Főmenü megnyitása

Oldal:Szervezet 1-2 huW1938.10.djvu/7

A lap korábbi változatát látod, amilyen Nemes111 (vitalap | szerkesztései) 2020. május 24., 12:28-kor történt szerkesztése után volt.
A lap korrektúrázva van


167

nek, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.“ (Zsidók 6:1, 2) Ha egyszer egy személy ki lett választva bizonyos kötelességek teljesítésére, semmi szükség sincs a választás megismétlésére, amig a kinevezett személy hittel és hűségesen cselekszik.

20 Isten előképes népénél, Izráelnél a kézrátevés nem volt szokásban a hitközség részéről; hanem ez a nép rendszerint kirendelt képviselőjére volt korlátozva. Ez a kézrátevés nem azt mutatta, hogy valaki igennel, mások pedig nemmel szavaztak. Ez világosan kitűnik az Úrnak az Izráelitákhoz intézett utasításából: „Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek; akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezet sátora elé. És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tulok főjére Jehova előtt, és öljék meg a tulkot Jehova előtt.“ (Mózes III. 4:14, 15) Jehova a lévitákat választotta ki a szolgálatára, anélkül hogy a népet előbb leszavaztatta volna. (Mózes IV. 3 :40, 45)A léviták, a Jehova által kíválasztott szolgák tették kezeiket a tulok fejére, ezáltal jelezvén, hogy az őket képviseli az Istennek bemutatott áldozatnál. — Mózes IV. 8 :9—12.
21 Amidőn az idő elérkezett Mózes utódjának a kiválasztására, maga Jehova választott. Mózes nem keresett ki magának utódot, sem nem ajánlotta Józsuét senki e hivatalra, sem nem szavaztak le mások rávonatkozólág. „Jehova pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben a szellem van, és tedd ő reá kezedet. És állasd őt Elleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt, és helyezz reá méltóságodból, hogy Izráel fiainak egész gyülekezete neki engedelmeskedjék. Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg öt az Úrimnak ítélete felől Jehova előtt. Az ő parancsa szerint menjenek ki, s az ő parancsa szerint menjnek be, ő és Izrael minden fia ő vele, az egész gyülekezet. Mózes pedig Jehova parancsa szerint cselekedett, vette Józsuét és Eleázár pap elé állította és az egész gyülekezet elé, és reá tette kezeit és parancsot adott neki, amiképpen Jehova Mózes által szólott.“ — Mózes IV. 27 :18—23.
22 Annak kiválasztása, aki be kellett töltse Iskáriotes Júdás helyét, nem történt a gyülekezet vagy a tanítványok leszavaztatása által Az apostolok előállítottak két férfit, s a határozat sorsvetés útján az Úrra lett bízva. Ez alkalommal mondotta Péter a többieknek: „Egy ki kell rendeltessék“ (angol Biblia) vagy ’ezek közül egy az ö [Jézus] feltámadásának bizonysága kell legyen mivelünk egyetemben.‘ (Csel. 1 :22) Ez alkalommal Péter a zsoltárból idézett Júdásra vonatkozólag: „'Legyen az ő lakhelye puszta, és ne legyen lakó abban.‘ És: ’Az ő püspökségét [felügyelői hivatalát; Elberfeldi ford.] más vegye el‘.“ (20. vers) Azután Justust és Mátyást állították elő: „És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál, hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedett Júdás, hogy az ö saját helyére jusson. Sorsot vetettek azért rájuk, a sors pedig Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé számláltatott.“ — Cselekedetek 1 :24—26.
23 Az egész fenti Irásbizonyíték mintegy azt bizonyítja, hogy a zsidók kézrátevése vagy a kézrávetés [mint az a Kor. II. 8 :18, 19 ki van mutatva] nem a gyülekezet által, hanem a Pál apostol által kiválasztott képviselő útján történt. (Lásdd a Csel. 15:37—41-et is.) Az apostolok voltak azok, akik a véneket az Úrnak ajánlották, miként azt Pál az efézusi vénekkel tette. (Csel. 20 :17—32) Kitűnik, hogy a gyülekezet megállapodott bizonyos férfiakban, azokat a szolgálatra ajánlották s az apostoloknak bemutatták; de a jóváhagyás vagy a végső választás Pálon múlott (Kor. I. 16:3) vagy azokon, akiket az apostol felhatalmazott, hogy az Úr képviselőiként cselekedjenek. — Kor. II. 8:19, 22.
