és panaszkodik Isten szervezetére s állandóan önző kívánságait követi, viszályt kelt a testvérek között. (Példb. 6:16—19; Júdás 16) Az Úr összeszedeti azokat, akik viszályt keltenek és törvénytelenül viselkednek s a külső sötétségre fogja vetni. Ezt máris megmutatta egyesekkel való elbánásában. Isten fiainak, akik az ő elismerését bírni kívánják, békében kell lenniök egymással és a viszálykodásokat kerülniük kell. (133. zsoltár) A nagyobb Dávid trónja fel van állítva s az ítélet most folyamatban van és az Úr házából valók így szólnak: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség (béke) a te palotáidban. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke! Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót te neked!” (122. zsol. 7—9) A hívek és az igazak meg fogják őrizni feddhetetlenségüket s vállvetve fognak állani és harcolni fognak Isten országának örömhíréért, az ország érdekeit ápolni fogják s egymás iránt is, amennyiben az Úristenhez lojálisak és hívek lesznek s ennél fognak kitartani mindvégig. Egy pillanatig sem fognak remegni kísértőik előtt, hanem bátran és szilárdan síkra szállnak az Úrért. Bátorságuk most az ellenség előtt az ellenség közeli pusztulásának a jele lesz viszont a hívek előtt erős bizonyíték lesz a bátorságuk Istentől való megszabadításukra nézve. — Filippi 1:28, 29}}
 
