„Oldal:W1936.05-hu.djvu/20” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
{{raw:data:p|47|46-47|Amidőn a nagy-sokaság szilárdan állást foglal Jehova Isten s az o országa mellett és Isten parancsai szerint igazságra és alázatosságra törekszik, Sátán földi közegei, főképpen azok által, amelyeket a „fenevad" és a „hamis próféta" példáz, gyalázásoknak lesz kitéve. Azért fog szenvedni, mivel azoknak a társa, akik Isten, illetve Jézus Krisztus országát hirdetik és a hirdetésben kitartanak. (Zsidók 10:32-35) Most tehát legyen meggyőződve mindenki arról, aki szereti Istent és az ő királyát, hogy Jehova ideje elérkezett az ő országának felépítésére és az megkezdődött; s hogy senki sem tudja megakadályozni az ország felépülését, bárki is legyen az, akit az ördög arra felhasználni akar. Jehova föltárta és világosan közölte népével, hogy rövidesen felkél és harcolni fog népéért, amely síkra száll az ő országáért, és akkor teljesen el fogja tisztítani a földről a római katolikus hierarchiát és az ördög minden képviselőjét. A cél Jehova nevének az igazolása; prófétája útján értesít a jelenkor filiszteusainak példás megbüntetéséről: „És megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:17}}
+
{{raw:data:ai|2|100|}}
 +
 
 +
{{raw:data:c|
 +
{{raw:data:p|47|46-47|Amidőn a nagy-sokaság szilárdan állást foglal Jehova Isten s az ő országa mellett és Isten parancsai szerint igazságra és alázatosságra törekszik, Sátán földi közegei, főképpen azok által, amelyeket a „fenevad" és a „hamis próféta" példáz, gyalázásoknak lesz kitéve. Azért fog szenvedni, mivel azoknak a társa, akik Isten, illetve Jézus Krisztus országát hirdetik és a hirdetésben kitartanak. (Zsidók 10:32-35) Most tehát legyen meggyőződve mindenki arról, aki szereti Istent és az ő királyát, hogy Jehova ideje elérkezett az ő országának felépítésére és az megkezdődött; s hogy senki sem tudja megakadályozni az ország felépülését, bárki is legyen az, akit az ördög arra felhasználni akar. Jehova föltárta és világosan közölte népével, hogy rövidesen felkél és harcolni fog népéért, amely síkra száll az ő országáért, és akkor teljesen el fogja tisztítani a földről a római katolikus hierarchiát és az ördög minden képviselőjét. A cél Jehova nevének az igazolása; prófétája útján értesít a jelenkor filiszteusainak példás megbüntetéséről: „És megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:17}}
 
{{raw:data:p|48|A római katolikus hierarchia politikai, gazdasági eszközeivel és szövetségeseivel Németországban, Ausztriában és a „kereszténység" között más helyen is elnyomta a Watch Tower Társulatot és vagyonát lefoglalta. Most közelebbről több országban és államban a sajtó és szólásszabadság elnyomására irányuló törvények hozatalára bujtogatott. Sok hívő embert kegyetlenül üldöztetett, bántalmaztatott és bezáratott és ezt a gonosz munkáját tovább űzi. A mai kornak ezek a filiszteusai rosszakaratból és gyűlöletből járnak el és az Úr népe tovább is szenved. Sokan csodálkoznak, miért engedi meg Isten az ilyesmit. De a hűségesek ne nyugtalankodjanak. Akik szeretik Istent és Jézus Krisztust, nyugodjanak meg teljesen hitükben és még határozottabban végezzék az Úr munkáját, mint valaha és tartsák eszükben, hogy rövidesen meg fog valósulni Isten azon szándéka, hogy felkél és az ellenséget elpusztítja, s aki mindezen nyomorúságok között megőrzi hűségét az Úr iránt, Jehova örökös áldásaiban fog részesülni, ami mindeneknél nagyobb kincs. Jézus nyilván ezekre az igékre gondolt, amidőn így szólott; „De aki mindvégig kitart, az üdvözülni fog." (Máté 24:13) A mi Istenünk akinek szolgálunk, meg fogja szabadítani és menteni az ő népét az ő nevének dicsőségére és tiszteletére.}}
 
