Főmenü megnyitása

Papok és léviták

A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2022. szeptember 13., 09:20-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="A bűnbak & Papok és léviták 1936.djvu" from=1 to=1 header=1 /> <div class='publication-firstpage'> <pages index="A bűnbak & Papok és léviták 1936.…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
 


Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, September 1936
Revista lunara - Anul 23
Vallásos f-irat 23. évlolyam
17-18 szám
1936 szeptember hó
TARTALOM
A bűnbak
158
Papok és léviták
166

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

“A bűnbak & Papok és léviták 1936.djvu”

166


Papok és léviták
„És odaadták a lévitákat adományul Áronnak és az ö fiainak Izrael fiai közül, hogy Izrael fiainak tisztében járjanak a gyülekezet sátorában és hogy engesztelést végezzenek Izrael fiaiért." — Mózes IV. 8:19
1 ÁRONT Jehova kiválasztotta, hogy Mózest elkísérje Egyiptomba, később pedig a főpapi hivatalra jelölte ki. Előbb a főpap választatott ki, azután az alpapok. Jehova a következőkre utasította Mózest: „Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát, Áront, és az ő fiait ő vele az Izrael fiai közül, hogy papjaim legyenek: Áron, Nádáb, Abihu, Eleázár, Ithamár, Áronnak fiai... Az Áron fiainak is csinálj köntösöket és csinálj nekik öveket is, meg süvegeket is csinálj nekik, dicsőségükre és ékességükre. És öltöztesd fel azokba Áront, a te atyádfiát és az ő fiait vele együtt és kend fel őket, hogy papjaimmá legyenek". (Mózes II. 28:1, 40, 41) Áron lévita volt. — Mózes II. 4:14
2 Lévi törzsét az Úr az elsőszülöttek helyére vette fel. (Mózes IV. 3:41) A főpap és az alpapok kiválasztása után a léviták a papok segítőiképpen rendeltettek. (Mózes IV. 8:19; 18:23) Abban az időben, amidőn a főpap és az alpapok Isten papiszolgálatára kiválasztattak, Lévi törzse még nem említtetett hivatalos törzsképpen, sem elismerve még nem volt. Később azonban a Lévi törzse hivatalos törzzsé lett és Jehovának, az Úrnak szolgálatára rendeltetett, ami Áronnak és fiainak a papi szolgálatra való kiválasztása után történt.
3 Amidőn Jákob pátriárka megáldotta 12 fiát, köztük Lévit is, Lévinek nem ígértetett, hogy papság fog származni az ö törzséből. (Mózes I. 49:5—7) Mózes atyja és anyja, inkább Jehova Istenben való hitük-, mintsem a Lévi törzséhez való tartozandóságuk útján tűnnek ki. (Mózes II. 2:1—10; 6:10—20) Jehovában való hitükért részesültek dicséretben. (Zsidók 11:23) Áron Mózes tolmácsa- vagy prófétájakép van említve, hogy vele együtt jelenjen meg Faraó előtt, mivel Mózes nem tudott folyékonyan beszélni. (Mózes II. 7:1, 2) Később szenteltettek meg Izrael elsőszülöttei. (Mózes II. 12:12; 13:1, 2) Jehova valamivel később az elsőszülötteket a Lévi törzsével pótolta. Áron az izraelitáknak Egyiptomból való kivonulása után is Mózes tolmácsaképpen működött. (Mózes II. 16:9,10) Áron azután a mannával teletöltött aranykorsó őrévé tétetett meg. (33, 34. vers) Még később pedig Áron egyedül kísérte el Mózest, amidőn Mózes a Sinai hegyre felment a törvényekért. — Mózes II. 19:24, 25