A lap 2020. november 19., 17:31-kori változata

A lap korrektúrázva van

előtt. Akik Istennel szövetségben állnak, nagyon jól tudják, hogy az üdv, védelem, biztonság és áldás csak Istentől származhatik és az ő országától, mástól senkitől sem. Lobogónak és embernek való üdvköszönés, annak való üdvösség tulajdonítását jelenti s ez hűtlenség Istennel szemben. Ez a megpróbáltatás az utóbbi két évben főképpen Németországban szakadt Isten népére. Egyesek elbuktak e megpróbáltatásban, viszont mások hívek és állhatatosak maradtak s inkább elszenvedték a börtönt, verést és halált, mintsem hűtlenséget követtek volna el Istennel és az ő országával szemben. Ezek választották a helyes utat. Az üldözések közt híveknek bizonyult hajdani emberekről az áll megírva, hogy „nem volt reájuk méltó a világ”; ugyanígy mondható most is azokról, akik a mostani időben az üldöztetések közt Istenhez híven, szilárdan és állhatatosan állanak, hogy nem volt méltó reájuk a világ.
42 Az ördög az összes elvetemült és kegyetlen képviselőket Jézus ellen csődítette, arra akarván kényszeríteni, hogy Atyjának üzenetét ne tudassa az emberekkel. Jézus azonban állhatatos volt és mindenkor hűségesnek bizonyult. Lázítással s árulással vádolták, bizonyítékok híján is elítélték és a politikai uralkodók gyalázatos halálba küldték a vérszomjas papság, az ördög szemmellátható képviselőinek kívánságára. Jézus megőrizte hűségét és állhatatosságát s ezért adományozta neki Isten a „Hű és Igazságos” címet. Jézus arra figyelmeztette követőit, hogy hasonló üldözések fognak reájuk következni. (János 15:19, 20) Isten engedi az ördögnek ezen kegyetlen üldözések folytatását, amíg letelik az ideje, s így nyílik alkalma az embernek ártatlanságának kimutatására és bizonyítására, hogy az ördög hazug volt, s így vehet részt az ember Isten nevének tisztázásában. Miközben Isten szövetséges népe átmegy ezen borzasztó megpróbáltatásokon, Isten nem szűnik meg ígéretével, hogy „megőrzi, a híveket az Úr (31. zsoltár 23).” A hűtleneknek azonban el kell pusztulniok.
43 Most elérkezett a döntő próba Isten népe számára; mert az ördög tudja, hogy kevés az ideje a peres ügy végleges eldőltéig. A hűtlenek meg fognak alkudni és kikerülik a szóbanforgó ügyet. A hívek és igazak ellenben változatlanul, rendületlenül és szilárdan fognak állani, arra való tekintet nélkül, hogy mit cselekesznek velük az emberek. Nem fognak embertől félni, aki csak megölni tudja őket; hanem Istent fognak félni, aki az ő létezésüket is meg tudja szüntetni. Nem fogják megtagadni az Urat, s nem fognak eltávozni az ő szervezetétől, hanem híven és igazságosan megállanak s részesülni fognak az ő elismerésében. (Máté 10:26—35) Azoknak, akik az Úr mellett állanak s vele ennek következtében szövetségben vannak, mondja Jézus: „Ne félj semmit azoktól, amiket szenvedni fogsz; ímé az ördög közületek némelyeket börtönre fog vetni, hogy próbára tétessetek, és szorongatástok leszen tíz napig. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” — Jelenések 2:10
44 Ez nem azt jelenti, hogy csupán hinni kell Istenben és Jézus Krisztusban s ragaszkodni kell ezen hithez mindhalálig. Ez sokkal többet jelent, azt jelenti, hogy Jézus Krisztus hű követői az ő kegyelméből szilárdak maradnak és változatlanul fogják szeretni s osztatlanul és állhatatosan fognak ragaszkodni Istenhez és az Úr Jézus Krisztushoz s emellett ki fognak tartani, mégha a halálba is kellene menniök. Hívek lesznek Istenhez és az ő országához, ha semmi zavar sincs, s akkor is, ha sokan reájuk is támadnának szolgálatukban és mindvégig így fognak viselkedni. Hívek maradnak s az üldözések és nyomor közt sem fognak engedni az ördögi befolyásnak s nem fognak megalkudni az ördög szervezetének semmilyen ágával sem. Ártatlanságukat utolsó lélegzetükig meg fogják tartani. Emberek igazságtalan ügyekért is meghaltak már egymás iránt való hűségben. Mennyivel nagyobb kiváltság Istenhez és az ő ügyéhez való hűségben meghalni!
45 Jézus Krisztus hű és igaz követője, aki végül Isten országában fog maradni, teljesen szorgalmasan fogja követni Atyjának parancsait és őrizkedni fog s nem fog eltávozni Isten szervezetének törvényeitől. Mivel az ily hűségesek szeretik Istent és az ő törvényét, semmiben sem fognak megbotránkozni s nem fognak elfordulni Istentől és az ő szolgálatától. Gondosan fogják ápolni az ország érdekeinek reájuk bízott részét, még ha oly kicsi is az, megvédik azt s becsületesen végrehajtják az azzal összefüggő kötelességüket. A hű kötelességteljesítéstől való eltérés nincs megtűrve s az emberek előtt való tetszés végett nincs megengedve az alakoskodás, sem a megalkuvás az ördöggel, vagy szervezetének valamely ágával. Minden kötelesség teljesítésében hűség, állhatatosság, változatlanság, rendíthetetlen hűség, igen, így fognak viselkedni.
46 Isten kijelentése szerint gyűlöli, aki „a testvérek közt viszályt kelt”. Aki állandóan zúgolódik és panaszkodik Isten szervezetére s állandóan önző kívánságait követi, viszályt kelt a testvérek között. (Példb. 6:16—19; Júdás 16) Az Úr összeszedeti azokat, akik viszályt keltenek és törvénytelenül viselkednek s a külső sötétségre fogja vetni. Ezt máris megmutatta egyesekkel való elbánásában. Isten fiainak, akik az ő elismerését bírni kívánják, békében kell lenniök egymással és a viszálykodásokat kerülniük kell. (133. zsoltár) A nagyobb Dávid trónja fel van állítva s az ítélet most folyamatban van és az Úr házából valók így szólnak: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség (béke) a te palotáidban. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke! Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót te neked!” (122. zsol. 7—9) A hívek és az igazak meg fogják őrizni feddhetetlenségüket s vállvetve fognak állani és harcolni fognak Isten országának örömhíréért, az ország érdekeit ápolni fogják s egymás iránt is, amennyiben az Úristenhez lojálisak és hívek lesznek s ennél fognak kitartani mindvégig. Egy pillanatig sem fognak remegni kísértőik előtt, hanem bátran és szilárdan síkra szállnak az Úrért. Bátorságuk most az ellenség előtt az ellenség közeli pusztulásának a jele lesz viszont a hívek előtt erős bizonyíték lesz a bátorságuk Istentől való megszabadításukra nézve. — Filippi 1:28, 29