{{raw:data:s|Kérdések a tanulmányozáshoz}}
 
{{raw:data:s|Kérdések a tanulmányozáshoz}}
 
{{raw:data:q|1|Mily okból maradtak a filiszteusok Júda országában? S miért folytathatja üzelmeit Sátán is a földön, jóllehet el van ítélve? Miért nem akadályoztattak meg a modern filiszteusok Jehova híveinek üldözésében? Miért tárul most fel oly csodálatosan a prófécia Isten népe előtt? Miben áll a kötelességük és felelősségük azoknak, akik a próféciák kegyteljes megértésében részesültek?}}
 
{{raw:data:q|2| Mily sorsra jutnak az Írás (21. zsolt. 8—11) szerint az olyanok, akik kegyetlenül üldözték Isten hű népét, s miért bánik úgy el Jehova az üldözőkkel?}}
 
{{raw:data:q|2| Mily sorsra jutnak az Írás (21. zsolt. 8—11) szerint az olyanok, akik kegyetlenül üldözték Isten hű népét, s miért bánik úgy el Jehova az üldözőkkel?}}
 
{{raw:data:q|3|Mit példáztak a régi filiszteusok s magatartásuk az izraelitákkal szemben? Hogyan ismertetik a prf. 83. zsolt. 8 és Ézsaiás 28:15 a mostani filiszteusokat?}}
 
{{raw:data:q|3|Mit példáztak a régi filiszteusok s magatartásuk az izraelitákkal szemben? Hogyan ismertetik a prf. 83. zsolt. 8 és Ézsaiás 28:15 a mostani filiszteusokat?}}
{{raw:data:q|4-6| Magyarázd meg vonatkozó szövegek alapján Máté 16:17, 18-at! Hogyan élt vissza Sátán a Máté 16:18-ban feljegyzett szavak értelmével s mennyiben igazolja az az Ézsaiás 23:14, 15-ben emelt vádat!}}
+
{{raw:data:q|4-6| Magyarázd meg vonatkozó szövegek alapján Máté}}|
 +
{{raw:data:q|p|c|16:17, 18-at! Hogyan élt vissza Sátán a Máté 16:18-ban feljegyzett szavak értelmével s mennyiben igazolja az az Ézsaiás 23:14, 15-ben emelt vádat!}}
 
{{raw:data:q|7|Mit értsünk Ézsaiás 28:16 alatt a) a Sionban elhelyezett biztos alap; b) s hogy a  hívőnek nem kell szaladni s félni, alatt?}}
 
{{raw:data:q|7|Mit értsünk Ézsaiás 28:16 alatt a) a Sionban elhelyezett biztos alap; b) s hogy a  hívőnek nem kell szaladni s félni, alatt?}}
 
{{raw:data:q|8|Mutasd ki a 118. zsolt. 22 teljesülését a 83. zsoltár 2—7-el együtt!}}
 
{{raw:data:q|8|Mutasd ki a 118. zsolt. 22 teljesülését a 83. zsoltár 2—7-el együtt!}}
{{raw:data:q|9-10|Hogyan s mikor teszi Jehova "a jogot szinelővé és az igazságot mérő ónná"? Hogyan fogja "jég" elsöpörni a hazugság oltalmát" s a „vizek" a 'rejteket"? Miért?}}
+
{{raw:data:q|9-10|Hogyan s mikor teszi Jehova "a jogot színelővé és az igazságot mérő ónná"? Hogyan fogja "jég" elsöpörni a hazugság oltalmát" s a „vizek" a 'rejteket"? Miért?}}
 
{{raw:data:q|11|Mit jelent s ki kötött „szövetséget a halállal", amely meg fog szűnni, és „szövetséget a seollal", ami nem lesz állandó? Mi az „elsöprő áradat" s mi által söpör el? Mikor s hogyan teljesül? Hogyan vonatkozik Ézsaiás 28:19, 20 erre?}}
 
{{raw:data:q|12-14|Hogyan állapíthatjuk meg, hogy Ézsaiás 28:21 prf. a r. kat. hierarchiára szól, s miért tárta fel most az Úr ezt a nép előtt?}}
 
