A lap korrektúrázva van
171
(10. vers) a lengő vagy lóbálni való áldozatot az ötvenedik nap kezdetén mutatták be. A pünkösdkor bemutatott „új ételáldozat" finom lisztből kovásszal sütött két kenyérből állott, amit égőáldozattal együtt mutattak be: „A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálnivaló kenyeret; két tized efa lisztlángból (00-lisztböl) legyenek azok, kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak. A kenyérrel együtt pedig áldozzatok meg hét bárányt, épeket, esztendősöket és egy tulkot, fiatal bikát és két kost; egészen égőáldozatul legyenek ezek az Úrnak, étel- és ital-áldozatukkal egybe; kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak. Készítsetek el egy kecskebakot is bűnért való áldozatul és két bárányt, esztendősöket hálaadó áldozatul. És lóbálja meg azokat a pap a zsengékből való kenyérrel
az Úr előtt való lóbálással a két báránnyal egybe. Szentek legyenek ezek az Úrnak a pap számára." — Mózes III. 23:17—20
31 A múltban egyszer a következő volt közzétéve: „A két kenyér tehát a felszenteltek két osztályát példázza — a győzelmesekből álló kicsiny sereget és a nagy sokaságot, — akik Isten szolgálatára szentelték magukat." (1898. évf. 68. old. angol) Ugyanez a cikk a következőket is mondotta: „A két kenyér ugyanazt példázza, amit a két kecske az engesztelés napján". Ez a két idézet nem fedi egymást. Az utóbbi magyarázat inkább megközelíti a valóságot, nevezetesen, hogy a két kenyér ugyanazt példázza, amit az engesztelés napján való két kecske, amelyeket az Úr elé állítottak. A két kecske bemutatásakor sorsot húztak annak kifejezésére, hogy a választás nem történik erőszakosan, hanem a kecskék magatartása döntötte azt el. Az egyik sors az Úr bakját, a másik a kivetetteket vagy kitaszítottakat példázza. Ezáltal egy bizonyos osztály szakadása van példázva. Mindkét kecskebakot az Úr elé vitték és készenlétbe helyezték az áldozatra, az Úr pedig a viselkedésük szerint döntött felettük. Az egyik bakot áldozatul választották, a másik pedig mint „gonosz szolga" kitaszíttatott. Az áldozat az Úr előtt avégből volt meglóbálva, hogy az Úr jelezze az egyik elfogadását, s a másik kivetését. Az áldozat a papság felavatásakor a pap kezébe helyeztetett és meglóbáltatott az Úr előtt. „Azután élvévé azokat Mózes (az Urat képviselve) az ő kezeikből és elfüstölögteté az oltáron az egészen égő áldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak." (Mózes III. 8:28) Az Úr így fejezte ki az áldozat elfogadását.
32 A pünkösdkor bemutatott lengő áldozatról szóló feljegyzés így szól: „A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálni való kenyeret; két tized efa lisztlángból legyenek azok, kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak." (Mózes III. 23:17) A két lóbálni való kenyér úgylátszik az Úr előtt állók közti szakadásra mutat: az egyik rész teljesen az Úrnak szentelte magát, viszont a másik rész nem. Húsvét után pünkösdkor történt Jóel jövendölésének teljesüléseképpen a Szentlélek kitöltése. Azon első teljesülés alkalmával szakadás volt azok között, akik azt állították, hogy Jehova mellett állanak: „Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak... Almélkodnak vala mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?" (Apcsel. 2:5, 12) „Mások pedig csúfolódva, mondának: Édes bortól ré-
szegedtek meg." (Apcsel. 2:13) Mások pedig akik eleinte kételkedtek, Péter beszédére meggyőződtek és hittek a magyarázatának: „Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek." — Apcsel. 2:41
33 A Szentlélek kitöltése Jóel próféciájának végleges teljesüléseképpen, az úrnak a templom megítélésére vonatkozó eljövetele után történt. Ez volt a hasonmási pünkösd vagy a teljes beteljesülés. Akkor az összes felszenteltek megjelentek az Úr előtt, hogy ítélkezzen és szétválassza őket, hogy ki részesüljön az ő elismerésében és lépjen be az ő örömébe. Abban az időben szakadás volt. Magában véve minden felszentelt tökéletlen volt, amit a kovászos kenyér példáz s nem voltak mindnyájan egyazon szívállapotban. Egy részüket önzés indította, mások viszont mindeneknél inkább Istentől, az Úrtól óhajtották az elismerést s az Úrhoz ragaszkodva, készek és hajlandók voltak az ő akaratának cselekvésére, kerüljön az bármibe is nekik. Ez választotta el őket egymástól. Ez megfelel Lévi fiai megtisztításának. (Malakiás
3:2, 3) Az akkori tüzes megpróbáltatásból a „hű és a bölcs szolga" keletkezett s az Úr erre bízta rá országának érdekeit a földön. Akkor tűnt fel az Úrtól el nem ismert, „gonosz szolgának" nevezett osztály is. Amidőn a király elé állíttattak, mindketten a királyság várományosai voltak; magukban mind tökéletlenek voltak, amit a kovász mutat; az egyik osztályt az Úr megtisztította és elismerte, hogy igazság-áldozatát mutassa be előtte, a másik osztályt pedig kitaszította. (Máté 24:45—51) A pap a lóbáló-áldozat napján szent gyülekezetet hirdetett és minden robotmunkát megtiltott: „És gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezéstek legyen nektek, semmi robot (szolgai) munkát ne végezzetek, örök rendtartás ez minden helyeiteken a ti nemzetségeitek szerint." (Mózes III. 23:21) Szolgai munka csak az lehet, amit az ördög szervezetében végeznek. A papok, akik ezen az engesztelési napon dolgoztak, ártatlanok voltak s ugyanez áll a mai napon a nagy főpapra, a segédpapokra és a lévitákra vonatkozólag is. — Máté 12:5, 6
34 A „Szentléleknek minden testre való kitöltésé óta", illetve mindazon szellemi szülöttekre, akiket Jehova elismert, az Úr parancsai iránt való engedelmességgel kell tevékenykedniök. (Joel 2:23, 29; Apcsel. 2:16—18) A királyság ezen evangéliumát ezen a napon kell hirdetni, s ez a munkájuk. (Máté 24:14) Jehova bizonyságtevőinek arra kell törekedniük, hogy ezen a napon, az Úrnak való felszentelés és hűség napján, Istent lélekben és igazságban imádják s az ily istentiszteletet azáltal végezzük, hogy az Úr parancsai iránti hűséggel végezzük munkánkat.
35 Időről-időre arról értesítenek, hogy Isten megvilágosított népének egyes csoportjaiban viszálykodások vannak. Ez meggyőző bizonyíték amellett, hogy azok, akik személyi előnyökért viszálykodnak és veszekednek, valóban nincsenek a templomban, hanem csupán azok közé keveredtek, akik a templomban vannak. Isten és az ő
országának hívei kerüljék a kísértőkkel való szükségtelen vitákat s azokat, akik szakadásokat akarnak előidézni. (Róma 16:17, 18) A zsoltáros írja le azoknak helyes viselkedését, akik az Úr házába befogadást nyertek. (122. zsoltár 1—9) Az összes hű papok és léviták elismerten állanak