4 Amidőn Mózes és Áron a Sinai hegyen időztek, bizonyos papok szolgáltak Izraelben; de azokat nem Jehova nevezte ki papokká, amennyiben ez a feljegyzésből kitűnik. Ezeknek a papoknak nem volt szabad felmenniök a Sínai-hegyre. (Mózes II. 19:24) Valamivel később Áron a fiaival és Izrael közül hetven vénember (főnök) nyertek meghívást, hogy Jehovához a hegyre felmenjenek és őt távolról imádhassák. (Mózes II. 24:1—14) Ezek a történelmi események Áronnak és fiainak papsággá való kiválasztását megelőző időbe esnek. — Mózes II. 27:21; 28:1—4; 29:44
5 Kitűnik tehát, hogy Áron nemcsupán azért kapott meghívást a főpapságra és választatott ki, mivel lévita volt, hanem mivel Mózesnek volt a testvére, aki Jehova Istenben való hitét kifejezésre juttatta. Mózest Jehova Áronnál is nagyobb
papságra választotta ki. Ő is próféta volt, mégpedig a hite- és a hűsége miatt, nempedig amiatt, mivel a Lévi törzséhez tartozott. Mózes és Áron is hivatalos megbízatásuk teljesítésében Jézus Krisztust, Jehova nagy prófétáját és papját példázták.
Léviták
6 A papok Lévi törzséből választattak s a törzs férfi tagjai a papokon kívül szolgálattételre utasíttattak Izrael között s a papság szolgái voltak. Más szóval: a papságnak segítettek az Úr szolgálatában Izrael között. Egymástól különálló, szellemtől született osztályra mutat-é ez, nevezetesen: a „kicsiny seregre" (Lukács 12:32), amit a papok példáznak, s a kevésbé hívek osztályára, amelyet a „nyomorból jövő szenteknek", vagy a „nagysokaságnak" is szoktak nevezni, s amely osztályt a lévitákban véltek példázva látni? Ezt a következtetést a Szentirás nem támogatja. Úgy tűnik fel, mintha az írás egyáltalán nem támogatná azon következtetést, hogy Lévi törzse, illetve a papokon kívül a törzs tagjai ábrázolnák a Jelenések 7-ik részében leírt nagysokaságot. Itt a WT 1911 évfolyam (angol 21, 22 old)-ra való utalással néhány bizonyító idézetet közlünk. Hasznos lenne azonkívül, hogy megismerkedjünk a Lévi törzsének bibliai történetével is.
7 Mózes, akit szolgája, Józsué is elkísért, Jehova utasítására a hegyen tartózkodott 40 napon át és észrevette, hogy az izraeliták vétkeztek az Úr ellen és aranyborjút csináltak, amelyet bálványozni akartak. Mózes felismervén a borzasztó helyzetet, amelybe az izraeliták kerültek, előttük és hallomásukra rettenetes felhívást tett közzé: „Megálla Mózes a tábor kapujában és monda: Aki az Úré (Jehováé), ide hozzám! És gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai." — Mózes II. 32:26
8 Amidőn az összes léviták Mózes köré gyülekeztek. parancsolta Mózes: „Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig és kiki ölje meg az atyjafiát, barátját és rokonságát." A léviták Mózes szavai értelmében cselekedtek s mintegy háromezer ember esett el azon a napon. „A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. És monda Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és atyjafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok". (Mózes II. 32:25—29) A Lévi törzse ezen alkalommal mutatta ki Jehova Istenben való hitét és hozzá való ragaszkodását. A léviták még ebben az időben sem voltak valamily külön szolgálatra szentelve a sátorral kapcsolatban. A sátor-szolgálat a lévitákkal kapcsolatban először Mózes II. 38:21-ben van említve. Még ez a szöveg sem jelzi különösképpen meg a Lévi törzsét, hanem kizárólag a papokról szól, akik Lévi törzséből vétettek. Mózes III-ik könyvében a Lévi törzse nincs is említve, a jóbelévek intézményét kivéve. — Mózes III. 25:32—34
9 Áron, aki lévita volt, a Júda törzséből házasodott, amely családra a királyság Izraelben kor¬