24 Pál apostol a leveleiben a görög episkopos szót használja a gyülekezetek felügyelőinek a megjelölésére. „Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hivatá a gyülekezet véneit. ... Viseljetek azért gondot magatokra és az egész nyájra, melyben a szent szellem titeket vigyázókká (görögül: episkopous) tett..“ (Csel. 20 :17, 28) Strong ezt a görög szót „tisztviselőnek, püspöknek, felvigyázónak“ fordítja. Nem a gyülekezet, hanem a távol lévő Úr képviselőjeként működő szent szellem tette „felvigyázókká“ az ily férfiakat. Az összes apostolok felvigyázók vagy episkopoi-k voltak. A vallásoskodók által oly gyakran használt „érsek“ szó az apostol irataiban egyetlen egyszer se fordul elő. Azok a hű emberek felvigyázókká tétettek, még pedig nem valamely teremtmények szavazatának a leadása, hanem a szent szellem által, amint azt a Pál apostol bizonysága világosan kimutatja. A különböző apostoli írók áttal szerzett levelek egyikében sem találunk utasítást arra vonatkozólag, hogy a gyülekezetekben vagy csoportokban rendszeresen tisztviselőket válasszanak maguknak. Semmi sincs mondva, hogy a gyülekezetek külön szavazás útján kellene maguknak tisztviselőket válasszanak a szolgálati állásokba. Pálnak a Filippibeliekhez írott levele a „minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel [felvigyázókkal] és diakónusokkal [szolgákkal] egyetemben“ szól (Filippi 1:1); de egyáltalán nem tartalmaz utasítást a szavazás vagy kézfelemelés útján történő választásra vonatkozólag.
Felhatalmazás
25 Mivel Pál apostol az Úr Jézus Krisztustól hatalommal és tekintéllyel volt felruházva, hogy az egyházban tisztviselőket nevezzen ki, világosan azt mutatja, hogy neki nyilvánvalóan felhatalmazása volt e cselekvési felhatalmazást másokra is átruházni, s hogy ő Timótheust és Titust kiválasztotta és neki ily felhatalmazást adott e célra. (Tim. I. 1 : 3; 5 : 21, 22; Titus 1 : 5) A gyülekezetek vagy csoportok megszervezésére, valamint a tisztviselők és szolgák kinevezésére vonatkozólag Timótheus és Titus Páltól utastást kaptak. Titusnak mondotta: „A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és hogy rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus 1:5) Ha Timótheus és Titus csupán választók lettek volna a gyülekezetben, akiknek a szavazata nem jelentett többet a gyülekezet többi tagjaiénál, akkor őket az apostol biztosan nem oktatta volna ki külön, hogy hogyan kell a szervezés munkáját keresztülvinni. Az Iráshelyek tehát azt mutatják, hogy Pál megbízatást nyert, hogy Timótheust és Titust hatalommal és tekintéllyel lássa el a csoportok vagy gyülekezetek szervezetének a tökéletesbitésére.
26 A vallásoskodók ezeket az Irásszövegeket hamisan alkalmazták, amennyiben a kinevezés jogkörét maguknak tartották fenn, hogy a tagok feletti hatalmat a kezükben tarthassák és önző céljaikra felhasználhassák. Így magukat urakká és mesterekké játszották fel, önmagukat magasztalták és dicsőítették, és önmaguknak azt a látszatot kölcsönözték, hogy sokkal felettébb állanak a „közönséges nyájnál“, akiket „laikusoknak“ neveztek — és még most is igy tesznek —, egy oly osztályként kezelik, amely a klérustól különbözik. Hogy ne legyen különbség téve a lelkész urak és az általánosság között, az Illéskorszak folyamán minden gyülekezetben az a szokás lett bevezetve és gyakorolva, hogy minden egyes tag szavazhatott és úgy lettek vének és diakonusok kirendelve vagy választva; és ahányan csak rendelkezésre állottak, meg lettek választva, hogy mindenkinek legyen valami tennivalója. Most azonban elérkezett az idő egy más eljárás bevezetésére. És miért? Erre a legmeggyőzőbb ok az, hogy az Úr Jézus Krisztus a templomban van és a Krisztusban lévők mindannyian érett férfiúságra jutottak, vagyis a vének vagy érettkorúak állásába, s hogy mindannyian ugyanazon a fokon állanak, s az Úr Jézus Krisztus minden hatalmat magának tart fenn.
27 A „felső hatalmasságok“ Jehova és Jézus Krisztus, és a ’kézrávetés‘-re vonatkozó felhatalmazás csak keve-