{{raw:data:q|12-14|Hogyan állapíthatjuk meg, hogy Ézsaiás 28:21 prf. a r. kat. hierarchiára szól, s miért tárta fel most az Úr ezt a nép előtt?}}
15. sor: 20. sor:
 
{{raw:data:q|22-26|Miért vonultak a filiszteusok másod ízben is Dávid ellen? Mit mutatnak a köv. dolgok: a) hogy Dávid ismét az Úrtól kért tanácsot? b) s amit az Úr neki felelt? c) Dávidnak ezen alkalommal használt taktikája és támadásának eredménye?}}
 
{{raw:data:q|27-28|Mily nagy prf. jelentősége van a következőknek: a) Dávidnak Sám. II. 5:20-ban feljegyzett kijelentésének? b) Ézsaiás 28:17-nek ugyanazt illetőleg? c) Sám. II. 5:24, 25-nek?}}
 
{{raw:data:q|27-28|Mily nagy prf. jelentősége van a következőknek: a) Dávidnak Sám. II. 5:20-ban feljegyzett kijelentésének? b) Ézsaiás 28:17-nek ugyanazt illetőleg? c) Sám. II. 5:24, 25-nek?}}
{{raw:data:q|29-30|Ki vívta ki a perázimi és gibeoni győzelmet ? Mit értsünk Ézsaiás 28:21 alatt? Kit látogat meg az igazolás ezen munkája? Hogyan Ismerteti Ézs. 29:13/15 a mai  filiszteusokat?}}
+
{{raw:data:q|29-30|Ki vívta ki a perázimi és gibeoni győzelmet ? Mit értsünk Ézsaiás 28:21 alatt? Kit látogat meg az igazolás ezen munkája? Hogyan Ismerteti Ézs. 29:13-15 a mai  filiszteusokat?}}
 
{{raw:data:q|31-34|Miért maradhattak a filiszteusok Júda országában? Mi lett a következménye? Mit példáz Dávidnak a filiszteusokkal vívott csatája? Mit bizonyít ama prf. kép a 83. zsolt. 2-5-el együtt a teljesülés folyamán? Mutasd ki a 2. zsolt. 9 és más szövegek alapján, hogy ez mit pld. a mai filiszteusokat és szövetségeseiket illetőleg!}}
 
{{raw:data:q|35-36|Hogyan állítható a „jégről" és „vízáradatról" s romboló munkájukról, hogy az Jehova „meglepő munkája"? Mutasd ki, mennyiben találó a prf. kép a jelen helyzetre!}}
 
{{raw:data:q|35-36|Hogyan állítható a „jégről" és „vízáradatról" s romboló munkájukról, hogy az Jehova „meglepő munkája"? Mutasd ki, mennyiben találó a prf. kép a jelen helyzetre!}}
26. sor: 31. sor:
 
{{raw:data:q|45|Mily okból ragaszkodnak oly szolgai módon a r. kat. fel. szervezet hívei oly remegve ama szervezet tanaihoz? Hogyan fogja érinteni ezeket Ézs. 28:17, 18 teljesülése?}}
 
{{raw:data:q|45|Mily okból ragaszkodnak oly szolgai módon a r. kat. fel. szervezet hívei oly remegve ama szervezet tanaihoz? Hogyan fogja érinteni ezeket Ézs. 28:17, 18 teljesülése?}}
 
{{raw:data:q|46-47|Alkalmazd Krón. I. 14:17-et. Mily helyzetbe jutnak ezek a szabadulásuk útján? Mily célból lesznek felszabadítva?}}
 