167


167
látozva volt. Dávid király egyik ősének volt a leánya és a Júda törzséből származott az Úr Jézus is. (Mózes II. 6:23; Ruth 4:20—22) Áron utódai tehát a papokkal és a királyokkal álltak rokonságban Isten választott népe között. Amint a feljegyzésből kitűnik a leviták először említtetnek Mózes IV. könyvében, amint a sátorban szolgálnak: „Hanem a lévitákat rendeld a bizonyság hajlékához (a sátorhoz) és minden edényéhez és minden ahhoz valókhoz; ők hordozzák a hajlékot és annak minden edényét és ők szolgáljanak mellette és a hajlék körül táborozzanak. És mikor a hajléknak elébb kell indulni, a léviták szedjék azt szét, mikor pedig megáll a hajlék, a léviták állassák azt fel, az idegen pedig, aki oda járul, meghaljon ... A léviták pedig tábort járjanak a bizonyság hajléka körül, hogy ne legyen harag Izrael fiainak gyülekezetén; és megtartsák a léviták a bizonyság hajlékának őrizetét." — Mózes IV. 1:50, 51, 53
10 Az írás tudósításából nem tűnik ki, hogy a léviták a sátor építkezésekor segédkeztek; ebben az összefüggésben mindazáltal a Júda és a Dán törzse van említve. A léviták szolgálata a sátorral kapcsolatban a bizonyságtevés sátorának befejezése után van említve elsőízben. Ama tény is mutatja, hogy a léviták főképpen az Úr szolgálatára különíttettek el, hogy ők nem köteleztettek hadiszolgálatra — Mózes IV. 1:47—54; 2:33
11 Amidőn Isten az egyiptomiak elsőszülötteit megverte, Izrael törzseinek elsöszülötteit elkülönítette, akiket rendkívüli kedvezményben részesített. Miután az izraeliták Egyiptomból kivonultak, a léviták választattak az elsőszülöttek helyére és rendeltettek a sátor szolgálatára. Erről áll megírva: „Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván: Imé én kiválasztottam a lévitákat Izrael fiai közül minden elsőszülött helyett, amely az ő anyjának méhét megnyitja Izrael fiai között: azért legyenek a léviták enyéim. Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek; én vagyok az Úr“. (Mózes IV. 3:11—13) „Válaszd a lévitákat az Izrael fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr!" (Mózes IV. 3:45) Azután a léviták megtisztíttattak és az Úr elé rendeltettek külön szolgálatra. Tisztán elkülöníttettek a törzsektől. „Ezután vidd a lévitákat az Úr elé és Izrael fiai tegyék kezeiket a lévitákra. Áron pedig lóbálja meg a lévitákat, áldozatul az Úr előtt, Izrael fiai részéről, hogy szolgáljanak az Úr szolgálatában. A léviták pedig tegyék kezeiket a tulkok fejére: azután készítsd el az egyiket bűnért való áldozatul az Úrnak, a lévitákért engesztelésül. És állassad a lévitákat Áron elé és az ő fiai elé és lóbáld meg őket áldozatul az Úrnak. És válaszd külön a lévitákat Izrael fiai közül, hogy a léviták legyenek enyéim. És azután menjenek el a léviták a gyülekezet sátorában való szolgálatra. Így tisztítsd meg őket és lóbáld meg őket áldozatul." — Mózes IV. 8:10—15
12 Ama tény, hogy az elsőszülöttek helyett az egész Lévi törzse elkülöníttetett az Úr szolgálatára, nagyon meggyőző bizonyíték, hogy a léviták, a papok, valamint a segédpapok „a mennyben feljegyzett elsőszülöttek gyülekezetét" példázták, amely Isten híveiből áll, akik a királyi ház tagjai¬
vá tétettek. (Zsidók 12:23) „A lévitákat pedig minden elsőszülött helyett vettem magamnak Izrael fiai között és odaadtam a lévitákat adományul Áronnak és az ö fiainak Izrael fiai közül, hogy Izrael fiainak tisztében járjanak a gyülekezet sátorában és hogy engesztelést végezzenek Izrael fiaiért és ne legyen Izrael fiai között csapás, ha a szenthelyhez közelednek Izrael fiai." — Mózes IV. 8:18,19
13 Az, hogy Áron és fiai a bizonyságtevés sátorában papi szolgálatot végezhettek, Istentől kapott kiváltságuk volt s azáltal a lévi törzséből való többieknek nem jutott kevesebb kiváltság osztályrészükül, kik a sátorral kapcsolatban a papság segítőiképpen szolgálhattak. Mivel a léviták a papságnak ajándékul adattak, hogy a sátor körül mint kisegítők szolgáljanak, amellett szól, hogy a léviták a főpapi ház népe voltak. A tulok és az Úr kecskebakjának áldozatában Lévi egész törzsének képviselve kellett lennie, mert meg van írva: „Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé és úgy szerezzen engesztelést magáért és házanépéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az öve." (Mózes III. 16:11) Ugyanazt cselekedtek az Úr kecskebakjának vérével, ami a tulokkal történt. (Mózes III. 16 :15) A papok és a léviták egymás testvérei voltak, mivel egy családhoz tartoztak. A főpap az egész Lévi-törzs főpapja volt. (Mózes V. 33:8) A papok és a többiek a Lévi törzséből mindig egymás társai voltak. A törzsnek nem papi része azon testvéreknek szolgált, akik a papi tisztségben szolgáltak. Mindkét rész az Úr szolgája volt; de nem volt egyazon szolgálat kijelölve mindeniknek. Hasonlókép van Krisztus testében is; mert „az Isten helyezte a testbe a tagokat. mindeniket a maga tetszése szerint." „Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta". (Kor. I. 12:18, 20) A lévi törzsének nem papi tagjai nem úgy szolgáltak a papoknak, mintha embereknek lettek volna a szolgái, hanem „mintegy az Úrnak" az Úrtól részükre kijelölt helyen. Isten gyülekezetének tagjai is ugyanarra kaptak utasítást: „És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek." (Kolossá 3:23) Az Úr szervezetében nem helyezhető mindenik egyazon tisztségre. Némelyek felelősségteljesebb tisztséget töltenek be a többieknél.
14 A papokra más kötelezettségek voltak bízva, mint a nem-papokra, s a léviták éppen úgy, mint az alpapok a főpap személye vagy teste útján voltak képviselve. Ellenérvül azt hozzák fel, hogy a léviták az engesztelés napján nem mentek be a sátor szentek-szentélyébe. Ez az érv mindazáltal megdől, mivel az engesztelés napján a segédpapok sem mentek be a szentek-szentélyébe, sőt a szentélybe sem; mert csupán a főpapnak volt szabad belépnie oda az engesztelés napján. (Mózes III. 16:17) Nem hivattathattak az összes léviták a papságra, mivel a sátor-szolgálat kijelölésekor nem volt sok papra szükség. Ez azonban semmi esetre sem azt jelenti, hogy a nem papi-osztály kevésbé volt hűséges, mint a papi¬osztály. Mindnyájuknak híveknek kellett lenniük, ha az Úr elismerését bírni akarták; s a bibliai tudósításból kitűnik, hogy hívek voltak az Úrhoz, Jehovához, az ő papjához, és a Júda törzséből származó királyához. „Mi mellettünk van pedig az Úr, a mi Istenünk, akit mi el nem hagytunk;

168


168
a papok pedig, akik az Úrnak szolgálnak, az Áron fiai, és vannak léviták, akik forgolódnak az ő tisztükben." (Krónika II. 13:10) A Szentírásban nem jogosít fel semmi sem azon következtetésre, hogy Isten a nem-papok által egy kevésbé hűséges osztályt példáztatott volna. Ha az Úr ilyesmit csinált volna, ez azt jelentette volna, hogy szándékában áll olyanokat is elismerésében részesíteni, akik csak részben hűségesek; de az ilyesmi teljesen összeférhetetlen Isten kifejezett véghatározatával.
15 A földbirtoknélküliség egyformán vonatkozott a papokra és a nem-papokra is; „Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjükből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz neked ő közöttük: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izrael fiai között. De ímé, a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izraelben; az ő szolgálatjukért való osztályrész ez, amellyel teljesítik ők a gyülekezet sátorának szolgálatát." — Mózes IV. 18:20, 21
16 A léviták közül senkinek sem volt jussa a földhöz. Ha ez azt jelenti, hogy a papi-osztálynak mennyei- és nem földi részt kell örökölnie, ez a nem-papok-osztályára is vonatkozik. Mivel a „nagysokaság" kétségtelenül földi és nem mennyei osztály, ez azt bizonyíthatja, hogy a léviták között a nem-papok nem példázzák a nagysokaságot. Még a nem-papok is papi szolgálatot végeztek, ha sok volt a munka és közreműködésükre szükség volt. (Krónika II. 29:34; 30:16,17) A törzs nem-papjai a templom énekesei voltak. (Krónika I. 15:16—22; 16:4—6; Krónika II. 5:12) Isten törvényére tanítottak és az ő ítéleteit az ő parancsai szerint hirdették ki. (Krónika II. 17:8, 9; 19:8—11) Az ily szolgálat nem lelheti képmását egy kevésbé hű, szellemtől született osztályban, főképpen e világ végén nem, amidőn a nagysokaság létrehívása történik. Igaz, hogy a nem-papi léviták nem viseltek papiöltözetet. De ahelyett, hogy ez a vonás egy kevésbé hű osztályt, amelyet „nyomorúság szenteinek" neveztek, példázna, inkább arra mutat, hogy nem példáznak valamily különálló osztályt az Úr szervezetében, hanem csakis azokat, akik Isten szervezetében szolgálnak. Ezek az Úrnak szolgáltak.
Közös érdekek
17 Lévi egész törzsének az érdekei, a papokéval, a segédpapokéval és a nem-papokéval együtt közösek voltak. Mindnyájan az Úrnak szolgáltak az ő parancsai szerint. Csoportokba való beosztásuk szolgálati fokozatuk szerint nyilván nem azt célozta, hogy a jelképben egymástól különálló két osztályt, — egy hűségeset és egy kevésbé hűségeset — példázzon, hanem az elsőszülötteknek vagy Isten kegyeltjeinek egyazon szolgálati szervezetét ábrázolta, amelynek minden tagja elvégezte a részére kijelölt szolgálatot; éppen így van most a hasonmásban. Jehova bizonyságtevői közül nem szolgálhat mindenik egyazon szerepben. Egyesek közülök a központban, mások a fiókhivatalokban, ismét mások mint úttörők, vagy más minőségben szolgálnak; de a szolgálatukat mindnyájan úgy végzik, mintegy az úrnak. Akár ezt, vagy azt a tisztséget töltik be, mindenesetre Istennek és az ő országának szolgálnak s mindnyájan képviselve vannak Jézus Krisztusban, a főpapban, mint főnökükben és urukban. Ha szenved valaki közülök, mindnyájan együtt szenvednek ve¬
le; s ha egy örvend közülök, a többiek is örvendenek vele. Többen közülök „gyalázatok és szorongatások között is látványossággá lesznek" s a többiek velők szenvednek mint Isten e felkentjeinek társai. (Zsidók 10:32, 33) Az emberek szemeiben egyesek kevésbé tiszteletteljes szerepet fognak betölteni a többieknél! Isten nem személyválogató. (Efézus 6:9) Jehova előtt a hűség s a feltétlen ragaszkodás a kedves. Egyetlen oly szöveg nincsen, amely azt engedné sejtetni, hogy Isten jutalomban vagy elismerésében fog részesíteni valaha is valamely hűtlen osztályt. Semilyen indoklás alapján sem hihetjük, hogy Isten egy második szellemi osztályt is akarna magának s jutalomban részesítené azt, ha valamennyire is, mivel nem volt éppen hűséges, hanem a világ dolgaiba belekeveredett s egyúttal a világnak és Istennek is szolgálni akar.
Menedékvárosok
18 Isten törvényében hat menedékvárosról gondoskodott, amelyekben mindennikben a Lévi törzsebeliek laktak, s ennek a törzsnek egyik városát Hebronnak hívták, s a papok, illetve a léviták laktak abban. Ha a nem-papi léviták alacsonyabbrendű felszenteltek-osztályát példázták-, amely a királyi háznál kevésbbé hűséges, úgy ez azt jelentené, hogy az oly ember, aki nem szándékosan ölt, Isten szervezetének azon részéhez kellett meneküljön, amely csak részben volt hűséges Isten iránt. Ámde ez a következtetés teljesen észszerűtlen lenne és írás ellenes is. (Mózes IV. 35: 2—15; Krón. I. 6:57) A menedékvárosok Isten hű földi szervezetét mint egészet példázzák s mint a királyi ház részét, ahova az oly ember menekülhet, aki előzetes szándék nélkül agyonütött valakit. A hasonmási menedékvárosok a világ végén, az Úr Jézusnak templomáhozövetele után s miután az ország üzenetének hirdetése megkezdődött, kerülnek alkalmazásra. Jehova szervezete nem állhat két osztályból, egy hűségesből és egy kevésbé hűségesből, amely utóbbit a „nyomorúságból jövőnek" is szoktunk nevezni. Ez további amellett szóló erős érv, hogy a léviták Isten azon híveit példázzák, akik az ő szervezetét alkotják, s akik közül egyesek egy, mások más helyet töltenek be, ahova Isten helyezte őket; az egész szervezet fölött pedig Jézus Krisztus, a nagy pap áll.
19 Az izraeliták között olyanok is voltak, akik maguk nem voltak izraeliták. Az írásban említett „nétineusok". (azaz „adottak") nem voltak izraeliták. (Krón. I. 9:2) Józsué ezeknek az „adottaknak" alacsonyabb szolgálatot jelölt ki. (Józsué 9:22—27) Ezek tisztán meg vannak különböztetve a lévitáktól. (Esdrás 2:70; 8:20; Nehemiás 7:73) Ama tény, hogy a nétineusok a sátorral kapcsolatban végeztek bizonyos szolgálatot, nem azt jelenti, hogy a léviták oly osztályt példáznak, amely a földön fog örök életet nyerni.
20 A kéhátiak a Lévi törzséhez tartozó család volt. A Kéhát családjából való Kóré alávaló lázadó volt Istennek a sátor szolgálatával kapcsolatos intézkedésével szemben. (Mózes IV. 16:1—25) Kóré által az írás nyilván egy szellemtől született osztályt példáz, amely egykor a királyság várományosa volt, de hűtlen lett és el fog pusztulni. „Jaj nekik, mert a Kain útján indultak el és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki és a Kóré ellenkezésével vesztek el". (Júdás 11.)