{{raw:data:q|46-47|Alkalmazd Krón. I. 14:17-et. Mily helyzetbe jutnak ezek a szabadulásuk útján? Mily célból lesznek felszabadítva?}}
{{raw:data:q|48|Mily taktikával él az ördög látható szerv. útján az Igazság hírének elfojtására és Jézus Krisztus munkájának akadályozására a „kecskék" és a „juhok" elválasztása tekintetében? Mit jelent ez azok számára, akik Isten és az ö országa mellett foglaltak állást?}}
+
{{raw:data:q|48|Mily taktikával él az ördög látható szerv. útján az Igazság hírének elfojtására és Jézus Krisztus munkájának akadályozására a „kecskék" és a „juhok" elválasztása tekintetében? Mit jelent ez azok számára, akik Isten és az ő országa mellett foglaltak állást?}}}}
(1936, febr. 1.)
+
{{raw:data:ta|r|(1936, febr. 1.)}}
Csehszlovákiában felelős: K. J. Kopecky, Praha-Smíchov, U Nikolajky 15
+
{{raw:data:s-01|1}}
Ara: 2.— Ke Watch Tower, Praha-Smíchov nyomása.
+
{{raw:data:ta|c|Csehszlovákiában felelős: K. J. Kopecky, Praha-Smíchov, U Nikolajky 15}}
 +
{{raw:data:ta|c|Watch Tower, Praha-Smíchov nyomása.}}
 +
Ára: 2.— Ke

A lap jelenlegi, 2024. június 29., 13:57-kori változata

A lap korrektúrázva van

100

47 Amidőn a nagy-sokaság szilárdan állást foglal Jehova Isten s az ő országa mellett és Isten parancsai szerint igazságra és alázatosságra törekszik, Sátán földi közegei, főképpen azok által, amelyeket a „fenevad" és a „hamis próféta" példáz, gyalázásoknak lesz kitéve. Azért fog szenvedni, mivel azoknak a társa, akik Isten, illetve Jézus Krisztus országát hirdetik és a hirdetésben kitartanak. (Zsidók 10:32-35) Most tehát legyen meggyőződve mindenki arról, aki szereti Istent és az ő királyát, hogy Jehova ideje elérkezett az ő országának felépítésére és az megkezdődött; s hogy senki sem tudja megakadályozni az ország felépülését, bárki is legyen az, akit az ördög arra felhasználni akar. Jehova föltárta és világosan közölte népével, hogy rövidesen felkél és harcolni fog népéért, amely síkra száll az ő országáért, és akkor teljesen el fogja tisztítani a földről a római katolikus hierarchiát és az ördög minden képviselőjét. A cél Jehova nevének az igazolása; prófétája útján értesít a jelenkor filiszteusainak példás megbüntetéséről: „És megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtuk." — Ezékiel 25:17
48 A római katolikus hierarchia politikai, gazdasági eszközeivel és szövetségeseivel Németországban, Ausztriában és a „kereszténység" között más helyen is elnyomta a Watch Tower Társulatot és vagyonát lefoglalta. Most közelebbről több országban és államban a sajtó és szólásszabadság elnyomására irányuló törvények hozatalára bujtogatott. Sok hívő embert kegyetlenül üldöztetett, bántalmaztatott és bezáratott és ezt a gonosz munkáját tovább űzi. A mai kornak ezek a filiszteusai rosszakaratból és gyűlöletből járnak el és az Úr népe tovább is szenved. Sokan csodálkoznak, miért engedi meg Isten az ilyesmit. De a hűségesek ne nyugtalankodjanak. Akik szeretik Istent és Jézus Krisztust, nyugodjanak meg teljesen hitükben és még határozottabban végezzék az Úr munkáját, mint valaha és tartsák eszükben, hogy rövidesen meg fog valósulni Isten azon szándéka, hogy felkél és az ellenséget elpusztítja, s aki mindezen nyomorúságok között megőrzi hűségét az Úr iránt, Jehova örökös áldásaiban fog részesülni, ami mindeneknél nagyobb kincs. Jézus nyilván ezekre az igékre gondolt, amidőn így szólott; „De aki mindvégig kitart, az üdvözülni fog." (Máté 24:13) A mi Istenünk akinek szolgálunk, meg fogja szabadítani és menteni az ő népét az ő nevének dicsőségére és tiszteletére.

Kérdések a tanulmányozáshoz
(1936, febr. 1.)

Csehszlovákiában felelős: K. J. Kopecky, Praha-Smíchov, U Nikolajky 15
Watch Tower, Praha-Smíchov nyomása.

Ára: 2.— Ke