169


169
Ez mutatja, hogy az Úr semmiképpen sem ismeri el azokat, akik csak részben hívek, s a félig híveket nem adományozza meg valamely kisebbrendű tisztséggel sem, a mennyben.
„Viseljék vétküket"
21 Abban az időben, amidőn még abban a tévedésben voltunk ,hogy a nagysokaság szellemi osztály és alacsonyabb tisztségre lesz helyezve a mennyei birodalomban, Ezékiel következő jövendölését a nagysokaságra alkalmaztuk: „Sőt még a léviták is, kik eltávoztak én tőlem, mikor Izrael eltévelyedék (akik eltévedtek én tőlem bálványaik útján) viseljék vétküket." — Ezékiel 44:10
22 A szöveg e szavait eddig nem vizsgáltuk összhangjukban, úgy, amint kellett volna. Jegyezzük, meg, ez a szöveg ezt mondja: „Izrael eltévelyedésekor". Akkor a papok és a nem-papok-osztálya is eltévelyedett. „De azok a lévita-papok, Sádok fiai, akik a szenthelyemhez való szolgálatomban foglalatosak voltak, mikor Izrael fiai, eltévelyedtek tőlem, ők járuljanak én hozzám, hogy szolgáljanak nekem és álljanak én előttem, hogy áldozzanak nekem kövérséggel és vérrel, ezt mondja az Úristen, ők járjanak be az én szenthelyembe és járuljanak az én asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem és legyenek foglalatosak az én szolgálatomban." — Ezékiel 44:15, 16
23 Két különböző szellemi osztályra való utalás helyett a prófécia inkább azt fejezi ki, hogy az Istennek szenteltek, akik hívek az Úr szolgálatában, egykor beszennyeződtek a „kereszténység" által és külsőségeket ápoltak, ami az Úrtól való eltévelyedésük jele volt. Azért neveztetnek tehát szennyes ruhákban levőknek, illetve olyanokhoz hasonlíttatnak, akik az istentisztelet külsőségeit ápolják, de egy bizonyos fokig a világhoz voltak hasonlók. Eltévelyedtek Jehova igazi tiszteletétől. A jövendölés kimutatja, hogy egy maradék „vétkének elviselése" után visszatért az Úrhoz, a templom megítélése alatt megtisztult és igazságtalansága vagy törvénytelensége eltávolíttatott tőle, s ekkor a szolgálatra alkalmas lett. Mindazoknak, akik megtisztultak és a hasonmási léviták maradékává lettek, bizonyos szolgálati kötelességek jelöltettek ki az Úr szervezetében. Ezt a tényt szem elől tévesztettük az „Igazolás" című könyv írásakor (amely könyv angolban kapható). Ez mutatja, hogy Isten népe könnyen eltévelyedhet, ha azt gondolja, hogy jól értelmez valamely próféciát, még a teljesülése előtt. Egyúttal ez azt is bizonyítja, hogy egyetlen ember sem képes megmagyarázni valamely próféciát. Az „Igazolás" című könyv írásakor Isten még nem tárta fel népe előtt a „nagysokaság" felől a helyes értelmet.
24 Figyeljük meg, hogy Isten immár az eltévelyedés előtt figyelmeztette a főpapot, hogy a szentélyen elkövetett vétek következményét viselni kell: „És monda az úr Áronnak: Te és a te fiaid és a te atyádnak háza te veled, hordozzátok a szent hajlék körül való hamisság büntetését. Te és a te fiaid te veled, hordozzátok a ti papságtok hamisságának büntetését." (Mózes IV. 18:1) Itt nyilván a léviták házára történik célzás, mert a kijelentés: „Te és a te fiaid és a te atyádnak háza" csakis az egész Lévi törzsére vonatkozhatik. A nyomban utána következő szövegekben, Mózes IV. 18:2—6-ban az összes léviták, a papok,
segédpapok és nem-papok kötelessége is elő van írva. Jehova azelőtt megparancsolta a főpapnak, hogy készíttessen színaranyból egy táblát és vésesse bele: „Jehovának szenteltettett" szavakat s azt a táblát viselje a főpap a süvegének előleső részén. Azután a következőket is hozzáfűzte: „És legyen az az Áronnak homlokán, hogy Áron viselje a szent áldozatok körül elkövetett vétket, amelyeket az Izrael fiai mindenféle szent adományokban szentelnek. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesekké tegye őket az Úr előtt." (Mózes II. 28:35—38) Ezek a szövegek mutatják, hogy a papoknak és a nem-papoknak is viselniük kellett a felelősséget, ha hibáztak.
25 A fenti prófétai szavak teljesülésére jellemző a következő: Amidőn az Úr Jézus templomához érkezett Isten házának megítélése céljából, akkor a hasonmási léviták, úgy a papok, mint a segédpapok is eltévelyedésben voltak és viselniük kellett vétkük következményét. Semmi sem mutatja, hogy két különböző osztály állott e megítélés alatt. Világosan van kijelentve, hogy az Úr templomához való eljövetele a Lévi fiainak megtisztítását célozta amint írva van: „De kicsoda szenvedheti el az Ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor? Hiszen olyan Ő mint az ötvösnek tüze és a ruhamosóknak lúgja. És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak." (Malakiás 3:2, 3) „Megtisztítja Lévi fiait," ez természetesen az összes hasonmási lévitákra vonatkozik, a papi valamint a nem-papi-osztályt is magában foglalván. Ezek a megtisztultak lettek tehát az Úr szolgálatába állítva, hogy igazsággal áldozzanak Jehovának. A királyság összes örököseinek meg kellett tisztíttatniok és próbáltatniok. Ha tehát most Ezekiel 44:10—16-ot az előképpel kapcsolatban vizsgáljuk, látni fogjuk, hogy a léviták eltévelyedésük és megtisztulásuk után visszatértek az Úrhoz, s nem kaptak annál kisebbrendű tisztséget, mint amellyel eltévelyedésük előtt bírtak. Ez mutatja, hogy vétkük vagy törvénytelenségük következménye nem azt jelentheti, hogy a léviták a hasonmásban a mennyben kisebbrendű helyet fognak betölteni. Ama tény, hogy az egész szellemi osztálynak meg kellett tisztíttatnia, amidőn az Úr templomához jött, mutatja, hogy az egész szellemi osztály el volt tévelyedve és törvénytelenül cselekedett, de az Úr megtisztította azokat, akik helyes szívállapotban voltak; az Úrtói elismert hű osztály alkotta a „hű és bölcs szolgát". (Maté 24:45—47) Az írás mutatja, hogy az Úr haragudott reájuk eltévelyedésükért; de miután igazságtalanságuk következményét elviselték, bűnbocsánatban és tisztulásban részesültek, örvendezve úgy szóltak, amint írva van: „És így szólsz ama napon: Hálákat adok neked, ó, Uram! mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod és megvigasztaltál engemet." — Ésaiás 12:1
26 Azon idő előtt a felszenteltek a földön a világ politikai tényezőit a „felső hatalmaknak" tekintették, akiknek engedelmeskedni tartoznak és messziremenőleg használták a „kereszténységszerte" szokásos külsőségeket. De amidőn visszahúzódtak Babilontól, megtisztultak és örvendeztek, többé semilyen földi hatalomnak sem tulajdonítottak üdvösséget, sem pedig várták a védelmet földi hatalmaktól, hanem így szólottak: „Íme,

170


170
az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr és lőn nékem szabadítóm. S örömmel meritek vizet a szabadító kútfejéből." — Ésaiás 12:2, 3
Angyal-szolgák
27 Azon következtetés is alaptalan, miszerint az Úr a szellemtől-szülöttek egy részéből a mennyekben a „kicsiny seregnek" személyzetet fog rendelni, amely a kevésbé hű osztályhoz tartozott. Az Úr szent angyalok kíséretével mint személyzetével jelent meg a templomban. (Máté 25:31) Tehát semmi szükségét sem látjuk fennforogni annak, hogy oly szellemtől-szülöttek tömege kerüljön a mennyekbe, amely csak részben volt hűséges s Krisztus ezeréves uralkodása alatt angyalokhoz hasonló alárendelt szolgálatokat végezzen a mennyekben. Ha Isten ilyesmit tenne, ezzel a földön csak részben hű teremtményeket ugyanoly tisztségre emelne, amilyent a teljesen hű angyali seregek töltenek be, ez pedig ellentétes, észszerűtlen és bibliátlan lenne. Nem mondható, hogy Jehova valamily foglalkozást kell hogy találjon a teremtmények ily osztálya számára is, mivel munkájának melléktermékei. Amidőn Krisztus a földön volt, kijelentette, hogy eltávozik és helyet készít követői számára, akik híveknek fognak bizonyulni; de ezt nem értelmezte olyanokra, akik csak félig lesznek hűségesek. (János 14:3) Az Írás nem tartalmaz ígéreteket a szellemtől-szülöttek kétféle osztálya számára. Sohasem létezett oly szt. irati ok, mely alacsonyabbrendű tisztséggel kecsegtette volna az embereket, amit „hátsó ajtón" keresztül is el lehet érni. Az írás világos kijelentése sokkal inkább így szól, hogy mindnyájan „azonos reménységre hívattunk meg", tehát nem kétféle reménységre. (Efézus 4:4) Az Úrnak egyazon mennyei tisztségre meghívott gyermekeinek elismerése vagy születése egyazon reménységben történik, mégpedig abban, hogy Jézus Krisztus feltámadásában hervadhatatlan örökséget fognak nyerni. (Péter I. 1:3, 4; Filippi 3:10) Ahelyett, hogy azok, akik „kevésbé hívek", visszahúzódván Sátán szervezetébe keveredve bele, mennyei örökséget nyernének, az Írás világosan kimutatja, hogy az ilyenek hűtlenek lesznek és pusztulásra szánattak. — Zsidók 10: 38, 39
28 Azok számára, akik Jézus Krisztus követőivé lesznek, elsősorban nem az a fontos, hogy az emberiségért való engesztelési áldozatban részt-vegyenek, a legfontosabb az, hogy Isten szervezetének szolgáljanak és Jézus Krisztussal részt¬vegyenek Jehova nevének igazolásában. A megigazulás és szellemtől való születés célja elsősorban nem a bűnért való engesztelésben és a világ felemelésében való részesülés, hanem mindeneknél sokkal fontosabb azon hamis vád megcáfolása, amelyet Sátán emelt Isten ellen, bebizonyítván, hogy a Jézus nyomdokain járó teremtmény ellene tud állani Sátán támadásainak és megőrizheti feddhetetlenségét Isten előtt, mégha áldozati halált is jelent az számára. Eképpen kapcsolódunk össze a nagy igazolóval. Nem az a legfontosabb, hogy emberek kerüljenek a mennyekbe. Krisztus követőinek áldozata semmivel sem járul hozzá a nagy váltságdíjhoz, s nem is szaporítja meg annak hatását a bűnök eltisztítása tekintetében. Emiatt tehát nem lehet a bűnökért való áldozás a legelőkelőbb oka annak, hogy Isten em-
bereket megigazít és szellemi fiaivá szül. Még Jézus Krisztus nagy áldozata is, amely a váltságdíjat megszerezte, csak alárendelt fontossággal bír. A legfontosabb, ami egyebet mindent felülmúl, Jehova nevének az igazolása. Ennek az érvnek a meggyőző ereje egyúttal annak is erős bizonyítéka, hogy Isten nem fog valamily alárendelt tisztséget berendezni a mennyben csupán azért, hogy egy nagy tömeget a pusztulástól megmentsen. Az írásban semmi sem szól oly ok mellett, mely arra indította volna Istent, hogy vigaszt jelentő jutalmat tartson függőben a mennyben s az ilyenek részére szolgálati alkalmat nyújtson. Ha meggondoljuk, hogy az eldöntendő nagy kérdés Jehova nevének az igazolása, akkor elménkben minden az írásnak megfelelő helyére kerül. Ha várni fogunk az Úrra, hogy ő tárja fel a próféciákat, a megértés birtokába is fogunk jutni és felismerjük a valóságot.
A pitvar
29 Az írásból világosan kitűnik, hogy a mennyekben nincsenek alacsonyabb rendű helyek Jézus követői részére, akik az emberek közül választattak ki és lettek szellemi teremtményekké. Ezáltal tisztázódik, hogy a templom külső udvara nem is példázhat oly állapotot vagy helyet. A Sínai sivatagban épült sátorban csak egy pitvar (udvar) volt s abba mindenki bemehetett, a léviták, a papok és a nem-papok is. (Mózes III. 1:1—9) Ez tehát ugyanazt példázhatja, amit az Ezékiel látomásában látott külső udvar. (Ezékiel 40:17; 46:21—24) t. i. a megigazult állapotot vagy a Krisztusban levő új teremtmény helyzetét Isten előtt, s mindazon emberek helyzetét is, akik Krisztuson keresztül Istennel összhangba jutnak. A nagysokaság a trón előtt áll fehér ruhában, illetve Isten előtt kedves. Ezékiel templom-látomásában a külső udvaron a fejedelmek és a nép fordultak meg, (Ezékiel 46:3—10) ami azt bizonyíthatja, hogy a külső udvar nem példáz szellemi állapotot a láthatatlan mennyben, hanem azon Isten-hívők megigazult állapotát és helyzetét az Úr előtt, akik a földön vannak. Ezek jóindulatú emberek, a „más juhok" Jézus nyájából, a „nagysokaság", s ezek mindenkor a külső udvarban fognak imádkozni. Jehova Istenben és Jézus Krisztusban való hitükért s mivel Isten szervezetébe, a menedékvárosba menekültek, Isten előtt állanak; ha megőrzik hűségüket, az ígéret szerint Armageddonkor megoltalmaztatnak. A nép a sátor szentélyéből ki volt rekesztve; oda csak a papnak volt szabad belépnie. Ami azt bizonyíthatja, hogy a szentély Isten népének földönléte alatti szellemi helyzetét példázza. A szentek-szentélye a mennyországot példázza. — Zsidók 9:23, 24
Lengő áldozat
30 A húsvéti bárányt az első hó 14-ik napján áldozták. Ennek a hónak 15-ik napját mint szombatot vagy nyugalmi napot ünnepelték meg. A pászka után való első naptól, tehát a 16-ik naptól kezdve kezdték számítani a napokat s az ötvenedik nap pünkösd volt. „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálnivaló kévét, hét hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz." (Mózes III. 23:15, 16) Az „aratás zsengéjének első kévéjét",

171


171
(10. vers) a lengő vagy lóbálni való áldozatot az ötvenedik nap kezdetén mutatták be. A pünkösdkor bemutatott „új ételáldozat" finom lisztből kovásszal sütött két kenyérből állott, amit égőáldozattal együtt mutattak be: „A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálnivaló kenyeret; két tized efa lisztlángból (00-lisztböl) legyenek azok, kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak. A kenyérrel együtt pedig áldozzatok meg hét bárányt, épeket, esztendősöket és egy tulkot, fiatal bikát és két kost; egészen égőáldozatul legyenek ezek az Úrnak, étel- és ital-áldozatukkal egybe; kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak. Készítsetek el egy kecskebakot is bűnért való áldozatul és két bárányt, esztendősöket hálaadó áldozatul. És lóbálja meg azokat a pap a zsengékből való kenyérrel az Úr előtt való lóbálással a két báránnyal egybe. Szentek legyenek ezek az Úrnak a pap számára." — Mózes III. 23:17—20
31 A múltban egyszer a következő volt közzétéve: „A két kenyér tehát a felszenteltek két osztályát példázza — a győzelmesekből álló kicsiny sereget és a nagy sokaságot, — akik Isten szolgálatára szentelték magukat." (1898. évf. 68. old. angol) Ugyanez a cikk a következőket is mondotta: „A két kenyér ugyanazt példázza, amit a két kecske az engesztelés napján". Ez a két idézet nem fedi egymást. Az utóbbi magyarázat inkább megközelíti a valóságot, nevezetesen, hogy a két kenyér ugyanazt példázza, amit az engesztelés napján való két kecske, amelyeket az Úr elé állítottak. A két kecske bemutatásakor sorsot húztak annak kifejezésére, hogy a választás nem történik erőszakosan, hanem a kecskék magatartása döntötte azt el. Az egyik sors az Úr bakját, a másik a kivetetteket vagy kitaszítottakat példázza. Ezáltal egy bizonyos osztály szakadása van példázva. Mindkét kecskebakot az Úr elé vitték és készenlétbe helyezték az áldozatra, az Úr pedig a viselkedésük szerint döntött felettük. Az egyik bakot áldozatul választották, a másik pedig mint „gonosz szolga" kitaszíttatott. Az áldozat az Úr előtt avégből volt meglóbálva, hogy az Úr jelezze az egyik elfogadását, s a másik kivetését. Az áldozat a papság felavatásakor a pap kezébe helyeztetett és meglóbáltatott az Úr előtt. „Azután élvévé azokat Mózes (az Urat képviselve) az ő kezeikből és elfüstölögteté az oltáron az egészen égő áldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak." (Mózes III. 8:28) Az Úr így fejezte ki az áldozat elfogadását.
32 A pünkösdkor bemutatott lengő áldozatról szóló feljegyzés így szól: „A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálni való kenyeret; két tized efa lisztlángból legyenek azok, kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak." (Mózes III. 23:17) A két lóbálni való kenyér úgylátszik az Úr előtt állók közti szakadásra mutat: az egyik rész teljesen az Úrnak szentelte magát, viszont a másik rész nem. Húsvét után pünkösdkor történt Jóel jövendölésének teljesüléseképpen a Szentlélek kitöltése. Azon első teljesülés alkalmával szakadás volt azok között, akik azt állították, hogy Jehova mellett állanak: „Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak... Almélkodnak vala mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?" (Apcsel. 2:5, 12) „Mások pedig csúfolódva, mondának: Édes bortól ré-
szegedtek meg." (Apcsel. 2:13) Mások pedig akik eleinte kételkedtek, Péter beszédére meggyőződtek és hittek a magyarázatának: „Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek." — Apcsel. 2:41
33 A Szentlélek kitöltése Jóel próféciájának végleges teljesüléseképpen, az úrnak a templom megítélésére vonatkozó eljövetele után történt. Ez volt a hasonmási pünkösd vagy a teljes beteljesülés. Akkor az összes felszenteltek megjelentek az Úr előtt, hogy ítélkezzen és szétválassza őket, hogy ki részesüljön az ő elismerésében és lépjen be az ő örömébe. Abban az időben szakadás volt. Magában véve minden felszentelt tökéletlen volt, amit a kovászos kenyér példáz s nem voltak mindnyájan egyazon szívállapotban. Egy részüket önzés indította, mások viszont mindeneknél inkább Istentől, az Úrtól óhajtották az elismerést s az Úrhoz ragaszkodva, készek és hajlandók voltak az ő akaratának cselekvésére, kerüljön az bármibe is nekik. Ez választotta el őket egymástól. Ez megfelel Lévi fiai megtisztításának. (Malakiás 3:2, 3) Az akkori tüzes megpróbáltatásból a „hű és a bölcs szolga" keletkezett s az Úr erre bízta rá országának érdekeit a földön. Akkor tűnt fel az Úrtól el nem ismert, „gonosz szolgának" nevezett osztály is. Amidőn a király elé állíttattak, mindketten a királyság várományosai voltak; magukban mind tökéletlenek voltak, amit a kovász mutat; az egyik osztályt az Úr megtisztította és elismerte, hogy igazság-áldozatát mutassa be előtte, a másik osztályt pedig kitaszította. (Máté 24:45—51) A pap a lóbáló-áldozat napján szent gyülekezetet hirdetett és minden robotmunkát megtiltott: „És gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezéstek legyen nektek, semmi robot (szolgai) munkát ne végezzetek, örök rendtartás ez minden helyeiteken a ti nemzetségeitek szerint." (Mózes III. 23:21) Szolgai munka csak az lehet, amit az ördög szervezetében végeznek. A papok, akik ezen az engesztelési napon dolgoztak, ártatlanok voltak s ugyanez áll a mai napon a nagy főpapra, a segédpapokra és a lévitákra vonatkozólag is. — Máté 12:5, 6
34 A „Szentléleknek minden testre való kitöltésé óta", illetve mindazon szellemi szülöttekre, akiket Jehova elismert, az Úr parancsai iránt való engedelmességgel kell tevékenykedniök. (Joel 2:23, 29; Apcsel. 2:16—18) A királyság ezen evangéliumát ezen a napon kell hirdetni, s ez a munkájuk. (Máté 24:14) Jehova bizonyságtevőinek arra kell törekedniük, hogy ezen a napon, az Úrnak való felszentelés és hűség napján, Istent lélekben és igazságban imádják s az ily istentiszteletet azáltal végezzük, hogy az Úr parancsai iránti hűséggel végezzük munkánkat.
35 Időről-időre arról értesítenek, hogy Isten megvilágosított népének egyes csoportjaiban viszálykodások vannak. Ez meggyőző bizonyíték amellett, hogy azok, akik személyi előnyökért viszálykodnak és veszekednek, valóban nincsenek a templomban, hanem csupán azok közé keveredtek, akik a templomban vannak. Isten és az ő országának hívei kerüljék a kísértőkkel való szükségtelen vitákat s azokat, akik szakadásokat akarnak előidézni. (Róma 16:17, 18) A zsoltáros írja le azoknak helyes viselkedését, akik az Úr házába befogadást nyertek. (122. zsoltár 1—9) Az összes hű papok és léviták elismerten állanak

172


172
az Úr előtt a gyülekezetben; homlokukon Jehova nevét viselik s együtt éneklik az új éneket. Azok között, akik teljesen hívek Jehovához s vele és Jézus Krisztussal egyetértenek, az ősszszervezet felsőbbségével, teljes egyetértésnek kell uralkodnia. Sátán szervezetét azok alkotják, akik Isten és az ő országa ellen vannak és Sátán Góggal együtt képezi ennek a törvénytelen szervezetnek a felsőbbségét. Az Úrnak képviselői vannak a földön, akik az ő szervezetében Jézus Krisztus, a nagy főpap vezetése alatt szolgálnak. Egyeseket közülök a segédpapok példáznak, viszont másokat a Lévi-törzs többi tagjai. Mindnyájan léviták, de nem mindnyájan viselnek azonos tisztséget Isten szervezetének földi ágában. Kor. I. 12:18-ban írva van: „Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta." Isten földi szervezetében nincsenek urak és mesterek, s ha valaki önhatalmúlag urat akar játszani, majdnem bizonyosan feltehető, hogy az Úr el fogja távolítani. Mindazáltal ez nem azt jelenti, hogy a földön senki se juttassa el a többiekhez Isten szervezetének utasításait. Meg kell gondolnunk, hogy az Úr a saját tökéletes bölcsesége szerint vezérli szervezetét, mégpedig a maga módja szerint. Ha Krisztus követői a földön a szolgálatot mindenik a maga jó belátása szerint akarná végezni, áldatlan zavar keletkezne belőle; ez határozottan nem lenne Isten akarata szerint való: „Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében." (Kor. I. 14:33) Köztük békének és rendnek kell uralkodnia, s annyi bizonyos, hogy maga az Úr vezeti szervezetét s munkáját és híveit a földön a saját akarata szerint használja fel. A W.T. társulat azért szerveztetett, hogy az ország törvényeinek, amelyek nem ellenkeznek Isten törvényével, eleget tegyen. Isten népének ez az intézménye és törvényes tevékenysége teszi lehetővé, hogy megadja a császárnak, ami a császárt megilleti, s amit az ország törvénye jogosan követelhet. A „társulat", amint nevezni szoktuk, a földön mindazon felkentekből áll, akik híven végzik az Úr szolgálatát s abban a rendnek megfelelően dolgoznak. Ezek a felkentek testületileg működvén, az Úr kegyelméből tudják megadni Jehovának, ami az Istené. A legfőbb gondja kellene hogy legyen — s az is — mindenkinek, hogy a reábízott feladatot teljes erejéből elvégezze, mintegy az Úrnak. „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek." (Kor. I. 10 :31) Amennyiben a felkentek az Úr szolgálatát eképpen végzik, beteljesítik most a hasonmásban, amit egész Lévi törzse cselekedett az előképben. Azok, akik teljesen hívek Jehovához, nem hajlandók vitákba, s afölötti viszálykodásokba bocsátkozni, hogy a szervezet kebelében valaki nagyobb, vagy kevesebb tiszteletben részesül náluknál. Jehova Isten munkáját Jézus Krisztus által vezeti s az ő szolgája az Úrnak tartozik felelősségei; azért maga az Úr fogja eldönteni, hogy az illető helyesen szolgál-e neki, vagy sem. (Róma 14:4) Tulajdonképpen számít-e az valamit, hogy valaki mily tisztségben szolgál az Úrnak? A következő kérdésnek kellene ennél sokkal inkább érdekelnie minket: „Híven teljesítem a reám bízott szolgálatot s híven és lojálisán kitartok-e Jehova előtt való feddhetetlenségem mellett? A most véglegesen eldöntendő nagy kérdést az ő ne¬
vének az igazolása képezi. Hűséget kívánnak minden szolgától, s csak a lojálisak és a hűségesek fognak résztvenni Jehova nevének igazolásában. A földön minden hasonmási levita így fog énekelni: „örvendezek, mikor mondják nekem; Menjünk el az Úr házába! Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem. Jeruzsálem, te szépen épült, mint a jól egybeszerkesztett város. Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, bizonyságul Izraelnek, az Úr nevének tiszteletére. Mert ott ülnek az ítélőszékek, Dávid házának székei. Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők. Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót teneked!" — 122. zsoltár
Tanulmánykérdések
(1936 jún. 1)